Barangolás az Özil Galériában

Prológus – Egyszerűen kíméletlen, kíméletlenül egyszerű

Ahogy a lefújás pillanatában David Luiz földre rogyott, vele együtt a szégyenérzettől sújtott brazil nép is két térdre ereszkedett a zöld gyepen. A világ akkori legdrágább hátvédjéhez (alig egy hónappal korábban a Paris Saint-Germain szerződtette rekordot jelentő átigazolási díjért) a megsemmisítő csapásért felelős ellenfél egyik játékosa lépett elsőként. Brazília hazai környezetben 7-1-es vereséget szenvedett Németországgal szemben a világbajnokság elődöntőjében. A németek játékosa talpra segítette Luizt, majd miközben vigasztalta, egyszerre kért elnézést tőle, a brazil válogatottól és egész Brazíliától.

Özil alig egy órával korábban a brazilok kapuja előtt Sami Khedirához gurította a labdát, aki a hálóba talált, ezzel pedig 18 percen belül a németek ötödik gólját szerezte. Németország egyszerűen kíméletlen volt. Özil vezetésével a válogatott játéka pedig kíméletlenül egyszerű. Raphael Honigstein, az Újra a csúcson! című könyvében így fogalmazott a Löw-csapat ötödik találatáról:

„Egy kényszerítőzés Özillel, ami szinte könyörtelen a maga gyakorlatiasságában. Mintha valaki egy gombnyomással megsemmisítene egy országot, mindezt 10 000 mérföld távolságból. Khedira bepasszolja a labdát: 5-0. Eltelt idő: 28 perc, 48 másodperc.”

A brazil sokk volumenét talán még az a játékfilozófia is erősítette, amivel a német válogatott atomjaira szedte kedvenceiket. Mindenféle flikk-flakkot nélkülözve, öncélú, cirkuszba illő látványelemek nélkül, a legegyszerűbb és legészszerűbb módon, szinte hideg precizitással végrehajtott műveletek: a brazil futebol tökéletes kontrasztja. Özil ezen a mérkőzésen nem lőtt mesterhármast, nem mutatott be akrobatikus cseleket, még gólpasszból is „csupán” egyet tudott felmutatni. A legtöbb képen talán fel sem tűnik. Mégis, ha valaki arra kíváncsi, milyen játékos volt Özil, akkor a Brazília–Németország 1-7-et érdemes az egyik elsőként megemlíteni. A német válogatott azon az estén Belo Horizontéban a tökéletes „özilfutballt” mutatta be.

Aki látta Özilt játszani, az jogosan gondolhatta: egyszerű játék ez a foci. Johan Cruyff óta azonban tudjuk, a labdarúgás ugyan egyszerű játék, de egyszerűen játszani a legnehezebb. Pár nappal később az egyszerű játék elnyerte a legnagyobb jutalmat, amit a labdarúgás kínálni tud: Németország világbajnok lett. A brazil–német 1-7 örök nyomott hagyott a labdarúgásban, ebből pedig az az Özil is kivette a részét, aki a következő képen már a világbajnoki trófeával ünnepelt. A német csapatból egyedüliként félmeztelenül. A lefújás után ugyanis az egykori Aranylabdás, a legendás francia 10-es, Michel Platini kérte el a német válogatott 8-asának mezét. Özil felért a csúcsra és megváltotta a jegyét az irányítók panteonjába.

Első kép – Angela és a fiú, aki nem Mathias (de még csak nem is Markus, sem Michael)

Váratlan vendéget üdvözölhetett a német válogatott a berlini Olympiastadion öltözőjében a Törökország felett aratott 3-0-s Eb-selejtező után. Angela Merkel, német kancellár gratulált a csapat tagjainak, amikor Mesut botorkált az államfő elé. Félmeztelenül, egy pár papucsban, jókora megilletődöttséggel.

