„Benedek Tibor nem pusztán a játékosaiként tekintett ránk” – interjú Vigvári Vincével

– Az U20-as és a fukuokai vb miatt eddig nem pihentél nyáron, most a Balatonon nyaralsz. Ott van veled a vb-arany is?

– Persze, elhoztam magammal ide is.

– Vigvári dinasztia, így is emlegetnek benneteket a neten, hiszen édesapád is pólózott, az UTE-val BEK-et nyert 1994-ben. Nem volt kérdés, hogy a vízilabdát választod gyerekként?

– Egyetlen helyesbítés: édesapám az Újpestben játszott, de már nem volt tagja a BEK-et nyert csapatnak, mert nagyon korán, 24 évesen abbahagyta a vízilabdázást. Szóval igen, a szüleimnek ez volt a terve, hogy vízilabdázzunk a bátyámmal, Vendellel, de előtte jártunk úszni. Egy kis érdekesség:

a Fukuokában 200 háton világbajnok Kós Huberttel együtt kezdtük az úszást a Jövő SC-ben, ott volt még Vendel, illetve a vb-győztes pólócsapatból Molnár Erik is. Úgyhogy Perjámosi Katalin világbajnok tanítványainak a száma most néggyel nőtt.

– Ott voltál az Élen a sportban, élen a tanulásban díj 2018-as általános iskolás díjazottjai között, a ferencesekhez jártál a Szent Angélába. Szülői elvárás volt, hogy a medencében és az iskolapadban is jól teljesíts vagy belső motivációból fakadt?

– Nem voltunk elengedve otthon, de nem is helyeztek ránk nyomást a szüleink, hogy mindenből ötösünk legyen. Tudták, hogy Vendellel sportolunk, annyit kértek csak, hogy a sulit is vegyük komolyan. Nekem nem okozott nehézséget, hogy sportoljak, és mellette jól is tanuljak.

– Inkább az eszedre hagyatkozva kevesebb tanulás is elég volt, vagy szorgalmas voltál?

– A kettő együtt. Nem voltam azért tanulógép, inkább a hozott anyagból táplálkoztam. Talán a matek volt a kedvenc tantárgyam, de leginkább tanárokhoz kötődtem, nem egy-egy tantárgyhoz.

– Igen fiatalon kiderült rólad, hogy kiemelkedően tehetséges vízilabdás vagy. Megnéztem YouTube-on egy meccsedet nagyjából hat évvel ezelőttről, tíz góllal zártál, rémlik még?

– Megvan a meccs, persze, egy gyerekmérkőzés volt. Az az év nagyjából egyébként ilyen teljesítményekkel telt el. Akkor már az UVSE-ben játszottam, tízéves korom óta ennek a klubnak a tagja voltam.

– 16 évesen már az UVSE első csapatával edzettél, 18 évesen bajnoki döntőt játszottál. Nyomasztott bármikor, hogy kiemelkedően tehetséges vagy?

– Soha nem nyomasztott, így nőttem fel, gyerekként nagyjából az összes csapatomban én voltam a leginkább meghatározó játékos. Inkább kiváltságként, ajándékként tekintettem rá, soha nem teherként, komfortosan érzem magam a tehetségem miatt.

Tudtam, hogy a társaim és az edzőm is bíznak bennem, és ezt mindenképp meg akartam hálálni a játékommal.

– Az ilyen tehetségeknél időről időre szükségszerűen előfordul, hogy elszállnak maguktól, ilyenkor a saját érdekükben vissza kell rángatni őket a földre. Veled is előfordult, hogy egy edzőnek, édesapádnak szólnia kellett?

– Rám is abszolút jellemző volt ez régen, emiatt kaptam is a visszajelzéseket. Mondhatjuk, hogy nagyképűsködtem, és soha nem volt gond az önbizalmammal, ugyanakkor e mögött ott volt minden alkalommal a komoly teljesítmény is. Jól tanultam, jól sportoltam, otthon pedig azért arra tanítottak, hogy legyek mindig alázatos. 14 évesen az ember kevésbé tudja kezelni a tehetségét, ma már nincs ezzel gondom. Nagyképű már nem vagyok, magabiztos annál inkább.

