Az Eredivisie rejtett csillagai

A mostani gyűjteményben a relatíve kis csapatok ifjú titánjaiból hoztam el párat (lehetőség szerint nem azokat, akik huzamosabb ideig a nagyoknál nevelkedve kerültek át mostani klubjukhoz), akikben van olyan mértékű potenciál, hogy a közeljövőben az egyik topbajnokságban is megmutassák magukat a világnak, de ha ott nem is, akkor legalább a nagy trió egyike lehet a következő lépcsőfok számukra.

Calvin Stengs (AZ Alkmaar, jobbszélső)

Az AZ Alkmaar az egyike azon kluboknak Hollandiában, akiknél kiemelt hangsúlyt fektetnek a saját tehetségeik kiaknázására, s ez kiemelkedő eredményekben is visszaköszön. A „sajtfejek” az előző szezonban megszorongatták az Ajax együttesét is és igazi kihívókká nőttek fel melléjük. Ennek egyik letéteményese volt a suriname-i felmenőkkel is rendelkező ballábas Stengs. A 21 éves szélső öt góllal és nyolc gólpasszal járult hozzá a bajnoki teljesítményhez, és bár idén volt már hiányzása is, már elkezdte a gólok termelését.

A mester (Arne Slot) döntésétől függően, hogy éppen melyik hadrendet választja az aktuális mérkőzésre (4-3-3 vagy 4-2-3-1) alakul a jobb oldalon betöltött szerepe, de ami mindig jellemzi, hogy nagyon sokszor tűnik fel a félterületben, bár, ha csak egy igazi csatár szerepel a tervekben, akkor a vonal mellett is megtalálja a helyét.

Posztjából adódóan kissé meglepő, de elég sok esetben jellemző rá – főleg magasan presszingelő ellenfelek ellen –, hogy visszalép labdákért, hogy ezzel segítse a támadásépítést, akár egészen a „hatos(ok)” vonaláig is hátra mozog, hogy megjátszható legyen.

Nem gondolnánk róla, de ő a csapatban az igaz szervező, akinek szélső létére, sem a lövések, sem a gólok nem jellemzik annyira a játékát, mint a progresszív megindulások és a progresszív passzok. Szinte minden helyzetben olyan megoldást favorizál, amivel meg tud játszani egy jó helyzetben lévő társat. A támadóharmadba és a boxon belülre juttatott passzai, valamint a keresztbe ívelt átadásai is ligaelitbe tartoznak. Ebből a nagyon sok labdával való találkozásból adódik az egyik legnagyobb gyengesége, hogy sok labdát ad el, de ez jó eséllyel a rutinnal majd kinőhető lesz számára.

A védekezés sem épp az erőssége, de ennek ellenére a presszing-számaiók. Ez annak is köszönhető, hogy off-the-ball az AZ 4-4-2-re vált, amiben ő lép fel a csatár mellé, így pedig nagyon sokszor támadhatja meg a baloldali belső védőt, illetve a balhátvédet.

Owen Wijndal (AZ Alkmaar, balhátvéd)

A skót agresszív, kemény stílusa, a kanadai sebessége és támadószelleme vegyítve egy testben azok pozitív és negatív egyvelegeként. Természetesen még nem tart azon a szinten, hogy velük egy lapon kellene emlegetni, de nagyon jó irányba halad, hogy egy nagy klubnál is bizonyítva talán vetélytársként is lehessen róla beszélni.

Nincsenek olyan testi adottságai, mint a Liverpool játékosának, de kellően agresszív, nagyon sokat presszingel és egyik fő erénye, hogy azonnal lerohanja az ellent, amint észleli, hogy az ő embere felé jön a labda. Persze ebben a kockázat is benne van, mert ha elkésik, akkor könnyen kipasszolják, vagy épp szabálytalanságra késztetik.

