Az ismeretlen Callejón története

A Callejón ikrek 1987. február 11-én jöttek világra a Granadától délre található Motril városában. A fiúk együtt töltötték a kezdeti éveket az Agrupación Deportiva de Fútbol Costa Tropical nevű utánpótlásra szakosodott futballklubnál, majd ezután következett a Real Madrid akadémiája.

„Nehéz látni, hogy a gyerekeid 15 évesen elmennek az ország másik részére. Elveszíted az egész tinédzserkort, amikor hatással tudnál lenni rájuk, hogy milyen emberekké is legyenek majd a későbbiekben”

– ismerte el apjuk, José María a Marcának.

A fővárosi akadémián töltött hat évük alatt apjuk mintegy 400 000 kilométert tett meg az autópályákon vezetve Madridba és vissza, hogy hétvégén némi időt együtt tölthessen a család. A két testvér fokozatosan fejlődött, fej fej mellett haladt a ranglétrán, és ekkortájt nagyon szép jövőt jósoltak mind a kettőnek. 2007-ben Juanmi volt az, aki elsőként bemutatkozhatott a másodosztályban szereplő Castillában, de alig több mint egy hónappal utána José is debütált a madridi B-csapatban, s neki négy meccs jutott, míg testvére megragadt annál az egynél. Ettől függetlenül a Castilla a szezon végén kiesett a regionális szinten működő harmadosztályába. Ez játékidő szempontjából mindkét testvérnek jól jött, mert alapemberré léphettek elő, csakhogy amíg José 36 mérkőzésen 21 gól szerzett, addig Juanmi csupán nyolcszor volt eredményes, s vele nem is számoltak az U21-es válogatottban, mint a testvérével. 2008 nyarán történt, amikor életükben először elváltak útjaik.

José innentől kezdve sikeres karrierutat indított el, hiszen három évet töltött a barcelonaiaknál, ahol több mint száz mérkőzést jutott neki, és közel került az élvonalban is a „századosi ranghoz”. A 2010–11-es idénybeli teljesítménye után a Real Madrid visszaigazolta, s két év alatt egy bajnoki címben és egy szuperkupa-győzelemben volt része. Ezután jött a campaniai megkeresés, és hét csodálatos évet töltött el a Napoli színeiben, ahol két olasz kupát és egy szuperkupát is bezsebelt. Ezután még megjárta a Fiorentinát, majd 2022-ben mondhatni hazatért, amikor elfogadta a Granada ajánlatát.

Ehhez képest Juanmi a 2008-as váltás után egyetlen bajnokit és három kupameccset kapott az RCD Mallorca színieben, majd megkezdődött az alacsonyabb ligás időszaka. Előbb kölcsönben szerepelt az Albacete Balompié csapatában, aztán jött egy idény a Córdobánál, majd kettő az Hérculesnél, hogy aztán 2013 januárjában légiósnak álljon. Előbb fél év Görögországban a Leavadiakosznál, majd azon a nyáron jött a nagy elhatározás, hogy irány Dél-Amerika.

Miguel Ángel Portugal 2012 nyarán került a Club Bolívar kispadjára, és erősen spanyolos csapatot akar kialakítani, amelyben ott volt José Luis Capdevila és Edu Moya is, mikor megérkezett Juanmi a keretbe. Olyan szinten lelt otthonra La Pazban a spanyol szélső, amire talán sosem számított, hiszen már a 2013–14-es idényben 39 mérkőzésen léphetett pályára, és tízszer is betalált. Ráadásul ebben az időszakban a klub az egyik legszebb menetelését mutatta be a Libertadores-kupában, amiben persze ugyancsak főszereplő volt, s gólokkal segítette csapatát eljutni egészen az elődöntőig.

A folytatás még jobb lett, mert a 2014-es és a 2016-os Apertura során is gólkirály lett, előbb 15, majd 16 találattal, de amúgy is szép számmal termelte a gólokat. A négy bolíviai éve alatt több mérkőzésen lépett pályára (142), mint amennyin előző hat klubjában összesen, az eredményességéről pedig elég annyit elmondani, hogy közel volt a 0,5-ös átlaghoz, vagyis majdnem minden második fellépésén betalált. Miközben az Estadio Hernando Silesben, a La Paz sziklás tájába vájt hatalmas stadionban királlyá lett, a bolíviai szövetség szerette volna honosítani, hogy a válogatottba is bemutatkozhasson.

Azonban 2016 őszén volt egy sérülése, és amikor utána visszatért, már kevés lehetőséget kapott a kezdőben, így elcsábult egy komoly fizetést kínáló közel-keleti ajánlat miatt. A ma már Steven Gerrard irányítása alatt álló, Jordan Henderson, Georginio Wijnaldum vagy épp Moussa Dembélé nevével fémjelzett Al-Ittifak 2017-ben még csak újonc volt a szaúdi élvonalban, de Juanmi jó lehetőséget látott a csapatban. Azonban a családja sem tudta megszokni a helyi viszonyokat, így 2018 januárjában már vissza is tért inkább a második otthonának számító Bolíviába.

Az első fél idénye nem lett extra, csak hétszer volt eredményes, de a Clausurában már eljutott 15 gólig. 2019-ben aztán folytatta a remeklést, és az Aperturában 17 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, majd a Clausura gólkirálya lett 24 találattal.

„A közel hat év alatt, amit bolívaristaként töltöttem, felejthetetlen pillanatokat, csodálatos emlékeket szereztem, amelyek kitörölhetetlenek maradnak a szívemben. Elmondhatatlanul hálás vagyok a szurkolóknak, akik minden egyes mérkőzésen szeretettel, támogatással és bátorítással fogadtak, akik minden alkalommal velem együtt kiabáltak, amikor játszottam, akik minden egyes gólomnál velem együtt ünnepeltek, akik ott voltak a jó pillanatokban és még inkább a rossz pillanatokban. Mindannyiuknak örökké hálás leszek.”

2020 januárjában igazi legendaként hagyta el a Bolíviát, hogy visszatérjen Spanyolországba. A Marbella FC feljutásról szőtt álmaiban tökéletesen beleillett egy ilyen igazolás, Juanmi pedig szeretett volna közelebb lenni a családhoz, mert ekkor már háromgyerekes apukaként arra is gondolnia kellett, hogy a szülei is rendszeresen együtt lehessenek az unokákkal. A második helyen állt az együttes, amikor a koronavírus-járvány kitörése miatt megállt a futballélet, a visszatérés után pedig csak egy meccsük volt, mert rögötön a negyeddöntőben kikaptak a feljutásért vívott rájátszásban. A következő idény katasztrofális lett a klubnak, nagyon messze elmaradtak az álmoktól, de Juanmi nyolc góllal házi gólkirály lett, ami megmutatta, hogy még mindig tud eredményesen futballozni.

Átigazolt a szintén harmadosztályú San Fernando CD csapatába, amelyben kisebb célkitűzésekkel és sokkalta nyugodtabb környezetben játszhatott, mert a futball nem akarta még abbahagyni. Két idényt töltött a Cádiz melletti kisvárosban, majd 2023 nyarán az Orihuela CF lett az új állomáshelye, s ezúttal a döntésében a felesége családjához való közelsége is szerepet játszott. A negyedik vonalból frissen feljutott klubnál még 36 évesen is meghatározó játékos tud lenni, és bár európai szinten sosem tudott igazán komoly hatást gyakorolni a futballra, de alighanem összességében csaknem olyan sikeres karrier áll mögötte, mint a még mindig az élvonalban szereplő testvére mögött.

Kiemelt kép: Diario de Cádiz