Beharangozó: Lampard vagy Arteta szerzi első trófeáját?
2020. aug. 1.
Londoni rangadót láthatunk a patinás FA-kupa döntőjében: a szombat fél 7-kor a Wembleyben rendezendő mérkőzésen a Lamparddal bíztató első szezont futó Chelsea és az Arteta által valamilyen szinten rendbe szedett, de így is mindössze 8. helyre befutó Arsenal találkozik. Muraközy Balázs beharangozója.
Alapvetően meglehetősen ellentétesen alakult a két londoni klub szezonja. Az Arsenaltól többen is előrelépést vártak a nyáron elköltött komoly mennyiségű pénzt követően (érkezett Nicolas Pépé, David Luiz, Dani Ceballos, Gabriel Martinelli és Kieran Tierney), míg a Chelsea-nél csendes visszaesést és átmenetet tippeltek a szakértők, ami nem is volt csoda a viszonylag rutintalan Frank Lampard kinevezésével, illetve Hazard távozásával és az FFP megszegése miatt kiszabott átigazolási tilalommal.
A korábbi csapatkapitány Mikel Arteta ugyan megérkezett decemberben takarítani, azonban minden szinten helyrehozni ő sem tudta az Ágyúsok szezonját, ami miatt a szombati döntőn múlik számukra az európai kupaindulás. A presztízs és amellett, hogy a fiatal edzők egyike sem nyert még komoly trófeát edzői pályafutása alatt még egy plusz élt ad a meccsnek az is, hogy az Arsenalnak pénzügyileg is meglehetősen fontos lenne az Európa Liga indulás által hozott bevétel, és az ebből adódó mozgástér az átigazolási piacon.
A szombati meccset főként az határozhatja meg, Lampard milyen elképzeléssel áll a meccshez. Mióta Arteta az Arsenal edzője, kétszer találkozott a két csapat:
A két meccs kulcsa főként az volt, hogy kezdetben az elsőn Lampard igyekezett magas letámadással, 3-4-3-ban dominálni az Arsenalt, ők azonban ezt könnyedén, higgadt építkezéssel hátulról át tudták játszani, nem kis mértékben köszönhetően a vonalak között rendkívül okosan helyezkedő, tízes posztról induló Mesut Özilnek. Emiatt Lampard kénytelen volt idejekorán, a 34. percben becserélni Jorginhót a szárnyvédő Emerson Palmieri helyére, így kiküszöbölve azt, hogy a Chelsea létszámfölénybe kerüljön a középpályán, egyúttal kihúzva az Arsenal támadójátékának méregfogát.
Ebből kiindulva így a másik mérkőzésre már alapból 4-3-3-mal futott ki a csapata, igaz ott a játék képét aztán torzította David Luiz korai piroslapja, de a levont tanulság egyértelmű volt. Azóta komolyat fordult a világ London piros felén: Özil teljesen körön kívülre került, míg a helyén bevethető Joe Willock egyelőre nem tud hasonló befolyással lenni a csapat labdás játékára mint a német (pl. a legutóbbi, Watford elleni meccsen Arteta ismét megpróbálkozott a 4-2-3-1-el, Willockkal tízesben, de a volt akadémista súlytalan volt, pályán töltött 57 perce alatt mindössze 21-szer ért labdába, és csak 11 passza volt), így a csapat alapvető formációja a 3-4-3 lett, tehát Lampardnak kevésbé kell tartania attól, hogy hasonló történne.
Mivel Arteta minden bizonnyal marad az alapcsapatánál, addig az angol valószínűleg ki fog tartani Caballero mellett a hibaképes Kepával szemben, míg a védelem és a középpálya maradhat a megszokott (Kanté játéka kérdéses, így Jorginho kaphat szerepet a védelem előtt), a támadósorban pedig Willian nem biztos, hogy vállalja a játékot, így a helyén esetleg Hudson-Odoi kezdhet, illetve a leállás óta középcsatárként favorizált Giroud maradhat a helyén (9 meccsen 8 gólt szerzett). A kérdés csupán az, milyen felállásban küldi fel őket Lampard.
