Befejezetlen kapuskarrier, befejezetlen önéletrajzi regény – Albert Camus és a futball kapcsolata

,,Mit szeretsz jobban, a focit vagy a színházat? – kérdezte egyszer egyik barátja a köztudottan színházrajongó Camus-t. ,,Minden kétséget kizáróan a focit” – válaszolta az író, filozófus, akinek az alkotói életművében is visszatükröződött mindaz, amit az öltözők és a futballpályák világában tapasztalt. Nézzük, hogyan alakult ki nála a sportág iránti rajongás, és hogyan kapcsolódott össze a futballkapus-, illetőleg a művész-szerep.

Leszidták, ha focizott

Camus a meglehetősen nehéz gyermekkora során hamar megszerette a futballt. Háborús félárva volt, akit az édesanyja nevelt fel, mert édesapját egyéves korában elvesztette.

Lucien Camus az első világháború egyik csatájában szerzett fejsérülésébe halt bele – tehát nemcsak a futball adta tapasztalatok, hanem ez a trauma is hatással volt a nagy művész világnézetére, ennek lenyomata a műveiben is fellelhető.

Nagy szegénységben nőtt fel egy áram és vízvezeték nélküli házban, több hozzátartozójával összezsúfolva. A család anyagi nehézségei olyan mértékűek voltak, hogy egy cipő megvásárlása is nehézséget jelentett, ezért a gyermek Camus-t nagyanyja rendszeresen leszidta, ha focizott, mondván, azzal tönkreteszi az iskolában használt lábbelijét. A korholás nem szegte azonban kedvét, amikor csak tehette, hódolt a szenvedélyének. A nagymama nemcsak a futball iránti feddések által mérgezte az otthoni légkört: a túlzottan heves és uralkodó természetével is gyakran megkeserítette a család amúgy sem könnyű életét.

Camus a középiskolás éveiben kezdett el komolyabban foglalkozni a focival, az algíri egyetemi csapat, a Racing Universitaire d’Alger (RUA) kapusa volt. Kiváló hálóőrnek tartották, úgy tűnt, hogy egy ígéretes futballkarrier veszi kezdetét. Csapata el volt ragadtatva a teljesítményétől, amit egy közleményben a ,,ragyogó produkció” szókapcsolattal méltattak.

Nem sokkal ez után azonban szomorú fordulat állt be Camus életében: vért kezdett köpni, ami a tuberkolózis (gümőkór) egyértelmű jele volt, így nyilvánvalóvá vált számára, hogy a versenyszerű sportolást abba kell hagynia. Akkoriban – a harmincas évek elejéről beszélünk – még nem volt gyógymód erre a betegségre, ami egyébként néhány családtag véleménye szerint a foci miatt alakult ki nála, mert a mecccsek után gyakran a hidegben állva várakozott. A tüdeje állapota később még rosszabb lett, így egész életében kerülnie kellett a fizikai megerőltetést, emiatt nem katonáskodhatott a második világháborúban sem.

Fotó: CVVNEWS

Örök szerelem lett a futball

A futballtól azonban nem akart elszakadni, amíg Algériában élt, rendszeresen nézte a lakóhelye környékén játszott mérkőzéseket. Később, amikor már Párizsban dolgozott újságíróként, izgatottan várta minden vasárnap a szülőföldjéről érkező eredménylistákat, remélve, hogy egykori csapata, a RUA jó eredményt ért el a hétvégi fordulóban. Belekóstolt az edzői munkába is: amikor tanárként dolgozott, az iskolai csapatot trenírozta, sőt, időnként még maga is pályára lépett.

A futball iránti rajongása egész életében megmaradt: akárhol élt, mindig kereste a lehetőséget, hogy meccsre járhasson. Még a második világháború egyik legfontosabb eseményekor sem feledkezett meg a fociról: amikor 1944-ben a szövetségesek partra szálltak Normandiában, amiatt szomorkodott, hogy elmaradt egy bajnoki mérkőzés.