„Nem állhatsz Merkel asszony elé félmeztelenül, mondtam magamnak. Gyorsan egy törölközőért nyúltam, de mielőtt még a vállamra tudtam volna dobni, ő már nyújtotta is a kezét felém”

– emlékezett vissza Özil a nem mindennapi találkozóra.

A kézfogásról „jó érzékkel” készült kép már többnek mutatta Özilt, mint egy tehetséges fiatal labdarúgót, aki a 2010-es világbajnokságon robbant be a német futballköztudatba. A török szülőktől Németországban született Özil a Die Zeit hasábjain már úgy jelent meg mint „példás bevándorló”. A Merkellel parolázó Özilről alkotott ideál önálló életre kelt, a migrációról szóló vitaműsorok hivatkozási alapja lett. Özilt azonban a találkozás egy jóval hétköznapibb részlete érintette meg igazán. Merkel, Németország vezetője a keresztnevén szólította őt, amikor így gratulált: „Szép győzelem volt, Mesut!”

Angela Merkel társaságában (Forrás: Habertürk)

Affenkäfig, vagyis majomketrec. Így hívták azt a kerítéssel és falapokkal körbezárt betonpályát, ahol Mesut először villantotta meg a tehetségét a környék fiataljai között. A majomketrec török szavak kivehetetlen hömpölygésétől volt hangos, ahogy a gyerekek napestig kergették a labdát. Özil 1988-ban született Gelsenkirchenben, a városnak egy olyan részén, amit szinte kizárólag török bevándorlók laktak. A nagyszülők a törökországi Zonguldakból utaztak Németországba, azzal a reménnyel, hogy pár év munka után gazdagabban térhetnek vissza szülőhazájukba. A bányász nagyszülők végül Gelsenkirchenben maradtak, türk gyökereiket azonban nem feledték. Egészen négyéves koráig Mesut csak törökül beszélt.

„Azt a napi négy óra németet, amit az iskolában hallottam, gyorsan ellensúlyozta a háromszor annyi török, amit még utána használtam”

– idézte fel később a gyermekkori éveket.

Gyökereinek ez a kettőssége sportkarrierjének indulásakor is mély nyomot hagyott Özilen. A kis Mesut jókora tehetséget mutatott a labdarúgáshoz, a próbajátékokon mégis rendre elutasították. A sokadik csalódás után apjához fordult, hogy árulja el, mit csinált rosszul. Apja egy egyszerű válasszal állt elő, ami azonban profi pályafutásában is kísértette Özilt: „Semmit nem csináltál rosszul, fiam. Nem tehetsz arról, hogy az anyád és én ezt a nevet adtuk neked. A Schalkénak nem kell egy Mesut.”

Özil sosem felejtette azt az állítólagos xenofób magatartást, amivel 10-12 éves korában találkozott a próbajátékokon.

„Úgy tűnt, egy Matthias, egy Markus vagy egy Michael mindig jobb esélyekkel indul, még akkor is, ha egyáltalán nem voltak nálam ügyesebbek”

– emlékezett vissza Özil az önéletrajzi könyvében. A Schalke 04 végül mégis beadta a derekát, miután Özil a Rot-Weiss Essenben hétről hétre megcsillogtatta tudását. Özil 17 évesen került a Schalkéhoz, ahol az első csapat sztárjának, a brazil Lincolnnak az utódjaként gondoltak rá. Egy évvel azután, hogy a felnőtteknél is bemutatkozhatott, úgy tűnt, Özil előtt megnyílik a lehetőség azzal, hogy Lincoln 2007 nyarán eligazolt Gelsenkirchenből. A Schalke vezetése azonban a frissen szerződtetett Ivan Rakiticnek szavazott bizalmat a brazil megüresedett helyén, miközben Özilre továbbra is csak epizódszerep jutott. Mégsem volt arról szó, hogy a „Schalkénak nem kell egy Mesut”. Andreas Müller sportigazgató hosszútávú szerződést kínált Özilnek, amiről meg voltak győződve, hogy a fiatal irányító alá is fog írni. Özil azonban kivárt, hogy lássa, mennyi játéklehetőséget kínálnak neki az első csapatnál. A kapcsolat az idő előrehaladtával egyre fagyosabb lett Özil és a csapat edzője Mirko Slomka, valamint Müller között. A helyzet akkor vált visszafordíthatatlanná, amikor 2008 januárjában Müller besétált az öltözőbe és közölte a csapattal, hogy Özil nem fog többet a Schalkéban játszani. A 20 éves játékos a szerződését „kiülheti”, de pályára már nem fog lépni a gelsenkircheni arénában. Özil számára ez volt a második döfés, amit a Schalkétól kapott pályafutása elején.

