Barcelonában máig emlegetik a magyar edzőt, itthon alig ismerjük

Igen, rengeteg ilyen történetet hallottunk már, hogy magyar edzők ezt meg azt vitték véghez a világ futballjában. De mit is csinált Pozsonyi Imre pontosan? Mit adott a katalánoknak? Ezt egyelőre csak homályosan látjuk, éppen ezért szerveznek konferenciát december 12-én, hétfőn a téma hazai kutatói, történészek, edzők és újságírók bevonásával, illetve külföldi vendégek közreműködésével Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. (A konferenciáról bővebb információk erre a linkre kattintva érhetők el.)

Az MTK első meghatározó csapatkapitánya

Pozsonyi Imre 1882. február 26-án született Kisbéren, Budapesten járt iskolába, és az Újpesti FC-ben kezdte futballista pályafutását, majd az akkor élvonalbeli Magyar Úszó Egylethez (MÚE) igazolt. „Pozsonyi Imre személyében felbukkant az a tehetség, akinek közreműködésével a MUE valóban egyszínvonalra emelkedett az akkori idők két nagy csapatával, a BTC-vel és a Műegyetemi FC-vel” – írta egy visszaemlékezésben Kiss Gyula, a későbbi szövetségi kapitány, hozzátéve: „Pozsonyi a fedezetsorban az összjátékra való törekvés iskoláját teremtette meg”.

1901-ben a középfedezet a pályán volt két nem hivatalos válogatott mérkőzésünkön, majd tagja volt a magyar nemzeti együttesnek az 1902. október 12-én rendezett osztrákok elleni találkozón (0:5), amely az első hivatalos válogatott mérkőzésünk.

Ekkor azonban már az MTK labdarúgója volt, és több hazai forrás egybehangzó állítása szerint is nagy szerepe volt csapatkapitányként a kék-fehérekre jellemző „lapos, háromszöges” stílus kialakításában. „Gyerekek! A fű alatt passzolni, a fű alatt!” – idézi fel a fő mondását Hoppe László a klasszikussá vált, a magyar bajnoki szezonokat összegző könyvében. 1904-ben ez a játék a Hungária körúti klub első bajnoki címét eredményezte.

Pozsonyi azonban nem maradt sokáig, nem tudjuk pontosan, miért, de 1905-ben – mindössze 23 évesen – tulajdonképpen befejezte játékos-pályafutását. Hogy milyen „szakmai műhelyt” hagyott maga mögött, ahhoz érdemes áttekinteni az MTK 1907-08-as szezonban bajnoki címet szerzett csapatát (ő ekkor már nem volt a csapat tagja); többen is kiemelkedő edzők lettek (Bányai Lajos, Frontz „Döme” Antal, Holits Ödön, Károly Jenő, Kürschner Izidor, Nagy József, Révész Béla), de trénerként dolgozott később Bíró Gyula és Nagy Ferenc is.

De térjünk vissza Pozsonyihoz, aki 1905 után a civil szakmájára koncentrált, építészként lehet követni a korabeli magyar sajtóban az útját.

Kaposvárra költözött, több épület megtervezése is az ő nevéhez fűződik, de azért itt sem szakadt el teljesen a futballtól, sajtóhírek szerint egy mérkőzésen játszott is, de az biztos, hogy edzőként és játékvezetőként is aktív volt a város labdarúgó életében.

A dunántúli városban berendezett életét az első világháború szakította félbe, ott volt Przemysl első és második ostrománál, majd orosz hadifogságba került, ahonnét 1918 tavaszán szerencsésen hazatért.

Lengyelországban is hasonló elvek mentén építkezett

Három évvel később Pozsonyi ismét külföldre került, immár önszántából, 1921. február 15-én a krakkói Cracovia vezetőedzője lett, és rögtön meg is szerezte az első lengyelországi országos bajnokság aranyérmét a piros-fehér csíkos gárdával. De nem csak a bajnokságban ért el remek eredményeket, hanem a nemzetközi megméretéseken is helyt állt a csapata, a budapesti túrájuk során mindössze 1:0-s vereséget szenvedtek a magyar bajnoki ezüstérmes Ferencvárostól, majd pár nap múlva pedig gól nélküli döntetlent játszottak a bajnok MTK-val.

