Az utcán tanult technikával a Bundesligában – Younes Ebnoutalib
Tizennégy hónapja még a negyedosztályban szerepelt, most pedig már egy élvonalbeli együttes gólszerzője. Younes Ebnoutalib játékát nem akadémiai sémák, hanem utcai futball, ösztönös döntések és tudatos önfegyelem alakította. Ez a háttér tette lehetővé, hogy az amatőr szintről indulva végül az Eintracht Frankfurt csapatáig jusson el.
Németország társadalmi és kulturális sokszínűsége elképzelhetetlen lenne a bevándorlás nélkül. Ennek a jelenségnek vannak vitatott, sőt problematikus oldalai, ám a sport világában ritkán kérdőjelezik meg az ilyen történetek értékét. Faissal Ebnoutalib érkezése például kifejezetten áldásnak bizonyult, hisz a marokkói származású taekwondós német színekben Európa-bajnoki címet nyert, világbajnoki bronzérmes lett, az olimpiáról pedig ezüstéremmel tért haza. Az ő öröksége azonban nem ért véget a küzdőtéren sem. Legidősebb gyermeke, Younes Ebnoutalib most egy másik sportágban, a labdarúgásban készül meghódítani a legmagasabb szintet – a Bundesligát.
A története nem a megszokott akadémiai lépcsőfokokat végigjáró, majd a felnőttek között bemutatkozó verzió. Az övé a Frankfurttól északkeletre fekvő Kalbach utcáin zajló futballozástól indult, hatalmas kitérőkkel jutott el az amatőr labdarúgásig, ahonnan a mostani állomás az Eintracht lett.
„Nálunk a lakótelepen mindig sok gyerek volt, mindig volt labda, és csak kimentünk focizni” – mesélte az Eintracht Frankfurt Vodcastjában. – „Az elején még nem is volt egyesületem, csak úgy játszottunk, élveztük. Az iskolában is volt egy kis pálya, ott is állandóan fociztunk. Összegyűltünk a srácokkal, nem volt semmi extra. Csak játszottunk és élveztük.”
A mai napig ebből táplálkozik. Sokat elárul arról, honnan ered az a természetes döntéshozatal és térérzékelés, amely játékában ma is felismerhető.
„Ez szerintem sokat ad. Ott nem taktika van, hanem megoldások. Meg kell oldanod a helyzeteket.”
A sport a családban nem választás volt, hanem közeg. Édesapja harcművészeti múltja révén Younes három-négy éves korától tíz éven át űzte a taekwondót, sokáig párhuzamosan a futballal. A hatása ma is kézzelfogható. Nem klasszikus akadémiai atletikusságot adott, hanem funkcionális erőt, alsótest-stabilitást, robbanékonyságot, párharcokban is megmutatkozó egyensúlyt, valamint szokatlan mozgástartományt.
„A lábaimon érzem, hogy erősek, és azt is, hogy magasra tudom emelni őket” – fogalmaz.
Ezek az adottságok később a profi futballban váltak igazán értelmezhetővé. A testvéreivel való kapcsolat szintén formáló erő volt. Öccse, Ilias már gyerekként is védő volt – belsővédőként játszik a Hannover II-ben –, Younes támadó. A kertben, a pályákon állandó egy az egy elleni párharcok zajlottak.
„Ez nem edzés volt, hanem az életünk.”
Ez a természetes rivalizálás sokszor többet adott, mint bármilyen szervezett képzés.
Hat esztendősen az FC Kalbachnál kezdett el utánpótlás szinten edzeni, majd az SV 07 Heddernheimhez csatlakozott. Ezek a klubok akkor még aligha sejtették, hogy jónéhány évvel később mekkora anyagi juttatás vár rájuk pusztán azért, mert gyerekként itt nevelkedett. A német rendszerben ugyanis az első profi mérföldkövek nem maradnak jutalom nélkül: azon amatőrklubok, amelyek részt vettek egy játékos képzésében, anyagi elismerésben részesülnek. Ez nem csupán gesztus, hanem valódi segítség – olyan forrás, amely új pályákban, fejlesztésekben, a következő generáció lehetőségeiben tér vissza.
