Belenyúlni egy jól működő rendszerbe öngyilkosság vagy az egyetlen lehetőség a szintlépésre?

Egy újabb Big City Club-projekt? Ezt az amúgy is kissé bénán hangzó szlogent a Hertha BSC-nél Lars Windhorst ámokfutásával sikerült lejáratni, ám az Eintracht Frankfurtnál most hasonló terveket szőnek, avagy egy nem csupán német, hanem világszinten is meghatározó város rangjához igyekszik felnőni a helyi futballklub.

A sportigazgató, Markus Krösche a Randal Kolo Muaniról szóló pókerpartit hónapokon át vívta a Paris Saint-Germain vezetőivel, miután ezt a nyarat és ezt az üzletet tekintette annak a pontnak, mely során a szintlépést jelentő anyagi hátteret megteremthetik. A kezdő 100 millió euró feletti árból látszólag engedtek, de egybehangzó információk alapján a fix átigazolási összeget 90 millióban rögzítették, míg bónusz formájában további ötmillió érkezhet a klubkasszába.

Miért szükséges mindent fenekestől felforgatni?

Niko Kovac kinevezéséig az Eintracht a XXI. században pontosan annyiszor esett ki, ahányszor a felsőházban végzett. A horvát edző megmentette a klubot egy újabb kieséstől, majd lerakta az elmúlt hét évben a kupasorozatokban kimagasló eredményeket produkáló – Európa-liga-elődöntő és -győzelem, illetve három Német Kupa-döntő, melyből egyet meg is nyertek – csapat alapjait.

Néhány rosszul sikerült próbálkozáson kívül, mindvégig maradt a háromvédős felállás, amelyet két hatos biztosított, míg az elöl játszó triót kezdetben egy, majd később két szélsőből átképzett szárnyvédő segítette. Ennek a magas presszinggel, máskor mély blokkal párosuló átmenetfocinak igazán a Bundesliga-mérkőzések világítottak rá a plafonjára, ezért csupán idő kérdése volt, hogy mikor fordulnak egy olyan edző felé, ki a szükséges anyagiak biztosítása mellett képes egy labdadomináns csapatot kialakítani. Ez a szakember lett Dino Toppmöller (a 2000-es években a Bayer Leverkusent is irányító Klaus Toppmöller fia), aki az F91 Dudelange-ot első luxemburgi klubként nemzetközi kupasorozat csoportkörébe vezette, majd egy rosszul sikerült belga kaland után Julian Nagelsmann segítőjeként dolgozott Lipcsében és Münchenben is. A sors érdekessége, hogy Dino éppen 30 évvel édesapja kinevezése után vette át az Eintracht Frankfurt irányítását.

Az új edző gondolatvilága

Toppmöller a szezon kezdetén maradt a három középső védőnél és egy 4-1/2-es labdakihozatalt erőltetett, ami alól a szárnyvédőit teljesen mentesítette és a negyedik védő szerepét egy belső középpályás foglalta el. Ezzel megpróbálták magukra húzni az ellenfelet, majd a labdás oldalra kimozgó Ellyes Shkirin keresztül valamelyik visszalépő tízest vagy azonnal a magasan helyezkedő szárnyvédőket megjátszani. Ez a szisztéma jelentős felelőséget rótt a védőkre és a középpályásokra, akiknek kis területen kellett nagy nyomás alatt pontosan passzolniuk vagy ha a helyzet úgy kívánta, akkor az ellenfél letámadása alól kifordulniuk.

Amennyiben felállt védelmet kellett megbontaniuk, abban az esetben a három középhátvéd mellett Toppmöller elképzeléseiben kezdetben a szárnyvédők rendelkeztek fix pozícióval, a szélességet tartották, míg a belső területeken az alapfellástól függetlenül az öt főnek a feladata volt az ellenfél utolsó vonalával szemben kialakítani a létszámfölényt, aminek a végén a félterültből indítják a védelem mögé bemozgó szárnyvédőt, vagy ha úgy keletkezik rés az ellenfélnél, akkor a félterületben mozgó játékos fut be mélységbe.

Védekezésben is váltottak és az Oliver Glasner irányítása alatt tapasztalt agresszív 5-2-3-as letámadást, ami hátrébb szorulva 5-4-1-re módosult, felváltotta egy 4-4-2-es, középső blokkban történő védekezés, mely hatására több passzt engednek az ellenfeleknek mielőtt megpróbálnak közbeavatkozni (PPDA) és a támadóharmadban szerzett labdák száma is csökkent, ám a formációváltás révén az egyik szárnyvédő a korábbiakhoz képest kevesebb védekező feladatot lát el, így a magasabb pozícióból indulva könnyebben felér az ellentámadások végén.

képaláírás

Elég bő a keret?

Evan Ndicka és Kamada Daicsi a szerződése lejártával távozott, augusztus elején követte őket a kontraktusa utolsó évében járó Djibril Sow is, majd az átigazolási időszak utolsó napjaiban Kolo Muani és Jesper Lindström is. Pótlásukat már a távozásuk előtt megoldották, hiszen William Pacho szerződtetését már márciusban bejelentették, Hugo Larssonét májusban, míg Omar Marmoush, Robin Koch és Shkiri június elején csatlakozott az egyesülethez, Fares Chaibi és Niels Nkounkou pedig a nagy távozókkal egy napon. A kölcsönszerződésük után végleg az Eintrachthoz tartozó Éric Junior Dina Ebimbe, Ansgar Knauff és Philipp Max alkotta trióval elegendően mélynek tűnt a keret a kétfrontos küzdelemhez.

