„Az én gyógymódom az edzősködés lett, általa kezdtem új életet” – interjú Buzsáky Ákossal
Megtapasztalta, milyen lelkileg mélyen lenni, de azt is, milyen a világ legkiválóbb trénereivel együtt dolgozni. Az előbbiből felállt, az utóbbit a mindennapokban próbálja hasznosítani a BVSC-vel a feljutást kivívni igyekvő Buzsáky Ákos.
null
– José Mourinho, Henk ten Cate, Paulo Sousa – elég jó nevű edzők iránymutatása mellett dolgozhattál játékosként. Immár a BVSC trénereként vissza tudsz nyúlni a múltba, és valamennyit hasznosítani mindabból az ismeretanyagból, amit ők igyekeztek elültetni benned?
– Játékosként sajnos kevésbé törődsz azzal, mit miért csinál az edző, hogy mi a konkrét játékfelfogása, amikor azonban átállsz a túloldalra, igyekszel visszaemlékezni a tapasztaltakra, de mélyre kell ásni.
Szerencsére sok különböző típusú edzővel dolgozhattam, van mire visszaemlékezni, és a tapasztalatokat beilleszteni a saját elképzeléseimbe.
– Mit érdemes konkrétan felhasználnod az említett hármas tevékenységéből?
– Paulo Sousa, akivel a QPR-ban dolgozhattam együtt, nagyon fegyelmezett ember, edzőként is fegyelmet követelt, elsősorban taktikai fegyelmet. Annyi inger ért minket, hogy fejben minden egyes tréningen topon kellett lenni, azokat befogadni kihívás volt a javából. Henk ten Cate ugyancsak roppant szigorú volt, nem lehetett az edzéseken röhögcsélni, kiengedni, minden egyes gyakorlatnál kőkemény odafigyelést követelt meg, úgy vélte, csak így van értelme a tréningeknek. Mourinhónál valamivel kevesebb taktika szerepelt a programban, alighanem azért, mert rendkívül erős játékosállománnyal bírt a kétezres évek eleji Porto, így elsősorban az összhangot igyekezett megtalálni labdarúgóival, ami olyannyira jól sikerült neki, hogy futballistái a falon is képesek lettek volna átmenni érte.
– Pedig épp Mourinhót, pontosabban a tíz-húsz évvel ezelőtti Mourinhót szokás taktikai zseniként aposztrofálni.
– És fontos is volt neki, észrevétlenül építette be azonban az egyes gyakorlatokba. Paulo Sousa edzéseit sokkal inkább jellemezte a monotonitás, számtalanszor megállította a játékot, és elmagyarázta, mit hogyan kellene tenni. Mourinhónál gördülékenyebben ment a felkészítés, de hát ő már akkor a világelittel dolgozhatott, a klasszis Paulo Ferreirának nyilván nem kellett kétszer elmondani, hogyan lépjen be a támadásokba. Paulo Sousa az angol másodosztályban más minőségű keretet gyúrt, még ha ott is akadtak remek labdarúgók.
– Ha felhívnád Mourinhót, hogy szeretnél egy hetet eltölteni nála Rómában tanulmányúton, minden további nélkül beleegyezne?
– Biztos. De nem tudom a számát.
– Ha akarnád, nyilván meg tudnád szerezni.
– Persze, de nem fogom felhívni. Fontosak a tanulmányutak, a legtöbbet mégis abból tanulsz, amit a saját bőrödön tapasztalsz. A magasabb szintű licencek megszerzésének amúgy is feltétele a tanulmányút. Persze ha valaki épp nem gyakorló edző, és az idejébe belefér, menjen, de ha az NB II-ben a kiesés ellen küzdesz a csapatoddal, a római kirándulás nem oldja meg a problémáidat. Amúgy meg megadatott nekem tíz év hasonló kirándulás, csak épp játékosként. És ha beszéltünk is arról, nem ugyanúgy tekintesz a felkészülésre futballistaként, mint edzőként, rengeteg tapasztalatot szereztem. Persze biztosan más, ha két tréner beszélget egymással, olyankor az edzői kulisszák mögé is belátsz. Akkor válik szerintem valakiből jó edző, ha ugyanúgy végigjárja a ranglétrát, ahogy azt játékosként kellett neki. Ahogy egyetlen futballista sem világklasszis tizennyolc évesen, pályája elején az edző sem az, neki is fejlődnie kell. Vannak tehetséges és kevésbé tehetséges edzők, az egyéni kvalitások szabják meg, ugyanabból a tudásanyagból mit hozol ki. Az elhivatottság alapvetés.
