Bombagólok, Foden-varázslat, alárendelt szerepben a United – ezt hozta a manchesteri derbi

„Tudunk ki-ki meccset játszani velük, pariban lenni. Ezt azért az elmúlt években is megmutattuk. Nagyon tisztelem az ellenfelet, de bebizonyítjuk majd, hogy le tudjuk győzni”

– nyilatkozta Erik ten Hag a manchesteri derbi előtt. Nos, ezúttal nem sikerült.

És nem feltétlenül a vereség ténye lehet bántó United-oldalon, mert az 1–3 még tisztességesnek nevezhető különbség, hanem a játék képe. Ahogyan eltelt a mintegy 100 perc. Hogy annyira alárendelt szerepet töltött be az angol rekordbajnok. Akkor is, ha Marcus Rashford bombagóljával a nyolcadik percben vezetést szerzett, és akkor is, ha ugyanő még kétszer betalálhatott volna. Előbb nem sokkal a gólja után vezethette volna a labdát Edersonra, feltéve, hogy meg tudja azt szelídíteni, majd a 23. percben viszonylag közelről, kapásból lőhetett volna kapura Bruno Fernandes beadása után, csak épp nem találta el a labdát. Mindkét jelenetsor azt bizonyította, hatalmas gólja ellenére sincs még csúcsformában a 26 éves angol – bár nyilván nem könnyítette meg a helyzetét, hogy Jonny Evanshez hasonlóan nem éppen tökéletesen fitten vállalta a játékot. Ettől még, ha a lelátón helyet foglaló Gareth Southgate-nek most kéne kijelölnie az angol válogatott kezdőcsapatát, Harry Kane mellé Bukayo Sakát, illetve Phil Fodent jelölné. A City támadóját, aki viszont klasszis formát mutat.

Ez jó ideje nem egy kiegyenlített derbi, sokszor hajaz tanár–diák meccsekre

Ezúttal előbb maga is jelentkezett egy bombagóllal, majd kiváló passzjáték végén a hosszú sarkot kilőve segítette vezetéshez csapatát. A második családját. A klubját, amelyik sokkal több neki, mint szimpla munkahely. A második otthon. És ha a rühellt szomszéd ellen kell felvenni a harcot, ő még inkább megmutatja, milyen fából faragták, hogy mit jelent neki a Manchester City, amelyhez négyéves kora óta tartozik: kilencedik United elleni bajnokiján a hatodik gólját is megszerezte. (Ahogy egyébként az sem véletlen, hogy a város túloldalán cseperedő Rashford is berámolt immár hat bajnoki gólt a derbifellépésein.) Mert nyilván extra motivációval játszik ilyenkor. Akkor is, ha a játékminőséget tekintve ez jó ideje nem egy kiegyenlített derbi, sokszor hajaz tanár–diák meccsekre. Dacára annak, hogy a Guardiola-érában hétszer azért a United nyert. 12-szer viszont a City.

Merthogy a United – főként a mostani – számos szegmensben középcsapatra valló számokat produkál. A City elleni városi rangadóba úgy ment bele, hogy a 36 PL-ben szerzett gólja csak a 13. legjobb a mezőnyben, a 40-es xG csak a tizedik, a 9,4 százalékos lövési hatékonysága (vagyis hogy hány próbálkozásából születik gól) a 18. helyre elegendő, azzal pedig, hogy hét bajnokin maradt gólképtelen, a 16. pozíciót foglalta el. Ezúttal legalább betalált. De nem csak a támadó statisztika ijesztően gyenge, a védekezővel is adódnak bajok: már a meccs előtt a 17. legtöbb lövés érkezett a kapujára (és nyilván nem javított a helyezésén a City 27 próbálkozása), az ellenfelek kialakította helyzetek minősége alapján a 43 várható kapott gólja a 12. helyre taszította, és a rögzített helyzetekből kapott tíz góljára sem lehetett büszke: a 17. helyet foglalta el ezzel a vonatkozó listán. A 27. fordulóban pedig elszenvedte 11. bajnoki vereségét. Mentségére váljék, hogy szinte az egész szezont toldozott-foldozott védelemmel kellett lejátszania, és a hétvégén sem számíthatott két legjobb hátvédjére, Lisandro Martínezre, valamint Luke Shaw-ra. Ez persze aligha vigasztalja a United híveit, ahogyan az új résztulajdonost, a szakmai ügyekben eztán stábjával döntő Sir Jim Ratcliffe-et sem. Ten Hag márpedig az állásáért is küzd az idén, és ha a sérülések dacára sem képes a szezon végéig valami jól kivehető stílust, konzisztens játékfelfogást meghonosítani, alighanem búcsút inthet az Old Traffordnak. Úgy biztosan, ha a BL-ről is simán lemarad.

