Bánhidi Bence újra a régi, Kárpáti Krisztián BL-szinten dolgozik, Fazekas Gergő tündököl
Bár két forduló után nem illik hosszú távú következtetéseket levonni, egyértelműnek tűnik, hogy létezik Bajnokok Ligája-szintű magyar edző a férfimezőnyben is, csak meg kell találni. A Szeged megtalált egyet közülük.
Máris sajnálhatjuk, hogy Kárpáti Krisztián csak átmenetileg, egy évre kapott bizalmat, hiszen éppen az ilyen kihívásokkal fejlődhet valaki világszinten is a topkategóriába.
A Szeged Kielben még inkább felkészült csapat benyomását keltette, mint otthon a PSG ellen, a második félidő derekán is csupán egyetlen gól választotta el a sorozat egyik állandó favoritjától. A meccs egyes periódusaiban ragyogóan uralta nyitott, jól záró védelemmel a 9-es és a 6-os vonal közötti területet, a kapuban pedig Mikler Roland messze felülmúlta egy héttel korábbi önmagát. 12 védéssel még úgy is 32 százalékos hatékonyság áll a neve mellett, hogy a második félidőben feljavultak a kieli támadások, az első félidőbeli 15 gólt további hússzal fejelték meg. Mint a 35–32-es végeredmény mutatja, a Szeged sem maradt adós a gólokkal, ami elsősorban az átlövő-beálló kapcsolatnak, és Bánhidi Bencének köszönhető. Dean Bombac mellett az egész átlövősortól remek labdákat kapott, máskor a páratlan akaraterejével került helyzetbe, a meccs kétharmadáig nem hibázott lövést. 9 kísérletből 7-szer lett eredményes, hosszan elnyúló sérülése miatt régóta vártunk tőle valami hasonlót. Kárpáti Krisztián a lefújás után pozitívan nyilatkozott, de most sem dicsérgette agyon önmagát és a csapatát.
„Jobban játszott a Kiel. Az első félidőben nagyszerűen kézilabdáztunk, de a szünet után túl sok labdát veszítettünk támadásban. Nem vagyunk egyszerű helyzetben, új a szakmai stáb, új játékosokat kell beépíteni, miközben topcsapatok ellen kell küzdenünk a BL-ben. Több időre van szükségünk, ez most is látszott”
– összegzett a szegediek trénere.
Ligetvári Patrik együttese, a Veszprém sokáig kínlódott otthon a Montpellier-vel, ez a meccs is az utolsó negyedórában dőlt el végleg. Addig folyamatosan hátrányban játszott a magyar bajnokság győztese, de bő tíz perc alatt három gól mínuszról öt gólt pluszt alkotott, végül 33–31-re győzött.
A Veszprém által az 1. fordulóban idegenben legyőzött, címvédő Magdeburg közben alárendelt szerepet játszott Barcelonában, alig tudott mit kezdeni a Thiagus Petrus fémjelezte védekezéssel (32–20).
Az irányító Fazekas Gergő csapata egyik legjobbjaként mindössze kétszer hibázva öt gólt lőtt Plockban a GOG-nak, de a Xavier Sabaté vezette lengyel együttesnek továbbra sincs pontja (26–30). Fazekas egyik látványos hosszú passza és cselezése ugyanakkor az európai szövetség összefoglalójában is helyet követelt magának:
Máthé Dominik és a PSG viszont négy pontnál tart, a jobbátlövő két lövése két gólt hozott Párizsban a Zágráb ellen (35–31).
Kiemelt fotó: PICK Szeged Handball Team