– Az Újpestben Benedek Tibor volt az edződ. Feltételezem, órákon át tudnál beszélni róla, mégis arra kérlek, mondd el röviden, mit adott ő neked szakmai és emberi értelemben?

– Elég jó korosztály jött össze Tibor kezei alatt az OB I-ben, rengeteget fejlődtünk nála szakmai értelemben. Bár csak 16-18 évesek voltunk, ő mégis felnőttként kezelt minket, és ez fantasztikus érzés volt.

Ez arra késztetett bennünket, hogy a vízben és a parton is váljunk éretté. Ráadásul pontosan tudtuk mekkora játékos volt, egy legenda. Plusz a válogatott szövetségi kapitánya volt, márpedig ez a világ csúcsa edzőként, és ő ezután kezdett el velünk dolgozni.

Kívülről is olyan visszajelzések jöttek, hogy nagyon jó az összhang közte és a csapat között. Érződött rajta, hogy nem pusztán a játékosaiként tekint ránk, hanem a mentoráltjaiként. Ennek megvolt az eredménye, az utolsó évben sok játékos az ő kezei alól igazolt komolyabb profi csapathoz.

– Elhoztál magaddal olyan visszajelzést tőle, ami végigkíséri a pályádat, amiből tudsz inspirációt meríteni?

– Azt hiszem igen. Nem azt mondom, hogy hiányzott tőle a dicséret, megdicsért minket, de azt mindig ki kellett érdemelni. A vidéki túrákon mindig sztorizott nekünk a buszon a nagy meccseiről, és arról az időszakról, amikor ő is utánpótláskorú játékos volt. Az, hogy egy ilyen legenda ilyen közvetlenséggel beszélgetett velünk, mindannyiunknak nagyon jól esett. Én személyesen is hatalmas hálával tartozom neki, hogy 16 évesen a felnőttek között számolt velem.

– „Rengeteget foglalkozom vízilabdával” – nyilatkoztad tavaly tavasszal a vlv.hu-nak. Ez mit jelent, jóval több pólós videót nézel, több szárazföldi vagy medencés edzést végzel, mint a többiek?

– Úgy gondolom, hogy a vízilabda olyan sportág, ahol behatárolt, mennyi munkát tudsz elvégezni a vízben vagy a szárazföldön, és egy bizonyos pont után már destruktívvá válik a sok plusz edzés. Főleg amikor az ember átlép a profik közé felnőttként. A napi két edzésen, plusz a konditermi tréningen kívül esetleg 10-15 perccel többet lehet gyakorolni a vízben, de ennyi. Mindezt azzal lehet megtoldani, ha

az ember megtalálja hozzá a motivációt, hogy a fizikai, mentális fejlesztésen túl foglalkozik az ember a pólóval. Ez utánpótláskorban egyszerűbb, kevesebb az edzés, több az energia. Én gyerekként délután végeztem a suliban, irány a medence, végig nyomtam két-három edzést, előtte-utána labdáztam a vízben, és 21-22 óra körül értem haza.

A hétvégéken az összes OB I-es meccsen ott akartam lenni, az egyik mérkőzésről mentem át a másikra. A vlv.hu-n szerintem top 10-es olvasók lennénk, annyiszor néztük meg a tudósításokat. Arról van szó valójában, hogy imádjuk ezt a sportot, és minden szeletére kíváncsiak vagyunk. Ez így van most is, amikor edzés végén maradok, maradunk dobálni. Élvezzük. Ez egy játék.

– Soha nem is volt olyan érzésed, hogy kiégsz a rengeteg edzés, meccs miatt?

– Nem. Inkább arról van szó, hogy kiskorunkban csak a póló volt, aztán elkezdett érdekelni bennünket más is, a lányok, sokakat a buli. Aki kevésbé volt elhivatott, más is jobban elvonta a figyelmét.

– Térjünk át a felnőtt vb-t megelőző bukaresti U20-as vb-re, ahol aranyérmet nyertetek. 15 gól, 21 gólpassz, négy labdaszerzés, egy blokk, ez a teljesítmény MVP-címet ért számodra. Mindent kiadtál magadból?