„Szeretném, ha tudnák és megértenék, hogy Slomka és Müller azzal a húzással majdnem tönkretettek”

– emlékezett keserűen az afférra Özil.

„Engem csak az érdekel, hogy a pályán megmutasd, amit tudsz.” Özil egy brémai kávézóban hallgatta ezeket a szavakat, miközben Thomas Schaaf, a Werder Bremen edzője igyekezett felvázolni csapata játékfilozófiáját. Özilt megelőzte a híre: pénzsóvár, nagyképű tini, aki semmivel sem elégedett, és akinek minden kell, lehetőleg az is azonnal. Schaafot azonban mindez fikarcnyit sem érdekelte, ami imponált Özilnek. Persze az sem volt elhanyagolható tény, hogy a Werder látványos támadófutballt játszott Schaaf irányítása alatt. Brémában ismét egy brazil karmester mellett találta magát, aki azonban annak a példáját mutatta, hogy a Werder képes kihozni a maximumot egy megbicsaklott karrierből is. Diego az FC Portótól került a Bundesligába, Schaaf pedig a liga egyik legjobb irányítóját faragta belőle. Diego újra igazi arcát mutatta, ez pedig motiválta Özilt, aki úgy érezte, a Schalkénál töltött utolsó fél évével zátonyra futott karrierje.

Özil azonnal látványosan több lehetőséget kapott a Werdernél. Első teljes Bundesliga-szezonjában a brémaiaknál három gólt lőtt és 15 gólpasszt adott. 2009 nyarán az U21-es válogatott húzóembereként Európa-bajnokságot nyert, ahol a döntőben Anglia ellen gólt lőtt és két másik találatot előkészített. Schaaf a középpálya gyémántformációjának csúcsán játszatta Özilt, ahol a fiatal német legtöbbször valóban gyémántként csillogott. A csapat Diego és Özil vezetésével az UEFA-kupa döntőjéig menetelt (ott a Sahtar Donyeck győzte le Isztambulban), a Német Kupát pedig kettőjük összjátékának köszönhetően hódította el a Bayern Münchennel szemben (a brazil adta a gólpasszt Özilnek).

Mesut Özil a Werder Bremen mezében (Forrás: Eurosport)

A 2009–2010-es idényt már Diego nélkül kezdte a Werder, így Özilre még nagyobb teher nehezedett.

Teljesítménye megkoronázásaként bekerült a német válogatottba is, ahol Michael Ballack sérülése miatt a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon a labdarúgás legnagyobb színpadán mutathatta meg, hogy mire képes. Úgy tűnt, Mesutot végre ugyanolyan németnek látják, mint egy Mathiast, egy Markust vagy egy Michaelt.

Második kép – Az eufória tárgya

A képernyő bal alsó sarkában rohamos tempóban peregtek a másodpercek a visszaszámláló órán. Ahogy beléptünk az utolsó 40 percbe, az idő múlása hirtelen visszazökkent a normális sebességre. Hivatalossá vált. Este fél tizenegy volt, az Emirates Stadium elől bejelentkező riporter mögött mégis több tucat ember gyűlt össze, hogy eufóriájuk a következő másodpercekben megerősítést nyerjen. Geraint Hughes, a Sky Sports munkatársa végül kimondta, amire körülötte mindenki várt:

„Ötéves szerződést kínáltak neki, amit aláírt, Mesut Özil a Premier League-ben fog játszani, az Arsenal színeiben.”