Ahogy egy játékosnál, az edzőnél is előfordulhat, hogy ha korán bedobják a mélyvízbe, képtelen megfelelően teljesíteni, és ennek semmi köze ahhoz, elég tehetséges-e. Egyszerűen csak nem tart még ott, hogy megállja a helyét.
– Mindahány edződ közül ki volt rád a legnagyobb hatással?
– Nehéz erre felelni, mert volt, aki nem különösebben szerette a játékstílusomat, mégis hatott az edzői felfogásomra.
Tony Pulisra gondolok, aki szigorú, vaskalapos edző, már-már antipatikus személyiséggel, egy megosztó ember, mégis, mindig, minden egyes csapatából kihozta azt, amit akart, s ez nálam nagy erény. Nem akart tiki-takát a Stoke-ban, ahogy nálunk a Plymouth-ban sem, sokkal fontosabb volt neki, hogy szerezd meg a második labdákat, hogy agresszívan játssz, de működött az elképzelése. Fontos, hogy megtaláld a stílust, amivel eredményes lehetsz.
Azért ritka az a klub, amelyik azt mondja edzőjének, „majd akkor három év múlva legyen azért egy olyan csapat, amelyik kicsalja a szurkolókat a stadionba”. Mindenki eredménykényszerben dolgozik, ennek megfelelően kell a csapatjátékot kialakítani. Nálunk a BVSC-nél is eredménykényszer van: közölték az elöljárók, a feljutás a legfontosabb, ha nem sikerül kiharcolni az NB II-es szereplést, az kudarc. Ritka, hogy ennyire határozottan előírják a feljutást, de ez a feladat. Amellett, hogy igyekszem a csapatból a maximumot kihozni, szeretném felépíteni azt a játékot, ami a sajátom, amitől én vagyok ennek a csapatnak az edzője, amitől más a BVSC, mint a Veszprém vagy a Mosonmagyaróvár. A saját képemre próbálom formálni az együttest, eredménykényszerben. Szeretnék jó futballt alkotni, a labdakihozatalt, a bátor játékot erőltetni, ebben persze sokkal több a hibalehetőség, mintha direkt focit játszanánk. Felvetődhet persze, ha emiatt nem nyersz, akkor is muszáj ragaszkodni az elképzelésekhez? Sok mindent kell mérlegelni. Ugyancsak kérdés, olyan kerettel dolgozol-e, amelyik alkalmas az elképzeléseid megvalósítására. Ha van időd, lehetőséged, úgy alakítod az állományt, hogy igazodjon az általad képviselt stílushoz. Az eleje nálunk is nehéz volt, sokszor sírt a labda, a játékosok sem voltak meg a remélt futballunkhoz, aztán viszont elindultunk a megfelelő irányba. A jó edző csapatszinten és egyénileg is fejleszti tanítványait, de megint csak kérdés, mi a klub célja. Csak az eredmény? Vagy az a siker, ha el tudsz rendre adni egy-egy futballistát? Akkor nem a hétvégén besöpörhető három pont lesz a prioritás, hanem hogy minél jobbá tedd a tizennyolc éves játékosodat. Nálam valahol ugyanannyira fontos mindkettő, ettől is nagy kihívás ez a munka.
– Ki tudnál emelni egy valakit a nagyvilágból, akinek az edzői felfogása a legközelebb áll a tiédhez?
– Most mondhatnám a nagy neveket, Kloppot vagy Guardiolát, akiket tényleg csak csodálni lehet, de Xavit is megnevezhetem, aki egy mély gödörben lévő Barcelonát vett át, és rángatta ki onnan úgy, hogy azért fiatalokat is beépített, no meg jól látszik, milyen futballt akar. Nyilvánvalóan nem tökéletes még a Barca, de ígéretes a szellemiség, amit meg akar valósítani, szóval klasszis edzővé válhat. Számomra Marco Rossi is üde színfolt, nem tudom, azzal a Honvéddal bárki más nyert volna-e bajnokságot, de a válogatottal is szép eredményeket produkált, pedig a nemzeti csapat nehéz terep, mert mindenkit nagyítóval méricskélnek, minden egyes döntést éles kritika fogad.
– Angliában játszottál a legtöbbet, Angliában végezted el az edzői tanfolyamokat, az angol futball határozza meg az edző hitvallásodat?
