Az örök optimista „Őrült” története – Martín Palermo
Az argentinok egykori ikonikus erőcsatára hazánkban Horti Gábor méltán híressé vált egykori argentin bajnoki közvetítései vagy az egy mérkőzésen kihagyott három tizenegyese nyomán inkább egyfajta balekként maradt meg az emlékezetben. Valójában viszont egy csupa szív, felejthetetlen karakterű játékosról van szó. Martín Palermo a küzdés és a kitartás élő példája. Egyúttal a Boca Juniors történetének valaha volt legeredményesebb játékosa, akinek magánéletét és karrierjét egyaránt több súlyos csapás érte, melyekből mindig talpra tudott állni.
null
SOKÁIG NEM HITTEK BENNE
Martín Palermo 1973. november 7-én született La Platában, amely város két kultikus nagy csapata közül az Estudiantes La Plata akadémiáján kezdte meg pályafutását. A magas, nagydarab, lomha csatárnak sokáig semmilyen karriert nem jósoltak a piros-fehéreknél. Nemes egyszerűséggel úgy gondolták, hogy ilyen adottságokkal nem való a futballpályára, és többször is ki akarták tessékelni. A klub ikonikus trénere, Miguel Ángel Russo egyáltalán nem számolt vele, rendszerint a második számú csapathoz küldte és meg akart tőle szabadulni. A rossz nyelvek szerint Palermo rendszerint csak a füvet nyírta és amolyan szertárosi feladatokat látott el, miközben a pályára csak hébe-hóba tévedt tétmeccsen. Az igazi áttörés 1995-ben jött el számára, amikor a pocsék szereplés miatt Russóékat lapátra tették, az irányítást pedig átmenetileg az erőnléti tréner, Daniel Córdoba vette át.
Az újonnan kinevezett megbízott edző alapjában véve forgatta fel az összeállítást, és mivel kiváló kapcsolatot ápolt a folyamatos mellőzése ellenére az edzéseken rendkívül szorgalmas Palermóval, az addig jegelt támadót is bedobta a többek közt Carlos Bossio, Claudio París, Juan Sebastián Verón vagy José Luis Calderón által fémjelzett csapatba. A hórihorgas csatár az első szezonban, melyben rendszeres játéklehetőséget kapott (Apertura, 1995), nyolc mérkőzésen hat gólt szerzett. Innentől kezdve pedig nem volt megállás: Palermo lett az Estudiantes gólfelelőse – az 1996-os Clausurában 19 meccsen 11-szer volt eredményes, 1997-ig bezárólag 99 mérkőzésen 36 találatot szorgoskodott össze a klub színeiben.
Az őt felfedező mester stílusosan fogta meg a Palermo-jelensége lényegét: „Ne keress magyarázatot rá a pénzben, a sikerben, a gólokban, keresd inkább a szívben, az elmében, a lélekben.”
Érezhető volt, hogy ennél tovább nem fogják tudni megtartani a hirtelen felfedezett csatártehetséget, és 1997-ben az ország egyik legnagyobb csapata igazolta őt le.
Forrás: EstudiantesA BOCÁNÁL TALÁLT OTTHONRA
A Boca Juniors 1997-ben a játékos pályafutása végét járó Diego Maradona tanácsára szerezte meg őt az Estudiantestől, illetve a Barros Schelotto ikreket az ősi rivális Gimnasiától. Furcsa módon Palermo nagy barátja lett a korábban az ellenfélnél szereplő La Plata-i testvérpárnak, akik közül Guillermóval hosszú időn át ikonikus csatárduót alkotott a Bocában.
Egyes szakértők szerint együttműködésük már-már vetekedett a régi klasszikus támadópárosokkal, olyannyira harmonikusak és eredményesek voltak együtt.
