Azért ébredjünk fel az angliai álommeccs után! – szerzőink véleménye

Arday Attila

Sokan az egykori 6-3-hoz hasonlítják a mostani, Anglia elleni 4-0-s diadalt, de az 1986-os magyar–brazil 3-0-val lényegesen több hasonlóságot látok.

További párhuzam, hogy a magyar válogatott a megelőző években tiszteletet tud magának kivívni, méltó ellenfele az aktuális futballóriásoknak. A 1984–86-os csapatunk idegenben megverte Hollandiát (a következő Eb győztesét) és Németországot (két vb-ezüstje között), előbbit ráadásul egy mindkét félnek fontos vb-selejtezőn. A mai nemzeti tizenegy Európa-bajnokságon ikszelt Franciaországgal, majd igen közel állt a németek kiejtéséhez.

De legalább ilyen fontosak a különbségek. 1986-ban Magyarország is a vb-re készült, éremről álmodott, nem is alaptalanul (rossz vége lett...). Az előző években a magyar klubfutball még tündökölt a kontinensen, az Újpest és a Videoton topcsapatok sorát győzte le a nemzetközi kupákban. A hazai labdarúgóközeg, minden romlottsága ellenére, még tucatnyi Európa-klasszist termelt ki – a Disztl fivérektől Détárin át Kiprichig és Kovács Kálmánig –, olyannyira, hogy Mezey György szövetségi kapitányként nem is az előző évek Újpestjére és Videotonjára építkezett.

Az, hogy a 2020-as években Marco Rossi masszívnak tűnő várat tud építeni a messziről bűzlő magyarországi futballmocsáron, sokkal, de sokkal nagyobb bravúr.

Hubai Gábor

A keddi mérkőzésről nagyon nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni, ráadásul sokan, sok helyen megtették már, ezért így néhány nappal – az egyébként tényleg káprázatos – győzelem után magáról az összecsapásról kevesebbet gondolkodom, mint a hatásáról, jelentőségéről.

Nem kérdés, hogy a Wolverhamptonban aratott siker a magyar labdarúgás történelemkönyvének arannyal írt lapjaira kívánkozik, mert sok szempontból egyedülálló, szakmailag és történelmileg is páratlan siker, generációs igazodási pont innentől. Ennek megfelelően kell vele bánnunk vele, mindenkinek, akinek szívügye a magyar futball. Vitán felül áll, hogy az angoloknak lesz dolguk a 0-4 után, de arról kevesebb szó esik, hogy nekünk mi a teendőnk.

Fájó és a látottak alapján szinte érthetetlen tény, hogy Anglia velünk ellentétben a katari világbajnokságra készül, ezért nyilván könnyebben továbblép majd, míg mi olyan magasságokban járunk immár, amelyek nagy reményekkel kecsegtetnek, de egyszersmind magukban hordozzák a hatalmas esés lehetőségét is.

Ezért abban bízom, hogy az MLSZ-től kezdve a klubokon és az utánpótlásban dolgozókon át, a sajtó szereplőivel bezárólag senki sem dől hátra, hanem még nagyobb lendülettel dolgozik tovább a honi futball felemelkedéséért. A válogatott sikere mindig öröm, hatással van a társadalomra, az általános közérzetre, ezt dőreség lenne vitatni, de nagyon sok még a feladat a hátországban: égető szükségünk van egy erős bajnokságra, az utánpótlás megfelelő képzésére és versenyeztetésére, a minél magasabb szintű nemzetközi megmérettetésre, különben annak ellenére visszaesés fenyeget, hogy Marco Rossi folyamatosan bizonyítja, hogy senki sem alkalmasabb nála jelenleg szövetségi kapitánynak.

Az angolok (kétszeri) legyőzéséhez felfoghatatlan mennyiségű munkára volt szükség minden sportági szereplőtől, de ami előttünk áll az sem kevés: ha sikerül józan döntéseket hozni a mindennapokban és meglovagolni a most egekbe szökő lelkesedést, akár évtizedekre is profitálhat az angliai mérkőzésből a magyar futball és talán mondanom sem kell, ez többet érne kétszer három pontnál a Nemzetek Ligájában.

