Barcelona: hűnek maradni az identitáshoz
Az elmúlt hétvégén hét saját neveléssel a kezdőcsapatban futballozott a Barcelona, és állt a tabella élére győzelmével. Akkor is példaértékű a klubkoncepció, ha valamelyest a kényszer szülte. De hogyan talált vissza a Barcelona az identitásához? Mi kell ahhoz, hogy azt megőrizve is sikeres legyen? Miben kell feltétlenül javulniuk az elmúlt szezonban kis híján minden trófeát begyűjtő, az Atlético Madrid elleni csúcsrangadóra készülő katalánoknak? Ennek jártunk utána.
Hansi Flick megtörten ült a kispadon.
A messzibe révedt, bizonytalanul, mint akit alaposan meggyötört az élet, és nem tudja, hogyan lehetne kiszabadulni a kínzó kilátástalanságból. A Barcelona hétvégi, Alavés elleni mérkőzése után tárult elénk a reményvesztett edző képe. Azt követően, hogy csapata 3–1-re nyert. Zsinórban negyedik győzelmét aratva a bajnokságban. Az élre állva a tabellán.
(Sofascore)
Hansi Flick persze jól tudta, mást mutat a felszín, és más feszül a mélyben. Hogy hiába a La Ligában elért győzelmek, a játék nem feltétlenül olyan, mint amit ő elképzelne.
„Pont most mondta valaki, hogy éppen annyi pontunk van, mint az elmúlt szezonban ilyenkor – jegyezte meg az Alavés elleni mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – De ez engem nem érdekel. Az tavaly volt, engem pedig a jelen foglalkoztat. Nekünk márpedig javulnunk kell. Nem kicsit, sokat.”
Meglehet, a Chelsea elleni sima 3–0-s vereség tartott elé tükröt, hogy hiába az Elche, a Celta Vigo, az Alavés elleni magabiztos győzelmek, a csapat valódi erejét nem azok a találkozók mutatják meg, hanem a Bajnokok Ligája egy-egy felmérője, vagy épp az Atlético elleni bajnoki…
„Nem tudjuk úgy kontrollálni a meccseket, mint tavaly, és nem is játszunk olyan intenzíven. Sok mindenben javulhatunk” – tette hozzá.
Amiben leginkább kell, az valóban az intenzív letámadás, a labdavesztés utáni visszatámadás, amivel az előző szezonban gyakorta megfojtotta az ellenfelek támadásépítését, és ami ahhoz kell, hogy a kamikaze-stílusú, rendkívül magasra feltolt védekezése miatt ne tudják a riválisok játszi könnyedséggel belökni a védővonal mögé a labdát.
A visszaesést az adatok is alátámasztják: amíg az előző idényben a Barcelona szerezte meg a legtöbb labdát a támadóharmadban, meccsenként 5,4-szer, idén három csapat is megelőzi, és nem ment egyelőre az átlaga öt fölé. Egy másik mutató, amelyikben javulni legalábbis egyáltalán nem tudott: a bajnokságban a legtöbb, négy gólt kapta idén kontratámadásból, és ha az előző szezonban is benyelt így nyolcat, az idény végére azt is alulmúlhatja.
Szóval miközben azt feltétlenül meg kell a Barcelonának oldania, hogy ne rohanjon át rajta könnyűszerrel a mindenkori rivális, támadásban továbbra is briliáns. A 39 szerzett gólja messze a legtöbb a La Ligában, a kaput eltaláló lövések számában egyedül a katalánok járnak 100 fölött – ez az a támadófutball, amire olyannyira vevő a Camp Nou közönsége, és ami a Barcelona identitásának a velejét képezi. És ami dacára Flick – persze jogos – bírálatának, nevezzük féltő kritikának, a leginkább megfelel a Barca hagyományainak. Flick is a támadófutball mindenekfelettiségét, a játék irányítását, a minél nagyobb kontrollt hirdeti, hogy minél nagyobb százalékban birtokolja csapata a labdát.
Utóbbiban a Barca a maga 67 százalékos átlagával messze ligaelső.
De a Barca-identitás nem csak abból áll, hogy magadnál kell tudni a labdát, és hogy folyvást a támadásokra kell törekedni. A klubidentitás egyik rendkívül fontos összetevője, hogy a kívánatos futballt lehetőleg a saját kölykeiddel valósítsd meg. A La Masia növendékeivel.
A Camp Nouban mostanság márpedig a saját nevelések reneszánszának lehetünk a szemtanúi: a La Masián nevelkedett Pau Cubarsí, Eric García, Alejandro Balde, Fermín López, Marc Casadó, Dani Olmo, a jó ideje sérült Gavi, a 18 éves Marc Bernal és persze Lamine Yamal. Az Alavés ellen hét saját nevelés kapott helyet a kezdőcsapatban. Ez már valahol a régi idők fociját idézi, s az értékéből az sem von le túl sokat, hogy az egyesületet sújtó pénzügyi nehézségek miatt félig-meddig kényszerből kellett ekkora mértékben a sajátjaihoz nyúlnia.
