Az utánpótlás sikerek és az ígéretes légiósok ellenére nem tud kitörni Venezuela

Venezuela válogatottja a dél-amerikai labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) tíz tagja közül azon két csapat egyike, amelyik még soha nem nyerte meg a Copa Américát. (A másik ilyen nemzet Ecuador.) A venezuelaiak 1967-ben vettek részt először a több mint száz éve tartó kontinentális vetélkedésben, ahol a legjobb eredményük a 2011-es negyedik hely volt.

Állandó lemaradásban

A dél-amerikai kontinens legtöbb országában a labdarúgás magától értetődő módon a legnépszerűbb sportág. Venezuela kivételnek számít, ugyanis az évtizedek során a legtehetségesebb fiatal sportolók inkább a baseballt választották, és megannyi kiváló játékosuk a világ legerősebb bajnokságának számító MLB-be került. A labdarúgás viszonylag későn indult be az országban, hiszen a venezuelai szövetség csak az 1950-es években csatlakozott a nemzetközi szervezetekhez. A válogatott először az 1966-os vb-selejtezőkön vett részt, a kontinensbajnokságon pedig 1967 óta képviseltetik magukat. A Copa Américán a legtöbbször már a csoportkörben befejezték a szereplést, a negyeddöntőbe négyszer jutottak be, onnan egy alkalommal jutottak tovább, 2011-ben negyedikek lettek. A 2000-es években gyakori államcsődök árnyékában a labdarúgás népszerűsége erősödni tudott. Egyre több venezuelai játékos igazolt Európába vagy tehetősebb amerikai bajnokságokba, és az utánpótlás-válogatottak is figyelemreméltó eredményeket értek el. A felnőtteknél azonban képtelenek voltak számottevő sikert felmutatni.

Ráadásul a legtöbb esetben a kijutás közelébe sem került. A Vinotinto a legutóbbi, 2022-es tornát megelőző selejtező során 18 forduló alatt mindössze tíz pontot szerezve végzett a tízcsapatos dél-amerikai mezőny utolsó helyén. Annyiban kétségtelenül történt előrelépés, hogy – főleg hazai pályán – bárkivel képesek szoros meccset játszani, és általában már nem kiütéses vereségeket szenvednek a kontinens legjobbjaitól, mint ami korábban rendre borítékolható volt.

Az elmúlt időszak fejlődése révén már az előző selejtezősorozatban többet vártak volna a helyiek a válogatottól, de a csapat adós maradt a sikerekkel. Talán a vb-résztvevők létszámának emelése meghozhatja a régóta vágyott áttörést.

A nevesebb venezuelai játékosok

Az utóbbi évek legismertebb venezuelai játékosa a jelentős Serie A-tapasztalattal rendelkező középpályás, Tomás Rincón és a Premier League-ben, valamint az orosz bajnokságban is megfordult támadó, Salomón Rondón volt. Azonban már mindketten túl vannak a pályafutásuk zenitjén. A válogatottban még mindketten szerepelnek, és leginkább a fiatalok segítésében lehet szerepük. Kettőjük közül a 35 éves Rincón már csak egyetlen fellépésre van Juan Arango 127 meccses válogatottsági csúcsától, a 33 éves Rondón pedig 39 góljával a venezuelai válogatott mindenkori gólrekordere. A 2017-ben visszavonuló Arango ugyancsak jól csengő név volt Európában a maga idejében, 2004 és 2014 között az RCD Mallorca és a Borussia Mönchengladbach futballistája volt öt-öt évig.

Az MLS gólgyárosa, Josef Martínez Európában könnyűnek találtatott, de a tengerentúlon elképesztő gólterméssel hívta fel magára a figyelmet az Atlanta Unitedben, 2023-ra pedig átigazolt a Lionel Messi érkezése miatt biztosan nagyobb médiafigyelmet kapó Inter Miamihoz. Ennek ellenére a válogatottban eddig 63 fellépés alatt csupán 14 gólt szerzett.

A gyermekkorától a bilbaói Athletic Clubban nevelkedő és később Angliában is éveket töltő Fernando Amorebieta mindössze 15-ször lépett pályára a válogatottban. Az FC Barcelona egykori reménysége, Jeffrén Suárez számára pedig csak négy meccs jutott a nemzeti színekben.

Bár Venezuelában született, a Zenit egykori emblematikus figurája, Daniel Miguel Alves Gomes a portugál, a 2015-ös Copa América-győztes Jorge Valdivia pedig a chilei válogatottat választotta.