Az Eintracht szakmai vezetése emiatt úgy vélte, a Kolo Muani értékesítésből származó bevétel akár harmadát is egy olyan támadóra költheti, akinek a leigazolása egyfajta státuszszimbólum lenne, mellyel a Bundesliga élklubjainak üzennének, hogy ők is megérkeztek a dobogóért, bajnoki címért zajló küzdelembe. Elsősorban a holland és belga bajnokság legjobb csatárai körül kezdték emlegetni a Frankfurtot, de Vangelisz Pavlidisz (AZ Alkmaar), Santiago Giménez (Feyenoord) és Gift Orban (La Gantoise) körüli pletykák is lassan elhaltak. Ennek okát a kissé túlértékelt keretben kell keresni, ugyanis egyre csak szűkült azon játékosok listája, akiket az edző ténylegesen számításba vesz a kezdő sípszótól.

Hányan maradtak?

Kristijan Jakic volt az első, aki könnyűnek találtatott az új rendszerben. A horvát középpályás korábban a harciasságával és a sokoldalúságával tűnt ki (szárnyvédőként és középhátvédként is bevethető volt). Utóbbi a Toppmöller-csapatban is fontos tényező, csakhogy egy labdabirtoklásra alapozó elképzelésben előbbi képessége háttérbe szorul, míg a nyomástűrés, labdabiztonság és döntéshozatali képesség mindennél nagyobb szerepet játszik. Ezekben Jakic jelentős deficittel rendelkezik a posztriválisaihoz képest.

Hasonlóan borús honfitársa, Hrvoje Smolcic helyzete is. Amennyiben valaki ballábas belső védő azt hatalmas előnyként szokás értelmezni, azonban ebben az esetben ez inkább probléma, mert a nyáron érkezett ecuadori Pacho szintén ezen játékosok sorát erősíti és pillanatok alatt betöltötte az Ndicka által hagyott űrt, sőt a visszatámadásoknál hasznosabb és a Bayern München ellen bizonyította, hogy védekezésben balhátvédként is megállja a helyét. Smolcic egyetlen valódi esélye a kezdőbe kerülésre Tuta idény eleji gyengélkedése volt, miután talán a brazil védő hagyta maga mögött a legnehezebben a korábbi automatizmusokat és a kelleténél többször próbálkozott azonnal hosszú labdákkal, viszont a szezon előrehaladtával egyre magabiztosabbá vált, így fel sem merült, hogy Kochot tolják ki a helyére, ami lehetőséget biztosított volna Smolcicnak a védelem közepén.

Tutához hasonló fejlődést mutatott be a Max is, akit nem csak a labdakihozataloknál nem használt szívesen Toppmöller, hanem a Filip Kosztics utódjának vélt Nkounkou érkezésével kiszorult a kezdőből és Konferencia-ligára nevezett keretbe sem fért be. Ebből a vert helyzetből verekedte magát vissza az alapcsapatba, ahol jelenleg az építkezésnél már balhátvédként számolnak vele, majd támadásépítésnél előszeretettel tagozódik be a középpályára, amivel lehetőséget biztosít a duplaszűrő valamely tagjának, Shkirinek vagy Larssonnak, hogy felérjen a támadásokhoz.

Az október elején kezdődő, öt győzelmet és két döntetlent számláló veretlenségi sorozat alatt úgy tűnt megtalálta a csapatát Toppmöller, de az ezt követő ötmeccses nyertlenségi széria során a sérülések és a kettősterhelés miatt elkerülhetetlen rotáció rámutatott, hogy jelen formájában 13-14 játékos tudja pályára vinni az elképzeléseit. A Borussia Dortmund és Bayern elleni kiváló játék arra enged következtetni, hogy még mindig akkor érzi magát komfortosan a keret jelentős része, ha az ellenfél labdakihozatalait az első passztól megfojthatják vagy teljesen magukra húzva a riválisukat egy megszerzett labda után a szélen fellelhető üres területeket bejátszva kontrázhatnak.

Kikövezett út?

Krösche novemberi, Sport1-nak adott interjújában már úgy nyilvánult meg a leendő vásárlásaikról, hogy tízmillió euró az esetükben hatalmas pénz, aminek az elköltését alaposan meg kell fontolniuk. Ennek ellentmondanak azok a pletykák, hogy Marmoush remeklése ellenére is Rafiu Durosinmi (Viktoria Plzen) érkezése szinte biztos és további egy csatár szerződtetésével lehet számolni, miközben a Donny van de Beek kölcsönvételéért zajló versenyt is az Eintracht vezeti és Thilo Kehrer (West Ham United), valamint a karrierjét Németországban befejezni kívánó Pascal Gross (Brighton) hazahozatala is napirenden van.

Ez a teljesítőképességük csúcsán, vagy már azon is túl lévő labdarúgók alkotta gerinc néhány hatalmas potenciállal rendelkező fiatallal például a Bayer Leverkusennél beválni látszik, Frankfurtban is szeretnék ezt az utat járni. Hogy Toppmöller ebben csak átmenet lesz, vagy maga a sikerkovács, arra már tavasszal is fény derülhet.

Kiemelt fotó: AP