Ahogy a Bayern München üdvöskéje, úgy neki sincs túl sok párharca, de azokban rendkívül sikeres (70,9%), sokszor támaszkodik a sebességére, még akkor is, ha nem hasonlítható össze a kanadaival, aki talán a leggyorsabb balhátvéd a topszinten. Ebből is tud adódni olykor gondja, hogy túlzottan hisz a sebességében, és a heves érkezése miatt, az okos támadó úgy helyezkedik, hogy legyen kontakt és fault, valamint esetenként sárga lap is.

Slot rendszerében a labdakihozataloknak a szélső védőkre nagy felelősség hárul. A saját harmadában Wijndal a liga legjobb passzhatékonysággal zárta az előző szezont, s idén is vezeti a listát. A támadásépítés során rendkívül sokat keresik őt passzokkal a társak, mert míg a jobb oldalon a fentebb említett Stengs segít vissza, addig a bal oldalon ő egymaga tud a kiváló mozgásaival mindig megjátszható lenni, hogy ne kelljen plusz ember.

Az előző szezonban az Idrissivel való kombinatív játékuk a balszélen teljes dominanciával járt a meccsek többségén. A hét gólpasszából három is a marokkói találatát előzte meg, másik három esetben pedig tőle kapta az asszisztot megelőző átadást, amiből beadása után születhetett gól.

Myron Boadu (AZ Alkmaar, csatár)

Még csak 19 éves, de az előző szezonban már a gólkirályi cím aspiránsai közt szerepelt a ghánai felmenőkkel is rendelkező, villámléptű csatár. Ha ez nem lenne elég, betett a közösbe jónéhány előkészítést is, amivel összességében a csapat egyik legjobbja volt.

Az ifjú támadó a sebességére, a robbanékonyságára és persze az üres területek bejátszására alapozva tette le a hírnevét a „tulipánok földjén”. Bár eredetileg centert játszik, több esetben is megfigyelhető, hogy sokat mozog ki a bal oldalra. Ebben a védők összezavarása mellett, a szélsővel való helycsere is szerepet játszik, mert a lövésinek nagyobb százalékát adja le innen, illetve, mert anno az utánpótlásban még javarészt balszélsőt játszott.

A csapat játékstílusához képest ő maga keveset ér labdába, de akkor azt rendszerint hasznosan teszi. Remekül passzol, bár néha még kicsit öncélú tud lenni az assziszt-száma ellenére is. Többször megfigyelhető, hogy eladott labdákat szül az „egyedül is megoldom”-stílusa, amit mindenképp ki kellene nevelni belőle, mert enélkül még hasznosabb támadó válhat belőle.

Egyik legértékesebb készsége, hogy egy az egyben kiválóan cselez, méghozzá imponáló hatékonysággal. Ezért is engedheti meg magának, hogy kevésbé lép be a támadásépítésekbe, mert a mozgásaival akár több védő figyelmét is le tudja kötni egyszerre. Mindig rajtra kész, ha kiugratásról van szó, ahol a sebessége mellett az ütemérzéke is segíti, mert a stílusához képest kevés alkalommal intik le leshelyzetben.

Amikor védekezésre kerül sor, akkor ő a pressing trigger, illetve ő a labda nélküli 4-4-2-ben a bal oldali támadó. A letámadásban még van hova fejlődni, mert olykor nem tud megfelelő fedezőárnyékot nyújtani, így a hanyagsága miatt tud építkezni az ellenfél az oldalán.

Joey Veerman (Heerenveen, középpályás)

Mikor elkezdtem a volendami születésű középpályás után kutakodni, akkor belefutottam abba a comp-ba, hogy ő a „szegény ember Frenkie de Jong-ja”. Természetesen a honfitársa egy magasabb polcon szerepel, ezért is olcsóbb verzió. Vannak nagy eltérések, de közös pontok is kettejük tulajdonságai közt.

A pálya centrumának baloldalán játszik, a Johnny Jansen-féle 4-3-3-ban ő az egyik nyolcas, ő az, aki inkább támadóbb szerepkört tölt be. A másodosztályban sokkal inkább volt védekező szerepkörben, bár már szülővárosának csapatában is látszott, hogy csak szabadjára kellene engedni előrefelé, de ott a mélységi szervezésére építkeztek inkább.

