Bolo, Yuri és Depi – Az SD Ponferradina lerombolhatatlan tornyai

A klub alapítása 1922. június 17-re datálható, amivel Kasztília és León tartomány legősibb csapatának számít és mindig is El Bierzo megye zászlóshajója volt. Az egész környék támogatását élvezte, de ettől függetlenül komolyabb sikereket sosem tudtak elérni. Az 1940-es évek közepéig csupán regionális szinten szerepeltek, majd a következő három évtizedben a harmadik vonalban küzdöttek. A hetvenes évek liftezése után egy kisebb regionális időszak következett, majd huzamosabb időket töltöttek el egyik, illetve másik szinten. Az első jelentősebb siker a kilencvenes évek elején jött, az 1990-91-es szezonban a negyedik körig meneteltek a Király-kupában. Egy újabb nem túl izgalmas évtized után a 2005-06-os idényben a harmadosztály 4. helyén zártak a II. csoportban, a rájátszásban pedig az Alicantét, az Águilast és a Las Palmast maguk mögé utasítva történetük során először feljutottak a második ligába. Az azonnali kiesés után megkezdődött a két osztály közti hullámvasutazás, aminek egyelőre

Jon Andoni Pérez Alonso, vagyis Bolo kinevezése vetett véget, aki magasabb szintre emelte a csapatot. Vele jött össze 2019-ben a feljutás, majd a bennmaradás és most a feljutásért való küzdelemnek is ő az egyik legfontosabb letéteményese.

A SIKEREDZŐ

Jon Andoni Pérez Alonso 1974. március 5-én született Bilbaóban. A baszk városban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, a Club Athleticnél lett hivatásos focista, legszebb éveit azonban a Rayo Vallecano játékosaként húzta le az élvonalban a hórihorgas csatár. Karrierje utolsó évében a harmadik ligás Barakaldo CF csapatát erősítette, ahol visszavonulása után meg is kapta a sportigazgatói pozíciót. 2009-től négy éven keresztül látta el ezen feladatokat, aztán felmondott, hogy belevágjon az edzősködésbe. Elvégezte a megfelelő képzéseket, megszerezte a szükséges  papírokat, majd a negyedosztályban szereplő Arenas Club de Getxo kispadjára ült le 2014 tavaszán. A baszk kis csapattal első teljes szezonja végén kivívta a feljutást, majd a következő három idényben egyaránt stabil középmezőnybeli helyezést ért el.

Így jutottunk el 2018 nyaráig, amikor az SD Ponferradina megadta neki a lehetőséget, hogy egy sokkal nagyobb költségvetésű klubnál dolgozhasson, mint a baszk kis csapat. Bolo szakmai megújulást jelentett a kasztíliaiak számára, mert a korábbi, védekezésben elképesztően gyenge csapatnak rendbe szedte a hátsó alakzatát, miközben elöl ő is támaszkodhatott Yuri de Souza góljaira, ahogy elődjei is. Az első idényében azonnal második helyre kormányozta a csapatot az I. csoportban. Ennek köszönhetően részt vettek a rájátszásban, ahol az első körben az UE Cornellá, a másodikban az FC Cartagena, végül pedig a Hércules Alicante együttesét kiejtve eljutottak a fináléig, aminek megvívására azonban végül nem volt szükség, mert a másodosztályban történő kizárások okán a CD Mirandés csapatával karöltve feljutottak.

