Berardi, az AC Milan mumusa

Hogy gyerekkorában vegzálták volna Milanos osztálytársai, avagy pusztán az Inter iránti rajongása okozza, nem tudni, a vörös-feketéket (és híveit) profi labdarúgóként mindenesetre rendre bünteti Domenico Berardi, aminek a Serie A utolsó játéknapja előtt már csak azért is különleges a jelentősége, mert a Sassuolo épp az AC Milannal játszik az olasz bajnokság záró fordulójában. Amely mérkőzés ugyebár a Scudettóról dönt, arról, tizenegy esztendő után ismét ünnepelhet-e bajnoki címet a Rossoneri. Már most, ha valaki megakadályozhatja őket ebben, az az AC Milan életét eleddig tíz góllal keserítő ballábas jobbszélső. 

A milánóiak mumusa az olasz csizma „talpában”, a calabriai Cariatiban született 27 évvel ezelőtt, s az első tizenötben bizony elég keveset edzett szervezett keretek közt. Hanem az egyetemi bajnokságban játszó bátyját meglátogatva, egy modenai kispályás meccsre beállva felfigyeltek vitathatatlan tehetségére, nevezetesen az US Sassuolo utánpótlásának vezetője, Luciano Carlino. A próbajátékra invitált Berardi mindjárt lenyűgözte a neroverdi edzői garnitúráját, így az U16-os együttesnek lett a tagja, két év múltán pedig az első csapaté. Ott sem sokat pepecselt: 11 góllal és hat gólpasszal segítette feljutáshoz az észak-olasz egyletet, nem csoda hát, hogy megnőtt iránta az érdeklődés. Az SSC Napoli és az AC Milan is figyelte, scoutingolta mindkét manchesteri klub, végül a Juventus szerezte meg játékjoga 50 százalékát, bár azóta sem öltötte magára a zebracsíkos mezt. Pedig már akkor, 19 éves korában feltűnt a játékintelligenciája, hogy mennyire jól olvassa a futballt, hogy milyen gyorsan és jól képes az egyes játékhelyzetekben dönteni, az egy az egy elleni szituációkban pedig különösképp ficánkolt.

Már fiatalon is megmutatta, hogy hatalmas potenciál van benne. (Forrás: Getty Images)

Az US Sassuolo sportigazgatója, Giovanni Rossi még egy rendkívüli tulajdonságát igyekezett akkoriban kiemelni:

„Domenico nem ismeri a nyomást, mintha hiányozna a kifejezés a szótárából” – hangsúlyozta a direktor.

Ez a fajta lelki egyensúly vagy inkább lezserség márpedig hatalmas kincs a topfutballban. De a Milanból egykor verhetetlen tizenegyet faragó edzőfejedelem, Arrigo Sacchi is sietett leszögezni:

„Hatalmas tehetség, aki hatalmas területet befutva a csapatért játszik. Játékintelligenciája, hevesebb vérmérséklete, energikussága, ereje és kiváló technikája nagyszerű elegyet alkot.”

Berardi szíve amúgy a másik milánói egyesületért, az Interért repesett, mintegy a családi hagyományt ápolva:

„Fekete-kék szívvel születtem – vallotta meg egy ízben. – A szülők igyekeznek a gyerekükbe belenevelni a klubszeretetet, az én apám és a bátyám az Interért rajongott. Ma azonban már csak a motorsportot imádom, a Ferrarit és Valentino Rossit.”

Nem feltétlenül az interes kötődés miatt mondott nemet 12 évesen a Juventus invitálására, hanem mert nem akarta otthagyni a családi fészket.

„Azután, hogy látott egy tornán, a Juve egyik edzője el akart vinni magával. Én meg, emlékszem, a költözés gondolatától is elsírtam magam.”

No de ott tartottunk, hogy első felnőtt évadát csinos kis gólterméssel fejezte be, s az első élvonalbeli szezonjában, a 2013–2014-es idényben sem keltett csalódást: szinte minden egyes dicsérő szónak megfelelve január végéig berámolt 12 gólt, a Milan elleni mesternégyest hagyva meg a legemlékezetesebb mementónak. (A Sassuolo azzal nyert 4–3-ra, de alighanem ugyanilyen élénken él a klub drukkereinek emlékezetében a következő idénybeli tripla, amivel a kiscsapat 3–2-re győzte le a Rossonerit.)