Akárcsak előző állomáshelyén, Palermo itt is hátrányból kezdett, eleinte meg kellett harcolnia a játéklehetőségért és a szurkolók bizalmát is el kellett nyernie. Eleinte a Boca mindig kritikus fanatikusai cikizték, kinevették őt az ügyetlensége miatt. Első góljára 452 percet kellett várni, 1997. szeptember 30-án lőtte az Independiente ellen. Sokkal fontosabb volt az a néhány héttel később jegyzett találata, mellyel az arany-kékek 2-1-re felülmúlták a River Plate-et a Superclásicón. Ezzel természetesen azonnal meg tudta nyerni a csapat szurkolóit, akik a korábban ismert „El Loco” (őrült) és „El Titan” (titán) becenevek mellett szeretetből ráaggatták az „El Burro” (szamár) jelzőt is – langaléta alkata és esetlensége okán.
Lassan meghódította a Bocát, ahogy megkapta az állandó lehetőséget, a góltermelés is beindult, az 1996-1997-es szezont összességében 36 meccsen 21 találattal zárta. Az 1998-as Aperturának 20 találattal gólkirálya lett (mindenkori rekord a „félidények” történetében), a soron következő Clausura-bajnoki címből pedig 12 góllal vette ki a részét. A következő őszi kiírás alkalmával 13 meccsen 14 gólig jutott, majd 1999 novemberében súlyos térdsérülést szenvedett a Colón elleni találkozón, melyen megszerezte karrierje századik élvonalbeli gólját. Több mint féléves kihagyás után stílszerűen a River Plate elleni Libertadores-kupa-negyeddöntőn tért vissza, méghozzá góllal, a Boca így a 2-1-re elvesztett első meccs után a visszavágó 3-0-s megnyerésével masírozott tovább, és végül 22 év szünet után újra megnyerte a legrangosabb dél-amerikai nemzetközi kupasorozatot.
„Nincs még egy ilyen játékos a keretünkben. Ha nincs esély a gólszerzésre, ő akkor is hisz benne: a gól optimistája” – hangzott a legendás tréner, Carlos Bianchi elhíresült mondása.
Ezt követően a tulajdonképpen mai klubvilágbajnokság elődjének számító Interkontinentális Kupa-mérkőzésen a Libertadores-kupa-győztes argentin gigász óriási meglepetésre Palermo két kontragóljával 2-1-re legyőzte a BL-címvédő, „galaktikus” Real Madridot.
A SPANYOLORSZÁGI KITÉRŐ
Több olasz és spanyol csapat is szívesen látta volna őt a soraiban, végül a Boca 2001 januárjában 7,6 millió euróért cserébe a Villarreal csapatának adta el a játékjogát. Sajátos stílusának megfelelően, jobbára az ötösön belülről termelte a gólokat a „sárga tengeralattjáró” dresszében, ahol a szurkolók szintén hamar megszerették őt.
Az ottani súlyos balesete is ehhez köthető, a második szezonjában egy gól után kiszaladt a szurkolók közé, azonban a vékony betonfal ráomlott a lábára, eltörve a síp- és a szárkapocs-csontját.
Palermo hónapokra kiesett és korábbi formáját már később sem tudta visszanyerni, így két és fél év alatt szerzett 21 góllal a tarsolyában továbbállt. Maradt még Spanyolországban, a 2003-2004-es évad első felét a Real Betis, a második felét pedig a másodosztályú Deportivo Alavés csapatnál töltötte, ugyancsak kevés sikerrel, így jobbnak látta, ha visszatér a Bocához.
HAZATÉRÉS, KÖNNYEK, HŐSSÉ ÉS KLUBREKORDERRÉ VÁLÁS
Az akkor már osztatlan közönségkedvencnek számító Palermo a visszatérését követően ott folytatta, ahol korábban abbahagyta, már nem kellett bizonyítania senkinek, csak azt tette, amihez a legjobban értett: rúgta, fejelte, pöckölte a gólokat, és egymás után döntögette a rekordokat. Kétezer-négy decemberében a Copa Sudamericana megnyert döntőjében szerezte meg századik gólját a Boca mezében (a Bolívar ellen). Élete legnehezebb mérkőzésén, 2006. augusztus 6-án két gólt lőtt a Banfield elleni bajnokin azt követően, hogy előző nap volt az újszülött fiának a temetése. A klubtól természetesen kimenőt kapott, de ő maga ragaszkodott hozzá, hogy a gyász legnehezebb óráiban a csapatával együtt a pályán lehessen.