Amennyiben a 4-3-3 mellett döntene, és rámenne a középpályás létszámfölényre és ezáltal az esetleges mezőnyfölényre, valahogy így nézhetnek ki a meccs kulcspárharcai:
Lacazette-re ezesetben nagyon komoly feladat hárulna Jorginho hatástalanításával, hogy elkerüljék azt, hogy az olasz szabadon mozgathassa a csapatát, és egyébként is ez a szerep remekül állt a Manchester City elleni elődöntőben a franciának Gündogannal szemben. Ez azonban az egyik nyolcas visszább vonását (valószínűleg Kovacic) hozhatja magával, akit ha a City elleni meccshez hasonlóan követi Ceballos (ott ez Xhaka volt, de a manchesterieknél a másik oldalt játszó De Bruyne lépett vissza), értékes területek nyílhatnak meg a bombaformában játszó Pulisic számára. Itt érkezik dilemmához Arteta: Bellerín kap szerepet, aki felfutásaival elősegíti Pépé befelé húzódását, vagy éppen az az Ainsley Maitland-Niles, aki remek védő 1v1-ben, és az elődöntőben is bizonyított Mahrezzel szemben. Ezzel együtt az Arsenal valószínűleg átengedi a labdabirtoklást a Chelseanek, eseti letámadással megfűszerezve, hasonlóan ahhoz a meccshez. Itt kulcskérdés lehet, hogy mennyire tudnak majd élni a kínálkozó lehetőségekkel kontra közben, főleg, hogy ez egyáltalán nem a Chelsea erős pontja - a Whoscored szerint 8 gólt kaptak kontrák után a bajnokságban, ezzel "listavezetők".
Lacazette-nek itt is fontos szerepe lesz: az Ágyúsok kontrajátékában rengetegszer veszt rész visszalépéseivel, hogy aztán mögé indulhasson a Pépé-Aubameyang duó. A francia főleg lubickolhat a szerepben, hasonló szerepe lenne, mint a lille-i időkben, ráadásul Marcos Alonso szeret magasan felkalandozni magasan az ellenfél térfelére.
Ha Lampard mégis a 3-4-3, és a feltekert letámadás mellett döntene (ezt például remekül jelezheti, ha a támadóhármasban szerepet kap a műfajban kiváló Mount), minden bizonnyal egy rohanósabb meccsképet láthatnánk viszont. Így egy fokkal sebezhetőbbé válhatna a Chelsea középpálya, főleg Kanté nélkül, viszont a nyomás alatt bevállalt labdakihozatalokba azért kerülhet hiba az Arsenal részéről, ismerve a játékosok egyéni kvalitásait. A labda előre juttatásában a szárnyvédők mellett Lacazette ismét csak rendkívül fontos szerepet kaphatna: az ő visszalépéseivel, és lábára tett labdákkal (Tierney például jól szokta megtalálni a folyosókat) lehetne minimalizálni a vaktában előrevágott labdákat. Nyomás alatt szintén elengedhetetlen David Luiz és a két hatos jó labdás játéka, ők remekül tudják indítani a – főleg szélen – üres területbe induló játékosokat. A brazil képes nagyon hektikusan játszani, ám ha a City ellen látott arcát veszi elő, akár nyerőember is lehet: a 3 belsővédős rendszer közepéről indulva minimális az 1v1-es párharcainak száma, de cserébe jó ütemben kilépve képes lehet minimalizálni a szűk szélsők (Willian/Mount és Pulisic) által jelentett kockázatot.