A fent említett Barcelona-játékossal való összehasonlítás alapját az adja, hogy akárcsak honfitársa, ő is, ha megindul a labdával a védelem elől, akkor szem nem marad szárazon. Azok a könnyed cselek, a „körömpasszok”, a kényszerítőzéshez való elmozgások, a többiek irányítása akár mutogatással, akár az átadásaival, amiknek láthatóan szeme van. Ezek sokakban keltik azt az érzetet, hogy a fiatal Frenkie van a pályán.

Amikor nem lép visszább, akkor rendszerint a baloldali félterületben található meg. Innen adja a boxon belülre juttatott átadásainak a többségét, de a lövései is innen indulnak túlnyomórészt. Ha már kapura lövés, ez az egyik olyan erőssége, márpedig Jansen mester el is várja tőle, hogy lőjön. A jobb lábában a kellő erő, de a megfelelő technika is megvan, hogy az ún. 14-es zóna és a bal oldali félterület veszélyessé váljon, ha nála a játékszer. 

A védekezésben az élvonalban még van hova fejlődnie, de jelenleg nem is ez a fő feladatköre. Labda nélkül ebben az előretolt szerepben még keresi önmagát, a presszingben sem tud elég hatékony lenni, de van még ideje fejlődni.

Mitchell van Bergen (Heerenveen, jobbszélső)

Annak ellenére, hogy 2015 év végén a legfiatalabb debütánsa lett a Vitesse együttesének, kicsit sem becsülték meg Arnheimben, így ő váltott… és milyen jól tette. Két szezon alatt alapemberré vált Heerenveenben, s lassan már a következő lépcsőfokon is el lehet gondolkodni a karrierje érdekében.

Egyik legjellegzetesebb játékeleme, hogy támadásépítésnél olyan területeket játszik be, mintha csak egy szárnyvédő lenne, mert nagyon sokat lép vissza akár egészen a felezőig, hogy kimozgassa emberét, és teret nyisson a jobboldali „nyolcas” számára, aki az ő helyét veszi át ilyenkor.

A trükk, ha szabad így fogalmazni, nem más, mint hogy a kimozgó szélsővédő – legyen az bármely Eredivisei-balhátvéd – nem képes tartani a tempóját, így pedig könnyen kerülnek kettő az egy szituációba a jobb oldalon, mert Van Bergen úgy közlekedik az oldalvonal mentén, mint egy TJV.

Ha a támadásépítés a másik oldalon kezdődik meg, mert az előbb elemzett Veerman visszább lép labdáért, akkor szintén jöhet az a gyorsvonat, mert számíthat rá, hogy fog érkezni az előtte tátongó üres területbe a labda, amivel jó esetben kapuig zakatolhat.

A következő gyengeség, amin javítania kell, az a hevesség és hogy a kapu előtt izgul. Nagyon sok kihagyott ziccere van, mert láthatóan képtelen higgadt döntést hozni, ami esélyt ad a kapusnak, a védőknek, na meg persze a hibákat is előidézi.

Védekezésben a sebesség a fő fegyvere, de a taktikai érettsége is jól megmutatkozik a passzsávok lezárásában. Sokszor inkább fedezőárnyékot generál és ráerőlteti így megindulásra a felfutó védőt. Az esetek többségében képes ezzel a versenyt megnyerni, és akár szerelni, akár hátra passzra, vagyis teljes újrakezdésre kényszeríteni ezzel ellenfelét.

Mike Trésor Ndayishimiye (Willem II, irányító)

A belga utánpótlás egyik fényes csillagaként tekintettek a burundi felmenőkkel rendelkező ifjúra, de az Anderlechtnél történt kisebb balhéja (játékpercekre vonatkozó igényeit nem biztosított a brüsszeli klub a felnőtt keretben) kicsit a karrierjére is hatással volt, mert egy ideig nem kellett senkinek sem, de már visszatalált a helyes útra és lassan kopogtatni fog a felnőtt nemzeti tizenegy ajtaján is.

