Az Interhez igazolt a két lábon járó hegy, Yann Aurel Bisseck

Az Interhez igazolt a két lábon járó hegy, Yann Aurel Bisseck

2023. júl. 19.

A BL-döntős Internazionalénál tudják, a megannyi veterán játékos mellett szükséges némi vérfrissítés, így a nyári átigazolási időszakban a fiatal, de már kész vagy legalábbis majdnem kész játékosokat is figyelik. A napokban „diszkont áron” szerezték meg a német utánpótlás-válogatott Yann Aurel Bisseck játékjogát, aki a Dániában töltött két éve során megmutatta az erősségeit, és ha a kiváló társak segítségével szintet tud ugrani, ő lehet a Nerazzurri védelmének egyik sziklaszilárd pillére a közeljövőben.


Yann Aurel Ludger Bisseck 2000. november 29-én született Kölnben kameruni szülők gyermekeként. Fiatal korában arról álmodott, hogy orvos lesz, és a futball inkább csak szórakozás volt számára. Az SV Adler Dellbrücknél kezdett futballozni, majd hétévesen az 1. FC Köln utánpótlás-nevelő központjához került. Haladt előre a korosztályával, és amikor jóval fiatalabbként az U17-es csapatban is kimagaslóan tudott teljesíteni, akkor kezdett el igazán hinni a képességeiben, és abban, hogy akár élvonalbeli labdarúgó is lehet belőle. A tehetsége persze feltűnt a vele foglalkozó szakembereknek is, és 2017-ben, mindössze 16 évesen és 11 hónaposan bemutatkozott az első csapatban a Hertha ellen, ezzel a Bundesliga történetének legfiatalabb német újonca lett.


Az utánpótlás-csapatokban végig meghatározó ember volt, a védelem és sokszor az egész csapat vezére. Rendre csapatkapitánynak választották, és az edzői is előszeretettel emelték ki vele kapcsolatban, hogy a vezető szerepe és az olyan hozzáadott értékei, mint az öltözői motivációs beszédek óriási pluszt jelentettek mindig a csapatai számára. Egy interjúban mesélt arról, hogy a felnőtt kerettel töltött idő során Claudio Pizarro volt a „szomszédja” az öltözőben, a perui nagyon sok tanáccsal látta el őt, Bisseck pedig azóta is nagyra tartja az ő emberi tulajdonságait, példaképként néz fel rá.


Hősünk nem sokkal az után, hogy betöltötte a 18. születésnapját, 2019 januárjában kölcsönbe került a másodosztályban szereplő Holstein Kielhez, ám egy sérülés miatt sokáig nem léphetett pályára, végül összesen 15 percet játszott a Bundesliga 2-ben. Ekkor indult el a lejtőn lefelé, és mint később majd látjuk, igencsak meg kellett küzdenie azért, hogy a karrierje ne fusson zátonyra. Jött egy újabb idény kölcsönben, ezúttal a holland második ligás Rodánál, ahol tíz bajnoki meccsen játszott 481 percet, majd 2020 nyarán a Vitória Guimaraes vette kölcsön két évre. A Portugáliába költözést követő időszak jelentette a mélypontot, az első csapatban egyetlen percet sem kapott a folyamatos sérülései miatt, és egy idő után a tartalékcsapathoz került.


Bisseck nehezen tudott beilleszkedni, újabb sérülések is nehezítették a boldogulását, ám a Guimaraes II-nél töltött időszakban a csapattársai segítségének is köszönhetően talált erőt a folytatáshoz. Nem kedvetlenedett el, és utóbb azt mondta, ekkor vált sokkal erősebbé, különösen mentálisan.


A Vitória egy idény után visszaküldte őt Kölnbe, és ekkor jött az Aarhus GF érdeklődése, a dán csapat 2021 nyarán kölcsönvette őt. Ez a lehetőség mindent megváltoztatott a majd kétméteres védő életében. David Nielsen vezetőedző irányítása alatt rögtön alapember lett. Azonnal berobbant a helyi ligába, és már októberre meggyőzte a vezetőséget, hogy érvényesítsék a szerződésében szereplő vételi opciót és megvásárolják a játékjogát a Kölntől – a hírek szerint közel kétmillió euróért. A dán élvonalban szereplő együttes 2026-ig szóló szerződést kötött vele. A remeklése nem maradt elismerés nélkül a hazájában sem, a szezon végén több németországi szaklap is beválasztotta az U21-es korosztály legjobbjai közé.