Második gólja után hosszasan földön maradt, könnyeivel küzdött, majd hajrábeli lecserélése alkalmával elérzékenyült a kispadon, és vele együtt sírt az egész La Bombonera.
Palermo később a karjára tetováltatta néhány napot élő gyermeke, Stéfano nevét, és onnantól gólörömében azt csókolta meg.
Akkoriban – az egész szezonokat számítva – rendszerint átlépte a csatárok körében általánosságban mértékadónak számító 20 gólos határt.
Kétezer-hat és kétezer-hét között egymást követő három kiírásban szerzett 11 gólt, majd a 2007-es Aperturában újabb 13-mal gólkirály lett. Eközben mesternégyest jegyzett a Banfield elleni 6-0-s diadalmenet során, míg a 2008-as Clausurában további tízet lőtt. E mellett 2007-ben a felezővonalról is lőtt egy mesteri gólt az Independiente ellen kihasználva, hogy a kapus messze kint állt a kapujából. Míg ugyanebben a kiírásban korábbi csapatát, az Estudiantest mesterhármassal szomorította, két héttel később annak városi riválisa, a Gimnasia ellen egy meccsen négy gólt szerzett.
A 2008-as Apertura során újból térdszalag-szakadást szenvedett, több mint féléves kihagyásra kényszerült, a visszatérése után viszont folytatta a fékezhetetlen gólgyártást. Kétezer-kilenc március elsején a klub színeiben szerzett 195 góljával lett a klubcsapata történetének második legeredményesebb játékosa, miután túlszárnyalta Francisco Varallo termését. Pár hét múlva a 200. gólja egy csodálatos ollózás volt a Deportivo Táchira ellen. Ez év októberében egy egészen szürreális gólt is jegyzett, amikor a kapus pontatlan felszabadítása után a kezdőkörből fejelt gólt a Vélez Sarsfield ellen. A következő márciusban megdöntötte Roberto Cherro 72 éven át fennálló klubrekordját, és 222. góljával a Boca Juniors valaha volt legjobb góllövője lett.
A korábban részletes portrénkban már ugyancsak bemutatott Juan Román Riquelme szintén egy rövid spanyol kalandot követően 2007-ben tért vissza a Bocához, és köztudott volt, hogy Palermóval ketten nem bírták elviselni egymást. Ugyan sosem neveztek meg konkrét okot és hangzatos beszólások sem kísérték viszonyukat, de külön-külön többször is mindketten megerősítették, hogy ki nem állhatják a másikat. A nyilvánosság előtt ez időnként abban mutatkozott meg, hogy az összjátékukat követő gólt nem együtt ünnepelték meg, hanem a csapattársak egyik fele Riquelmével, a másik fele pedig „El Locóval” örömködött. Bizonyára a különböző személyiségük lehet az alapja a kettejük közti rossz viszonynak, hiszen Román rendszerint csendesebb, magának való hangulatember volt, Martín pedig inkább harsányabb.
Kétezer-tíz nyarán Palermo közölte, hogy egy évvel még meghosszabbítja szerződését a Bocával, amely az utolsó szezonja lesz. Búcsúévében meglőtte a hatodik mesterhármasát a csapat színeiben (szeptemberben, a Colón ellen), majd decemberben a Gimnasia ellen ünnepelhette profi karrierje 300. találatát. Utolsó mérkőzését a La Bombonerában 2011. június 12-én játszotta, visszavonulását pedig június 18-án erősítette meg.
Martín Palermo a két megszakítás alkalmával összesen 404 mérkőzést játszott a Boca Juniors színeiben, ezeken pedig 236 gólt szerzett, mellyel a patinás csapat legeredményesebb játékosa.
Az utolsó éveiben klublegenda státuszba emelkedett, sorra döntögette meg a rekordokat, a neve örökké része lesz a csapat történelmének. Két gólkirályi címe mellett az arany-kékek játékosaként hat alkalommal lett argentin bajnok, valamint nyert két-két Libertadores-kupát, Copa Sudamericanát és Recopát a már említett 2000-es Interkontinentális Kupa mellett.