A NEC dobott mentőövet a tehetséges, ám kissé problémás fiúnak, ő pedig a másodosztályban üde színfolt volt az egyébként elég pocsékul szereplő Nijmegenben. Erre figyelt fel a Willem II és vette kölcsön opcióval, de az akkor még csak 19 éves játékos az Eredivisie-ben is azonnal megvetette a lábát.

Már az első perctől kezdve látszódott, hogy neki ez is csak egy átmeneti csapat lesz, mert van még benne potenciál. Azonnal elkezdte osztogatni a rá jellemző csodálatos ütemű passzokat mind a center, mind a két szélső irányába. A számok nem adják vissza azt, amit a képességei rejtenek, mert a tillburgiak nem épp támadásokról híres egység, nagyon reaktív futballt játszanak, így pedig az ifjú irányító is kevésbé tudja megcsillogtatni tudását.

Az egyik legfőbb gyengesége, hogy nincs még mindig meg a kellő állóképessége, hogy egy nagy iramú mérkőzést végigvigyen komoly sebességen, és ez legfőképp a döntéseiben mutatkozik meg, mert fejben látványosan le tud lassulni, még ha testileg annyira nem is érezhető a fáradtsága.

Védekezésben a felmozgó hatosokat nagyon sokszor hagyja szabadon, amin kénytelen lesz javítani, mert nem fér bele magasabb szinten ez a lazsálás és a presszingje is elég könnyelmű. Sokszor nem zárja le kellőképpen a passzsávokat, keveset mozog, bár ez a kondi miatt is problémás az esetében.

Deroy Duarte (Sparta Rotterdam, középpályás)

Az utánpótlásban még többször játszott támadóközéppályásként, de a felnőttek közt az első szezonjában többnyire a jobb oldalon szerepelt. A kiesés után a pálya közepére volt berakva központi embernek – csaknem irányítónak –, majd a feljutás után újra változott a felállás és Duartenek nem jutott hely a kezdőben.

Akármely posztra is felrakva – idén rendre alkalmazkodnak az ellenfelekhez –, támadásban nagyon sokat mozog a pálya közepe felé, ott kérve a labdát, onnan osztogatva le a játékszert a társaknak. Az egyértelműen érződik rajta, hogy szüksége van a labdára és a támadó stílusra. Amikor van esély arra, hogy ennek megfelelő szellemben lépjen pályára a Sparta, akkor látványosan jobban megy számára is a játék.

Ellenben mikor védekezésre vannak ítélve, mert az ellenfél dominál, akkor görcsösen, passzívan áll a meccshez, a kevés kibontakozási lehetőség egyértelműen hatással tud lenni rá és a játékára is. Bár ezen alkalmak esetén is kész megszakadni, és végig robotolni a maga idejét, a felesleges faultok visszajelzésként jelentkeznek nála, hogy nagyon nem mozog otthonosan ebben a szerepben.

Bár attól függetlenül, hogy épp mely taktika, mely szerepe van rászabva az adott mérkőzésen, amikor megindulhat a kapu felé, akkor készülni kell, hogy történni fog valami. Noha kevés csellel próbálkozik, azok látványosak és többnyire sikeresek, kockázatos passzokban nincs hiány nála, mert tudja, hogy a kontráknál neki bevállalósnak kell lennie, hogy eljuttassa a társhoz a játékszert.

Ezt elősegítheti az intelligenciája, ami nagyon magas, amit mind védekezésben – lefülelt átadások, jól érzékelt passzsávok –, mind támadásban kamatoztatni tud, illetve a kinti szakértők a nyilatkozatait is kiemelik, mert a meccsek utáni interjúk során is összeszedett és értelmes válaszokat tud adni, ami nem degradálva a labdarúgókat, de kevesekre igaz.