Hangrobbanás, katarzis. Welcome to North London!

Három évvel korábban egyáltalán nem úgy tűnt, mintha csak vánszorogna a másodpercmutató Özil karóráján. Épp ellenkezőleg, a fiatal német karrierje szinte fénysebességgel száguldott a csúcs felé. A Werdernél lejátszott 108 mérkőzésén 54 gólpasszt adott, a 2010-es világbajnokságon pedig az újra (vagy talán először?) szexi német válogatott egyik legfelkapottabb játékosaként ünnepelték. Özil csak egyet pislantott és máris azt látta maga előtt, ahogy José Mourinho invitálja a Real Madridhoz.

Khedira, a német válogatott új generációjának egy másik oszlopos tagja pár héttel korábban érkezett a spanyol fővárosba. Egyre inkább úgy tűnt, elkerülhetetlen, hogy Özil is csatlakozzon hozzá. Mourinho egy SMS-t küldött Khedirának, amiben felvázolta neki a következő évi játékoskeretet. A nevek között ott volt azé az Özilé is, aki akkor még hivatalosan a Werder játékosa volt. Khedira azonnal továbbította az üzenetet Özilnek, aki ezt látva végleg elkötelezte magát a madridiakhoz.

Özil ugyanis ismét kihátrált egy szerződéshosszabbítás elől, ami azt jelentette, hogy a Realnak mindössze 15 millió eurót kellett fizetnie a szupertehetségért. Özil olyan társak között találta magát, mint Cristiano Ronaldo, Kaká, Karim Benzema vagy éppen Sergio Ramos.

Ahogyan várni lehetett, Özilnek valóban feküdt a spanyol bajnokság stílusa. Úgy ficánkolt, mint hal a vízben (rá is ragasztották a Némó gúnynevet). Jorge Valdano a „következő évtized legfontosabb labdarúgójának” titulálta, Mourinho pedig azt mondta róla, hogy „egyszerűen nem létezik még egy olyan játékos, mint ő, még csak egy rossz másolata sem.” A Real tele volt igazi „atlétákkal”, akiknek szüksége volt a megfelelő kiszolgálásra, arra, hogy valaki beindítsa a lehengerlő gépezetet. Ilyennek számított Özil vagy éppen Xabi Alonso. Mint jó órásmesterek felügyelték a Real játékát. A német kiváló játékkapcsolatot alakított ki Ronaldóval, aki 27 találatot köszönhetett Özilnek. Játékát úgy tudta megcsillogtatni, hogy a Madridban töltött három esztendő alatt szinte végig egy gigászi csata súlya alatt kellett játszania. Mourinho mindent arra tett fel, hogy letaszítsa a trónról a Josep Guardiola vezette Barcelonát. Az állandó háborús állapot pedig a játékosokra is rányomta a bélyegét.

Három évet töltött a Real Madridnál (Forrás: Sportsnet)

Özil 27 gólt és 81 gólpasszt hagyott hátra a spanyol fővárosban, amikor 2013 nyarának végén egy új lehetőség nyílt előtte. Minden ugyanolyan hirtelen és váratlanul történt, mint a dél-afrikai világbajnokság után. Apja, aki egyszerre ügynöke is volt, látszólag jelentéktelen vitába keveredett Florentino Pérezzel Mesut szerződésének ügyében. Özil biztos volt benne, hogy az ellentétet sikerül elsimítani, hiszen nagyszerűen érezte magát Madridban, ahol a szurkolók és a csapattársak is befogadták. Édesapja azonban békíthetetlennek bizonyult, Pérez pedig meglátta a lehetőséget a szerződésmizériában. Mivel a Real éppen Gareth Bale megszerzésén dolgozott, a klubnak olyan összegre volt szüksége, ami fedezni tudta a walesiért kínált átigazolási díj jelentős részét. A madridiak Ángel di María és Benzema játékjogát is felajánlották több európai topklubnak, köztük az Arsenalnak is.

