Az olimpiai ciklus legjobb teljesítményét nyújtva búcsúzott az ötkarikás játékoktól női kézilabda-válogatottunk

A mieink meccse előtt ejtsünk néhány szót a többi negyeddöntőről is. A reggeli idősávban Dánia és Hollandia rendkívül furcsa mérkőzést vívott egymással, amelyet végül a skandinávok 29–25-re nyertek meg. Hollandia fantasztikusan kezdett, 5–1-re is vezetett Per Johansson együttese, de a dánok csapatjátéka elkezdett feljavulni, a hollandok pedig az első félidő végén és a második elején produkáltak egy közel tízperces gólcsendet, és ezzel szinte minden esélyük el is úszott. Nem volt egymástól messze a két csapat, talán a reggeli időpontnak köszönhetően is sok hiba volt a meccsen, a hollandok veresége elsősorban azon múlt, hogy a kezdő belső hármasukból Estavana Polman és Lois Abbingh is gyengén játszott (előbbi sok hibával, utóbbi nagyon passzívan), a második félidőben pedig a narancsárgák a védekezés ritmusát sem találták, többször maradt középen üresen a dán beálló.

A francia válogatott a keretét remekül menedzselve, sokat spórolva hozta le a csoportkört, és tulajdonképpen a negyeddöntőben is ezt a sormintát folytatták. Hamar nagy előnybe került Olivier Krumbholz csapata, majd bár közelebb került a német válogatott, reális esélyük nem volt a fordításra. 15–15 után három gólt szereztek egymás után a franciák, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Estelle Nze Minkóék viszont időnként meglepően rossz ütemben léptek ki az átlövőkre, ez még problémát jelenthet nekik a továbbiakban, bár a fáradtsági szintet tekitnve az elődöntős csapatok közül minden bizonnyal a franciák lesznek a legjobb állapotban.

Az esti mérkőzésen Norvégia a vártnál is sokkal simábban, 32–15-re verte Brazíliát. A dél-amerikai csapat számára egyértelműen a negyeddöntő elérése lehetett a reális cél, ott az egyik legnagyobb favorit ellen már nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. Ahogy Rasmus Boysen is kiemelte, ez volt a női olimpiai kézilabdatornák történetének legsimább egyenes kieséses meccse.

A jobbnál is jobb

Az előző cikkemben úgy vezettem fel a svédek elleni mérkőzést, hogy a két csapat legutóbbi egymás elleni találkozója a magyar válogatott mögöttünk hagyott olimpiai ciklusban mutatott legjobb játékát hozta. Ezzel együtt biztosak lehettünk abban, hogy a svéd csapat annál jobb teljesítményt fog nyújtani, s ez így is lett. Csakhogy a mieink is jobban játszottak, mint áprilisban.

A mostani mérkőzés alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt időszak kommunikációs paneljei most nem a valós munka hiányát fedték el: észrevehető a taktikai előrelépés, fizikálisan a csapat nem fáradt el (pontosabban csak akkor, amikor a cserék hiánya miatt már elkerülhetetlen volt), mentálisan nem omlott össze azokban a pillanatokban, amikor a svédek kerültek fölénybe.

Erre egyértelműen lehet építeni, főleg annak tudatában, hogy a magyar együttesnek hamar ismét lehetősége lesz nagy eredményt elérni, hiszen a hazai rendezésű Eb-n egy kedvező sorsolással újra nekiveselkedhet az elődöntő elérésének Golovin Vlagyimir együttese. A kapitány helye – ha csak ő nem dönt máshogy – biztosnak tűnik, de arra azért lehet számítani, hogy a keretben lesz néhány személyi csere. Az viszont biztos, hogy sokkal biztatóbbak most az alapok, mint voltak az előző olimpia után.

Mi történt a mérkőzésen?

Ritka az olyan találkozó bármilyen sportágban, amelyen szinte pontosan az történik, amit előzetesen várhattunk. Mindkét csapat meccsterve jól működött, és a kézilabdában megszokotthoz képest kevesebb hibával is hajtották végre a játékosok az edzői utasításokat. Ahogy a legutóbbi felvezetőben is jósoltuk, a magyar védekezés gyakran szélre szorította a svéd befejezéseket, és ez nem is volt rossz koncepció, itt azonban nagyon kijött, hogy természetesen az ellenfél is készült erre, így amíg a debreceni mérkőzésen Böde-Bíró Blanka dominálta a svéd szélsőket, most a sarokból érkező tíz lövésből csak hármat hárított. Ettől függetlenül a taktika nem volt haszontalan, a középső területek levédekezése hatékonyabb volt, bár beállóban Linn Blohm a mérkőzés bizonyos szakaszaiban gyakran maradt egyedül.

Támadásban a magyar válogatott szintén arra alapozott, ami a két együttes egymás elleni mérkézősein az elmúlt időszakban jól működött. A mieink bátran felvállalták az egy-egyeket, amikor lehetett, első szándékból fejezték be az akciókat, képesek voltak tartani a lépést a svédekkel. Vámos Petra a legjobb mérkőzését játszotta az olimpián, Klujber Katrin pedig olyan domináns teljesítményt nyújtott jobbátlövőként, amit a jelenlegi női mezőnyben rajta kívül csak Anna Vjahireva és Nora Mörk tud. 18 lövésből 11 gól, számtalan assziszt jellemzte a ferencvárosi kedvenc játékát. Ezt a teljesítményt nyilván nem lehet állandósítani, de ha Klujber tartósan magas színvonalat hoz majd a válogatottban, abból sokat profitálhat a csapat.

Papírforma, ami a hosszabbításban történt?

A magyar csapat nagyon közel volt ahhoz, hogy rendes játékidőben lezárja a továbbjutás kérdését, ez azonban nem sikerült, Nina Koppang egyenlített, majd jöhetett a hosszabbítás, amelyben a mieink már nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. És ebben semmi meglepő nincs. Egyrészt a mentális fölény az egyenlítés után már a svédeknél volt, másrészt a második félidőben szinte egyáltalán nem cserélt a magyar csapat, ez pedig egy ponton akaratlanul is fáradtsághoz vezetett, a hosszabbításban alig-alig került helyzetbe Golovin Vlagyimir együttese, s ha mégis, Johanna Bundsen gyakran hárított.

Ezzel együtt ebből a meccsből tényleg a pozitívumokat kell továbbvinni, még akkor is, ha lehet sajnálni a ritkán adódó esély elszalasztását. A következő ciklus célja az lehet, hogy ezek a sanszok ne évtizedenként egyszer jöjjenek. 

A képek forrása: Alamy