Az év versenye! – visszatekintés az Ausztrál GP-re

Az év versenye! – visszatekintés az Ausztrál GP-re

2022. okt. 18.

Nem túlzás azt állítani, hogy az év MotoGP-versenyét hozta az idei Ausztrál Nagydíj, Phillip Island pedig ismét bizonyította, hogy miért a világ legjobb versenypályája. Egy igazi klasszikust láthattunk, ahol a világbajnoki pontverseny újabb fordulatot vett, a Suzuki katartikusan búcsúzott a MotoGP-től, Marc Márquez pedig pályafutása 100. királykategóriás dobogóját szerezte. Ilyen volt az Ausztrál Nagydíj.


A hétvége győztese: Alex Rins

Phillip Island a pálya karakterisztikájából adódóan egy olyan pálya, ahol a legkevésbé jönnek ki a motorok közti különbségek. Egy végig folyatós pályáról beszélünk, ahol a menet közbeni hátsó összeültető-rendszert alig használják a versenyzők és az aerocsomagoknak is sokkal kisebb szerepük van, mint sok másik helyszínen. Így például abban is reménykedni lehetett, hogy a Ducatik szokásukkal ellentétben talán nem uralják le a mezőnyt és a V4-es motorok mellett a sor4-eseknek is oszthatnak lapot akár az időmérőn, akár a futamon. A hangulat pedig garantált volt, hiszen a helyiek élnek-halnak a motorsportért:


A hétvégi Ausztrál GP az elmúlt tíz év legmagasabb nézőszámát hozta.


A Suzuki a jerezi bejelentés óta nyilvánvalóan a fejlesztésekbe is kevesebbet ölt, hiszen minek fektessen egy olyan projektbe időt, energiát és leginkább pénzt, amit az év végén úgyis beszántanak. Ettől függetlenül a csapatnál mindenki a szép lezárásban bízott, de ez szemmel láthatólag sehol sem akart összejönni. Amikor Alex Rins versenyképes volt, akkor is legfeljebb a futam feléig tudott dobogóra esélyes tempót motorozni, Joan Mir bokatörése sem könnyítette meg a jó eredmények elérését, míg a japán hétvége pedig egyenesen katasztrofális volt azzal, hogy egyik motorjuk sem ért célba – a Mir helyére beugró Cuda Takuja motorja kigyulladt, Rins pedig lassú defekt miatt állt ki a versenyből.


Szinte a teljes mezőny a kedvenc pályái közé sorolja Phillip Islandet, de ezen a hétvégén úgy tűnt, hogy ezt a pályát Rinsre és az ő Suzukijára szabták. A spanyol korábban a Moto3-ban és a Moto2-ben is nyerni tudott, a hétvégi futamgyőzelmével pedig teljessé vált a kollekció. A tizedik helyről rajtolva nagyszerű versenyzést produkált, sorra rágta át magát az összes vetélytársán. Az 1-es kanyarból való kigyorsításon rendre közel tudott maradni az előtte motorozókhoz, hogy aztán a 2-es kanyar féktávján belülre helyezkedve konstans veszélyt is jelentsen bárkire. Itt előzte meg Aleix Espargarót, Jack Millert, Jorge Martínt, Marc Márquezt és az utolsó körben Francesco „Pecco” Bagnaiát is.


Ellenállhatatlan volt Rins, ezzel a futamgyőzelemmel pedig akármi is történjen az utolsó két versenyhétvégén, a Suzukinak megvan a katartikus projektzárás, Rins pedig sikerélménnyel ülhet fel jövőre a Hondára.



A hétvége visszatérője: Marc Márquez

Minden hétvégén, fokozatosan bizonyítja, hogy egyre közelebb kerül ahhoz a formához, ami a négy felkarműtétje előtt jellemző volt rá és nem csak a tendenciákat érdemes nézni vele kapcsolatban, hanem a futamokon elért eredményeket is. Fokozatosan építette fel magát, az Aragón GP óta pedig csak Bagnaia és Miller szerzett nála több pontot. És azt sem szabad elfelejteni, hogy egy olyan konstrukcióval megy ekkorát a nyolcszoros világbajnok, ami egész évben szenvedett.


A futamra egészen váratlan döntést hozott azzal, hogy a mezőnyben egyedüliként a hátsó lágy abroncsot választotta, hiába figyelmeztette őt még a rajtrácson is a csapat, hogy ez nagy kockázatot jelent abban az esetben, hogyha nagy tempójú versenyt hoz a vasárnap. A versenytempó viszont nem volt annyira gyors a folyamatos előzéseknek köszönhetően, így végül ez bizonyult a jó döntésnek. A Honda a kanyarbejáraton, a -kijáraton és a -csúcspontokon is szenved, ezért is volt szüksége a lágy hátsóra, amivel kapcsolatban viszont nagy kérdés volt, hogy kibírja-e a teljes versenytávot.


