Barbár brutalizmus – requiem az ország egyik legjobb és legszebb sportudvaráért

„Az arborétum után átsétáltak a közeli játszótérre, a Feneketlen-tóhoz. A játszótér bejárata mellett találtak egy aranyos mackószobrot, amit mind megcsodáltak” – írja Bartos Erika a Brúnó Budapesten mesesorozat Buda hegyei című kötetében, többek között a 2019-es kiadásban. Az építész-írónő a következő oldalpáron pedig be is mutatja, a tó és a Gellért-hegy Villányi út felőli oldalának látványát a Bartók Béla út felől.

Nos, mindez 2022-ben már nem így néz ki. Egyrészt az Újbuda szimbólumának számító Szent Imre-templom és -gimnázium neobarokk épületegyüttesét a felújítás során nem sikerült ugyanolyan sárgára festeni, az iskola inkább narancs-, a templom inkább citromsárga. Az iskola bal oldalán pedig immár ugyanúgy egy betonkocka áll a fák helyén, mint a templom jobb oldalán, utóbbit „pártháznak” hívtuk diákként, és a kilencvenes évek elején örömmel körbeénekeltük Kristóf atya lelkesítésére, a feltámadási körmenetek idején. 

Ami elveszett

A Brúnóban említett mackószobornál néhány éve véletlenül találkoztam a Szent Imre Gimnázium egyik korábbi vezető tanárával, tőle hallottam először, mi készül itt.

A mindkettőnk által szeretett sportudvarra építendő sportcsarnok – betonkocka – esetében még 3-4 milliárdos költségvetésről beszélt, pontosan leírta a majdani kinézetét, alakját és szürkeségét. Nem tudta, sírjon-e vagy nevessen, de azt is elmesélte, a felújítás során még ki is próbálták a sárga festékeket az egyik neobarokk épület oldalán, valahogy mégsem jött össze ugyanolyan, mint a másiké.

Ami az iskolaudvart illeti, a csarnoképítés áldozata lett két – kosárlabdára, röplabdára, illetve kézilabdára alkalmas – sportpálya, az egyik a Villányi út mentén, a másik a hegy oldalában állt. Eltűnt a lejtővel és emelkedővel tarkított, fák között vezető futópálya a fákkal együtt. A középső – szabályos méretű – kézilabdapályát eltolták a Villányi út felé, az új futópálya szorosan mellette haladva megy neki a csarnoknak.

A termek és a buborék

Tornatermei eddig is voltak az iskolának odabent. A nagyobb évtizedeken át szolgált kosárlabdázásra és röplabdázásra, felnőtt fejjel gyakran játszottam itt cserkészek között, soha senki nem panaszkodott rá. Különösen úgy, hogy mellette konditeremben is lehetett edzeni, az első emeleten pedig egy másik terem is a testnevelést szolgálta.

Még a szomszéd gimnázium tanulójaként fociztam időnként a Szent Imre udvarán, később kézilabdaedzőként éveken át hoztam ide edzőmeccsre, diákolimpiára a Szent Angéla, majd a Városmajori Gimnázium diákjait.

A hidegebb hónapokban a kézilabdapályát buborék fedte, tökéletesen megfelelt mindenkinek. Legalábbis egyetlen tanulóval vagy pedagógussal sem találkoztam, aki kritizálta volna a körülményeket, új csarnok szükségességéről beszélt volna. Én pedig edzőként – miközben egy rossz szót sem mondhatok a tizenkét osztályos Szent Angélára – kiváltságnak tartottam, ha valaki itt, az említett gyönyörű épületek között, a Gellért-hegy lábánál lehetett testnevelő, annyira zöld környezetben, amennyire csak elképzelhető az egyre inkább agyonépített Újbudán. Ha a 61-es villamoson utaztam, tavasztól őszig az iskola udvarán virágzó sportéletben gyönyörködtem, hiszen az impozáns gimnáziumépület mellett osztályok sokasága sportolhatott egyszerre – hozzátéve, hogy további két kosárlabdapálya is található az udvaron (ezek legalább megmaradtak).