Az észak-londoniak már jó ideje próbáltak üzletet kötni a Reallal, és az argentin szélső, vagy a francia támadó leigazolása is vonzó opciónak tűnt a számukra. A Real az utolsó pillanatban azonban Mesut Özilt kínálta fel az Ágyúsoknak. Arsene Wenger már 2010-ben kapcsolatba lépett Özillel. A fiatal német számára roppant hízelgő volt az, ahogy és amit Wenger a telefonban felvázolt neki. Három évvel később már Özil tárcsázta a francia edzőlegenda telefonszámát és ajánlotta fel, hogy dolgozzanak együtt. Pérez szívfájdalom nélkül bólintott rá a klubváltásra miután a klub új vezetőedzője, Carlo Ancelotti sem marasztalta Özilt. 2013. szeptember 2-án, este fél tizenegy után pár perccel a Sky Sports hivatalosan megerősítette, hogy Özil aláírt az Arsenalhoz.

Harmadik kép – A műteremben és a műtermen kívül

Fiatal szerelmespár áll a Boszporusz partján. A menyasszony az egykori Miss Törökország, Amine Gulse, a vőlegény az Arsenal sztárja. A klasszis labdarúgó balján a vőlegény tanúja, Törökország köztársasági elnöke Recep Tayyip Erdogan. Nem ez az első kép, ahol a török államfő és Özil egymás mellett látható. Egy évvel korábban a Manchester Cityben futballozó német válogatott Ilkay Gündogan társaságában látogatta meg a török köztársasági elnököt, a találkozást megörökítő fotók pedig nagy port kavartak Németországban.

A fotónak legalább olyan visszhangja volt, mint annak a bizonyos 2010-esnek, ahol Özil egy másik politikai vezetővel rázott kezet. Azonban amíg a Merkellel közös kép példamutatóként állította be őt, most, hogy Erdogan mellett mosolygott, Özil ismét szálka lett sokak szemében. Német vagy török? Az állandó kérdés, ami gyerekkorától végigkísérte, a 2010-es évek végén új lendületet kapott. Erdogan alig észrevehető mosollyal a bajsza alatt várta, hogy kattanjanak a fényképezőgépek, miután Özil kimondta a boldogító igent.

Ha nem is ért fülig a szája, de Wenger elégedett vigyorral fogta a 11-es számú Arsenal-mezt. Ebben segítségére volt a klub rekordigazolása, a több mint 42 millió fontért szerződtetett német játékos, aki a saját nevével ellátott mezzel pózolt a sajtó munkatársai előtt. Rengeteg Arsenal-szurkoló számára egy új korszak beköszöntét jelentette szerződtetése. Ami abból a szempontból igaz is volt, hogy Wenger végre hallgatott a szurkolói hangokra („spend some f*cking money!”), amit azonban árnyalt az a tény, hogy Özil személyében talán keresve sem lehetett volna találni „wengeribb” játékost. A francia egy olyan művészt látott Özilben, akit mindenben támogatni és segíteni kell, hogy maximálisan kibontakoztathassa tehetségét. Wenger Özil kezébe adta a karmesteri pálcát. Egy Arsenalhoz közel álló megszólaló szerint Wenger és Özil között speciális kapcsolat alakult ki:

„Arsene tudta, hogyan kell bánni Mesuttal, mind játékosként, mind emberként, ezért pedig Mesut tisztelte őt. Egy hullámhosszon voltak. Teret adott neki, hogy fellélegezhessen és játszhassa a játékát, nem terhelte megkötésekkel, Mesutnak pedig erre volt szüksége. Ráerőltethetsz bizonyos dolgokat, de az olyan játékosoknak mint ő, szabadságot kell adni, hogy kifejezhessék magukat. Arsene megértette őt és tudta, hogy milyen ember.”

Özil első szezonjában az Arsenal elhódította az FA-kupát, a klub első trófeáját 2005 óta. Azon a nyáron pedig a válogatottal is felért a csúcsra, miután Brazíliában világbajnok lett Németországgal.