Evert Linthorst (VVV Venlo, középső középpályás)

Nem sokkal múlt el 18, mikor az akkori edző, Maurice Steijn bedobta a mélyvízbe. A fiú gyorsan tanult és elkezdett „úszni”. Az előző szezonban – bár már új edző irányítása alatt – már alapembernek számított, mert egy igazi motorja tud lenni a középpályának. Az utolsó percekig képes robotolni, legyen szó arról, hogy védekezésben kell besegíteni, vagy arról, hogy menni kell előre és segíteni vagy épp befejezni a támadást. 

Támadásban nincs kiemelkedő képessége sem passzok, sem cselek, sem sebesség terén, de mégis mindenben kellően jó ahhoz, hogy kitűnjön a tömegből. Nincsenek látványos keresztlabdái, sem ellenfelek közt cikázó megindulásai, viszont van nagyon sok rövid passza, amit kényszerítőbe kér is vissza, végig sprintel a pályán, hogy érkezzen a kontráknál, képes gólt szerezni, még ha nem is ez a fő feladata.

Védekezésben ugyanez a helyzet, mert nincs meg a kellő fizikai ereje, hogy azzal teremtsen helyet magának – azért néha mégis megteszi, mert az Eredivisie nem az izomkolosszusok bajnoksága –, nem tud látványos becsúszó szerelésekkel vagy hatalmas sebességgel megérkezve, az utolsó pillanatos blokkolással a highlight-videók szereplője lenni, de labdavesztéskor elsők közt ér vissza segíteni a többieknek, mindig próbál megfelelően szkennelni, hogy le tudja fülelni a passzokat, képes a védők vonaláig hátra zárni, hogy még stabilabb legyen a hátsó alakzat.

Pont az a szürke eminenciás, akire minden csapatnak szüksége van, mert elvégzi a „piszkos munkát”, mellette pedig teret enged a többieknek, hogy csillogjanak. Nincsenek sztárallűrjei, de nagyon jól tudja, hogy mennyire fontos tagjai is ő valójában az együttesének.

Milan van Ewijk (ADO Den Haag, jobbhátvéd)

Amikor 2017-ben a harmadosztályba igazolt, hogy végre kikerüljön az utánpótlásrendszerből, akkor megindította karrierjét egy új irányba. Második irányában az ezüstérem mellé a bajnokság legjobbjai közé válogatták, ami megnyitotta az élvonal kapuját, amit, ha nehezen is, de azért kinyitott, a még mindig csak 20 éves tehetség.

Az előző őszi időszakban a túlzott támadófelfogásának is köszönhetően a tavaszra kölcsönbe került a másodosztályba, de a vírushelyzet miatt rövidre zárult szezonban nem volt sok lehetősége bizonyítani. Az idei idényre viszont már egy sokkal higgadtabb, megfontoltabb, védekezésben többet dolgozó játékost kapott a hágai együttes, aki kirobbanthatatlan tagja a „gólyák” kezdőjének.

A védekezésben a kiváló ütemérzéke a fő erénye, hogy remekül tud közbeszúrni a cseleknél, a labdaátvételeknél és a gyors reakciójával rendre meg is tudja szerezni az így kicsikart labdákat. Az itt összegyűjtött játékszert többnyire azonnal előre felé nézve próbálja megjátszani, legyen szó felívelésről a csatár irányába, vagy épp egy felpasszról a startoló középpályás előtti területbe.

Támadásban, mikor van lehetősége csatlakozni, akkor szeret a szélsővel kombinálni, elmozgásokkal az ellenfél figyelmét lekötni, a robbanékonyságának köszönhetően pedig minimális hátrányból előny kovácsolni, s így megszerezni a labdát. A kis területen való passzjáték nem áll messze tőle, mert szívesen áll bele kényszerítőkbe, vagy épp kezdeményezi ő maga az ellenfél kiháromszögelését.

Kevés beíveléssel próbálkozik, de ez a nem épp a magasságáról híres hágai csatársor miatt van, meg azért, mert ő az a típus, aki egészen az alapvonalig lemegy és onnan adja vissza a lapos passzait, így teremtve helyzetet akár a második hullámban érkezőknek.