Az argentin nemzeti válogatottban két külön időszakban futballozott, összesen 15 meccset és kilenc gólt regisztrált. Első ízben még karrierje felszálló ágában, az első bocás korszakban 1999 táján Marcelo Bielsa kezei alatt volt válogatott. Az 1999-es paraguayi Copa Américán két gólt szerzett Ecuador, egyet pedig Uruguay ellen. A kettő közt július 4-én játszották azt az elhíresült mérkőzést, melyen a játékvezető összesen öt tizenegyest fújt be, hármat az argentinok javára, Palermo pedig mindhármat kihagyta. Az első két próbálkozását a felső lécre vágta, majd harmadszor is odaállt, azt pedig a kapus védte. Hősünk ezzel világcsúcsot állított fel az egy mérkőzésen kihagyott három büntetőjével, amely szintén kiválóan jellemezte örök optimizmusát és pozitivitását, hiszen az első és a második hiba után is újra oda mert állni, ahelyett hogy csendben elkullogott volna.
Pályafutása során 18 sikeres büntető mellett kilenc tizenegyest hibázott el, ennek harmadát ezen a meccsen.
A balul elsült mérkőzés azzal járt, hogy egy évtizeden át nem válogatták be többet a nemzeti csapatba, és sokáig úgy tűnt, hogy már soha senki nem fogja meghívni, mígnem nagy kedvelője, Diego Maradona kapitánysága idején 2009-ben 35 esztendősen újra felhúzhatta magára a címeres mezt. Palermo az „isteni Diego” sokat bírált szövetségi kapitányi munkásságának egyik meghatározó alakja volt, a Peru elleni vb-selejtező hosszabbításában az ő góljával tettek egy óriási lépést a kvalifikáció felé. Ráadásul egy tipikus „palermós” gól volt, egy szöglet után a kapu előtt ide-oda pattogó játékszer az ötösön belülről az ő lábáról kötött ki a hálóban. Maradona elvitte a dél-afrikai vb-re is a hősét, ahol a görögök ellen góllal hálálta meg a bizalmat.
VÁRATNAK MAGUKRA AZ EDZŐI SIKEREK
Aktív karrierje végén azonnal elvégezte az edzői tanfolyamot és hamar szakvezetőként vállalt munkát. Noha az 1986-os világbajnok argentin válogatott mestere, Carlos Bilardo mindenképpen az Estudiantes La Plata figyelmébe ajánlotta őt, a klub sosem nevezte ki őt vezetőedzőjének. Palermo 2012 novemberétől a 2013-as naptári esztendő végéig a Godoy Cruz trénere volt, a gárda legjobb eredménye egy hetedik helyezés volt a Torneo Inicial küzdelmei során. Később napra pontosan egy éven át az Arsenal Sarandi csapatát irányította, szintén inkább kevesebb, mint több sikerrel. Leghosszabb megbízatását a chilei Unión Espinola alkalmazásában töltötte, melyet 2016 júniusától csaknem két és fél éven át trenírozott, és a 2017-es első osztályú bajnoki kiírás során a második helyig vezette csapatát. Ezt követően a mexikói Pachuca kispadján töltötte el csaknem a teljes 2019-es naptári esztendőt, majd közel egy év kihagyás után tavaly novembertől idén júliusig ismét Chilében vállalt munkát, a legfeljebb középcsapatnak számító Curicó Unido azonban a kezei alatt lejátszott 27 meccsből viszont mindössze négyet nyert meg.
Palermo a mérsékelt edzői eredményei révén egyelőre munka nélkül van, és a Bocánál alelnökként tevékenykedő Riquelme személye miatt szóba sem kerülhet, hogy esetleg visszatérjen az „anyaklubjához”.
Nem tudni, hogy vajon a csupa szív, örök optimista stílusát valaha át fogja-e tudni adni a játékosainak, mint ahogyan egyelőre az is megjósolhatatlan, hogy edzőként is elér-e majd hasonló sikereket, mint amilyenekben játékosként része lehetett. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy nem fogja egykönnyen feladni, ahogyan annak idején, a pályán is keményen megharcolt minden lehetőségért és sikerért.
A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
Képek forrása: Getty Images
Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?