Életútját – különös tekintettel a krakkói munkásságára – a történész, polonista Mitrovits Miklós dolgozta fel igen részletesen az Aposztróf Kiadó gondozásában idén megjelent Magyar labdarúgóedzők Lengyelországban című könyvében, ebből tudhatjuk azt is, hogy Pozsonyi „a leginkább a Celtic által képviselt skót rövidpasszos, háromszögelésre alapozott, technikás játékot próbálta ötvözni az angolok gyorsaságra épülő támadójátékával, amely ugyan kevésbé igényli a milliméter pontos passzokat, de a technikát ez sem mellőzi”. E mellett szintén ebben a kötetben olvashatjuk, hogy „észrevette, hogy a lengyel csapatok nem nagyon tudnak mit kezdeni a rögzített helyzetekkel, vagyis nem tudnak belőle valódi gólhelyzetet kialakítani, éppen ezért sokat gyakoroltatta a szöglet- és szabadrúgásokat”. Az eredmények és a mutatott játék egyaránt azt mutatta, hogy „Pozsonyi európai szintre emelte a Cracoviát”.

A lengyel nemzeti együttes felkészítésével Pozsonyit bízták meg, természetesen ő is kísérte el a gárdát Budapestre, ahol Magyarország 1:0-ra győzött. (A mérkőzés és Pozsonyi Imre emlékére – Mitrovits Miklós kezdeményezésére – idén februárban magyar és lengyel nyelvű emléktáblát állítottak a Hungária körúti Hidegkuti Nándor Stadion falán.)

Pozsonyi még egy évet maradt Krakkóban, a második szezonjában nem sikerült bezsebelnie a bajnoki címet csapatával, a 3-4. helyen végzett a Cracovia, ő pedig 1922 októberében hazatért.

Pozsonyi-emléktábla Krakkóban:

Egyszer csak a Barcelona kispadján kötött ki

Több történet és legenda kering arról, hogy hogyan került Pozsonyi Imre Barcelonába, és pontosan milyen pozíciókban segítette a klubot. Ami biztos, hogy Pozsonyi 1922. december 18-án spanyolországi túrára utazott az MTK-val. A kék-fehérek itt lejátszott hét mérkőzése nagyszerűen sikerült, a magyar együttes tetszetős futballjával lenyűgözte a spanyol közönséget, amely akkoriban az erőfocihoz volt hozzászokva.

Az FC Barcelona honlapján megjelent, a klub archívum-vezetője által megerősített adatok szerint 1922 decemberében Pozsonyi az akkori vezetőedző, a klubot korábban játékosként szolgáló angol Jack Greenwell segítőjeként került be a stábba. Nem tudjuk pontosan, hogyan működtek ők ketten együtt, feltételezhetjük, hogy megértették egymást, hiszen több forrás is a kombinatív játékra nyitott szakemberként írja le Greenwellt. 1923 augusztusában ő távozott, így két hónapig Pozsonyi töltötte be a vezetőedzői pozíciót, egészen addig, míg az FCB októberben kinevezte Alf Spouncert vezetőedzővé, de a magyar szakember ezúttal is maradt segédedzőként(?) a stábban. Hogy pontosan milyen szerepe volt Pozsonyinak, azt egyelőre nem tudjuk, van olyan spanyol nyelvű forrás, amely szerint ő egyfajta sportigazgatói tisztséget töltött be a klubnál, ami abban az időben egyáltalán nem volt megszokott.

