Az ETO egyedi utat választott a feljutásra
2022 telén a DAC-ot is birtokló Világi Oszkár lett az ETO FC Győr tulajdonosa. Már akkor is sejthető volt, és ezt Világi is megfogalmazta, hogy a győri csapatnak néhány éven belül az élvonalba kell jutnia. A terv az első teljes idényben nem sikerült, a kezdeti döntések és elképzelések nem bizonyultak hatékonynak. Az ETO nem került közelebb a feljutáshoz, ezért az új idényre ezúttal más megközelítést választott.
A tavaszi gyengébb eredmények ellenére a csapat spanyol edzője, Antonio Munoz megtarthatta pozícióját, a munkája támogatására viszont megkapta Szlavoljub Muszlint szakmai tanácsadóként. Az idős szerb szakember korábban többek között a Crvena Zvezdát és a Standard Liege-t is irányította, de a szerb válogatottal is sikeresnek bizonyult, amikor kivezette a 2018-as világbajnokságra.
Egyébként Munoz megtartása kissé szokatlan is volt, ismerve a tulajdonos munkásságát, hiszen Dunaszerdahelyen meglehetősen gyakran változik a tréner személye. A jelenlegi vezetőedző, Adrian Gula öt elődje közül egyik sem töltött egy évet a DAC kispadján.
A koncepción azonban nem változtattak jelentősen, megmaradt az az elképzelés, hogy az utánpótlásból felkerülőket beépítsék a csapatba, a sikeresség érdekében azonban olyan futballistákat is igazoltak, akiktől abszolút az eredményeket várják el. Az ETO egyre inkább kezd hasonlítani a DAC-hoz, ahol szintén részben fiatalokat építenek fel, de már nemcsak a hazai mezőnyből válogatnak. Az erősítések kezdetben főként olyan játékosokat jelentettek, akik magyarok voltak vagy volt esély rá, hogy az állampolgárságot megkaphassák. Így került ide az FC Botosaniból Papp Eduárd, az MTK-tól Szépe János, Nyíregyházáról Yasin Hamed, Székesfehérvárról Claudiu Bumba, ám ezt a vonalat végül elengedték. Paul Anton, Luciano Vera, Michal Skvarka, Mamady Diarra és Christopher Kröhn átigazolása már egyértelműen jelezte, hogy az esetleges előrelépés érdekében a vezetőség hajlandó áldozatokat is vállalni.
Fotó: ETO FC facebookAz elmaradó bevételekre egyfajta befektetésként tekintenek
A Magyar Labdarúgó Szövetség szabályozása alapján nem tiltja a külföldiek szerepeltetését a másodosztályban, de pénzügyi ösztönzőkkel igyekszik elérni azt, hogy a klubok magyar futballistákat alkalmazzanak.
A támogatási rendszer lényege, hogy azok a csapatok, amelyek magyar igazolvánnyal nem rendelkező játékosokat szerepeltetnek, elesnek a központi marketingbevételek rájuk eső részétől, illetve a pontokért járó támogatástól. Ez alól csak a 2003. január 1-jén vagy ez után született légiósok kapnak felmentést. Alapvetően ez az oka annak, hogy a klubok az NB II-ben nem foglalkoztatnak légiósokat és az élvonalból kiesők jelentősen átalakítják, magyarosítják a keretüket. De mekkora összeget jelent ez pontosan?
Ezt előre nem lehet meghatározni, hiszen nagyban befolyásolják az eredmények, de a központi bevétel adott, az klubonként 145 millió forint. A győzelmekért ettől az idénytől kezdve hárommillió forint jár, míg a bajnoki helyezésért járó prémium az első hely esetében további 70 millió. (Az adatok forrása: nso.hu – a szerk.)
Vegyünk egy példát:
Furcsa módon, ha rövid távú pénzügyi szemléletből nézzük, akkor egy gyengébb szezon kisebb elmaradó bevételt jelentene. Megéri bevállalni, hogy ekkora összeggel megrövidítsék a költségvetést? Ha feljutnak, akkor igen. Az élvonalban ugyanis jelentősen nagyobb bevételekből gazdálkodhatnának, hosszabb távon tehát pénzügyileg is megéri ez a fajta kockázatvállalás, annál is inkább, mert így talán a feljutást követően sem kell jelentős játékosmozgást eszközölni erősítés gyanánt. Az egyedüli kérdés csak az, hogy most tudják-e nélkülözni ezt az összeget. Úgy tűnik, hogy Világi döntése alapján igen, ez pedig versenyelőnyt jelent számukra a feljutásért vívott harcban a riválisaikkal szemben.
Világi Oszkár, a DAC 1904 és az ETO FC tulajdonosa (Fotó: Mediaworks)Pénzügyileg lehet ez jó elgondolás, de működni fog a pályán is?
Ez a győriek számára a legfontosabb kérdés. Az nem vitás, hogy az előző idénybeli keret nem volt alkalmas a feljutásra, de még csak az üldöző szerepre sem. Valószínűleg nem is számítottak rá, hogy ez egyből sikerül, de a mutatottnál azért jobb szereplésre vágytak.
Hogy a spanyol edző képes lesz-e sikeres csapatot építeni az még kérdés, de az indulás biztató. Az ETO két fordulót követően vezeti a bajnokságot, az új igazolások közül pedig Bumba már háromszor talált a kapuba, de Kröhn is feliratkozott már a gólszerzők közé, miközben a 18 éves Huszár Marcell kettő, a 17 esztendős Vingler László egy gólt ért el. A bajnokság viszont még hosszú – ne felejtsük el, hogy a bajnok DVTK az előző szezonban két vereséggel rajtolt – és az eddigi ellenfelek sem voltak igazán veretesek. A helyi derbin a Gyirmót ellen háromgólos előnyt kiharcolva végül eggyel nyertek, de az edzőváltáson átesett rivális a második fordulóban is kikapott, míg a friss feljutó BVSC elleni 4-0-s siker nemcsak a győriek kiválóságát, hanem a zuglóiak tapasztalatlanságát és összeszokatlanságát is mutathatja.
Forrás: ETO FC facebookMi van, ha nem sikerül?
Ha az ETO nem jutna fel a bajnokság végén az OTP Bank Ligába, a győrieknek akkor sem kell különösebben aggódniuk. Az látszik, hogy a tulajdonos hajlandó áldozni a jobb szereplés és az első osztály érdekében, és egy év csúszás ettől a tervétől nem fogja eltántorítani. Változás inkább csak abban lehet, hogy személy szerint kik lesznek azok, akik ezt a célt elérik. Munoz edzői munkáját a mostani eredmények után fogják értékelni, s ha nem lesz elég sikeres, akkor keresnek tapasztaltabb, de motivált és sikerre éhes jelentkezőt. Ha máshogy nem megy, maga Muszlin is lehet időszakosan beugró, az ő tudása és tapasztalata az első osztályban is kiemelkedő lenne. A spanyol tréner eddig azonban veszi az akadályokat, és ha lesznek is döccenők a bajnokság során, egyelőre valószínűbb, hogy az ETO előre lép a korábbi középmezőnyből, és egyértelműen bejelentkezik a feljutásra.
Kiemelt fotó: ETO FC facebook