autoUwe Rösler nagy hatást gyakorolt Bisseck karrierjére, és szoros kapcsolat alakult ki köztük (Forrás: Uwe Rösler Instagram)



Az igazi áttörést azonban a 2022-23-as idény hozta el, amikor Uwe Rösler ült le a kispadra. Ő sokkal inkább a labdás játékot honosította meg, és ebben kulcsszerepet kapott a német bekk. Bisseck a labdajáratásban a rövid passzait tekintve is elég hatékony, de közel sem annyira, mint a két belső védő társ. Ennek fő oka, hogy ő inkább a progresszív átadásokért felelős játékos a bekksorban, akinek előre kell juttatnia a labdát a saját térfélről akár egészen a csatárokig. Noha egy 196 centis izomkolosszusnál nem feltétlenül gondolja az ember, hogy a passzjáték az egyik nagy erőssége, de Bisseck esetében ez az igazság.


A dán élvonalban a belső védők között az elitbe tartozott az előző idényben a progresszív passzok és a támadóharmadba juttatott átadások terén is, ráadásul akkor sem jön zavarba, ha nincs lehetőség passzolni, mert akkor képes megiramodni előre. Az sem elhanyagolható tényező az esetében, hogy jobb lábas létére a bal oldali belső védő posztján szerepelt, mert képes a „gyengébb” lábával is nagy hatékonysággal jó helyre passzolni.


Magassága ellenére hamar felgyorsul, gyors a sprintekben, és ezt hosszú távon is meg tudja tartani. Elképesztően atletikus, olyan irányváltásokra is képes a laza csípője révén, amit egy ekkora testű sportolótól talán csak az NFL-ben látni. Ehhez tartozik egy jó helyzetfelismerő készség, amit főleg a helyezkedése során tud kamatoztatni. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ritkán veszít párharcot a földön, a levegőben pedig végképp nem nagyon játsszák át őt.



Természetesen ez a minőség nem maradt érdeklődők nélkül, és az Internazionale vásárolta meg végül a játékjogát hétmillió euróért, az olaszok még abban is meg tudtak egyezni a dánokkal, hogy három részletben fizetik ki ezt az összeget.


A milánóiaknak nagy szükségük volt belső védőre, mert eléggé kiüresedett a keret ezen a poszton náluk. A tavasszal sérülés miatt nem játszó Milan Skriniar és a klubot kilenc éven át szolgáló Danilo D’Ambrosio egyaránt távozott a szerződése lejártával. És bár Alessandro Bastoni, illetve Stefan de Vrij nemrég hosszabbított, valamint az előző évadban a Laziótól kölcsönvett Francesco Acerbit is véglegesítették a fekete-kékek, rajtuk kívül csak olyan játékosok maradtak bevethetők ezen a poszton, akiknek nem ez az eredeti pozíciója (Matteo Darmian és Federico Dimarco). A két éve nagy reményekkel visszavásárolt, részben saját nevelésű Zinho Vanheusdent újból elengedték kölcsönbe (Standard Liege), a 13 és 18 éves kora között náluk nevelkedett, aztán az előző szezonban kölcsönjátékosként a Salernitanánál élvonalbeli rutint szerző Lorenzo Pirola vételi opcióját életbe léptették a salernóiak, Andi Hoti és Edoardo Sottini pedig szintén távozott a klubtól.


Miután Bisseck mindkét oldalon és középen is bevethető, így igazi jolly joker lehet a védelemben, és akár azonnal a kezdőcsapatba is kerülhet majd a jobb oldalon. A szélen a rutinos bekkek közül sem De Vrij, sem Acerbi nem megoldás már, Darmian pedig csak kényszerből került oda. Óriási lehetőség ez tehát Bissecknek, aki ha tényleg megkapja a lehetőséget és képes lesz megugrani a szintet, akkor a felnőttválogatott ajtaján is bekopogtathat.


Kiemelt fotó: Inter

Szerző

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

Ellenbruch Zsolt

A labdarúgás idehaza kevésbé figyelemmel követett bajnokságainak szerelmese, a futballpénzügyek lelkes prófétája.