Sikerek az utánpótlásban

A venezuelai korosztályos válogatottak időről időre elértek jobb eredményeket. Az U17-es nemzeti csapat a 2013-as Dél-Amerika-bajnokságon hármas holtversenyben második lett, míg az idei negyedik hellyel kvalifikálta magát a novemberben megrendezésre kerülő világbajnokságra.

A csoportkörben Németországot és Mexikót előzték meg, majd az egyenes kieséses szakasz során Japán, az Egyesült Államok és Uruguay legyőzésével jutottak döntőbe, ahol 1–0-ra kikaptak Angliától.

Az akkori csapat legjobbjai egyelőre nem nagyon tudtak kiemelkedni, és a felnőtt válogatott eredményessége sem javult számottevően. A torna bronzlabdásának megválasztott Yangel Herrerát szerződtette a Manchester City, de azóta is folyamatosan kölcsönadják más csapatoknak. A most 25 éves védekező középpályás legutóbb a spanyol bajnokságban újonc Gironát erősítette. A világbajnokságon négy gólt szerző Sergio Córdova az Augsburgban nem tudott gyökeret ereszteni magának, azóta az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecaps játékosa. A mélynövésű játékmester, Yeferson Soteldo nemrég tért vissza a brazil Santoshoz a mexikói és az MLS-es „kalandjai” után, hosszú távon nem tudott bizonyítani. A teljes tornán csupán három gólt kapó Wuilker Farínez a junior vb után a kolumbiai rekordbajnok Millonarioshoz került, majd az RC Lens vitte el, ahol azóta is cserekapusként számítanak rá. A többiek még kevesebb sikert értek el, hiszen Adalberto Penaranda hiába próbálkozott olasz és spanyol csapatoknál, a nyáron a portugál Boavistától a bosnyák FK Szarajevóhoz került. A védelem oszlopai közül, Josua Mejías jelenleg Izraelben játszik, Ronald Hernández pedig az MLS-ben helyezkedett el a sikertelen európai próbálkozást követően.

Ezen kívül az U20-as válogatott a vb előtt 2017-ben éppúgy harmadik lett a korosztályos kontinenstornán, mint 1954-ben, valamint 2009-ben még egy negyedik hely jött össze. Idén ötödikek lettek.

A 2017-es sikercsapat szövetségi edzője, Rafael Dudamel a korosztályos válogatottal párhuzamosan 2020-ig a felnőtt válogatottat is irányította. Az 50 éves szakember azóta klubedzőként tevékenykedik, jelenleg a mexikói Necaxa kispadján ül.

Dudamel után az elmúlt másfél évben a rutinos argentin stratéga, José Pékerman volt a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, de mindössze tíz meccs után felállt a kispadról. Utódja a segédje, a korábban az argentin korosztályos válogatottakat is irányító Fernando Batista lett idén márciusban. Az ő első meccsei bizakodásra adhatnak okot, hiszen négyből három meccset megnyertek verhető ellenfelekkel szemben, beleértve a vb-résztvevő Szaúd-Arábia elleni sikert. A legfőbb feladata az lesz, hogy megfelelő csapattá kovácsolja össze az egyénileg már egyáltalán nem kutyaütőkből álló keretet.

A 2026-os vb-től kezdve már 48 csapat vesz részt az eseményen. A dél-amerikai kvalifikáció során a tíz csapat körmérkőzéses rendszerben küzd egymással, melynek végén a táblázat első hat helyezettje automatikusan kijut a tornára, a hetedik pedig interkontinentális pótselejtezőt játszik. Ennek elérésére kétségkívül nagyobb esélyük lehet annál, mint amikor eddig az első négy kvalifikált automatikusan és az ötödik ment pótselejtezőre.

Nyilvánvalóan Argentína, Brazília és Uruguay más szintet képvisel a kontinensen, mint ahogyan az ígéretesen fejlődő Ecuador is előrébb jár náluk. Ráadásul az előző vb-ről olyan csapatok maradtak le, mint Chile, Kolumbia vagy Paraguay, akik ugyancsak a létszámemelésben bíznak, hogy helyreállítsák a renoméjukat – és akkor még nem beszéltünk az előző világbajnokságról pótselejtezőn tizenegyesekkel lemaradó Peruról.

Az esélyek ugyan javultak, de korántsem lesz egyszerű dolguk a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezőkön.

A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője. További érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

https://futballtango.blog.hu/

Kiemelt kép: Alamy