Mindennapos szerencsétlenkedés

Mindehhez még hozzátartozik: húsz év edzői munkája alatt egyetlen gyereket se láttam, aki húzta volna a száját, ha legalább a bemelegítésre kimentünk a szabadba, annál több boldog arcot fedeztem fel, ha kint készültünk vagy játszottunk, sokan a betonpályát is jobban értékelték a teremnél. Ma már tanulmányok sora bizonyítja, amit a nagyapáink maguktól is tudtak: a természet közelségének, a fáknak, a napfénynek, a nagy térnek, a kék égnek és a levegőnek a jótékony hatását.

A sportudvarra épített új komplexum szükségességét a mindennapos testneveléssel indokolják, elsősorban az állam részéről, és való igaz, iskolák sora szenved a mindennapos testnevelés kényszerétől, amelyet előkészítetlenül vezettek be, tovább fokozva a közoktatás problémáit.

Ezt a történetet én magam is csúnyán benéztem újságíróként egy évtizede, amikor a sportnapilapban boldogan zengtem ódákat egy egész oldalon a mindennapos testnevelésről, nem látva előre, mekkora szerencsétlenkedés lesz belőle. Ezt milliárdokból egy gigantomán betonkockával orvosolni ilyen környezetben, ráadásul az éghajlatváltozás idején, amikor a hó és az igazi tél egyre inkább csak mese a gyermekeinknek… A barbárság és a brutalizmus szavak jutottak először eszembe a rombolással járó építkezést látva. Utóbbi építészetileg persze nem teljesen helytálló, de nem is áll nagyon távol tőle.

Néhány napja körbebicikliztem a helyszínt, és be kell valljam, ha csupán magát az új csarnokot nézem a környezetétől függetlenül, akkor önmagában nem lenne tragédia. De itt, ezen a patinás helyszínen, mindabba belegondolva, amit maga alá temetett, siralmas látvány.

Az új csarnok

A 3700 négyzetméteres új csarnokot üvegfolyosó köti össze a közel 100 éves neobarokk iskolaépülettel. A távirati iroda beszámolója szerint az új épület földszintjén egy két szint belmagasságú kézilabdapálya, a felette lévő szinten egy még nagyobb sportpálya létesült 150 fős lelátóval. Még két edzőtermet, mosdókat, öltözőket és tanári szobákat is kialakítottak, míg a gimnázium épületében a korábban a sportolásra használt helyiségeket könyvtárrá, ebédlővé és tantermekké alakították át. Az új komplexum 6,5 milliárd forint kormányzati támogatásból épült fel, átadása a Miniszterelnökség és a gimnázium csapatának futballmérkőzésével zárult. A távirati iroda március 18-ai tudósításában elsősorban politikusok méltatják az új építményt, az iskola részéről nincs megszólaló.

A regisztrációval ingyenesen hozzáférhető és közölhető 11 képből álló fotósorozaton is jókedvű politikusokat látunk elsősorban, meg magát a csarnokot. Az iskola vezetése, tanárai közül sehol senki.

Építésnek látszó pusztítás

A gimnázium honlapja szerint a korábbi jogszabályozás szerint itt nem történhetett volna ilyen beavatkozás, mint a 2019-ig hivatalban lévő kerületi vezetéssel kapcsolatban írják:

„a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának 2018 tavaszán hatályos szabályozási terve nem tette lehetővé a sportkomplexum engedélyezését, ezért az Újbuda Önkormányzatával megindult egyeztetés alapján 2018. szeptember hónapban módosításra került a szabályozási terv, amelynek alapján 2019. január hónapban már jogerős építési engedéllyel rendelkezett a fenntartó a sportkomplexum megvalósítására.”

Nemrég egy nemzetközi példán a honlapunkon bemutattuk: a hazafiság, a sportrajongás és a környezettudatosság hogyan találkozhat egy olyan korszakban, amelyet a klímaváltozás, a természet pusztulása és pusztítása mellett a maradék zöld területek lebetonozása is fenyeget. Most az is kiderült, a sportot itthon nemcsak a természetvédelemmel, hanem magával az egészséges sportélettel is szembe lehet fordítani.