Márquez gumikezelése, türelme és az utolsó körös tökéletes időzítése viszont meghozta számára az átütő eredményt és pályafutása 100. királykategóriás dobogóját.



A visszatérése óta egészen más légkör lengi körül a spanyolt, sokkal közvetlenebb és felszabadultabb, mint korábban, amit jól mutat a dobogós ünneplése is. Egyszerűen látszik, hogy mennyire kivirágzott azóta, hogy visszatért. Az elmúlt hetek versenyzését látva pedig félhet a teljes mezőny, hogy mi lesz jövőre, amikor egy teljes szezonon keresztül ezt a Márquezt láthatjuk.


A hétvége drámája: a világbajnoki összetett

A világbajnoki címre legesélyesebb három versenyző közül Bagnaia rajtolhatott a legelőkelőbb helyről: ő még az első sorból indulhatott, míg Aleix Espargaro és a világbajnoki címvédő Fabio Quartararo a második sor elejéről a negyedik-ötödik helyről vágott neki a 27 körös versenynek.


A rajtja viszont az olasznak sikerült a legrosszabbul: nem tudta aktiválni az első összeültetőt, ami miatt rengeteget veszített, ez azonban nem zökkentette ki a ritmusából és az első három-négy kanyarban rengeteget előzve visszatért az élmezőnybe, ahonnan egészen a leintésig nem tudta senki sem kiszorítani. Nagyon stabil és jó versenyzéssel végig ott maradt az első háromban, az utolsó kört pedig már az első helyen kezdte.


De ekkor már nem feltétlen csak az volt a célja, hogy nyerjen, hanem mindennél fontosabb volt, hogy be tudja hozni két keréken a motort, és annak ellenére is boldog és elégedett lehet, hogy végül Rins és Márquez is megelőzte az utolsó kör 2-es kanyarjában és csak harmadikként intette le őt a kockás zászló.


Merthogy legnagyobb riválisa, Quartararo ismét nullázott – a szezon során hihetetlen magas színvonalon versenyző francia döbbenetes földbeállást hoz a szezon legkritikusabb időszakában. Az utolsó négy versenyéből háromszor nullázott, de az aragóni szerencsétlenség (hátulról elkerülhetetlenül belerongyolt Márquezbe egy kigyorsításon) és a thaiföldi esős szenvedés után, ezúttal csak saját magát okolhatja az újabb betli miatt. Először a 4-es kanyar féktávjánál hibázott, ahol már nem tudta megfékezni motorját, így kivezette a hosszú körös ívre, ahonnan még vissza tudott jönni és a 20. helyről folytatta a futamot. Szép lassan elkezdett felzárkózni, ám ez a felkapaszkodás a 15. helynél nem jutott messzire – ekkor ugyanis elesett és innen már nem volt visszaút a számára.



És nemcsak a futamon, hanem úgy tűnik, hogy a világbajnoki pontversenyben sincs. A Német Nagydíj után 91 pont volt Quartararo előnye Bagnaiával szemben – utóbbi versenyző még azon a hétvégén azt nyilatkozta, hogy innentől kezdve lehetetlen számára a bajnoki cím megszerzése. Ami a történelmi minták alapján indokolt is volt:


Soha, senki nem nyert még bajnokságot legalább 49 pontos hátrányt ledolgozva és soha senki nem ünnepelhetett világbajnoki címet egy olyan szezon végén, mely során az adott versenyző ötször bukik.


Az ominózus sachsenringi hétvége óta viszont teljesen más pályaívet ír a két versenyző szezonja, és látva Bagnaia formáját és Quartararo földbeállását, valamint ismerve Sepang karakterisztikáját a két nagyon hosszú egyenessel, egyáltalán nem lenne meglepő, ha már a hétvégén világbajnokot avatnánk. Ráadásul történhet mindez egy olyan helyszínen, ahova szép emlékekkel tér vissza Bagnaia, hiszen 2018-ban itt lett Moto2-es világbajnok.


auto_altForrás: motogp.com


A hétvége csalódása: Jack Miller kiesése

Igazi népünnepély volt a MotoGP visszatérése Ausztráliába, ráadásul a helyiek nagy reményekkel telve ülhettek fel a lelátókra, hiszen Jack Miller egészen kiváló formában érkezett meg a hazai versenyhétvégéjére. Az ünnepi hangulatnak már szombaton megágyaztak a szervezők: ekkor lett átnevezve a 4-es kanyar Miller kanyarra.


A sors furcsa fintora, hogy a vasárnapi versenyének pont ebben a kanyarban lett vége: Alex Márquez nagy tempóval érkezett a féktávra, a motor megbicsaklott alatta, és amíg Luca Marinit még éppen el tudta kerülni a spanyol, addig Millert telibe verte, amivel mindkettejük versenyének vége lett, pedig Miller tempóját látva simán a dobogóért mehetett volna az ausztrál.


Folytatás a hétvégén, Malajziában!


Kiemelt fotó: motogp.com

Szerző

Kerek István

Kerek István

Kerek István

A Büntető.com szerzője.