Bijan Robinson, a rossz korba született futó

Az analitika megjelenése az NFL-ben egy pozíciónak sem ártott annyit, mint a futóknak. A 2010-es évek egyik legegyértelműbb folyamata volt a pozíció elértéktelenedése, és a csapatok jelentős része már nem volt hajlandó értékes draftpickeket és magas fizetést áldozni a running backekre. Ennek az évtizednek volt egy másik, szintén futókhoz köthető jelensége is, méghozzá az, hogy időről időre érkeztek olyan újoncok, akiket a játékos-megfigyelők generációs tehetségnek tituláltak, és amellett érveltek, hogy igenis megéri őket az első körben, annak is az elején kiválasztani. Ilyen volt Ezekiel Elliott, Leonard Fournette, Christian McCaffrey vagy éppen Saquon Barkley is.

(Forrás: Sporting News)

Szinte makulátlan játékos

Robinson meccsfelvételeit elnézve nem sok dologba lehet belekötni, ugyanis minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit a csapatok keresnek egy futóban. Fantasztikusan lát a pályán, remekül olvassa a blokkokat, és ha szükség van rá, türelmesen megvárja, amíg kialakulnak. Azonban abban a pillanatban, hogy megnyílik előtte egy lyuk, gondolkodás nélkül robban be oda. Ezután már borzalmasan nehéz őt földre vinni, mert akár erőből, akár az irány- és ritmusváltásaival is képes elrontott szereléseket kiharcolni. Utóbbiban kimondottan erős, tökéletesen érzi, hogy mikor érdemes lassítania és mikor kell begyújtania a rakétákat. Ezt pedig remekül kombinálja a gyors, sebességvesztés nélküli irányváltásaival, amiket a fantasztikus egyensúlyérzéke tesz lehetővé számára. Ez okozza azt is, hogy még a jobb szerelési kísérletekről is képes lepattanni, míg ha valaki csak a karját használva akarja őt földre vinni, az jobb, ha meg sem próbálja.

2023-ban egy futónak már nem elég, hogy a földön termelje a yardokat, ahhoz, hogy posztja elitjébe tartozzon, a passzjátékban is hasznosnak kell lennie, Robinson pedig ezen a téren is kimagasló. Minden útvonalat precízen fut meg, míg a labdát olyan magabiztossággal húzza be, mintha elkapó lenne. Ez már csak azért is fontos, mert a futóknál előfordulhat az úgynevezett bodycatching, amikor a játékos nem a kezeit használja az elkapásra, hanem beengedi a labdát a testéhez, ami elejtett passzokhoz vezethet. Robinson azonban nem az ilyen futók táborát erősíti, ő könnyedén kapja le a labdákat a levegőből. Amikor a running backek passzjátékban való hasznosságáról beszélünk, nem szabad megfeledkezni arról, hogy az elkapásokon túl is van élet, sőt talán még fontosabb is, hogy a futó mennyire tud besegíteni az irányító megvédésébe. Robinsont ezen a téren sem kell félteni, rutinos passzblokkoló, aki aktívan keresi, hogy hol segíthet be a támadófalnak, és ha kell, mindenféle nehézség nélkül veszi fel a szabadon érkező blitzelő védőket.

Robinson játékába tehát nem nagyon lehet belekötni, hiszen nincsenek égbekiáltó gyengeségei és pályán kívüli ügyei sem, sőt kimondottan jó csapattársnak tartották a Longhornsnál. Mondhatnánk akár azt is, hogy olyan közel áll a tökéletes prospecthez, amilyen közel játékos állhat, de természetesen mindenkinek vannak hibái. Ha nála mindenáron szeretnénk negatívumot találni, akkor talán az a legszembetűnőbb, hogy túl magasan van a súlypontja, ami főként a rövidyardos és a célterülethez közeli szituációkban hátráltatja. Félreértés ne essék, ezekben a helyzetekben is megállja a helyét, de egy kicsit alacsonyabb súlyponttal még hatékonyabbá válhatna.

Első körben futót?

