Bemutatjuk az európai topligák összes újoncát
Az előző hétvégén drámai körülmények között véget érő Levante-Alavés osztályozó után Spanyolországban is befejeződtek a másodosztály küzdelmei. Így véglegessé vált az újoncok névsora mind az öt európai topligában a 2023-24-es kiírásra.
ANGLIA
Burnley
1921 és 1960 bajnokcsapata a 2010-es évek második felében éveken át sikeresen őrizte élvonalbeli tagságát. Vincent Kompany irányításával fölényesen nyerték meg a Championshipet: 101 pontot gyűjtöttek, csupán három vereséget szenvedtek és 87-35-ös gólkülönbségük is kiemelkedően jó volt. Legeredményesebb játékosuk a Southamptonból kölcsönben náluk futballozó Nathan Tella volt – 17 találattal.
Ugyan ő visszatér az egyesületéhez, így már nem segíthet a Burnley-nek a bennmaradásért vívott csatában. Nem úgy Wout Weghorst, aki a Manchester Unitednél hiába zárta mind a 17 idei PL-meccsét rúgott gól nélkül, korábban a Wolfsburg és a holland válogatott mezében megmutatta, hogy képes magas színvonalú teljesítményre. Az argentinok elleni vb-negyeddöntőt például az ő két góljával hozta vissza nemzeti csapata a sírból, és a büntetőpárbaj sikeressége sem rajta múlott.
Luton Town
A 138 éves múlttal bíró együttes története során először indulhat a Premier League-ben. Az angol első osztályban utoljára 31 éve szerepelt még a PL jogelődjének számító First Divisionben. A feljutásért a Coventry City volt az ellenfelük a Championship rájátszásának döntőjében. A hihetetlen izgalmakat hozó összecsapás tizenegyesekkel dőlt el. Az első hibára a 6. sorozatig kellett várni: Dabo fölé rúgta a büntetőjét, így a Luton ünnepelhetett a Wembley 85 ezres közönsége előtt.
A csapat otthona immáron 1905 óta a Kenilworth Road, amely az angol futballstadionok összes báját magában hordozza. Azonban mivel picit elavulttá vált az idők folyamán, így a PL-hez némi ráncfelvarráson esik át a nyáron. A stadionjuk hivatalos befogadóképessége csupán 10 356 fő, ami még a Bournemouth otthonánál, a 11 307 férőhelyes Dean Courtnál is kisebb. Mégis garantáltan jó hangulat lesz benne minden egyes mérkőzésen.
Sheffield United
Két másodosztályú év után térnek vissza a legjobbak közé. A Championshipben 91 pontot gyűjtöttek, amivel hasonlóan magabiztosan végeztek az automatikus feljutást érő ezüstérmes pozícióban, mint a Burnley az első helyen. Nagyon nehéz lesz megragadniuk a Premier League-ben, de ez a másik két újoncra is elmondható.
Fotó: Getty ImagesSzintén egy nagy múltú klubról beszélünk, amely 1898-ban angol bajnok lett. Egyike annak a négy klubnak, amelyik Anglia mind a négy osztályában bajnoki címet nyert – ebben a társaságban a Burnley is benne van. Egyik legígéretesebb játékosuk a Manchester City-nevelés és kölcsönjátékos James McAtee volt, aki 20 évesen tudott a középpálya legfontosabb embere lenni. Bátyja, John jelenleg pont a Luton Town alkalmazásában van.
FRANCIAORSZÁG
A létszámcsökkentésen áteső Ligue 1-ből négy csapat, az Auxerre, az Ajaccio, a Troyes és az Angers is kiesett, helyükre csupán ketten jutottak fel, így a 2023-24-es évadban – a Bundesligához hasonlóan – a francia első osztályban is csak 18 csapat szerepel majd.