– Az angol labdarúgás nagy változáson ment keresztül az elmúlt tíz-tizenöt évben, aminek jól látszik az eredménye. Kellett hozzá a kudarcélmény, a felismerés, hogy a válogatott nem szerepel elég jól, a fiatalok nem kapnak elég nagy szerepet a Premier League-ben, vadiúj szemlélet alapján kezdtek el dolgozni az utánpótlásban, eszerint képezik immár az edzőket, s ebbe a képzésbe kapcsolódtam be magam is, három tanfolyamot elvégezve, a Pro licenc megszerzése van még hátra. Nagy hatással volt rám mindaz, amit tapasztaltam, és aminek az eredménye kézzel fogható: a régi angolos futball utánpótlásszinten is a múlté, sokpasszos, nagyon dinamikus, fegyelmezett, mégis kreatív játék jellemzi, az utánpótlás-válogatottak sorra nyerték a különböző világeseményeket, az angol utánpótlás manapság az egyik legerősebb a világon. Méghozzá azért, mert kiváló szakemberek dolgoznak benne. Jó szakemberek nélkül nincs megfelelő nevelés. Nekem ezért is volt fontos, hogy Angliában, egy magasabb futballkultúrában végezzem el a tanfolyamokat.
Lehet, hogy itthon is ugyanolyan remek az edzőképzés, ezt nem tudom, én mindenesetre kint szerettem volna kijárni az iskolát, annál is inkább, mert minden ország valamelyest a saját képére szabja az oktatást.
– Az azért valahol nagyon szomorú, hogy amíg 2004 és 2010 között nagyjából tucatnyi magyar szerepelt az angol első és másodosztályban, ma senki. Álkérdés, hogy van-e rá magyarázat.
– Nyilván azért, mert nincsenek olyan minőségű futballistáink. Be kell látni, jó játékosokat jó szakemberek nevelnek, a magyar utánpótlásban sajnos nincs elég jó szakember. Nem azt állítom, hogy teljes rendszerváltásra lenne szükség, de a legfontosabb mégiscsak az lenne, hogy az tanítsa a gyerekeket, aki ért is hozzá.
Nálunk is vannak jó szakemberek, de az a szélsőség, amit tapasztalni, előrevetíti, hogy nem lesz jó a termék. Pedig rengeteg tehetséget találni Magyarországon, merem állítani, legalább olyan tehetségesek a mi gyerekeink, mint a németek vagy az angolok, de ez önmagában kevés. Ahogy az is, hogy szerencsére már nem földes pályákon kell a labdát túrva készülniük, a pénz azonban csak az infrastruktúra megteremtéséhez elég, tudást nem lehet venni. Jó szakembereket kellene nevelni, belőlük kellene száznak, kétszáznak dolgozni a magyar futball hátországában, hogy a tehetség futballozni akarjon, és ne pártoljon át más sportágra.
– A jó szakember témakörét boncolgatva, a BVSC-vel a Tatabánya elleni bajnokit megelőző öt meccsetek eredménysora 6–0, 5–0, 3–0, 2–0, 6–0. Ilyen jó a zuglói tréner, vagy ilyen gyenge az NB III-as mezőny?
– Vagy ilyen jó a BVSC játékosállománya.
– Akkor hát melyik?
– Mindenki kiveszi a maga részét a sikerből. A játékos elvégzi a munkát, amit az edző előír, de kell egy jó vezetői háttér, amelyik megteremti a feltételeket. Csapatmunka, s ha valamelyik elem hiányzik, az eredmény sem lesz a kívánatos. Ha az edző képtelen kommunikálni a játékosokkal, ha rossz pedagógiát alkalmaz, ugyancsak elmarad a siker. Nálam fontos, hogy minden tréningen a munkára tökéletesen koncentráló futballista jelenjen meg, mert akkor tud megfelelni az általunk megkövetelt nagy tempónak, márpedig, ha ahhoz szokott az edzésen, a meccsen is könnyebb dönteni. Sok időbe telt ezt mindenkivel megértetni, de csak így lehetnek képesek a kiegyensúlyozottan jó teljesítményre.
– Elég nagy siker lenne gondolom az is, ha mindjárt az első zuglói szezonod végén az NB II-be segítenéd a BVSC-t.
