Az FC Barcelona történetének legsikeresebb szezonjai

Az FC Barcelona labdarúgócsapata évtizedek óta a legsikeresebbek egyike a világon, de a katalán klub nemcsak futballistáira lehet büszke: több más csapatsportágban is a legszűkebb hazai és nemzetközi elithez tartoznak a gránátvörös-kékek. Az egyesület legsikeresebb szezonjai közé tartozik a 2008–2009-es, valamint a 2014–2015-ös idény, amikor a focicsapat triplázása mellett a többi szakosztály is szállította a trófeákat.

144 bajnoki cím, 126 kupagyőzelem, 44 kontinentális kupasiker – aligha van még egy egyesület, amelynek csapatai annyi fontos trófeát nyertek, mint az FC Barcelona. Természetesen mindenkinek elsősorban a labdarúgócsapat jut eszébe a név hallatán, de bármilyen meglepő, nem a futballszakosztály a legeredményesebb a katalán óriásklubon belül – hogy melyik, az akár rejtvénykérdés is lehetne, ebből a cikkből kiderül.


A focicsapatot senkinek sem kell bemutatni:


27 bajnoki cím, 31 Copa del Rey-győzelem, 5 BEK-, illetve BL-diadal.


Az elmúlt bő 120 év során klasszisok sora viselte a legendás mezt és nézők százmilliói szurkoltak kedvenceiknek a Camp Nou lelátóin. De mi a helyzet az FC Barcelona többi szakosztályával?



Kézilabdasikerek, magyar főszereplővel


Aki figyelemmel kíséri a férfi kézilabdázás nemzetközi történéseit, nyilván találkozott már a Barcelona nevével, már csak azért is, mert a közelmúlt egyik legnagyobb sztárjának a magyar Nagy László számított a csapatban. A világklasszis jobbátlövő négy-négy alkalommal nyerte meg a spanyol bajnokságot és a kupát, kétszer pedig a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért – emlékezetes módon 2011-ben csapatkapitányként emelhette magasba a BL-trófeát.


autoKép leírásForrás: Getty Images


De Nagy érkezése előtt és távozása után is igencsak sikeresnek számítanak a barcelonai kézilabdázók:


30-szoros bajnok, 27-szeres kupagyőztes és 11-szeres Bajnokok Ligája-győztes a klub – valamennyi adat egyedülálló a spanyol, illetve az európai mezőnyben.


Mégsem a kézilabda a Barcelona legeredményesebb szakosztálya. De akkor melyik?



Katalán kosarak


A legtöbb szurkoló következő tippje minden bizonnyal a kosárlabda, és nem is alaptalanul: az FC Barcelona Básquet nemcsak Spanyolország, de egész Európa egyik legsikeresebb csapatának számít a palánkok világában.


A katalánok kedvenc kosarasai 20 alkalommal nyertek bajnokságot, 27-szer Spanyol Kupát, és a legrangosabb európai kupasorozatban, az Euroligában sem sikertelenek: kétszer, 2003-ban és 2010-ben a magasba emelhették a trófeát, emellett rendelkeznek hat ezüst és négy bronzéremmel is a sorozatban, a Final Fourban pedig rekordot jelentő 17 alkalommal vettek részt – a legutóbbi idényt a negyedik helyen zárták.


A kézilabdázókhoz hasonlóan a kosarasok sikereiből is jócskán kivette a részét egy honfitársunk: Hanga Ádám 2017-től négy szezonon át szerepelt a gárdában, egy bajnoki cím és három Copa del Rey-siker szereplője volt.


A kosarasok is elképesztő mennyiségű trófeát szereztek az évtizedek során a klubnak, de nem ők gyűjtötték a legtöbbet – hanem…


autoKép leírásForrás: Getty Images



22 Bajnokok Ligája-győzelem négy keréken!


A görhokisok! A legtöbb hazai sportbarát valószínűleg azt sem tudja, hogy az FCB ebben a sportágban is képviselteti magát, az pedig még kevésbé számít közismert ténynek, hogy az összes labdajáték valamennyi európai csapatát figyelembe véve alighanem a katalán görhokisoké a legtöbb Bajnokok Ligája-győzelmet:


1973 óta nem kevesebb, mint 22 alkalommal diadalmaskodtak a legrangosabb európai kupában! Emellett 33 bajnoki cím és 25 spanyol kupagyőzelem is szerepel a klub neve mellett, vagyis összesen 80 jelentős trófeát gyűjtöttek az 1942-ben alakított szakosztály képviselői.


auto_altKép leírásForrás: Getty Images



Futsalban is tarolnak


Ugyan közel sem ennyire sikeres, világszerte mégis ismertebb a Barcelona futsalcsapata, amely az elmúlt bő egy évtized során nem sok trófeát engedett át másnak sem Spanyolországban, sem Európában:


A legutóbbi 12 szezonban hét bajnoki cím, nyolc Copa del Rey-siker és négy UEFA Futsal Cup, illetve Bajnokok Ligája-diadal (futsalban 2018 óta nevezik BL-nek a legrangosabb európai kupasorozatot) a klub mérlege!


A 2011–2012-es idényben a triplázás is sikerült az együttesnek, vagyis mindhárom trófea a katalánoké lett.


autoKép leírásForrás: fcbarcelona.com



A legkeményebb fiúk


Ha Európában nem is, de Spanyolországban sikeresnek számít a klub további másik két szakosztálya is.


A jégkorongozók hét alkalommal nyerték meg a bajnokságot, hatszor pedig a spanyol kupában sem találtak legyőzőre.