Ha Robinson bármelyik másik pozícióban rendelkezne ennyire lenyűgöző tudással, kétség sem férhetne hozzá, hogy az egyik első kiválasztott lenne. Ahogy hasonló helyzet állna fent akkor is, ha 2008-at írnánk, de a mai NFL egyszerűen nem értékeli a futókat.

Persze akadnak különleges játékosok, akik meg tudják emelni egy támadósor plafonját, de sokkal inkább jellemző az, hogy az offense határozza meg az ő teljesítményüket.

Ráadásul igazán nagy különbség nem mutatkozik a poszt szigorúan vett elitje és a gyengébb játékosai között. Emiatt nem is érdemes igazán jelentős erőforrásokat áldozni futóra, hiszen egy olcsóbb játékos is képes lesz hasonló teljesítményre, más csapatrészekben viszont igenis meg kell fizetni a minőséget. Ebből adódik az is, hogy egy korán kiválasztott running back fizetése az NFL-beli posztriválisaihoz képes magasabb lesz, mint egy ugyanott húzott bármelyik másik poszton játszó játékosé. Ha például Robinson az esetében egyik legvalószínűbbnek tartott helyen, 1/10-en kel el, akkor 2023-ban a tizenötödik legjobban fizetett futó lesz, míg ha mondjuk ugyanitt egy védőfalembert választana az Eagles, az első harmincba se férne be a posztján. Ahhoz tehát, hogy Robinson vissza tudja hozni az árát, azonnal a liga egyik legjobbjává kell válnia, ami még egy hozzá hasonló prospect esetében is kockázatossá teszi a kiválasztását.

Erre rátesz még egy lapáttal az a tény is, hogy egy átlagos futó karrierje nagyjából két és fél évig tart, ami majdnem egy évvel rövidebb a ligaátlagnál. Ez abból adódik, hogy ők vannak a legnagyobb terhelésnek kitéve, így ők használódnak el a leggyorsabban. És ez alól Robinson sem kivétel, hiszen aki kiválasztja, azzal a céllal teszi majd, hogy a csapata igáslova legyen, az ilyen terhelés pedig jelentősen megnöveli egy potenciális sérülés esélyét.

(Forrás: on3.com)

A felsorolt érvek ellenére két-három évente érkezik egy running back, akiről mindenki azt állítja, hogy különleges, és bár alapvetően nem szabad futóra korai draftjogot áldozni, ő a szabályt erősítő kivétel. Utólag visszatekintve azonban nem igazán jöttek be ezek a jóslatok, mert bár Ezekiel Elliott éveken át a Cowboys első számú futója volt, egy Jalen Ramsey kaliberű cornerbackkel valószínűleg többre mentek volna. Hasonló a helyzet Saquon Barkleyval, akinek a játéka folyamatosan lekövette a Giants teljesítményét, és nem tudta olyan szintre emelni a csapata támadójátékát, amit elvárnánk egy 1/2-es picktől. Leonard Fournette még idáig sem jutott el, ő egyértelműen felsült az NFL-ben, legalábbis elsőszámú futóként. A vele egyszerre a ligába kerülő Christian McCaffrey ezzel szemben megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak, és igazán különleges játékossá vált, ám a Panthers sokkal előrébb vele sem jutott. A közelmúltban Josh Jacobs, Clyde Edwards-Helaire, Najee Harris és Travis Etienne bővítette az elsőkörös futók névsorát, és egyelőre nemhogy nem tudták bizonyítani, hogy jó ötlet volt a kiválasztásuk, de azt sem lehet kijelenteni róluk, hogy az évfolyamuk legjobb running backjeivé váltak volna.

Összegzés

Kétség sem férhet hozzá, hogy Robinson különleges tehetség, akit néhány elődjével szemben joggal nevezünk generációsnak, ugyanakkor akármennyire is jó játékos, nincs olyan, hogy biztos választás. És legyen akármilyen minimális is ez a kockázat, ezt is figyelembe kell venniük a csapatoknak, amikor meghozzák a döntésüket. Márpedig ez a kockázat elegendő lehet ahhoz, hogy elriassza őket, hiszen óriási haszonnal akkor sem jár a kiválasztása, ha valóban a neki jósolt karriert futja majd be.

Kiemelt fotó: Getty Images