Billy Wright, az első celeb labdarúgó

Hogy David Beckham karrierjének használt-e celebbé válása – a Spice Girls egyik tagjával, Victoria Adamsszel való megismerkedésével, majd házasságukkal lett klasszis futballistából világszerte ismert ikon –, arról megoszlanak a vélemények (ha Sir Alexet kérdezzük, a válasz az, inkább ártott), az ötvenes évek hasonlóan népszerű álompárját Billy Wright és Joy Beverley kettőse alkotta. Wrightot eleve mindenki szerette: ő volt a jóképű, szőke sztárfutballista, jó megjelenéssel, a jófiú habitusával, ami nem csak szerep volt, a bensőjéből fakadt.

„A csapatkapitányi poszt a vezetés művészete, nem a diktatórikus uralkodásé”

– vallotta.

S ha már ennyire szerették Angliában, miért ne választott volna magának legalább annyira nagy becsben tartott társat? Elvégre ő volt az angol válogatott csapatkapitánya, aki a futball históriájában először jutott el 100 válogatottbeli fellépésig, a kor nagycsapatát, a Wolverhampton Wandererst segítette trófeákhoz, mindig alázatos játékkal. Dicséretes munkamorálja és végtelen szerénysége ugyancsak messze földön híressé tette, de hogy mindahány címe ellenére megőrizte visszafogottságát, talán posztján is múlt: akkoriban sem a középhátvédek uralták a címlapokat, minthogy pedig nem ő döntötte el a meccseket, elismertsége ellenére sem került olyan reflektorfénybe. Házassága persze mindjárt változtatott a status quót.

A Wolves és az angol válogatott csapatkapitánya a híres Beverley Sisters legidősebb nővérét, Joyt vette feleségül 1958 nyarán, egy évvel azelőtt, hogy visszavonult volna. Népszerűségét pedig igencsak növelte a korabeli „lánybandataggal” kötött frigye.

Joy és ikerhúgai a BBC rádióműsorában vettek részt meghallgatáson 1944 végén, majd miután találkoztak Glenn Millerrel és big bandjével, a neves dzsesszmuzsikus meghívta őket együttese mellé. Felvettek együtt dalokat, fel is léptek közös produkciókban, bár a nővérek nem engedték, hogy Miller zenét írjon nekik. „Azt megoldjuk magunk”, jelentették ki karakánul. A három testvér popularitása pedig egyre csak nőtt: elkezdtek a BBC délelőtti műsoraiban szerepelni, ahogy az amerikai NBC-n is; az Egyesült Államokban a Glenn Miller Band a háborút túlélő tagjaival vettek részt közös fellépéseken.

A szigetországba visszatérve a BBC saját showműsort készített a lánytriónak, a Those Beverley Sisters – eredeti címén Three Little Girls on View, amelyben a kor népszerű dalait adták elő – hét évig szórakoztatta a tv-nézőket.

A Beverley Sisters (Forrás: Beverley Sisters Facebook)

A nővérek 20 éven át az Egyesült Királyság legjobban fizetett női előadóinak számítottak – mai árfolyamon úgy 10 000 fontot, 4,5 millió forintot is megkerestek egy héten, BEV3 rendszámú Rolls-Royce-szal jártak –, számos rendkívül népszerű varietéműsorban léptek fel, ahogy 2002-ben, a királynő uralkodásának 50. évfordulójára rendezett ünnepi műsorfolyamban is. Abban az évben bekerültek a Guinness-rekordok közé is, mint a világ leghosszabban létező énekegyüttese.

Amúgy pedig úgy éltek és viselkedtek, mintha csak hármasikrek volnának. Gyerekkorukban egy ágyban aludtak szűk kelet-londoni otthonukban, ugyanolyan ruhát viseltek, mindig egyszerre beszéltek, és olyannyira összenőttek, hogy felcseperedve megegyeztek abban, bármelyikük is menjen előbb férjhez, egy évet biztosan együtt marad még azután a trió.

Wright és Joy (leánykori nevén Joycelyn Victoria Chinery) titokban terveztek összeházasodni a dorseti Poole-ban, híre ment azonban a tengerparti frigynek, így mire beértek a házasságkötőbe, ezrek vártak rájuk. Joy mégiscsak Anglia legkedveltebb futballistájának adta be a derekát – akkor már másodszor az életében. 1945-ben hozzáment egy amerikai repülőshöz, öt év múltán azonban el is váltak – Joy egyedül maradt kisfiával, Vincenttel. Nyolcéves korában elvitte egy futballmeccsre a kor nagycsapatát, a Wolverhampton Wandererst megcsodálni, de a híres anyuka nem a Wolves játékától alélt el, hanem annak csapatkapitányától.