Alapvetően meglehetősen ellentétesen alakult a két londoni klub szezonja. Az Arsenaltól többen is előrelépést vártak a nyáron elköltött komoly mennyiségű pénzt követően (érkezett Nicolas Pépé, David Luiz, Dani Ceballos, Gabriel Martinelli és Kieran Tierney), míg a Chelsea-nél csendes visszaesést és átmenetet tippeltek a szakértők, ami nem is volt csoda a viszonylag rutintalan Frank Lampard kinevezésével, illetve Hazard távozásával és az FFP megszegése miatt kiszabott átigazolási tilalommal.
Ehhez képest a Kékek végül elérték a BL-indulást jelentő 4. helyet, míg az Arsenal végül csupán a 8. helyre jött be, komoly részben köszönhetően Unai Emery komplett talajvesztésének.
A korábbi csapatkapitány Mikel Arteta ugyan megérkezett decemberben takarítani, azonban minden szinten helyrehozni ő sem tudta az Ágyúsok szezonját, ami miatt a szombati döntőn múlik számukra az európai kupaindulás. A presztízs és amellett, hogy a fiatal edzők egyike sem nyert még komoly trófeát edzői pályafutása alatt még egy plusz élt ad a meccsnek az is, hogy az Arsenalnak pénzügyileg is meglehetősen fontos lenne az Európa Liga indulás által hozott bevétel, és az ebből adódó mozgástér az átigazolási piacon.
A szombati meccset főként az határozhatja meg, Lampard milyen elképzeléssel áll a meccshez. Mióta Arteta az Arsenal edzője, kétszer találkozott a két csapat:
Először a 20. fordulóban, amikor is a Kékek hátrányból felállva tudtak 2-1-re nyerni kihasználva egy kései Leno hibát, illetve a 24. fordulóban, ahol az emberhátrányban játszó Ágyúsok végül ki tudtak harcolni egy 2-2-es döntetlent.
A két meccs kulcsa főként az volt, hogy kezdetben az elsőn Lampard igyekezett magas letámadással, 3-4-3-ban dominálni az Arsenalt, ők azonban ezt könnyedén, higgadt építkezéssel hátulról át tudták játszani, nem kis mértékben köszönhetően a vonalak között rendkívül okosan helyezkedő, tízes posztról induló Mesut Özilnek. Emiatt Lampard kénytelen volt idejekorán, a 34. percben becserélni Jorginhót a szárnyvédő Emerson Palmieri helyére, így kiküszöbölve azt, hogy a Chelsea létszámfölénybe kerüljön a középpályán, egyúttal kihúzva az Arsenal támadójátékának méregfogát.
Ebből kiindulva így a másik mérkőzésre már alapból 4-3-3-mal futott ki a csapata, igaz ott a játék képét aztán torzította David Luiz korai piroslapja, de a levont tanulság egyértelmű volt. Azóta komolyat fordult a világ London piros felén: Özil teljesen körön kívülre került, míg a helyén bevethető Joe Willock egyelőre nem tud hasonló befolyással lenni a csapat labdás játékára mint a német (pl. a legutóbbi, Watford elleni meccsen Arteta ismét megpróbálkozott a 4-2-3-1-el, Willockkal tízesben, de a volt akadémista súlytalan volt, pályán töltött 57 perce alatt mindössze 21-szer ért labdába, és csak 11 passza volt), így a csapat alapvető formációja a 3-4-3 lett, tehát Lampardnak kevésbé kell tartania attól, hogy hasonló történne.
Mivel Arteta minden bizonnyal marad az alapcsapatánál, addig az angol valószínűleg ki fog tartani Caballero mellett a hibaképes Kepával szemben, míg a védelem és a középpálya maradhat a megszokott (Kanté játéka kérdéses, így Jorginho kaphat szerepet a védelem előtt), a támadósorban pedig Willian nem biztos, hogy vállalja a játékot, így a helyén esetleg Hudson-Odoi kezdhet, illetve a leállás óta középcsatárként favorizált Giroud maradhat a helyén (9 meccsen 8 gólt szerzett). A kérdés csupán az, milyen felállásban küldi fel őket Lampard.