Amíg a LaLigában sokaknak fel sem tűnt, ha Özil néha percekre eltűnt a mérkőzéseken, addig a Premier League követőinek egy része keményen bírálta a világbajnok németet, ha úgy látták, hogy testbeszéde azt sugározza, nem tesz meg mindent a pályán. Özil egész pályafutása során küzdött azokkal a hangokkal, amelyek játékának fizikai oldalát kritizálták, pontosabban annak hiányát. A játékát övező ambivalencia még inkább kikristályosodott a Premier League-ben, ahol a brit futball pátoszos emlőin csüngő beszélőfejek nehezen emésztették meg Özil személyiségét. A sors iróniája, hogy az egyszerűségre épített játékával Özil pont a legegyszerűbb futballszurkolókat volt képtelen meggyőzni. Özil pechére, amikor dominálni tudta a mérkőzéseket, akkor is úgy tette azt, hogy legtöbbünknek a munka java láthatatlan maradt. Wenger bizalma azonban töretlen maradt Özillel szemben, aki további két FA-kupát nyert a francia edző irányítása alatt.

Több mint 250 mérkőzést játszott az Arsenalban (Forrás: Evening Standard)

Özil vesztét mégsem (csupán) ez a bizonyos kultúrharc okozta a londoniaknál. 2018-ban az Arsenal sikerrel vette az akadályt, amin a Schalke, a Werder és a Real Madrid is elbukott: szerződést hosszabbított Özillel. Az új kontraktus értelmében Özil akár 350 000 fontot is zsebre tehetett hetente. Alig pár hónappal a bejelentés után egy talán még súlyosabb hír látott napvilágot: Wenger a szezon végén távozik a klubtól. Az az ember, aki tökéletesen megértette magát Özillel, és állandó védőhálóként funkcionált a német számára. 2018 nyarán a csalódást keltő világbajnoki szereplés után Özil bejelentette a visszavonulását a válogatottságtól. Egy Twitter-bejegyzésben rasszizmussal vádolta meg a DFB elnökét és kijelentette, hogy elege van abból a bűnbak szerepből, amit a német közvélemény ráaggatott.

Miközben hazájában heves vitákat generáltak Özil szavai, az Arsenalnál az új vezetőedzőnek, Unai Emerynek kellett pótolnia Wenger két szerepét. Egyáltalán nem volt világos, hogy melyik lesz nehezebb: a csapat irányítása vagy a közös hang megtalálása Özillel.

Noha úgy tűnt, a baszk szakember kezdetben mindkét feladatot sikerrel tudja teljesíteni, Emery második szezonjában valami megtört Özil és az Arsenal között. Emery nyíltan kijelentette, hogy Özilnek fizikális lemaradásai vannak, majd az edző menesztése után az alkalmi beugró klublegenda, Freddie Ljungberg is az újságírók előtt bírálta Özil viselkedését. Miután az Arsenal kinevezte Mikel Artetát, egy pillanatig úgy tűnt, Özil ismét visszanyerheti a klub és a szurkolók bizalmát. A 2019-es év vége és a koronavírus-járvány azonban megpecsételte Özil sorsát Észak-Londonban. Az év decemberében Özil a közösségi médiában emelte fel hangját a Kína területén élő türk nyelvű muszlim kisebbség, az ujgurokkal szembeni kínai elnyomás ellen. Az Arsenal – nyilvánvaló félelmében, hogy elapadnak a kínai szponzori pénzek – szinte azonnal elhatárolódott Özil politikainak bélyegzett felszólalásától, mondván az Arsenal mint futballklub tartózkodik mindenféle politikai véleménynyilvánítástól. Özil és az Arsenal megtépázott kapcsolatán az sem segített, hogy a járványból fakadó pénzügyi kieséseket a klub a játékosok szerződéseinek 12,5%-os csökkentésével próbálta ellensúlyozni. A keretből egyedül Özil nem ment bele a fizetéscsökkentésbe, mondván túlságosan sok a homályos részlet, többek között az sem világos, hogy hova csoportosítanák át az így felszabaduló összeget. Özil inkább úgy döntött, hogy a levonni kívánt összeget londoni rászorulóknak és segélyszervezeteknek juttatja. A bajnokság újraindulása után Arteta csak elvétve számított Özilre, a mechanizmus, hogy a németet szépen lassan leválasszák a keretről, működésbe lépett.