A rögbicsapat, amely 2024-ben ünnepli alapítása 100. évfordulóját, jelenleg nem története legsikeresebb időszakát éli, múltja azonban kalapemelést érdemel:


14 alkalommal lett bajnok (utoljára 1965-ben), az 1980-as években pedig kétszer az akkor elsőszámú spanyolországi sorozatnak számító Copa del Reyben is diadalmaskodott.




Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!



A legsikeresebb szezonok


Az 1899-es alapítás óta tehát szinte megszámlálhatatlan trófeát nyertek az FC Barcelona csapatai, így nem könnyű kiválasztani a klubtörténet legsikeresebb szezonját.


Akár a legutóbbi, 2022–2023-as idényt is megnevezhetnénk, hiszen a klub öt szakosztálya, a labdarúgók, a kézilabdázók, a kosárlabdázók, a görhokisok és a futsalosok is bajnokok lettek, Európában azonban egyik csapat sem tudott felérni a csúcsra.


Ellentétben a 2008–2009-es, valamint 2014–2015-es szezonnal, amikor a futballisták minden fontos címet megszereztek, és a többi sportágban sem vallottak szégyent a katalánok, sőt.



2008–2009: az első triplázás


Európában nyolc labdarúgóklub volt képes a klasszikus triplázásra, azaz egy idényen belül megnyerni hazája bajnokságát és legfontosabb kupasorozatát, valamint az első számú európai kupát. Ez kétszer csak a Bayern Münchennek és az FC Barcelonának sikerült – a katalánoknak a 2008–2009-es, valamint a 2014–2015-ös idényben, ráadásul mindkétszer elsőéves vezetőedzővel.


Amikor 2008 nyarán a csapat korábbi klasszisát, az addig a Barcelona B együttesét irányító Josep Guardiolát nevezték ki a csapat élére, aligha gondolta bárki is, hogy a klubtörténet egyik legsikeresebb idénye következik – főleg, miután Ronaldinho távozott a csapattól.


Guardiola azonban tudta, hogy mit akar, és el is érte azt:


A Barcelona mindössze öt vereséget szenvedve, kilencpontos előnnyel nyerte meg a spanyol bajnokságot, a Copa del Rey döntőjében 4–1-re verte az Athletic Bilbaót, a Bajnokok Ligájában pedig a Bayern München és a Chelsea legyőzése után a római fináléban 2–0-ra verte a Manchester Unitedet és első spanyol csapatként triplázott.


Messze nem ez volt a klub egyetlen sikere a szezonban: a kosárlabdázók, a görhokisok és a jégkorongozók is bajnokok lettek, a kézilabdacsapat pedig a Copa del Rey és a Copa ASOBAL trófeáját tette be a közösbe.



2014–2015: triplázás a focipályán, hét trófea kézilabdában


Ezt az idényt is sikerült azonban felümúlni hat évvel később, amikor összesen nem kevesebb, mint 14 sorozatban diadalmaskodtak az FC Barcelona különböző csapatai.


A futballisták megint tripláztak, ezúttal már Luis Enrique vezetésével. A Lionel MessiLuis SuárezNeymar csatársor összesen 81 gólt szerzett a bajnokságban, a Barca mégis csupán két ponttal tudta megelőzni a 48 találatig jutó Cristiano Ronaldo vezette Real Madridot.


A Copa del Rey közel sem tartogatott ilyen izgalmakat a csapat számára: Messiék mind a kilenc mérkőzésüket megnyerték a sorozatban (34–6-os összesített gólkülönbséggel), a Camp Nouban lejátszott döntőben pedig 3–1-re verték az Athletic Bilbaót, így megünnepelhették történetük 27. kupagyőzelmét.


A tökéletes szezonra június elején, Berlinben tette fel a koronát a csapat, ahol a Juventus elleni 3–1-es diadalt követően emelhették a magasba a trófeát a katalán játékosok. Azt nem lehet mondani, hogy könnyű úton jutottak el a döntőig Messiék, hiszen az egyenes kieséses szakaszban a Chelsea-t, a Paris Saint-Germaint, majd a Bayern Münchent kellett legyűrniük, hogy eljussanak a fináléig.

auto_altKép leírásForrás: Getty Images


A focisták triplázása sem hétköznapi tett, de akkor mit mondjunk a kézilabdázók idényéről: a többek között Kiril Lazarov és Nikola Karabatic nevével fémjelzett csapat hét trófeát gyűjtött be egyetlen szezon leforgása alatt!


A zsinórban ötödik bajnoki cím (amely egymás után a második volt, amelyet veretlenül szerzett meg a csapat) és a klub történetének kilencedik Bajnokok Ligája-elsősége mellé (a kölni döntőben a Veszprémet verték a katalánok) sikerült megszerezni a Spanyol Kupát, a klubvilágbajnoki címmel felérő IHF Super Globe-trófeát, az ASOBAL Kupát, az ASOBAL Szuperkupát, valamint a Katalán Szuperkupát is! Mindezt ráadásul úgy, hogy az egész szezonban, csaknem 60 mérkőzés közül egyetlen egyet (a lengyel Plock elleni BL-csoportmeccset) veszített el a csapat!


A görhokisok egy bajnoki címmel és egy Bajnokok Ligája-diadallal, a jégkorongozók a Copa del Rey, a futsalosok pedig a Katalán Kupa megnyerésével járultak hozzá a páratlanul sikeres szezonhoz – amely még több trófeát is hozhatott volna, ha a kosárlabdacsapat nem veszíti el a döntőt a bajnokságban és a kupában is…


A 2014–2015-ös idényben tehát még a Barcelona igen gazdag történelmében sincs párja, de a klub csapatainak játékerejét ismerve nem biztos, hogy a jövőben nem sikerül majd megismételni, vagy esetleg felülmúlni ezt a sikersorozatot.