Az irányváltás látszik a West Hamnél, az előrelépésnek viszont nyoma sincs
2023 nyarán új sportigazgató, egy évvel később pedig új vezetőedző érkezett a West Ham Unitedhoz. Nagy változások zajlanak tehát a klubnál, és továbbra is óriási összegeket fordítanak átigazolásokra, sőt gyakran túlárazva vesznek játékosokat. Az előző idényben igencsak felülteljesítettek, és bejöttek kilencediknek, de a mutatott játék alapján masszív alsóházi együttes voltak és egyelőre nem látszik, hogy Julen Lopeteguival hogyan tudna előrelépni a csapat, hiába költöttek el 100 millió euróval többet, mint amennyiért értékesítettek játékosokat a nyáron.
A West Ham United – egy nyár kivételével, amiről még lesz szó részletesen – közel tíz éve minden átigazolási időszakban jelentős nettó veszteséget hoz, ami azt jelenti, hogy jóval több pénzt költenek játékosra, mint amennyiért eladnak. Ezt elsősorban a Premier League-ben való szereplésüknek és az abból befolyó egyre nagyobb televíziós jogdíjak miatt tehetik meg. Ezzel élnek/éltek is, a mostanra kialakított szigorúbb pénzügyi szabályoknak – három idény alatt nem lett a klub bevételénél 105 millió fonttal többet költeni – pedig a 2023-as 116 millió euró értékű Declan Rice-transzfer miatt tudnak még megfelelni. Fogalmazhatunk azonban úgy is, hogy emiatt költhettek ezen a nyáron 100 millió euróval többet, mint amennyiért eladtak.
A West Ham legnagyobb sikere az elmúlt évtizedekben a 2023-as Európa-konferencialiga megnyerése volt, ahol azért tudtak elindulni, mert az azt megelőző két idényben jó bajnoki helyezést értek el.
Ezeket a sikereket mind David Moyes irányításával érték el, aki 2019 decemberében vette át a csapat irányítását, és a saját jól ismert játékstílusát maximálisan meg tudta valósítani a „kalapácsoknál”. Ami a keretben benne volt, azt mind ki is hozta belőle.
2023 nyarán új szelek kezdtek fújni a klubnál, ami ellentétes volt Moyes akaratával, hiszen a Bayer Leverkusen addigi sportkoordinátorát hozták el technikai igazgatónak. Moyesnak meghatározó befolyása volt addig az átigazolásokra, és Rob Newmannel, a futball- és kiválasztási igazgatóval összhangban úgy dolgoztak, hogy zömében szigetországi labdarúgók érkeztek. Tim Steidten viszont a teljes európai, sőt a dél-amekirai piacról is kívánt játékosokat hozni, akiket úgy ítélt meg, hogy valós értékük alatt tudják elhozni, és ilyen volt Mohamed Kudus is, akit 43 millió euróért szereztek meg, de már most legalább a kétszereséért tudnák eladni. A Premier League legtöbb sikeres cselt végrehajtó játékosa volt az előző idényben, és a mostani évadban is vezeti az erre vonatkozó rangsort, mindezt úgy, hogy sikerességi aránya is 56% felett volt. Minden igazolás természetesen nem válhat be, és az edzőváltásnak is volt áldozata, de Kuduson annyit fognak nyerni, hogy az kompenzálni fogja a többi költést.
Moyes jó és rossz értelemben is rátelepedett a klubra
Az előző idényben a csapat a várható gólkülönbség terén csak a három, végül búcsúzó újoncot előzte meg, valamint a Wolverhamptont, amely már az előző idényben is hasonlóan gyengén muzsikált – Julen Lopetegui irányításával. Indokolható volt, hogy miért nem hosszabbít Moyesszal szerződést a londoni klub. Másrészről azonban nem egyszerű a váltás, hiszen egy ennyire karakteres és mára már különlegessé váló stílust megteremtő edző után nehéz találni olyat, aki hasonló elképzelést képvisel. Ha pedig az edző elképzelése más, akkor jelentősen át kell alakítani a keretet, és ez sokba kerülhet. A West Hamnél az utóbbi történt.
Moyes futballja a mély védekezésre és az abból indított gyors kontrákra épült. Az öttagú középpályássor és a négyfős védelem rendre közel helyezkedett egymáshoz a saját tizenhatosuk előterében, a labdaszerzések után pedig rögtön ment előre a labda, a támadásaik sebessége az egyik legnagyobb volt a ligában. Vagy felrúgták a labdát Michail Antoniónak, aki a védőkkel birkózva igyekezett megtartani, miközben bevárta a felfutó szélsőket és lekészített nekik, vagy mélyről indították a szélső támadókat, akik befutották a magasan helyezkedő védők mögötti területet. Ebben Jarrod Bowen (volt) kiváló, de Said Benrahma, Pablo Fornals és Kudus is.
Lopeteguit elkerülték mostanában a sikerek, a West Hamnek mégis ő kellett
Számomra kissé furcsa volt, hogy Julen Lopeteguit választotta ki vezetőedzőnek a West Ham vezetősége, hiszen a spanyol szakember a Wolvesnál, a legutóbbi állomáshelyén gyengén teljesített: ugyan benntartotta a „farkasokat”, de várható gólkülönbségben csak a 17. volt a csapat a 2022–23-as idényben, és a Sevillával egy sikeres időszakot követően nagyon hosszas lejtmenet előzte meg a kirúgását. Emellett pedig a stílusa is teljesen eltérő David Moyesétól, mert ő labdajáratással akar védekezni és a csapatai támadásainak sebessége hagyományosan az egyik leglassabb. A labdához legközelebbi játékoshoz passzolnak általában a futballistái, passzívan körbeadogatják a felállt védelmet, és a végén az egyik szélső általában beadja a centernek.
