Barry Bennell: a pedofil szörnyeteg, aki neves utánpótlás-edzőként gyerekek tucatjait molesztálta és erőszakolta meg

„A háza olyan volt, mint valami kincseskamra. A gyerekek álomotthona. Az ajtón belépve három nyerőgépbe botlottál. Volt ott biliárdasztal, ketrecben egy kis majom, aki nagyon szeretett a válladon ücsörögni, két pireneusi hegyikutya, még egy fekete vadmacska is. Minden vágyam az volt, hogy futballistává váljak, róla pedig az járta, hogy az ország egyik legkiválóbb utánpótlás-edzője, aki éles szemmel szúrja ki a valódi tehetséget, úgyhogy amikor csapatába invitált, később pedig az otthonába, felajánlva, hogy ott is aludhatok, gyanútlanul belementem. Tizenegy éves voltam. Futballista akartam lenni, ő pedig elhúzta előttem a mézesmadzagot: hogy az ő segítségével, a Crewe-ból egyenes út vezethet a profi labdarúgás világába. Így aztán sok hétvégét töltöttem nála, a nyári szünetekben is. Törékeny, puhány kisgyerek voltam, épp olyan, amilyeneket ő előszeretettel vett célba. Nem volt menekülőút: fenyegetett, máskor manipulált annak érdekében, hogy ne járjon el a szám. Kihagyott a csapatból, ha nem feleltem meg neki. Nem fogsz játszani, lemaradsz és az álmaid szertefoszlanak, mondta zsarolóan, máskor fizikailag fenyegetett, a félelmet elültetve bennem. Kiválóan bánt a nuncsakuval, hozd ide, mondta, majd arra kért, a két végén fogjak meg egy darab papírt. Én persze remegtem, mire ő a nuncsakuval szétvágta. Látod, milyen erős vagyok, hogy mi mindenre vagyok képes?”

Megrázó történetével a The Guardianben 2016-ban, mindahány áldozat közül elsőként a nyilvánosság elé álló Andy Woodward kiskölyökként nagyon jól tudta, mire képes Barry Bennell, a pedofil szexuális ragadozó, aki meglehet, a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években ártatlan futballistapalánták százait molesztálta, bántalmazta szexuálisan, és akit – jellemzően a korabeli viszonyokra, amikor a kínos ügyeket rendre félresöpörték, s talán valami megmagyarázhatatlan prüdériától vezérelve nem akartak a pedofil vádakkal kellő alapossággal foglalkozni – csak 1994-ben ítéltek el először, miután egy floridai túrán az egyik 13 éves játékosa feljelentette. Négy évet kapott, az amerikai hatóságok vádiratukban megjegyezték,

„Bennellnek kielégíthetetlen a kisfiúk iránti vágya”.

Mégis, hogyan úszhatta meg a bűneit évtizedeken át? Hogy nem ismerték fel legalább a szülők a benne szunnyadó szörnyeteget?

Egyebek mellett úgy, hogy Bennell az álcázás nagymestere volt. Az anyukákat lehengerlő modorával, márkás ruháival, napbarnított fizimiskájával vette le a lábukról, az apukákat a Porschéjával, irigyelt vagányságával sorakoztatta fel maga mögött, a mindenkit szórakoztató dumája pedig mindkét nemnek imponált. Ezért is hívták Pied Pipernek, aki a legenda szerint a 13. században megszabadította a németországi Hamelnt a várost ellepő patkányoktól úgy, hogy bűvös erejű sípjával azokat a Weser folyóba csalta. Bennell bűvereje is hasonlóképp hatott: hittek abban, hogy ő a sztárcsináló, akinek a kezei között a gyermekeik híres futballistákká válhatnak. Feltétel nélkül bíztak benne. Ezért aztán előfordult, hogy játékosai családjával vett részt közös nyaraláson; olyan is – és most tessenek megkapaszkodni –, hogy valamelyik neveltje családjánál maradt éjszakára úgy, hogy ő egy szobában aludt kölyökjátékosával, míg a másikban a szülők; anyukák önkéntesen takarították az otthonát; sőt, amikor 1994-ben Floridában először letartóztatták, sokan gyűjtést rendeztek a megsegítésére. Volt bőr a pofáján: a börtönből az egykor molesztált és megerőszakolt, már felnőtt futballistáinak írt levelet, hogy ha emlékeznek még egykori drága jó edzőjükre, küldjenek egy kis pénzt a rácsok mögött sínylődő megsegítésére. Elkelt volna neki a további támogatás, minthogy Angliába toloncolva 1998-ban újabb 45 vádpontban tárgyalták a múltját, azokból 25-öt ismert el. Kilenc évet kapott. 2004-ben szabadult, új személyazonossággal, Richard Jones néven délebbre, Milton Keynesbe költözött.