– Egyáltalán nem tartalékoltam, mindent beleadtam, már csak azért is, mert tudtam, hogy ha jól megy a játék, nagyobb esélyem van bekerülni a fukuokai keretbe.

– Egy találkozó kivételével minden meccset sok góllal nyertetek, úgy tűnt, mintha jóval a mezőny előtt járna a magyar válogatott, így volt?

– Igen, ez így volt. Nagyon tehetséges játékosaink vannak, rengeteget dolgoztunk együtt, és érett válaszokat adtunk a vb-n előjövő helyzetekre. A jó egyéni teljesítményt sikerült pazar edzői munkával előhozni belőlünk, így lettünk mi a világbajnokok. Már tavaly is nagyon jó volt ez a csapat, de akkor betegségek, sérülések, balszerencse miatt gyengébben szerepeltünk.

– Ahogy hazatértetek Bukarestből, Tátrai Dávid, Gyapjas Viktor, Molnár Erik, Nagy Ákos és Vismeg Zsombor mellett téged is behívott Varga Zsolt a felnőtt nemzeti csapatba, te és Molnár utazhattatok Fukuokába. Mi volt az alapvető különbség az U20-as és a felnőtt válogatott között akár az edzéseket, akár a mentális terhet nézzük?

– Az U20-as csapatban sokakkal tíz éve együtt játszottunk, fűtött minket, hogy néhányan nem nyertek komolyabb tornát, most itt volt a lehetőség.

Azáltal, hogy ezer éve ismertük egymást, és sokat dolgoztunk az emberi kapcsolatokon, homogén volt a csapat, nagyon szerettük egymást, folyamatosan együtt voltunk az edzőtáborban, a torna ideje alatt. Ez kívülről is látszott, mindenki ezt mondta rólunk, és ez rengeteg pluszt adott nekünk a vízben. A felnőtt válogatottnál is jó volt a kohézió, de más a helyzet teljesen.

Köztem és Varga Dumi között van 16 év. Ettől függetlenül nagyon jókat beszélgettünk, de ő akkor is kétgyermekes családapa, én meg szinte most jöttem ki a gimiből. Nem Dumira akarom kihegyezni, vannak más családapák a csapatban, másoknak feleségük van, én meg most letten 20 éves. Itt más típusú profizmussal kellett dolgozni azon, hogy jó kapcsolatok alakuljanak ki a vízben és a parton. Ami a fizikai felkészülést illeti, az U20-as csapattal nem volt idő hosszabb alapozásra, a felnőtteknél viszont kőkemény volt a felkészülési időszak. A végére még egy különbség: utánpótlásban az számít leginkább, hogy fejlődj, a felnőtteknél viszont az a lényeg, hogy nyerjen a csapat.

– Varga Zsoltot az egyik legfelkészültebb hazai edzőnek tartják, aki az edzésmódszerek, az elemzések terén is újítónak számít. Mit láttál tőle, amit esetleg eddig másnál nem?

– Módszertani vagy az edzéseket, meccselést illető nagy különbséget nem látok a korábbi edzőimhez képest. Zsoltot az emeli ki, hogy fantasztikusan karizmatikus ember, egy valódi karakter. Az elmúlt tíz évben megmutatta, hogy csodás eredményekre képes. Számomra az volt új nála, hogy teljesen védekezéscentrikus a munka, illetve a játékosok fizikai fejlesztésére épül. Nem nagyon volt még ilyen felfogású edzőm, sokat tudok tanulni tőle.

– Úgy érzed, hogy az elmúlt három-négy hétben is tudtál fejlődni nála védekezésben?

– Már tavaly elkezdődött ez a fejlődés, hiszen dolgoztunk együtt a válogatottnál, csak végül nem kerültem be az Eb-keretbe. Mivel tudtam, hogy Zsoltnál a fizikai teherbíróképesség és a magas szintű védekezőmunka számít, az elmúlt egy évben ezen próbáltam dolgozni.