2021 januárjában a felek közös megegyezéssel szerződést bontottak. Addigra közel másfél év telt el azóta, hogy a német tartósan megmutathatta volna klasszisát a pályán. A következő lépés egyszerre tűnt észszerűnek és érzelminek: Törökországban játszani.

„Nem szeretem a kizárólagosságot. Nem vagyok csak ez, ahogyan nem vagyok csak az sem”

– írja Özil az önéletrajzi könyvében, amikor az egész karrierjét végigkísérő német-török kérdésre reflektál. Egyik kedvenc mottója a tévériporter Nazan Eckestől származik: „a szívem egyszerre dobban németül és egyszerre törökül.” Amikor Özil 2021-ben aláírt a Fenerbahcéhoz, úgy tűnt, az Özilben lakozó török rész is otthonra talál. A Fenernél végül csak egy szezont húzott le, majd 2022-ben Erdogan kedvenc csapatához, az Istanbul Basaksehirhez igazolt. Az isztambuli együttesnél eddig mindössze nyolc tétmérkőzésen lépett pályára. Miután a február eleji Kayserispor elleni mérkőzésen a félidőben lecserélték, a sajtóhírek szerint Özil közölte csapattársaival, hogy felbontja szerződését a klubbal és befejezi pályafutását.

A Fenerbahce színeiben tért vissza Törökországba (Forrás: birgun.net)

Epilógus – Egy kép, amin Mesut Özil rajta sincs

Nincs könnyű helyzetben az, aki számot akar vetni azzal, hogy mit adott a labdarúgásnak Mesut Özil. Nem azért, mert kétségbe lehetne vonni azt a tehetséget, amivel a német válogatottban, a Real Madridban vagy éppen az Arsenalban vezető szerepet tudott betölteni. Egyszerűen csak nem a megszokott és hétköznapi eszközöket kell segítségül hívnunk, amikor ítéletet akarunk alkotni.

Legtöbbször – és talán ilyenkor volt legértékesebb – meg sem jelent az alkotás végső formáján. Grant Phillips találóan fogalmazta meg:

„ha egy videós összeállítást nézel cselekről és trükkökről, azzal a legrosszabb módját választod annak, hogy megértsd Özilt, mert az ő igazi skillje az, hogy ott van, ahol a kamera nincs.”

Látni és nem látni. Özil legnagyobb trükkje éppen az, ahogy a percepciónkkal játszik. Amikor végre képre kerül, az nem a végtermék, mert az igazi alkotást mi még nem is látjuk. Az egyik személyes kedvencem gólpasszai közül az, amit Nacho Monrealnak adott a Swansea City ellen. Özil passzopciói nyilvánvalók a számunkra: Lacazette, Iwobi és Ramsey várják a labdát a tizenhatoson belül. A bal láb végre lendül, de a labda útja egyre inkább kétségbeejtő: a fent említett három célpontot mind kikerüli. Nem látjuk, hogy ki a címzett. Egy pillanat múlva a felfutó Monreal lábára hullik a labda, aki a hazaiak kapujába lövi azt. Mi már későn láttuk meg, de valóban ez volt a legegyszerűbb megoldás. A következő kép csak egy a több mint 200-ból, amit Özil az elmúlt 15 évben alkotott. Egy gólját ünneplő játékos. Ezek azok a képek, amiken Mesut Özil alakját ugyan nem látjuk, de tudjuk, hogy zsenije mégis ott van a képen. Ezek azok a képek, amik arról árulkodnak, hogy milyen értéke volt ő a labdarúgásnak.

Kiemelt fotó: napunk.dennikn.sk/