Emlékezetes volt az is, amikor egy tévés szereplésében megvédte az éppen közvetített mérkőzés potyagólt beszedő kapusát. Egy héttel azután, hogy megtudta, Nobel-díjas lett, egy meccs közben készített vele interjút a francia televízió. A helyszín a Parc des Princes stadion volt, ahol Camus éppen a Racing Club–Monaco mérkőzést tekintette meg. A találkozón, ahogy már említettük, a párizsi Racing kapusa ritkán látható balszerencsés találatot kapott: egy előre vágott keresztlabdára lassan reagált, a játékszer a kapujában kötött ki, és ezzel a góllal szerzett vezetést a vendég Monaco, amely végül 3:2-re nyert. Az író megvédte a játékos becsületét, a riporterrel való beszélgetés mérkőzéshez kapcsolódó szakasza így hangzott:

• Úgy tűnik, hogy a Racing kapusa nincs a legjobb formájában.


• Ne hibáztassa őt...


• Ön is kapus volt korábban, igaz?


• Igen, a Racing Universitaire d’Alger csapatában játszottam, amelynek ugyanazok a színei, mint az itteni Racingénak.

A futballhoz való vonzódását bizonyítja az is, hogy büszkeséggel töltötte el, amikor nem sikeres íróként, hanem egykori futballistaként ismerték fel. Miután megkapta az irodalmi Nobel-díjat, egy időre visszatért Algírba, hogy a nyilvánosságtól elvonulva éljen, ott pedig egyszer egy taxisofőr, mint a RUA egykori kapusát üdvözölte.

Gyógyír a sebekre – világhírű író lett

Ahogy már említettük, irodalmi és filozófiai munkásságára nagy hatással volt mindaz, amit a futballban megélt.  Kamaszkora meghatározó tapasztalata, a kapuslét valamennyire azonosítható is a későbbi szerepével, a filozófuséval, mivel mindkét terület sajátosságai közé tartozik a ,,magányosság és az elszigeteltség”. Hálóőrnek lenni bizalmi feladat, erkölcsi tartest igényel, illetve nagy nyomással jár, hiszen mégiscsak a csapat utolsó emberéről beszélünk, aki a védelmet irányítja és egy esetleges hibája a mérkőzést is eldöntheti.

Az sem meglepő, hogy az önéletrajzi regényében is megjelenik ez a sport. Az első ember című kötet központi karaktere, Jacques Cormery (akit az író önmagával azonosít) kisgyermekkorától kezdve a futball bűvkörében él, amikor csak teheti, rúgja a bőrt – csakúgy, mint Camus a korai éveiben, amikor barátaival a szegény gyermekekre jellemző módon rongyokból összevarrt labdákkal futballozott. Jacques és az író között a futball tekintetében egy fontos hasonlóság még az, hogy mindketten kapusok voltak.

E regény befejezetlen maradt. Az író 1960. január 4-én, mindössze 46 évesen halt meg, miután a kiadója, Michel Gallimard által vezetett autóval egy fának ütköztek. A kéziratot a szerencsétlenség helyszínén találták meg. Camus úgy érezte, ez az egyik legjobban sikerült műve, és jónéhány kritikus egyet is értett azzal, hogy ennek a regényének befejezetlen állapotában is a szépirodalom legmagasabb polcán van a helye.

Ami a többi általa írt művet illeti, azokban egyáltalán nem jelenik már meg explicit módon a futball, csak az azzal kapcsolatos tapasztalatainak a gondolati és erkölcsi hozadéka érhető tetten.

Camus élete végéig szomorúságot érzett amiatt, hogy betegsége miatt búcsút kellett intenie a focival kapcsolatos álmainak, de az élet kárpótolta a veszteségért: íróként, filozófusként a világirodalom legnagyobb alakjai közé emelkedett.