Lázók Gergely

Elsősorban szurkolóként és csak ezután szakmai szemmel követem a válogatottat, ezúttal is inkább szurkolói szempontból írom meg a véleményemet. Akármennyi jogos kritika is hangzott el az utóbbi években Marco Rossi válogatottjával kapcsolatban – leginkább a tavalyi vb-selejtezők után – most tényleg felhőtlenül büszkék lehetünk és legyünk is a nemzeti tizenegyünkre. A játékban megfigyelhető nyilvánvaló hiányosságok ellenére már eddig is büszke tudtam lenni erre a csapatra, hiszen a játékosok megmutatták, hogy mennyire tiszta szívből küzdenek a pályán, nagybetűs csapatként, méltón a címeres mezhez. Ez a tavalyi Európa-bajnokságon csúcsosodott ki leginkább.

Most viszont nem csak a küzdőszellemet emelhetjük ki teljes joggal, hanem a mutatott játékot is, és ez az igazán komoly előrelépés.

Ennek a sorozatnak tökéletes keretbe foglalója volt a két, angolok elleni mérkőzés.

A hazai összecsapáson megmutatkozott, hogy a válogatott szintet lépett a tavalyi év után, az angliai találkozó pedig minden képzeletet felülmúlóan bizonyította ezt. Minden szempontból történelmi volt ez a 4-0-s siker, talán még az Aranycsapat tagjai is elismerően csettintettek volna erre a produkcióra. Ez a kiforrottabb támadójáték lehet majd annak az alapja, hogy például egy válogatott ellen is hatékonyabban tudjunk fellépni, ahol már nekünk kell dominálnunk. Remélem, hogy ezen az úton tovább tud menni a válogatott, és további mérföldköveket érhet majd el a mi legnagyobb büszkeségünkre.

Mrena Tamás

Négy találkozót követően a magyar válogatott meglepetésre hét pontjával vezeti a Nemzetek Ligája csoportját Németország, Olaszország, valamint Anglia előtt. Azt hiszem, hogy a legelvakultabb szurkolók sem számítottak arra, hogy a júniusi mérkőzéseket követően mi állunk majd a négyes legelején.

Bevallom, amikor kisorsolták az idei NL-csoportokat, akkor előzetesen két-három pont megszerzésében bizakodtam, most azonban olyan helyzetben vagyunk, hogy a következő sorozatra is jó eséllyel az A divízióban maradhatunk. Az angolok elleni két összecsapást némi szerencsével, de megérdemelten nyertük meg, a németek ellen a döntetlen a mérkőzés képének megfelelő volt, egyedül az olaszok elleni cesenai találkozó első félideje és a második játékrész eleje volt olyan, amikor érezhetően felénk kerekedett az ellenfelünk.

Mondhatnánk persze, hogy a jó eredményeket annak is köszönhetjük, hogy az ellenfeleink fáradtabbak, már a világbajnokságra készülnek, nem eléggé motiváltak a jó szereplésre. Ezekben is van igazság, hiszen az A divízióban nemcsak itt szenvednek a nagyok, és egy komoly elemzésben ezekre a szempontokra is ki kell térni, de pusztán ezekkel a tényezőkkel nem magyarázhatjuk a történteket.

A kiválóan teljesítő Sallai Roland 1551 játékpercet töltött a pályán a Bundesligában, míg a legutóbbi meccsen vele szemben játszó Kyle Walker 1755-ig jutott a Premier League-ben, Szalai Ádám 1028 percével szemben John Stones 1119-et teljesített az idény során. Ezek nem jelentős különbségek. A vb-keretbe igyekvő játékosoknak sem lehet alacsony a motivációjuk, és nem is volt az például Jarrod Bowen vagy Conor Gallagher esetében.

A nemzeti tizenegy minden tagja odatette magát, amire szükség is volt, hiszen heten mindegyik találkozón kezdtek, és a pályára kerülők többsége mindegyik mérkőzésen szerepelt. Ez egyben rá is mutat a hiányosságunkra. A válogatott keret nem elég mély ahhoz, hogy az eredmények megtartása mellett lehessen rotálni. A hosszú távú sikerességhez tehát ezt a problémát kell orvosolni a továbbiakban. Talán már szeptemberben.