Le Havre
A normandiaiak a francia másodosztályt hatodik alkalommal megnyerve 14 hosszú és ínséges év után szerepelhetnek ismét legfelül. Az egyik legnagyobb francia tehetséggyárként számontartott egyesület előző nyáron nagy átalakuláson esett keresztül, aminek hamar meg is lett az eredménye. A klub irányítását az 1990-es években az Olympique Marseille-nél tevékenykedő Jean-Michel Roussier vette át, a sportigazgató pedig Mathieu Bodner lett.
Metz
2022. november 7-én szenvedték el utolsó vereségüket a másodosztályban, így teljesen megérdemelt a feljutásuk. Náluk futballozik Georges Mikautadze, aki Khvicha Kvaratskhelia után a legtehetségesebb grúz játékos. 23 találatával gólkirály lett, közben a válogatottban pontot jelentő gólt szerzett Norvégia ellen az Eb-selejtezőben, viszont a Ciprus elleni vereségük sokba kerülhet.
Fotó: Icon SportAmennyiben az AC Milan nem viszi el, akkor a 22 éves támadóra a Ligue 1-ben is kulcsszerep várhat, Bölöni László irányításával még a 18 csapatosra szűkített bajnokságban is összejöhet a bennmaradás.
NÉMETORSZÁG
Darmstadt
A Heidenheim, Darmstadt, HSV Hamburg trió hatalmas csatát vívott a két biztos feljutást érő helyért. Közülük végül a HSV járt pórul, ami nem túlzás, ugyanis a Stuttgart elleni osztályozó párharcot is elveszítette, méghozzá bántóan sima, 6-1-es összesítéssel. A Darmstadt legutóbb 2015 és 2017 között volt két idényt a legjobbak között.
A feljutást kiváló első félévüknek köszönhetik: 2022. július 16. és 2023. március 4. között egyszer sem szenvedtek vereséget. Legeredményesebb játékosuk az a Phillip Tietz volt 12 góllal, aki az utolsó előtti fordulóban a Magdeburg ellen a feljutást bebiztosító találatot szerezte. Ahhoz, hogy a 2024-25-ös szezonra is megőrizzék Bundesliga-tagságukat, csodát kéne tenniük.
Heidenheim
Utóbbi megállapítás a Bundesliga 2-t megnyerő Heidenheimre is igaz. Az ezredforduló előtt még az amatőr ligákban futballozó együttes 2004-ben lett negyedosztályú, ahonnan 2009-ben lépett még feljebb, majd 2014 óta próbált meg a másodosztálynál is merészebb célokat kitűzni. 2020-ban az osztályozóig is eljutott, de a Werder Bremen idegenben lőtt több góllal felülmúlta őket.
A másodosztály gólkirálya 25 találattal Tim Kleindienst lett, aki most a legjobbak között is megmutathatja magát.
OLASZORSZÁG
Cagliari
A Serie B-ben az első kettő automatikusan feljut, mögöttük viszont a 3-8. helyen zárónak is van lehetősége csodát tenni. A Cagliari az alapszakaszt az 5. helyen fejezte be, majd a playoffban 2-1-re legyőzte a Veneziát, majd a Parma elleni párharcot is 3-2-es összesítéssel sikerrel vette.
A rájátszás döntőjében a Bari volt az ellenfelük, ahol az elődöntőhöz hasonlóan ismét idegenben kellett a visszavágót játszaniuk. Ez a meccs az 1-1-es odavágó után drámaian alakult: Leonardo Pavoletti a 94. percben közvetlen közelről rúgta be a feljutást érő gólt úgy, hogy három perccel azelőtt még a pályán sem volt! Az együttest január 1-jén átvevő Claudio Ranieri visszavezette őket a Serie A-ba, így egy év szünet után ismét lesz Szardíniának élvonalbeli csapata.
Frosinone
Négy év másodosztályú szereplés után Grosso egy szervezett, szórakoztató futballt alakított ki olyan játékosainak köszönhetően, mint amilyen az Intertől kölcsönvett fiatal támadó, Samuele Mulattieri, vagy a középpálya motorjaként funkcionáló Luca Mazzitelli. Grosso a Johan Cruyff-féle iskolában hisz, és látszólag nem fél a kísérletezéstől sem. Azonban sajnos pár napja némileg váratlanul bejelentette távozását, de ismerve a Serie A alsóházának gyengeségét, a Frosinonénak még nélküle is lehet esélye a bennmaradásra. Pláne akkor, ha a 20 meccsen gólt sem kapó Stefano Turati jó formája is megmarad a kapuban.