Bennell a tárgyalásán (Forrás: The Times)

2018-ban végül 50 vádpontban találták bűnösnek, 12 korábbi játékosa ellen elkövetett bűncselekményekben. Az áldozatok legfiatalabbika nyolcéves volt mindössze. A per után újabb 86 korábbi játékosa vádolta meg. Már fiatal edzőként, a Manchester Cityben és a Crewe Alexandrában eltöltött éveiben is érték pedofil vádak, ezért is érthetetlen mai fejjel, a Crewe elöljárói miért engedték, hogy játékosai rendszeresen nála aludjanak. Sőt a felnőtt csapat menedzsere, Dario Gradi lakásához is volt kulcsa, és ha tudta, hogy üres, ott is eltöltött éjszakákat valamelyik neveltje társaságában. Legtöbbször azonban saját lakásában látta vendégül áldozatait, a már citált „gyerekparadicsomban”, többnyire 11 és 14 év közötti focista kölyköket, akik közül számosan ma is depressziósak, szoronganak, szenvednek pánikbetegségben vagy poszttraumás szindrómában.

Bennell hovatovább piszkos trükköket sem átallott bevetni ahhoz, hogy magához édesgesse játékosait, egyszersmind kiélve rajtuk a szadista hajlamait. Egy-egy túrán vagy edzőtáborban többször is eljátszotta ugyanis, hogy a gyerekeket a koromsötétben kivitte a közeli erdőbe, majd ott halálra ijesztgette őket. Ha épp aludni akartak, szellemeket idéző hangokkal hozta rájuk a frászt, máskor arra figyelmeztette őket, ez egy kísértetház, ahol egy öregember évekkel korábban meghalt, a szelleme azonban azóta is körbejár. Mindezek persze azt a végtelenül gonosz célt szolgálták, hogy a rémült gyerekek az ágyában remélve menedéket melléje feküdjenek. Gyakorta két-három gyerekkel együtt hajtotta álomra a fejét…

Akadtak azért éber szülők is, sokan vették ki gyereküket a klubból, amelyik a kétes hírű trénert foglalkoztatta, aki persze minden vádat elütött azzal: az emberek irigyek. A 80-as évek végére azonban olyan rossz lett a híre, hogy az egyik manchesteri junior liga mérkőzéseiről eltiltották, illetve többször is verekedésbe keveredett a szülőkkel – ehhez képest a Port Vale azután is ajánlott neki állást. De ami még szomorúbb: egy ideig nevelőotthonban is dolgozott…

A mindig mosolygó edző, akiről kevesen hitték, hogy képes ilyesmire (Forrás: Foot The Ball)

Andy Woodward kitárulkozó vallomása és a meginduló nyomozások eredményeként 2017 végéig 294 hasonló bűncselekményekkel vádolt elkövetőt regisztráltak Angliában, 839 áldozat vett magán erőt beszámolni a történtekről, ezek nyomán is összesen 2094 incidensre derült fény, a bűnesetek 334 klubot érintettek.

A tragikus sorsú, 85-szörös walesi válogatott, 2011-ben 42 évesen öngyilkosságba menekülő Gary Speed ugyancsak Bennell játékosa volt, ahogy a 30 éves korában szintén a saját életét kioltó, ugyancsak egykori walesi válogatott, Alan Davies, valamint a Manchester City tehetsége, egy Bennell-lel közös spanyolországi út után a hozzá közel állók szerint alaposan megváltozó Mark Hazeldine szintén. Tizenkét éves volt a City üdvöskéje, amikor Bennell a klub tehetségeinek spanyolországi nyaralást szervezett. Aztán hogy hogy nem, az utazás előtt egy nappal kiderült, csak Hazeldine utazik edzőjével. Kettesben. De így is menni akart. Tenger, napsütés, foci, a kedvenc klubja képviseletében, egy remek edző kíséretében… A nyomasztó Bennell-sztori napvilágra kerülése után szólalt meg Hazeldine egyik jóbarátja, hogy már érti, Mark miért változott meg annyira a nyaralást követően, és lett egy visszahúzódó, inkább befelé forduló, a légynek sem ártó gyerekből másokat piszkáló „bully”, aki 36 éves korában, kétgyermekes családapaként felakasztotta magát.

Hogy mindhárom tragikus eset Barry Bennell pederaszta cselekedeteinek a következménye-e, sosem tudjuk meg. Egy biztos: a sebek, amelyeket ejtett, nem gyógyulnak be soha.

Kiemelt kép: The Times