Vigh Martin

Az elmúlt néhány hét álomszerű volt a magyar válogatott szempontjából, talán a minket megelőző generációk tapasztalhattak utoljára ilyesmit.

Mégis messzebbről indítanék, ugyanis a Nemzetek Ligája sorsolásánál mindenki halálcsoportot emlegetett, ami az ellenfelek nevei alapján jogos volt, ugyanakkor már akkor is érezni lehetett, hogy ennél kellemesebb kvartettbe nem is kerülhetett volna Marco Rossi csapata.

Van rengeteg szempont, amit érdemes azért figyelembe venni. Nyilván egy ilyen sorozat sokkal fontosabb a miénkhez hasonló válogatottak számára, illetve a magyar együttes szempontjából az lesz még fontos erőpróba, ha hozzá hasonló erejű csapatok ellen kell teljesíteni.

Ettől függetlenül lehet és kell is örülni. Sőt, én az első angolok elleni meccs során fogalmaztam meg, hogy talán ilyen jól még soha életemben nem láttam játszani a magyar válogatottat. Nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék is hihetetlenül biztató volt. Olyan játékosok (például a már sokszor és sokak által leírt Nagy Zsolt) léptek elő vezérré, akikben ezt Rossin kívül kevesen látták. És bizony ez már egy olyan szereplésnek tűnik, ami a következő Eb-kijutást is megkönnyítheti.

Végezetül pedig egy személyes megjegyzés: a németek elleni mérkőzést a helyszínen tekintettem meg, és ahogy Manuel Neuer is kiemelte, kifejezetten pozitív volt a légkör, néhány elszigetelt esetet kivéve nem lehetett semmi olyasmit hallani, ami miatt korábban jogosan érte kritika a stadionbéli hangokat.

Szeptemberben folytatjuk!

Nagy Dániel

,,Hallod, bazdmeg, 4–0 nekünk'' – üvöltött fel lakótársam Gazdag góljánál, így az állandóan kuglóf- és vegetaszagú belső udvaron élők is megtudhatták, mi a helyzet Wolverhamptonban. A szomszédok is örülhettek, mert végül nem hívták ránk a közös képviselőt, hogy a srácok az elsőről már megint őrjöngenek.

Mert hát én is örültem, igen, keringtem a szobámban, mint egy bizonyos dolog a levegőben, és kiabáltam is, hogy mit, azt ide most nem írom le, de közben narancsot ettem joghurttal, meccsnézős, szénhidrátszegény menü, próbáljátok ki, viszont az igaz, hogy a sör lehet jobb lett volna, az nyugtat, mert tényleg, nem is az, hogy nyertünk, hanem hogy hogyan!

Életem nagy részét úgy töltöttem, hogy a magyar válogatott meccseit nem volt érdemes megnézni. Inkább átkapcsoltunk nagyszüleimmel a Film+-ra, és megnéztük sokadjára mondjuk a Piedone Egyiptombant. Bizony. A szenvedés, az ötlettelenség és az a kellemetlen hurráoptimuzmus egy-egy szomorú 1–0-ás siker után teljesen elvette a kedvünket.

És akkor most kicsit máshonnan: a foci a társadalmi megélés szempontjából teljesen más minőséget képvisel a többi sporthoz képest. Egy modern rituálé, ahol úgy élhetjük ki – szurkolók és sportolók egyaránt ­– állati ösztöneinket, hogy közben senki nem hal meg, és még akár boldogok is lehetünk. Váó, nyilván nem új dolog ez. Viszont elszomorító, hogy mindemellett idehaza identitáskérdést csinálunk a meccsekből.

Hogyan lehetne simán örülni a válogatott sikerének? – kérdezem magamat már régóta.

Hogyan kell ezt? Nem tudom. Viszont két dolog fontos: ne relativizáljuk a válogatott sikereit, ellenben ne is gondoljuk úgy, hogy annak az eszméletlen mennyiségű fociba öntött pénznek köszönhető a csapat jó szereplése.

Egyébként pedig hajrá, magyarok. Megyek is, és megrendelem az első válogatott mezemet.