„Az előítélet nem mindig felel meg a valóságnak” – 30 for 30: I Hate Christian Laettner

Az 1980-as évek végén a Duke volt az a csapat az amerikai egyetemi kosárlabdában, amely reprezentált mindent, amit a riválisok utáltak. De még ebben a csapatban is volt egy olyan játékos, aki a többieknél koncentráltabban kapta a kritikákat. De mit tett ezért maga Christian Laettner, és miben hibázott a környezet? Rory Karpf (a Tim Richmondról szóló epizód rendezője) visszatért és ismét izgalmas 30 for 30-epizóddal jelentkezett.

null


Az ESPN sorozatának legtöbb része azt a tételt igyekszik bizonyítani, hogy a sport a történetmesélés egyik ága, így annak, hogy miként nézünk egy mérkőzést, bizony nagyon sokszor van kulturális eredete. Az egyik legfontosabb ilyen hagyomány a hősök és az antihősök jelenléte.


Az igazán jó gonosztevők bukásáért pedig Rory Karpf filmje szerint azért tudunk ennyire szorítani, mert azokat a tulajdonságokat képviselik, amelyek ellen a mindennapi életben is küzdünk. Vagy ahogy Ken Jeong színész (a legtöbben minden bizonnyal a Másnaposokból ismerik), a Duke egykori diákja fogalmaz: a sport menekülési lehetőség, ami által néhány órára el tudjuk felejteni mindennapi problémákat.


„A Duke egy olyan csapat, amit vagy kedvelsz vagy ki nem állhatsz”


– hangzik rögtön a film első mondata, ennek a megszólalók szerint az 1980-as években több oka is volt. Az egész iskolából áradt az elitizmus. Az ódon falak, a zömében kifejezetten gazdag családokból származó diákok és a kosárcsapat játékstílusa együtt képezték azt az imidzset, amely miatt a többi iskola úgy érezte, a Duke a legnagyobb ellenség.


Ám ezt a csapatot sem lehet ennyire egyszerűen kategorizálni. Az egyetem vezetőedzője például az a Mike Krzyzewski volt, aki túlzás nélkül nemzeti hősnek számít az Egyesült Államokban, hiszen amellett, hogy több mint 40 éven keresztül volt a Duke mestere, a válogatottat is számtalan sikerhez, többek között három olimpiai aranyéremhez segítette. Azt ráadásul még a jelenben igen magabiztosan nyilatkozó Christian Laettner is elismerte, hogy a Coach K becenévre hallgató tréner nélkül egészen biztosan nem futott volna be ilyen emlékezetes egyetemi karriert.


Karpf az általános információk után már csak a film alanyára koncentrál, és meglehetősen koncepciózusan, öt jellemvonás mentén tárgyalja Laettner személyiségét. Ezek a kulcsszavak fejezetcímként is szolgálnak a filmben, így érdemes ezen a nyomvonalon haladni a továbbiakban.


Privilégium


Ahogy említettük, a Duke-tól szinte elválaszthatatlan ez a fogalom, ám a film főhőse rögtön hangsúlyozza: számtalan félreértés keringett akkoriban a származásával kapcsolatban.


„Azt hiszik, hogy ezüstkanállal a számban születtem, ám közel sem erről szólt a fiatalkorom. A szüleim nagyon sokat dolgoztak azért, hogy a megfelelő iskolába járhassak. Az előítélet nem mindig felel meg a valóságnak.”


Christian édesapja nyomdászként, édesanyja tanárként dolgozott. Szülei szigorú elvek mentén nevelték a tehetséges fiatalt, apja első éveiben edzőként is mellette volt.


„Olyan képességei voltak, amiket nem lehet tanítani. Fantasztikus keze volt és imádta saját magát, valamint a társait is jó helyzetbe hozni.”


Fehérség


Laettner egyetemi pályafutása egybeesik azzal az időszakkal, amikor az afroamerikai popkultúra igazán népszerű lett, sokszor még a fehér sportolók is valamelyik fekete rapper dalait hallgatták a meccsek előtt, sőt utánozták is a klipekben látható emblematikus mozdulatokat. A Duke ezzel szemben kifejezetten konzervatív iskola benyomását keltette, amihez egyébként a pályán mutatott teljesítmény is hozzájárult: míg ebben az időben más csapatok (például a kulturális skála másik oldalán elhelyezkedő Georgetown) sokszor utcai elemeket is felvonultatott a pályán, a Duke kifinomult, magas taktikai nívójú alapjátékkal rendelkezett. Michael Eric Dyson, a Georgetown egyetem professzora így fogalmaz:


„Jellemző volt rájuk a túlzott magabiztosság, ráadásul sok fehér játékos is átvette az afroamerikai maszkulinitás bizonyos elemeit. Ezek együtt jelentős unszimpátiát keltettek.”