– A világbajnokságon az argentinok elleni csoportmeccsen játszottál, illetve a spanyolok elleni elődöntőben. Öt gólt lőttél a tornán. Hogyan értékeled a teljesítményedet?

– Úgy gondolom, hogy kihoztam magamból a maximumot. Reméltem, hogy minél több lehetőséget kapok, és arra készültem, hogy amikor megkapom, tiszta erőből fogok játszani. Átéreztem, hogy mekkora dolog volt 20 évesen világbajnokságon játszani. Fantasztikus volt az elődöntőben a vízben lenni, gólt lőni, a vb talán legfontosabb meccse volt.

– A válogatott játékosok a döntő utáni nyilatkozataikban azt emelték ki, hogy nem félelmetes játékkal nyertük meg a vébét, hanem a csapategységnek, a nagy egyéniségek alázatos munkájának köszönhetően. Te mit éreztél, mit emelnél még ki emellett?

– Amit felsoroltál, az nagyon fontos. A nagy egyéniségekből összetartó csapat állt össze, de kellettek azért a fantasztikus egyéni teljesítmények is.

– A nemzet aranyai című dokumentumfilmből kiderül, hogy Benedek Tiborral a középpontban milyen harmonikus viszony alakult ki a játékosok között, és ez az összetartás milyen sokat számított a három olimpiai bajnoki cím megszerzésében. Látsz hasonló erősségű kohéziót a mostani csapatban?

– Láttam a filmet, de nem tudok összehasonlítást tenni, mert nem tapasztaltam meg azt a fajta összetartást, ami a háromszoros olimpiai bajnokokat jellemezte.

A fukuokai csapatban erős volt a kötelék, és eredményesen játszottuk. Az eredmények miatt még jobb lett a csapatban az összhang, s emiatt még jobb eredményeket produkáltunk. Azt is tudni kell, hogy a csapat ereje akkor van igazán próbára téve, amikor ég a ház.

A spanyolok 7–4-re vezettek ellenünk az elődöntőben, és vissza tudtunk kapaszkodni. Az kulcsmomentum volt, megmutattuk, milyen erő lakozik bennünk.

– Facebookon körbejárt a Messenger-üzenetedet, amelyet tízévesen Vámos Mártonnak, a kedvenc játékosodnak írtál, s amire ő kedvesen válaszolt. Miért ő volt a példaképed?

– Az 5-ös sapkában kezdtem játszani, és amikor Marci bemutatkozott a válogatottban, ő is abban szerepelt. Ráadásul rengeteg gólt lőtt a csapatban, és ez nekem elég volt ahhoz, hogy ő legyen a kedvencem.

– Vámos lett a szobatársad Fukuokában?

– Nem, Nagy Ádival voltam egy szobában. Jól megvoltunk.

– Van barátod a világbajnok csapatból?

– Elsősorban a testvérem, Vendel. Molnár Erikkel tíz éve együtt játszunk, jó barátok vagyunk, Nagy Ádival szintén nagyon jó a kapcsolatom, Manóval (Manhercz Krisztián – a szerk.) is remek a viszonyom, az OSC-ből Angyal Danival ugyancsak. De az egész csapatról azt tudom mondani, hogy kivétel nélkül mindenkivel nagyon szívesen töltöttem együtt az időt.

– Szécsi Marcell, Gyapjas Viktor, Varga Vince, Szalai Péter és Nagy Ákos tavaly az U18-ban, idén az U20-ban nyertek világbajnokságot. Ők a jövő válogatottjának alapemberei?

– Egytől egyig nagyon tehetséges játékosok, ezt igazolja, hogy két utánpótlás világbajnokságot is megnyertek. De nagyon sokat kell még dolgozni mindannyiuknak, hogy bekerüljenek a felnőtt válogatottba. Mindannyiuknak az idei lesz talán az első komolyabb szezonja. Nagyon kedvelem őket, és bízom benne, hogy együtt fogunk játszani a válogatottban.

– Varga Zsolt mivel engedett el téged a válogatottból?

– Azzal, hogy munka, munka, munka. E szerint járok el.

Kiemelt kép: uni-corvinus.hu