„Szerelem volt első látásra”, mondta később, a bemutatkozás pillanatát felelevenítve, szerelmük márpedig Billy Wright 1994-ben bekövetkezett haláláig tartott. Wright sajátjaként tekintett Vincentre, és családtagként az Észak-Londonban, egymás szomszédságában lakó testvérekre. Joynak és Billynek két közös lánya született, az énekesnő pedig jócskán túlélte férjét: 21 évvel később, 2015-ben hunyt el, 91 évesen.

Elmerülve még Wright privát életében, érdekes, hogy alkoholizmusáról sokan évekkel a halála után értesültek csak, bár sikeresen megküzdött kényszerbetegségével. Hogy mi válthatta ki? Nehéz egzakt választ adni, egyes feltevések szerint a magány, hogy felesége, Joy a showbizniszbeli elfoglaltságai miatt sokat időzött Londonban, Wright kevesebbet.

Az első közös gyermekükkel (Forrás: Birmingham Live)

35 évesen döntött úgy, felhagy a futballal, azután, hogy az edzéseken nem bírta már tartani a tempót a fiatalokkal. Az edzősködéssel telt évek után televíziós szakemberré avanzsált, ami nem összetévesztendő a futballszakértői titulussal. Bár az utóbbiként kóstolt bele a média világába, később hivatali szerepre váltott, és a közép-angliai központú ATV-nek, majd utódjának, a Central TV-nek lett a sportfőszerkesztője, egészen 1989-es visszavonulásáig.

Időközben némi port egy gázolásos ügye is felvert. Történt, hogy egy West Ham–Manchester United meccsre a felesége kocsijával igyekezve ütközött a robogóján ülő John Stonemannel. Stoneman elmondása szerint Wright előbb tovább gurult, végül azonban megállt, félrehúzódott, visszaballagott a motoroshoz, és azt kérdezte:

„Nem gondolja, hogy baromi egy szerencsés flótás?”

Stoneman állítólag jelezte Wrightnak, hogy a vállát alaposan megütötte, a legendás futballista rá sem hederítve azonban visszasétált négykerekűjéhez, és elhajtott. Anélkül, hogy a nevét vagy a címét elárulta volna, noha a sértett, és az igazát a bíróság előtt kereső Stoneman mindkettőt elkérte tőle. Wright ezzel szemben azt vallotta, megkérdezte Stonemant, jól van-e, hozzátéve, nem is szokott azzal a szóhasználattal élni – „bastard lucky” –, amit Stoneman tőle idézett. A bíró, Cecil Campion végül ejtette az ügyet, ami manapság, a közösségi média világában nyilván jó adag csámcsogásra adott volna okot, és nagy létszámban sorakoznának fel az „öntelt, bunkó, milliárdos focista” jelzőkkel Wrightot pocskondiázó, illetve a futball-legenda ártatlanságát védő fogadatlan prókátorok („semmi baja nem lett, biztos csak egy kis népszerűségre vágyott, különben is, úgy cikáznak ezek a scooteresek, mintha az övék lenne az út”).

Az incidens nem gátolta meg abban, hogy a Brit Birodalom Rendje kitüntetés birtokosa legyen, hovatovább 2009-ben egy angol futballügynök kezdeményezésében kampány indult, hogy posztumusz lovaggá üttessék, és a Sir Billy Wright megnevezés dukáljon neki, amit az akció támogatói Wright a futballért tett szolgálatával indokoltak, no meg azzal, hogy pályafutása befejezése után is a labdarúgás hű nagyköveteként népszerűsítette a sportágat. A játékosmenedzser Bryan Yeubrey semmit sem bízott a véletlenre: írt a Palotának, a miniszterelnöknek, a Képviselőháznak, a Lordok Házának és a labdarúgó-szövetségnek is.

„Billy Wright a háborút követő időszakban elképesztően sokat tett hozzá a futballhoz, az emberek egyik legfontosabb szórakozásához”

– fogalmazta meg indoklásában, a kezdeményezés azonban nem járt sikerrel.

Népszerűsége így is vetekedett a későbbi világbajnok Sir-ökével, Bobby Charltonéval vagy Geoff Hurstével, meglehet azonban, ehhez egy bizonyos táncdalénekesnek is volt némi köze.