Bagnaia győzelmével ment nyári szünetre a MotoGP

Bagnaia győzelmével ment nyári szünetre a MotoGP

2022. jún. 28.

A gyorsaságimotoros-világbajnokság 11. állomása volt a Holland Nagydíj, melyet a legendás asseni aszfaltcsíkon rendeztek. A futamon a vb-pontverseny két éllovasa, Fabio Quartararo és Aleix Espargaró összeakadt egymással, újonc versenyző állhatott dobogóra, illetve Maverick Vinales egy év kihagyást követően tért vissza a legjobb három közé.


Assent a motorsportok katedrálisának nevezik, már 1949-ben rendeztek világbajnoki futamot itt, azóta csak a pandémia sújtotta 2020-as évben nem volt verseny a 4542 méter hosszú pályán. Assenben az utóbbi évek a Yamaha fölényét hozták, a hosszú nyújtott kanyarok, illetve rövid egyenesek kedveztek a hangvillásoknak – az elmúlt tíz évben hatszor yamahás nyert a MotoGP-ben. Az egyértelművé vált, hogy 2022-ben Quartararo, Bagnaia, illetve Aleix Espargaró viszi a prímet a futamokon, és Hollandiában sem alakult másképpen a szombati időmérő, hiszen mindhármójukat megtaláltuk a legjobb ötben, míg a negyedik szabadedzésen ők voltak a három leggyorsabb versenyző. A rajtelsőséget Pecco Bagnaia vitte el, hatalmas körrekorddal, mögötte Quartararo és Jorge Martín végzett. A negyedik helyre kvalifikált Marco Bezzecchi – aki szintén a korábbi körrekordon belüli időt ment – mellé a második sorba még Aleix Espargaró és Jack Miller fért be. Az ausztrál hosszúkörös büntetést kapott az időmérő edzést követően, mert veszélyes módon rondított bele Maverick Vinales gyorskörébe.

A hétvége krónikájához tartozik, hogy Pol Espargaró visszalépett a futamtól – még a múlt héten, a Sachsenringen zúzta meg a bordáit.


Bagnaia: három győzelem, három kiesés

Bagnaia idényének első fele nem úgy alakult, ahogy eltervezte, ennek ellenére pozitív töltettel mehet a nyári szünetre. A legutóbbi hat versenyen háromszor esett ki, háromszor pedig nyert. Meg lehet úgy közelíteni ezt a statisztikát, hogy amikor célba ér, akkor versenyképes a Ducati, ráadásul Bagnaia tempója rendszeresen esélyes a győzelemre. Assenben sem volt ez másképp, a rajtot követően megtartotta vezető pozícióját, és a Quartararo, Aleix Espargaró affér után hátra sem nézett. Stabilan futotta az 1:32 közepét, illetve az 1:33 elejét a futam során. A mögötte érkezők nem kerültek támadó közelségbe egyszer sem, kényelmesen szerezte meg a szezonbeli harmadik győzelmét. A gumiválasztás szempontjából igazi kavalkád alakult ki, mivel a hidegebb hőmérséklet megmutatta, nagyjából bármilyen keverékkel lehetett gyorsnak lenni. Bagnaia elöl lágy, hátul kemény, Bezzecchi elöl közepes, hátul lágy, Vinales elöl közepes, hátul kemény választással ért fel a dobogóra.


auto_altForrás: MotoGP



Marco Bezzecchi többször villant eddig újoncként, első sorban időmérő edzésen, de a Mugellóban elért ötödik helye előtt kalapot lehetett lengetni. A két vb-aspiráns csörtéjét kihasználva Bezzecchi pályafutása első királykategóriás dobogóját csípte el Hollandiában, hibátlan versenyzéssel szerezte meg a VR46 Racing első Top3-as eredményét. Együtt ünnepelhetett a pódiumon legjobb barátjával, Pecco Bagnaiával, így két Valentino Rossi-tanonc ért be az első két helyen.


Az olasz gyártó összesen hat futamot nyert az idény első felében, nyolcból hat versenyzőjük pedig állt már dobogón, mégis messze vannak az összetett éllovas Quartararótól. Ugyanakkor Bagnaia ezúttal 25 pontot hozott a nullázó francián.


Quartararo „újonc” hibája, Espargaró varázslatos felzárkózása, visszatérő Vinales

Az ötödik körig úgy nézett ki, Bagnaia, Quartararo, Aleix Espargaró csata lesz az első helyért. Aztán az 5-ös kanyarban Quartararo túlságosan optimistán mérte fel az esélyeit, bedobta Espargaró mellé a Yamahát, azonban a motor eleje elment, és bukott. Ezzel a mozdulattal az apriliást a kavicságyba kergette, aki egészen a 15. helyig csúszott vissza. A világbajnoki címvédő visszatért a pályára annak reményében, hogy a kiesők miatt esetleg elcsíp egy-két pontot, de a kipörgésgátló meghibásodott az első balesetben, és három körrel később hatalmas highside-ja volt. Elmondása szerint újonc hibákat vétett, túlságosan nyomta a verseny kezdetétől. A második esést megúszta Quartararo, aki a futamot követően azonnal elnézést kért Aleix Espargarótól – a magánéletben nagyon jó barátok, nem messze laknak egymástól –,felhőtlen hangulatban telt a beszélgetés. A Holland GP-t követően megbüntették Quartararót, a soron következő Brit Nagydíjon hosszú körös büntetése lesz a futamon. Ezt a döntést nehezen nyelte le a francia motoros, aki kifakadt a közösségi média felületein.