2016-tól a Rot-Weiss Frankfurt színeiben pallérozódott tovább, ahol a tudatosság kulcsfontosságúvá vált számára. Jonel Goncalves, a klub sportági vezetője és edzője szerint Ebnoutalib már utánpótláskorában is kilógott a mezőnyből.
„Younes három évig játszott az ifjúsági csapatunkban. Emlékszem, hogy csapatesteken mindig a saját Tupperware-dobozával ült ott. Soha nem rendelt gyorsételt, mindig a saját ételét hozta. Ha az édesanyja nem tudott főzni, akkor maga készített magának. Aztán az étteremben megkérdezte, hogy felmelegítenék-e gyorsan az ételét” – mesélte a szakember a FAZ-nak.
A pályán kívüli fegyelem a pályán is megjelent. Az U19-es Hessenligában gólkirály lett, egy FSV Frankfurt elleni rangadón mesterhármast szerzett. A meccs után azonban nem ünnepelni ment, hanem egyedül maradt a pályán, labdával gyakorolt.
„Abban a korban rengeteg más dolog elvonhatja a figyelmet. Younes kivétel volt.”
A fiatalon megfogalmazott cél egyértelmű volt: profi futballista akar lenni. Alternatívákban nem gondolkodott. Ez a mentalitás vitte Olaszországba, Perugiába, ahol tizenkilenc évesen mutatkozott be a felnőttek között. Az élmény azonban nem a berobbanásról szólt. Sérülés, elszigeteltség, nehéz körülmények, mentális terhelés – az olaszországi időszak törésponttá vált. A szerződés felbontása után hazatért Frankfurt környékére, és sokak szemében ekkor került először veszélybe az álom.
„Egyik meccsünkön olasz megfigyelők ültek a lelátón. Younes végül Perugiába igazolt, és mi mind azt hittük: most egy időre eltűnik. Sajnos nem alakult jól neki. Négy-öt másik fiatallal lakott egy kis szobában, rosszak voltak a higiéniai körülmények. Aztán eltörte a lábát, nagyon boldogtalan volt. Felbontották a szerződését, és visszatért Frankfurtba” – idézte fel a történteket Goncalves.
A fordulópontot az FC Gießen jelentette. Daniyel Cimen, aki korábbról már ismerte, tudatosan akarta visszahozni őt a rendszerbe. Nagy reményeket fűzött hozzá, hogy a kisiklás után még képes lehet eljutni arra a szintre, ahová a tehetsége predesztinálja.
„Megvolt benne minden, ami a profi futballhoz kell. Csak újra fel kellett építeni. Platformot akartunk adni neki, hogy elindulhasson a profi futballban. Mi akartunk lenni az ő ugródeszkája” – mondta Michel Magel, az FC Gießen ügyvezető igazgatója a FAZ-nak.
Gießen pedig nem végállomás volt, hanem a visszatérés lehetősége. Ebnoutalib maga is így tekintett rá.
„Ott tanultam meg igazán, mit jelent újra felépíteni magad” – mondja.
Magel szerint ez az időszak kulcsfontosságú volt, akárcsak a perugiai kudarc.
„Nem volt könnyű időszak számára Olaszország, de ki tudja – lehet, hogy pont erre volt szüksége az éréshez. Már az egyik első meccsén megszerezte a győztes gólt. A második mérkőzés után már a Dynamo Dresden érdeklődött iránta. Átigazolhatott volna, a DFB szabályai ezt még lehetővé tették , de tartotta a szavát” – emlékszik vissza a szakember. – „Sokat segített nekünk abban, hogy bent maradjunk a Regionalligában. Gyors, fizikálisan erős, kiváló lövése van. Egyáltalán nem lepett meg, milyen gyorsan megállta a helyét a másodosztályban”
Fél évvel később, amikor megnyílt a következő ajtó, meg sem állt Elversbergig, hogy a 2. Bundesligában is kipróbálhassa magát. A Saar-vidéki együttesnél Nils-Ole Book sportigazgató nem először bátorkodott az amatőr bajnokságokból esélyt kínálni valakinek, és ezt a döntését sem bánta meg.