Szemtelenül fiatal kora ellenére sokakban megfogalmazódott akkor a gondolat, Berardi akár be is csekkolhat a brazíliai világbajnokságra tartó gépre, és bár végül lemaradt a vb-járatról, bő egy év múltán az új kapitány, Antonio Conte meghívta a válogatott összetartására, pechjére azonban megsérült. Csak 2018-ban mutatkozott be a squadra azzurrában, annál a Roberto Mancininél, aki később is a legjobbat hozta ki belőle. A tavalyi torna teljesítményére a koronát Eb-győzelemmel feltevő olasz válogatottban leginkább az első két csoportmeccsen parádézott, akkor nehezen tűnt elképzelhetőnek, hogy az új szezont is Sassuolóban kezdi meg, mégis így lett. Lehet, tényleg az utolsót?

„Ő a mi bajnokunk, a klub zászlóvivője. Imádom, ahogy a többi játékosunkat is. Szívem szerint ahogy Mimmótól, egyetlen más futballistánktól sem válnék meg – fejtegette az idei tavaszon a klub vezérigazgatója, Giovanni Carnevali. – Mimmo tavaly gondolt először érdemben a távozásra, a Fiorentina ajánlatát még csak mérlegelni sem volt azonban érdemes. A Milan? Igen, illene a csapatba, de bármely itáliai topklubnak lennék is az edzője, őt akarnám elsőként megszerezni.”

Az igazgató a Sassuolo egy másik igencsak kapós játékosáról, az idén 16 bajnoki gólt termelő Gianluca Scamaccáról is beszélt, majd kijelentette:

„A legjobb játékosaink kikiáltási ára 30 millió euró, onnan lehet nekifutni a tárgyalásoknak. A Sassuolo nagyon határozott stratégia mentén működik, csak akkor adunk el bárkit is, ha megvan a helyettese.”

Scamaccaval a válogatottban is egymás mellett játszhatnak, nem csak klubszinten. (Forrás: Getty Images)

Berardit azért korántsem lenne gyerekjáték pótolni, sorozatban a harmadik idényében rugdossa nagy mennyiségben a góljait, az idei számai kiváltképp elképesztőek: szélsőként szerzett 15 gólt, ha a kiharcolt büntetőt is asszisztnak vesszük, akkor gólpasszból 17-nél jár, és összesen 81 helyzetet teremtett a társainak. 105 lövéssel próbálkozott egyébként, nagyjából minden másodikból el is találta a kaput (47-szer), de ezeken túl is akad még három további szegmens, amelyekben európai összevetésben is kimagasló: az egyik a labdaszerzések-labdalopások, a másik a progresszív passzok száma (ezek a büntetőterületre bepasszolt labdák, illetve azok az átadások, amelyek az ellenfél térfelén minimum tíz méterrel előbbre viszik az akciót), a harmadik pedig a lövéssel végződő akciók előkészítése (ami történhet passz, cselezés vagy szabadrúgás kiharcolásából). Egyszerre rendkívül gólerős és hasznos futballista tehát, aki megőrizte ösztönösségét, és aki, ha most, 27 évesen nem igazol el egy európai élcsapatba, később már aligha fog. Az esélyt mindenesetre megadná magának.

„Jól érzem magam a bőrömben, elsősorban mert komplettebb játékossá váltam az évek alatt, és mert kevésbé vagyok immár forrófejű. Ma is nehezen váltanék klubot, de nem rémiszt már meg annyira a gondolat, mint egykor. Az a célom, hogy egy jó olasz vagy más európai csapatban játsszam, olyanban, ahol valóban játszhatok, hétről-hétre. Ha érkezik ajánlat, legyen az akár a Milan, megfontolom, és ha az a Sassuolónak is megfelel, elfogadom. Ha én magam választhatnék, a Liverpool mellett döntenék.”

Nem tűnne éppenséggel rossz választásnak. Pláne, hogy az angolok jobbszélsője, bizonyos Mohamed Szalah még mindig nem hosszabbította meg jövőre lejáró szerződését…

Kiemelt kép: Getty Images