„Hosszú körös büntetés a következő versenyre... Innentől kezdve meg ne próbáljak előzni senkit, mert minden megmozdulás túl ambiciózus. A szezon elején néhány versenyző megmozdulását »versenybalesetnek« minősítették, míg az enyém túl veszélyes volt. Gratulálok az igazgatóságnak, fantasztikus munkát végeznek.


Következő alkalommal inkább meg sem próbálok előzni, nehogy büntetést kapjak” – zárta cinikusan posztját Quartararo.


A korábbi versenyzők is versenybalesetnek látták Quartararóék esetét. Loris Baz egyenesen úgy nyilatkozott, hogy bár akkor versenyzett volna, amikor született. A szigorúbb döntéshozók úgy közelítették meg, hogy a francia tökretette Espargaró versenyét, aki végül a negyedik helyen futott be. Nem Quartararo volt az egyetlen, aki nem elégedett a hasonló döntésekkel, Jack Miller is kifakadt a hétvége során, amiért megbüntették az időmérő edzésen elkövetett manővere miatt.


auto_altForrás: Eurosport



Viszont ha nincs a francia éllovas bevetődése, nem látjuk Aleix Espargaró zseniális futamát. Nyolc másodperc feletti hátránnyal indult neki az utolsó 21 körnek. Ezalatt mindenkit megelőzött, aki az útjába került. A versenytempója ebben az etapban 1:32:820 volt átlagban, míg a győztes Bagnaia 1:33:104-es időket ment. Körönként nagyjából 286 ezredmásodpercet dolgozott le Espargaró, összesen több mint öt és fél másodpercet a futam végéig. 


Az utolsó kanyarkombinációban egy zseniális dupla előzést mutatott be Brad Binderrel és Jack Millerrel szemben, amely pályázik az év előzése díjra. Ennek titkát abban lehet keresni, hogy az utolsó körben kikapcsolta a kipörgésgátlót. Potenicális győzelmet vett el riválisától Quartararo? A válasz igen. Megtudtuk volna ezt a tempót, ha nincs az incidens?


Ha csak a számokat nézzük, igen, de ne felejtsük el, hogy Bagnaia sem feltétlenül volt csatára kényszerítve, illetve Espargaró dacból zárkózott fel.


A noalei márka hihetetlen hétvégét zárt, hiszen Espargaró zseniális comebackje mellett Maverick Vinales megszerezte első apriliás dobogóját. Az egyik kedvenc helyszíne Assen, tavaly itt állt utoljára pódiumon – még Yamaha-versenyzőként. Már a Sachsenringen láthattuk, mire képes a spanyol pilóta, hiszen sokáig haladt a negyedik pozícióban, ám egy ride-height device meghibásodás feladásra kényszerítette. A lehető legjobbkor szerezte meg első dobogóját Vinales, aki önbizalommal telve mehet a nyári szünetre, Espargarónak pedig nagyon kell egy erős csapattárs a világbajnoki küzdelemhez.


Gyengélkedő japán márkák

Marc Márquez kiesésével egyértelművé vált, a Honda idén csak a lepattanókért mehet. Pol Espargaró visszalépésével három motor maradt az asseni verseny vasárnapi rajtjára. A legjobb eredményt Nakagami Takaaki érte el a 12. helyezéssel, a jövőre már Gresini Ducatinál versenyző Álex Márquez pedig a 15. pozícióban zárt.


A Suzukik először értek célba mindkét motorjukkal a legjobb 10 között, mióta bejelentették távozásukat a MotoGP-ből. Joan Mir versenye kis híján már a rajt előtt véget ért,


amikor a rajtrács elfoglalásánál Miguel Oliveira belement a Suzukiba, majd az indulást követően Luca Marinivel értek össze. Mir ennek ellenére a nyolcadik helyen ért célba – éppen Oliveira előtt.


Álex Rins csuklósérülése ellenére jól tartotta magát, ő zárta a Top10-et. Vele kapcsolatban egyre több pletyka jelenik meg egy esetleges Honda-szerződésről. Csapata kivonulását követően a Lucio Cecchinello vezette LCR alakulatnál találhat menedéket Álex Márquez helyén.


Ugyan a gyorsaságimotoros-világbajnokság nyári szünetre vonul, izgalmakban nem lesz hiány a pilótapiac alakulása miatt. Folytatás augusztus 7-én Silverstone-ban.


Kiemelt kép: Eurosport

Szerző

Tokics Tamás

Tokics Tamás

Tokics Tamás

AS Roma-drukker, imádja a technikai sportokat, fétise a legrandomabb dolgok kutatása és Szoboszlai fanboy. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg a média világával, testvérének köszönhetően. Egy rövid sulirádiós múltat követően kóstolt bele az újságírásba. Elmondása szerint sokat kell még fejlődnie írásban, viszont igyekszik a hiányosságait kompenzálni és behozni a „lemaradást”. 2020 augusztusa óta ír a Büntetőnek.