Josep Maria Bartomeu elnöklése idején keletkeztek a legsúlyosabb bajok, amikor a Barca százmillió eurókat fizetett ki olyan sztárjátékosokra, akik aztán nem is váltak be – Philippe Coutinho, Ousmane Dembélé, Antoine Griezmann –, miközben Lionel Messi csillagászati, évi 100 millió eurós fizetését is ki kellett (volna) termelnie.
A pandémia és a Camp Nou bezárása miatt még egy mélyütést kapott az amúgy is anyagi zűrben lévő klub, amelynek adóssága 2020 októberében elérte az 1,35 milliárd eurót.
A 2021 márciusában újból prezidentté választott Joan Laportának igen nehéz döntéseket kellett meghoznia ahhoz, hogy megmentse a klubot a totális csődtől. Ennek egyik legfájdalmasabb darabja volt Lionel Messi három évvel ezelőtti elengedése, amit ahogy a játékos, jó néhány szurkoló azóta sem tudott teljesen feldolgozni. Az ikon távozása önmagában persze nem volt elég az adósságok rendezéséhez, Laporta pedig úgy döntött, érdemesebb előre menekülni. Előre eladott szinte mindent, ami pénzzé tehető: a klub jövőbeni TV-s jogdíjait, marketingjogait, ezekből mintegy 800 millió euróra tett szert. Ahhoz azonban, hogy a régóta esedékes stadionfelújítást is meg tudja a klub valósítani, 2023 áprilisában 1,5 milliárd eurós kölcsönt kellett felvenni.
De hiába a pénzügyi katasztrófahelyzet, a Barca valamiképp megoldotta, hogy néhány klasszisfutballistát le tudjon azért igazolni: Robert Lewandowskit, Raphinhát, Jules Koundét, Ilkay Gündogant, vagy épp az RB Leipzigtől 60 millió euróért szerződtetett Dani Olmót. Ha nem is kellett mindegyikükért fizetni, a bérük annál többet kóstált.
A bértáblát összességében viszont alaposan csökkenteni kellett, emiatt pedig, no meg hogy nagybevásárlást tartani, minden posztra l’art por l’art igazolni immár nem lehet, nagy számban kaptak esélyt a saját nevelések. Xavinál a 2023-ban bajnokságot nyerő együttesben még kevesebben, az elmúlt idényben Flicknél annál többen. És az elmúlt szezonbeli társaság, az időközben alapemberré váló két tizennyolc évessel, Cubarsíval és Yamallal a kezdőben megnyerte a bajnokságot, a Király-kupát, a spanyol Szuperkupát, a Bajnokok Ligája döntőjétől pedig nagyjából egy perc választotta el.
Úgy nyert meg mindent a BL-en kívül, hogy az ősi rivális Real Madridot négyből négyszer verte meg az idényben.
És lehet, hogy az anyagi kényszer is közrejátszott abban, hogy ilyen mértékben dobta be a La Masia növendékeit, ennél jobban aligha sülhetett volna el. Cubarsí, Yamal, Baldé mellett kulcsemberré érett Fermín, bármikor bizton lehet Casadóra és Eric Garcíára támaszkodni, s ha akadtak is idén gyengébb előadások, az azért jól érzékelhető, amint ismét komplett lesz a csapat, és visszatérnek a sérültek – Raphinha és Pedri már játszott, Frenkie de Jong és Fermín lehet a következő –, ismételten a világ egyik legjobbjává lép elő. Úgy, hogy hű marad az identitásához.
Ha van még csapat, amelyik ragaszkodni szokott az identitásához, az a kedd esti ellenfél Atlético.
A fővárosiakat 2011 óta trenírozó Diego Simeone immár tizennégy éve határozza meg a klub játékának irányvonalát, amelyen egyébként épp ezen a nyáron látszott valamelyest módosítani. Az Atlético igazolásai, a rendkívül labdaügyes Álex Baena, Thiago Almada, Nico González, Giacomo Raspadori négyes szerződtetése is azt súgta,
az Atlético a labdát többet birtokló, magasabbra feltolt, színesebben futballozó társasággá igyekszik válni, és ennek bizony tapasztalni is jeleit:
ha összevetjük az ideit a két évvel ezelőtti együttessel, azt látjuk, hogy öt százalékkal nőtt a labdabirtoklás, nőtt az ellenfél tizenhatosán belüli labdaérintések száma, többet passzol a csapat. És ha a játék nem minden elemében tolódott is el olyan látványosan a támadófutball felé, a változás jelei jól érzékelhetőek. Ami nem feltétlenül jelent identitásbeli változást. Mert az Atlético továbbra is őrzi alapértékeit, és megmarad munkás, sokat futó, egészségesen agresszív csapatnak, még ha emellett immár többet igyekszik is kezdeményezni. Szóval nevezzük ezt inkább „jellemfejlődésnek”.
Amin, ha valamelyest kényszerből is, a Barcelona már sikeresen átesett.
Borítókép: Hansi Flick / Facebook-oldal
A cikk megjelenése a Szerencsejáték Zrt. tématámogatásával valósult meg.
Szerző