Amennyiben a 4-3-3 mellett döntene, és rámenne a középpályás létszámfölényre és ezáltal az esetleges mezőnyfölényre, valahogy így nézhetnek ki a meccs kulcspárharcai:
Lacazette-re ezesetben nagyon komoly feladat hárulna Jorginho hatástalanításával, hogy elkerüljék azt, hogy az olasz szabadon mozgathassa a csapatát, és egyébként is ez a szerep remekül állt a Manchester City elleni elődöntőben a franciának Gündogannal szemben. Ez azonban az egyik nyolcas visszább vonását (valószínűleg Kovacic) hozhatja magával, akit ha a City elleni meccshez hasonlóan követi Ceballos (ott ez Xhaka volt, de a manchesterieknél a másik oldalt játszó De Bruyne lépett vissza), értékes területek nyílhatnak meg a bombaformában játszó Pulisic számára. Itt érkezik dilemmához Arteta: Bellerín kap szerepet, aki felfutásaival elősegíti Pépé befelé húzódását, vagy éppen az az Ainsley Maitland-Niles, aki remek védő 1v1-ben, és az elődöntőben is bizonyított Mahrezzel szemben. Ezzel együtt az Arsenal valószínűleg átengedi a labdabirtoklást a Chelseanek, eseti letámadással megfűszerezve, hasonlóan ahhoz a meccshez. Itt kulcskérdés lehet, hogy mennyire tudnak majd élni a kínálkozó lehetőségekkel kontra közben, főleg, hogy ez egyáltalán nem a Chelsea erős pontja - a Whoscored szerint 8 gólt kaptak kontrák után a bajnokságban, ezzel "listavezetők".
Lacazette-nek itt is fontos szerepe lesz: az Ágyúsok kontrajátékában rengetegszer veszt rész visszalépéseivel, hogy aztán mögé indulhasson a Pépé-Aubameyang duó. A francia főleg lubickolhat a szerepben, hasonló szerepe lenne, mint a lille-i időkben, ráadásul Marcos Alonso szeret magasan felkalandozni magasan az ellenfél térfelére.
Ha Lampard mégis a 3-4-3, és a feltekert letámadás mellett döntene (ezt például remekül jelezheti, ha a támadóhármasban szerepet kap a műfajban kiváló Mount), minden bizonnyal egy rohanósabb meccsképet láthatnánk viszont. Így egy fokkal sebezhetőbbé válhatna a Chelsea középpálya, főleg Kanté nélkül, viszont a nyomás alatt bevállalt labdakihozatalokba azért kerülhet hiba az Arsenal részéről, ismerve a játékosok egyéni kvalitásait. A labda előre juttatásában a szárnyvédők mellett Lacazette ismét csak rendkívül fontos szerepet kaphatna: az ő visszalépéseivel, és lábára tett labdákkal (Tierney például jól szokta megtalálni a folyosókat) lehetne minimalizálni a vaktában előrevágott labdákat. Nyomás alatt szintén elengedhetetlen David Luiz és a két hatos jó labdás játéka, ők remekül tudják indítani a – főleg szélen – üres területbe induló játékosokat. A brazil képes nagyon hektikusan játszani, ám ha a City ellen látott arcát veszi elő, akár nyerőember is lehet: a 3 belsővédős rendszer közepéről indulva minimális az 1v1-es párharcainak száma, de cserébe jó ütemben kilépve képes lehet minimalizálni a szűk szélsők (Willian/Mount és Pulisic) által jelentett kockázatot.
Összességében rendkívül érdekes taktikai vetületekkel bír a meccs, amin kifejezetten sok is múlik. A Chelsea képes lehet az egyébként is pozitív szezonjára feltenni a koronát, míg az Arsenal szurkolók kaphatnak egy kisebb sebtapaszt az amúgy csalódást keltő szezon okozta traumákra, nem mellesleg pedig 14. FA-kupa győzelmükkel kettővel húzhatnának el az örökranglistán második Manchester United ellen.
Szerző