Genoa
Genoa a működő olasz futballklubok közül a legrégebbi, 1893. szeptember 7-én alapították. Ha a Serie A elődjeit is figyelembe vesszük, akkor kilencszeres bajnoknak mondhatja magát. Igaz, utoljára 1924-ben lett aranyérmes. Ezen kívül hatszor nyerték meg a másodosztályt, ami azt jelzi, hogy nagyon sokat ingáznak. 1937-ben Olasz Kupát nyertek, ami
szintén nem mostanában volt.
A tavalyi kiesés utáni gyors visszatérést a Frosinonéhoz hasonlóan egy világbajnokkal a kispadon, Alberto Gilardinóval érték el. A fantasztikus szurkolótáborral bíró genovaiak – a másik két feljutóhoz hasonlóan – szintén megragadhatnak a Serie A-ban. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy a franciák után vajon mikor döntenek a bajnokság 18 csapatosra való szűkítése mellett Olaszországban is.
SPANYOLORSZÁG
Deportivo Alavés
A 2001-es UEFA-kupa döntőjében a Liverpool ellen ők voltak a „szimpatikus vesztesek” az 5-4-es mérkőzést követően. 2016 és 2022 között történetük leghosszabb La Liga-tagságuknak örülhettek a baszk csapat háza táján. Nem a legszebben játszó csapatként voltak számon tartva, de mindig bennük volt a bravúr, amit a 2017-es kupadöntőbe jutásuk tökéletesen alátámaszt.
Baszkföldön az emberek imádják a sportot, hangulatos stadionjuk, a Mendizorrotza kialakításában és kinézetében egy olyan létesítmény, amilyet inkább Angliában láthatunk. Ennek esett áldozatául a rájátszásban a közeli rivális Eibar, amelyet az elődöntő visszavágóján 2-0-ra győztek le. A Levante elleni döntő második meccse drámai körülmények között, egy
129. percben megítélt tizenegyessel dőlt el. Asier Villalibre vállán nagy felelősség volt, de nem törte meg.
Granada
Diego Martínez 2018 és 2021 között fantasztikus munkát végzett az andalúzokkal: előbb feljuttatta őket, majd rögtön első La Liga-idényében bejuttatta őket az Európa-ligába, ahol egészen a negyeddöntőbe vezette az együttest. Távozása után rögtön ki is estek, és nem is kezdték valami jól az őszt a másodosztályban.
A megfelelő igazolásokkal a La Liga-visszatérésük is pozitív lehet, főleg akkor, ha a Nuevo Los Cármenes továbbra is bevehetetlen erődnek bizonyul. Hazai pályán egyszer sem kaptak ki a legutóbbi évadban.
Las Palmas
2018 után a 2023-24-es szezonban ismét össze lehet kötni a Kanári-szigeteki nyaralást egy La Liga-meccsnézéssel, miután a Las Palmas kiharcolta a feljutást. Szemben a Granadával, a Las Palmas remek idegenbeli szereplésének köszönheti a szintlépést: 72 pontjuknak pontosan a felét szerezték Gran Canariától távol.
Fotó: UD Las PalmasA feljutást jobb gólkülönbségének köszönhetően kiharcoló csapatból Sandro Ramírez, Loren Moron, Jonathan Viera, Vitolo, Wilfrid Kaptoum, Marc Cardona és Sidnei neve is ismerősen csenghet. Francisco García Pimienta a Barcelona kötelékéből kilépve vitte sikerre a Las Palmast már az első szezonjában. Mivel az Almería, a Getafe és a Cádiz sem tudott kiesni, ezért a 2023-24-es évadban minden esélyük meglesz a bennmaradásra.
Kiemelt fotó: Reuters