None

Az osztályváltást követően a bennmaradás kiharcolása érdekében Bolo ugyan szerkezetileg nem, de stratégiailag némi változást ismét eszközölt. A csapat mélyebben kezdett játszani, kevésbé akart labdát birtokolni és láthatóan reaktívabb felfogást honosított meg, ami nem igazán feküdt a gárdának. A kezdeti, tanulási folyamatot követően végül beleszoktak és ha nem is könnyedén, de kivívták a bennmaradást a koronavírus által is nehezített szezon során. A tavalyi idényben aztán már kicsit visszatért régi elképzeléseihez és a másodévesek nehézségeinek leküzdése érdekében egy labdabirtoklósabb, „játszósabb” focit nyújtva igyekeztek szintet lépni. Hogy ez mennyire sikerült, azt nem biztos, hogy az a hat pont adja vissza, ami különbség volt a két szezonjuk közt – bár ez a tabellán tíz helyezésben is megmutatkozott –, hanem hogy sokkal nagyobb élvezet volt nézni a játékukat, amit a visszatérő nézők is díjaztak. Idén ez még tovább javult és ennek a védekezés lett a legnagyobb nyertese, mert a labdatartással való biztosítás a megfelelő emberekkel már eredményességgel is párosul, és a szezon felén túl szép reményeik vannak arra, hogy odaérjenek a rájátszás mezőnyébe, amire még sosem volt példa.

A KLUBLEGENDA

Egy alacsony osztályú csapatban elvétve találni olyan légiósokat, akik huzamosabb ideig maradnak, hát még akkor, ha mindezt sikeresen is teszik. Yuri de Souza Fonseca egy ilyen „különlegesség”, hiszen a már 39 éves brazil támadó 2009 óta – egy röpke kínai kalandot leszámítva – tagja a csapatnak és állítása szerint nem is lehetne jobb helyen, mint Poferrada városában.

Az örökranglista 3. helyén áll a mérkőzések tekintetében, azonban, ha sikerülne kivívni a rájátszást, akkor már ebben a szezonban megdöntheti Eduardo Fernández rekordját, aki 19 találkozóval van előtte. Azonban a brazil nem csak a korábbi sikerei miatt alapember még mindig, hanem azért is, mert továbbra is rendületlenül termeli a gólokat. 178 találatával ő áll az all time-lista első helyén, hússzal megelőzve azt a Marcos Tyrone-t, aki a meccslistán még néhány egységgel előrébb jár. 

None

Yuri kilenc alkalommal volt a csapat házi gólkirálya, az elmúlt tíz esztendő során csak egyszer nem ő lett az – amikor Kínában kalandozott –, viszont mind a harmadosztályban (64), mind a második vonalban (102) övé a legtöbb gól az együttesben.

Ugyan gólkirály egyszer sem tudott lenni, pedig a 2012-13-as idényben 21 alkalommal volt eredményes a Segundában, de akkor az csak a dobogó alsó fokára volt elég, míg a 2017-18-as szezon során a harmadik vonalban szerzett húsz találata a második legtöbb volt. A vezetőedzővel remek a kapcsolata és Bolo neki kedvező játékot igyekszik a támadó oldalon kialakítani, amit a veterán csatár meg is hálál, hiszen a feljutás évében 18, majd a bennmaradással végződő idényben szintén 18 találatot jegyzett. Aztán az előző idényben már egy kicsit visszább vett és csak 11 gólig jutott, de idén már most kilenc alkalommal volt eredményes, amivel ismét főszerepet vállal a kasztíliaiak sikeres szezonjából.

A KABALA

A Ponferradina kabalája Depi, egy torony, akit a város templomos kastélyának tiszteletére találtak ki, és a klub címerében is szerepel. 2016. május 1-jén mutatkozott be, amikor a másodosztályban már biztos volt a kiesés, azonban az új idényre szerettek volna családiasabb hangulatot teremteni a helyi szurkolóknak. Ő volt a jelképe annak, hogy a harmadosztályban az El Toralínban rendezett meccsekre „családi kedvezménnyel” is lehetett bérletet vásárolni, illetve ott volt minden hazai meccsen hangulatfelelősként.

None

Ez nem változott a második ligában sem, a helyiek a csapat mellett Depit is nagyon megkedvelték, és már a harmadosztályban is rendszeresen jött össze 4000-5000 fő a 8300 férőhelyes stadionban. A hazai pályán azóta is jól megy a kasztíliaiaknak, akik hamarosan akár azon is gondolkodhatnak, hogyan bővítik majd a létesítményt, ha  a rájátszást érő helyüket meg tudják tartani és esetlegesen feljutnak az első osztályba.

Borítókép forrása: solofondos.com