Ahogy említettem, 100 millióval költhettek többet ezen a nyáron a bevételükhöz képest, 44 millió eurót pedig beszedtek a náluk periférián lévő játékosok eladásából.
A keretet olyan labdabiztos, jól passzoló játékosokkal kellett feltölteni, akik kevés rizikót vállalnak, a rövid passzokba pedig nem hibáznak bele. Emiatt érkezett a Betistől Guido Rodríguez és a Paris Saint-Germainnél létszámfelettivé váló Carlos Soler, akiket Lopetegui jól ismert már Spanyolországból. Szintén Lopetegui kérésére érkezhetett korábbi játékosa, a 27 éves Max Kilman, méghozzá jóval a vélt piaci ára felett, 47,5 millió euróért, ezzel a Wolvest pénzügyi szempontból – akaratunk kívül – megmentették már a nyár elején, pedig nem volt számukra létszükséglet Kilman szerződtetése. A szakvezetőnek szüksége volt egy kilencesre is, akinek a fejét lehet keresni a beadásokkal, ezért érkezett Nicklas Füllkrug a Borussia Dortmundtól, elképesztően túlárazva. A 32 éves csatárért 27 millió eurót fizettek Stiedtenék. Ha kicsit több időt fordítanak scoutra ezen a poszton, akkor ez az üzlet biztosan nem jött volna létre. Steidten korábban Füllkrughoz hasonlóan hosszú ideig volt a Werder Bremen alkalmazottja… Ez a transzfer minden szempontból hasonlít a Manchester United Ajaxtól elhozott játékosigazolásaira, a régi személyes ismeretség és az óriási átigazolási díj miatt. Ha már szóba került a Man. United, tőlük vették meg Aaron Wan-Bissakát, akitől ha csak arra számítanak, hogy egy az egyben fogja az ellenfelek balszélsőjét, és amikor felér a csapat az ellenfél térfelére akkor minél többször adja be a labdát, akkor arra használható lesz. Jean-Clair Todibo kölcsönvétele az OGC Nice-től messze a legjobb transzfer, a francia lábbal is határozott belső védő, és védekezésben is nehezen verhető meg egy az egyben is, mert sebességben is felveszi a küzdelmet a csatárokkal. A két fiatal, jól cselező szélső, Luis Guilherme (Palmeiras) és Crysencio Summerville (Leeds United) ebben a szezonban inkább keretember lesz, és Kudus eladása után várhat rájuk főszerep, így ők inkább a jövő, mintsem a jelen emberei, és hozzá kell tenni, hogy talán Lucas Paquetát is pótolniuk kell, ugyanis sportfogadási ügyben nyomoznak ellene, és azzal vádolják, hogy a saját sárga lapjaira fogadott. Ha eltiltják, az óriási veszteség lesz a West Hamnek.
Máris változott a West Ham stílusa
Az előző idényben a West Ham birtokolta a második legkevesebbet a labdát, csupán 38%-ban, ez 45 % az eddigi nyolc meccs alapján, tehát már látszik Lopetegui irányvonala a csapaton. Azonban a támadóharmadbeli labdabirtoklás aránya semmit sem javult, maradt a csekély 39%, ami nagy gond. Ez azt jelenti, amit várhattunk is, hogy a West Ham a labdát főként a saját térfelén birtokolja, és nagyon nehezen jut el veszélyes helyekre a pályán, ami nem meglepő az edzői szemlélet tükrében, és amiatt sem, hogy a pálya tengelyében Tomás Soucek és Edson Álvarez próbál támadásokat építeni, ami komoly probléma, és látszik, hogy nem tudtak minden posztra igazolni elegendő játékost. Álvarez rendre kénytelen visszalépni a védelembe, hiszen ott legalább át tudja venni a labdát, mert nyomás alatt, hatosban ez nem megy neki.
A védekezésük javult valamelyest, hiszen a meccsenkénti kapott xG-jük 1,86-ról 1,61-re esett vissza, az élcsapatok viszont rendre lefutballozták őket a pályáról.
Az Aston Villa és a Manchester City is a széleken verte meg a londoniakat, mert a négy hátvéd annyira közel helyezkedett egymáshoz, hogy teljesen üresen hagyták a széleket, ahol könnyedén mentek be mögéjük és alakítottak ki ziccereket. Ezek után Lopetegui egy tőle teljesen szokatlan, 5–2–3-ban küldte pályára a csapatát a Chelsea ellen, ahol látszódott a játékosokon, hogy fogalmuk sincsen, kinek melyik passzsávot kellene zárni, és kinek ki az embere a centrális területeken. És ez a jóhiszemű megközelítés, a rosszabb eset, ha Lopeteguinek sem. A Tottenham ellen ezért visszaálltak a City elleni védekező taktikára, ahol bár vezettek, de lényegében teljesen alárendelt szerepet játszottak ismét. Az eddigi egyedüli jó meccsük az Ipswich Town elleni volt, ahol fölényben voltak, ez húzza fel a statisztikájukat, ami alapján elmondható, hogy a három újonc és a Wolves mögöttük van várható gólkülönbség szempontjából. A West Ham bérkerete a kilencedik legnagyobb a Premier League-ben, így az lenne a minimum, hogy a középmezőnyhöz tartozzanak, de egyelőre azt sem látom biztosnak, hogy a bennmaradás meglesz, ráadásul ezt Lopetegui eddigi angliai karrierje és teljesítménye alapján sem lehet magabiztosan kijelenteni.
Kiemelt fotó: teamtalk.com
Szerző