Spouncer egy szezont húzott le a kispadon, 1924 júliusában távozott, és a klub ismét kinevezte Pozsonyit vezetőedzőnek, aki ezúttal sem maradt sokáig első számú ember, decemberben, két évvel azután, hogy megérkezett, – több forrás szerint saját elhatározásból – elhagyta a várost.

1923-as csapatfotó az FC Barcelonáról (világos öltönyben látható Pozsonyi Imre):

Korai távozásában és abban, hogy nem hozta a várt eredményeket, több tényező közrejátszhatott, a politikai okok és a klub belső válsága mellett a saját személyiségének korlátai is, egy korabeli Barcelona-játékosnak a spanyol sajtóban jóval később megjelent visszaemlékezései szerint kiváló szakember volt, de nem nagyon találta meg a hangot a játékosokkal. Ennek ellenére kiemelik azt is, hogy sikerült jó néhány nagyszerű játékost kinevelnie a klubnál.

Pozsonyi a gyakorlati munka mellett jelentős elméleti munkát is végzett Barcelonában, 1924-ben adta ki spanyol nyelven az El entrenamiento en el fútbol című könyvét, amelynek egy dedikált példánya a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (a korábbi TF) könyvtárában megtalálható. (A konferencián ebből a hazánkban még teljesen ismeretlen munkából is hallhatnak majd részleteket az érdeklődők.)

Lehetett volna egy másik nagy klub vezetőedzője is

Pozsonyit a Barcelonából való távozása után a Bayern München csábította, ám ő inkább a prágai DFC-nél vállalt – rövid ideig – munkát, majd egy szintén röpke pécsi kitérőt követően egy fél évig a Gradjanski Zagreb vezetőedzője volt, amellyel 1926-ban jugoszláv bajnokságot nyert, majd edzette itthon az Újpestet is, ezüstérmet szerzett a lila-fehérekkel.

1930-ban aztán nagy kalandba vágott bele, ő váltotta a chilei válogatotthoz szerződő Orth Györgyöt a Real Club Espana kispadján, és bajnoki címet is szerzett a mexikói gárdával. Innen New Yorkba vezetett az útja, ahol a helyi Hakoah kispadjára ült le, majd 1932-ben hazatért, és egyben tulajdonképpen be is fejezte edzői pályáját.

Mitrovits Miklós kutatásaiból tudjuk, a hazatérése utáni első időszakban még rendszeresen kikérték a véleményét a hazai sportlapok, aztán egyre kevesebbet szerepelt, a sportban nem vállalt szerepet, vélhetően ebben az időszakban végig a szakmájában, építészként dolgozott. Az 1961 nyarán lejátszott Magyarország–Ausztria válogatott meccs kapcsán még megszólalt az Ország-Világ című lapban. Két év múlva, 1963. október 2-án halt meg Budapesten, urnasírja a Farkasréti temetőben található.

Egyelőre sok a nyitott kérdés vele kapcsolatban

Egyelőre nem tudjuk, hogy miért lett Jesza Poszony Pozsonyi Imréből Barcelonában? Illetve azt sem tudjuk pontosan, hogy ha feltételezhetően ilyen nagy hatással volt a munkája, miért töltött ennyire rövid időt a katalán városban (1922–1924)? Kik és hogyan vitték tovább a gondolatait? Milyen kifutása lett az általa elindított elképzeléseknek?

Fontos és kevésbé fontos kérdések ezek, de igen érdekesek, és a válaszokhoz is közelebb kerülünk a hétfői futballtörténeti konferencián

A Büntető.com-ot két állandó munkatárs is képviseli a rendezvényen, Sz. Nagy Tamás olvasószerkesztő a rendezvény egyik főszervezője, Militár Iván pedig a nemzetközi kerekasztal résztvevőjeként arról is beszél, hogy hogyan élte meg az FC Barcelona filozófiája, alapelvei szerint zajló képzést a katalán óriásklub egyesült államokbeli akadémiáján magyar edzőként. (A konferenciáról bővebb információk erre a linkre kattintva érhetők el.)