– Óriási eredménynek gondolnám. Azért ez elég távolinak tűnt, amikor elkezdtünk dolgozni, lépésről lépésre haladva küzdöttük magunkat egyre feljebb. Voltak buktatók, de vettük az akadályokat. Egy hullámhosszon vagyok immár a játékosokkal, tudják, mi az, amit megkövetelek, én is megismertem az ő gondolkodásukat, az összhang az eredményekben is tükröződik.
– De mennyire könnyű váltani, és a játékosból edzővé vedleni? Ha azt veszem, hogy apukád is edző, azt gyanítom, neked valamivel könnyebb volt a dolgod.
– Az én játékos-karrierem elég drasztikusan ért véget, meg is utáltam egy időre a futballt, hátat is fordítottam neki. Aztán rájöttem, nekem ez az életem, és akkor kezdtem el tudatosan foglalkozni az edzősködéssel. Édesapámnak van negyven év tapasztalata az utánpótlásban, sokat beszélgetünk a játékról, mentorál, de más az utánpótlásban megtanítani valakit bal lábbal rúgni, és megint más Pápára készülve rálelni a leghatékonyabb taktikára.
Mindazt a tapasztalatot, amit az évek alatt átadott nekem, hozzáteszem a saját edzői kvalitásaimhoz, így lesz a kettőből remélhetően jó mix.
– Miért utáltad meg a focit?
– Mert mindent megtettem azért, hogy ne kelljen abbahagyni, és amikor rájöttem, nem lesz már soha olyan a térdem, mint szeretném, eluralkodott bennem egyfajta düh. Én persze azt gondoltam, könnyen lezárom életem ezen részét, és megyek tovább egy új úton, csakhogy ez nem ilyen egyszerű, s az emberi agy sem így működik.
– Depresszióba zuhantál?
– Igen, még ha ezzel akkor nem is voltam tisztában. Játékosként azt gondolod, téged nem lehet megtörni, csakhogy amikor az egyik pillanatról a másikra összedől minden, amit felépítettél, én legalábbis valamivel túl a harmincon így éreztem, az megfog. Rossz útra tévedtem, ma már tudom, szakemberhez kellett volna fordulnom. A saját káromon tanultam.
De emberek vagyunk, mindannyian követünk el hibákat, pláne, ha olyan helyzetbe kerülsz, amire egész egyszerűen nem vagy felkészülve. Idehaza annak, hogy lelki segítséget kérj, amúgy sincs meg a kultúrája. „Majd megoldom, nincs is annyira nagy baj”, hazudsz saját magadnak is, pedig van baj, sajnos azonban időbe telik, míg erre rájössz, pláne, mire megtalálod a helyes utat.
– Éppen ezért is fontos a te példád, hogy nem szégyen, ha egy profi sportoló elveszettnek érzi magát, pláne nem szégyen segítséget kérni, te ráadásul sok egyéb mellett azért is lehetsz jó példa, mert lett egy gyönyörű családod, és szakmailag is egyre magasabbra szökik az ázsiód. A legnagyobb baj talán, hogy sokszor magunkkal sem vagyunk elég őszinték, azt színleljük, minden oké.
– Rengeteg sportolóval találkozni a nagyvilágban, aki a profi karrier után nem leli a helyét, a szerencsejátékba, az alkoholba vagy a drogba menekül, hogy legalább átmenetileg megtalálja a boldogságát. Egy olyan kultúrában, ahol szembesítenek a problémával, és megoldási lehetőségeket kínálnak, könnyebb megtalálni a receptet. A volt Arsenal-csapatkapitány, Tony Adams azután, hogy kigyógyult az alkoholizmusából, létszükségletének tartotta, hogy segítsen másokon. Itthon ez a terület gyerekcipőben jár. Pedig rendkívül fontos lenne, hogy ha az ember elveszettnek érzi magát, legyen alternatívája, lehetősége rátalálni a helyes útra, ebben lehet segítségedre a szakember vagy a bajban is támogató család.
– Téged konkrétan mi rántott ki a sötét veremből?
– Az idő. No meg hogy rátaláltam arra a munkára, amit nagy örömmel végzek, amelynek révén megfogalmazhatok terveket, ami újra ambiciózussá tett. Játékosként egyre jobb akarsz lenni, aztán ha megszűnik a cél, ami addig az életedet irányította, keletkezik egy űr. Ezért is fontos új célokat találni. Valamit, amiért ismételten küzdhetsz. Az én gyógymódom az edzősködés lett, általa kezdtem új életet.
Melyik csapat esik ki az NB I. 2021/2022-es szezonjában?
Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NBI/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.