Erőszakosság


„Nem volt könnyű mellette lenni”


– fogalmaznak Laettnerrel kapcsolatban a csapattársai, ennek fő oka, hogy a tehetséges játékos nehezen kezelhető stílussal rendelkezett, folyamatosan szekírozta a csapattársait, mert azt gondolta, így sarkallhatja őket jobb teljesítményre. Andy Bagwell, a Duke Sucks című könyv szerzője még szemléletesebben írta le a jelenséget:


„Számomra ez a srác testesítette meg a gonoszságot. Olyan volt, mintha a Cobra Kai dodzsóból lépett volna ki.”


Nagyság, elért sikerek


Miért utáljuk a legjobb csapatokat? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: mert mindig nyernek. A Duke esetében is az volt a legidegőrlőbb a riválisok számára, hogy szinte lehetetlen volt őket legyőzni. Laettnernek például volt egy olyan győztes kosara, amely egyszerűen csak „a dobás” néven híresült el. A Duke 104–103-re győzte le a Kentuckyt 1992-ben, a film főszereplője pedig alig több mint két másodperccel a találkozó vége előtt helyezte el a győztes kosarat.



Külső


Mindennek tetejébe Laettner máig igazi sztáralkat.


„Jóképű volt és ezt tudta is magáról”


hangzik el vele kapcsolatban, miközben látjuk, hogy a rajongók már a bemelegítés alatt is lelkesedtek érte.


A film alanya aztán felnőttként is szép pályafutást tudhatott magáénak, volt NBA All Star, sőt ő volt az 1992-es olimpián történelmet író Dream Team egyetlen egyetemi tagja. A 30 for 30 58. epizódja pedig eredményesen árnyalta a személyiségét.


2. rész (The Band That Wouldn’t Die): „Nem tudom nézni, hogy egy férfi sír”

5. rész (Without Bias): „Az ártatlanságunkat vették el”

9. rész (Guru of Go): Az edző szent őrült

10. rész (No Crossover. The Trial of Allen Iverson): Mi történt azon az estén?

16. rész (The Two Escobars): „A nemzeti büszkeségünkért játszottunk”

17. rész (The Birth of Big Air): Mindig magasabbra vágyott

21. rész (Unmatched): Az ellenfelem a barátom

23. rész (Into the Wind): Széllel szemben

24. rész (Four Days in October): Aki látta, nem feledi

25. rész (Once Brothers): „Kosárlabdázók vagyunk, nem politikusok”

26. rész (Tim Richmond: To the Limit): Autóversenyző Hollywoodból

28. rész (The Best That Never Was): „Nem futball volt, gyógyulás”

31. rész (Broke): „Pénzt keresni könnyű, megtartani nehezebb”

33. rész (There’s No Place Like Home): „Hogyan árazod be a történelmet?”

36. epizód (You Don’t Know Me): Min múlik a siker?

39. epizód (Hawaiian: The Legend of Eddie Aikau): Természetes közegük a víz

42. epizód (Big Shot): „Két dolgot csináltak. Rekordokat döntöttek és nyertek”

43. epizód (This is What They Want): Én nem azért játszottam, hogy barátokat szerezzek

44. epizód (Bernie and Earnie): Ha két ember érti egymást

46. rész (Price of Gold):„Amerikának nem erre volt szüksége”

48. rész (Bad Boys): Ha nyersz, hatással vagy az emberekre”

49. rész (Slaying the Badger): „Olyan, mint egy F1-es hétvége és egy maraton keveréke”

51. rész (The Day the Series Stopped): Meghatározó élmény, minden értelemben

52. rész (When the Garden Was Eden): „A Knicks olyan volt, mint egy jó rockbanda”

54. rész (Brothers in Exile): Ugrás az ismeretlenbe

56. rész (Rand University): „Nem volt tökéletes, de megcsinálta”


Kiemelt fotó: ESPN