Ugyan a másodosztályban nem lett azonnal főszereplő, hiszen Fisnik Asllani mögött várnia kellett, amikor lehetőséget kapott, nem statisztikai zajt, hanem trendet produkált. Tizenkét gól tizenhét mérkőzésen, mind a tizenhatoson belül. A fejlettebb mutatók szerint a lehetőségeit az elvártnál is hatékonyabban használta ki, öt találata vezetést jelentett a csapatának – olyan pillanatokban, amelyek egy meccs dinamikáját alapjaiban változtatják meg.
Nem a helyzetek mennyiségére, hanem azok minőségére építő csatárként vált igazán hatékonnyá. Veszélyességét jó ütemű mozgása, ösztönös helyezkedése és gyors döntéshozatala alapozta meg. Ez a profil tette vonzóvá az Eintracht Frankfurt számára.
„Miután Elversbergbe igazolt, mindannyian neki szurkoltunk. Azt viszont senki nem látta előre, hogy majd többmillió euróért az Eintrachthoz megy. […] Már nálunk is fontos volt neki, hogy közel legyen a családjához. Akkoriban a testvérét is szerződtettük, ami mindkét félnek jó megoldás volt. – jegyezte meg Magel. – Persze Elversbergben még maradhatott volna fél évet. Ott, ha kétszer rosszul játszott, senki nem kérdezett semmit. Az Eintrachtnál más szelek fújnak, ezt mind tudjuk. De hányszor hív az Eintracht? Hányszor igazolhat az ember egy BL-klubhoz? Ezt az ajánlatot el kellett fogadnia.”
A hesseni klub nem kész megoldást vásárolt, hanem fejlődési potenciált. Ebnoutalib 187 centiméteres termete, gyorsasága, atletikussága és boxon belüli hatékonysága a modern Bundesliga-futball követelményeinek felel meg. Játékstílusa sok tekintetben emlékezteti a német szakértőket Miroslav Kloséra, mert nem látványos megoldásokkal, hanem mozgással, időzítéssel és befejezésekkel operál.
„Younes egy rendkívül gólveszélyes játékos, kiváló fizikai adottságokkal. Az elmúlt hónapokban Elversbergben megtette a következő lépéseket a fejlődésében, amelyeket most közösen szeretnénk tovább építeni” – mondta a bemutatásakor Marcus Krösche, a frankfurti klub sportigazgatója.
Az Eintrachtnál azonban más szerepkör vár rá. Nem első számú csatárként érkezik, hanem rotációs opcióként, Jonathan Burkardt tehermentesítésére, különböző meccsszituációk megoldására. A klub vezetése hangsúlyozza, hogy időt kap az alkalmazkodásra. Ez szakmailag indokolt is, mert a Bundesliga intenzitása, a döntési sebesség és a nyomás más szintet képvisel. A váltás azonban számára többről szól, mint a futballról.
„Hazatértem” – mondta Ebnoutalib a bemutatásakor.
Frankfurt nem új közeg, hanem az origó. Itt van a családja, az édesanyja Heddernheimben, a testvérei, a barátai. Ebnoutalib Elversbergből is rendszeresen visszajárt, szabadnapjait gyakran otthon töltötte. A kötődés esetében nem narratíva, hanem valóság. Ennek megfelelően első élvonalbeli mérkőzésén azonnal gólt szerzett a Borussia Dortmund ellen.
Hogy meddig jut el, az ma még nyitott kérdés. A Bundesligában minden adottságot újra kell bizonyítani. Ami azonban biztos, hogy az út, amely idáig vezetett, nem véletlenek sorozata, hanem tudatos építkezés, fegyelem és alkalmazkodás eredménye. Az Eintracht Frankfurt nem csupán egy gólerős csatárt szerződtetett, hanem egy olyan profilt, amelyben van potenciál, valamint egy olyan játékost, aki pontosan tudja, honnan indult, és mit jelent számára az, hogy most visszatért oda, ahol minden elkezdődött.
Szerző