„Összességében jó teljesítményt nyújtottunk” – mondta Ten Hag

A City ellen igyekezett csapata határozott koncepcióval pályára lépni: a saját térfelét megszállva, a középső területeket alaposan lezárva próbált futballozni – Scott McTominay és Bruno Fernandes dolga volt a Rodri–John Stones belső középpályás duót kordában tartani –, vagyis jobbára csak védekezni, a kevés elfutásból pedig veszélyes helyzeteket kialakítani. A gólon kívül – ami nem is volt igazából helyzet, inkább egy klasszismegoldás – egyszer teremtett igazán veszélyt az első 45 percben, a második félidőben szintén, Ederson szerencséjére azonban a kapus a labdát érte el előbb a leshatáron kilépő Alejandro Garnacho elől tisztázva. Ezen túl? Összesen három kapuralövés (2003 óta egyszer produkált ennél is kevesebbet, Ralf Rangnick időszakában a Liverpool ellen), 0,26-os xG, 26 százalékos labdabirtoklás, 79 passz az ellenfél térfelén – ugyanez a Citynél 523 –, kilenc labdaérintés a rivális 16-osán belül (ellenoldalról 69). Ten Hagnak viszont tetszett…

„Összességében jó teljesítményt nyújtottunk” – mondta a holland. – „Vezettünk, megvolt a lehetőségünk, hogy elmenjünk két góllal. Nagyon jól védekeztünk, és az első gólt azután kaptuk, hogy Marcust vitathatóan állították meg. A pálya közepét jól lezártuk, a büntetőterületünket szintén. A támadóink sebességét kihasználva akartunk a védővonal mögé kerülni. Mindvégig tartottuk magunkat a tervhez.”

Csak hát ez a 3–1-es vereséghez volt csupán elegendő, bár az is igaz, hatalmas mezőnyfölényük ellenére a hazaiaknak két egyéni villanásra volt szükségük ahhoz, hogy megfordítsák a derbit. Persze ahol ennyi briliáns játékos gyűlik össze, ott valószínűsíthető, hogy valamelyik előbb-utóbb varázsol, ezúttal (is) Foden tündökölt. Duplája után 11 gólos immár a PL-ben, amúgy 8,2-es xG-re rúg annyit, klasszishoz méltón. 83 próbálkozásból jött össze a 11 találat, Guardiola nem is győzte dicsérni az összecsapást követően:

„A győzelmet érő megmozdulásokkal válsz világklasszissá. Sokan játszhatnak jól, de klasszisként a győzelemhez kell hozzásegítened csapatodat, Phil ezt teszi. Mit is mondhatnék még? Imád futballozni. Nem csak szereti ezt a játékot, imádja. Nagyon sok meccset játszik immár, ez is kellett a klasszissá válásához. Mindig is rendkívül tehetséges volt, immár azonban sokkal érettebb, sokkal inkább érti ezt a játékot, főként a védekezést tekintve. Játszhat középen, a jobb oldalon, és húzhat onnan befelé, ahogyan a bal oldalon szintén, onnan is gólokat lő. Ő most a Premier League legjobb formában lévő játékosa, hihetetlen, amit művel.”

Ez az „élni vagy halni” ösvénye, amelyet végigjárva kiderül, meglesz-e a Citynek zsinórban a negyedik bajnoki cím

És hogy mennyire múlhat a remeklés a kiérdemelt bizalmon: Foden idén a lehetséges bajnoki játékpercek 90 százalékában a gyepen tartózkodik, az előző szezonban 54 százalékát, előtte a 62 százalékát, még egy idénnyel korábban csak a 47 százalékát töltötte a pályán. A képlet nála tehát pofonegyszerű: minél többet játszik, annál jobb. Guardiola az első félidőben ziccert hibázó – három méterről lőtt fölé – Erling Haalandról sem felejtett el szólni.

„Csalódott volt az elpuskázott nagy helyzet után, én magam is. De nem ez a lényeg, hanem hogy hogyan reagál. Tíz másodpercig bosszankodik, aztán a következő helyzetre fókuszál. Ha egymás után öt nagy helyzetet hagy ki, akkor is. Az igazán nagy játékosoknak, akik közül volt szerencsém néhánnyal együtt dolgozni, megvan az a képességük, hogy nagyon hamar elfelejtik a rosszat. A nagy teniszezők, golfozók, kosárlabdázók is hibáznak, ahogy mindenki más is, de ők olyankor is csak annyit mondanak magukban, hogy „ez van”. Mosolyognak egyet, pozitívak, magabiztosak maradnak, és a következő lehetőséget keresik. Ezek a valóban nagy játékosok ismertetőjegyei.”

Haaland ezúttal „csak” bebiztosította a győzelmet góljával – a csere Sofyan Amrabat labdavesztése után használta ki a ziccert –, a derbisiker pedig egy elég pofás széria újabb darabja: a City valamennyi sorozatot tekintve az utóbbi 16 mérkőzéséből 15-öt megnyert egy döntetlen mellett, igaz, a tíz bajnoki ellenfélből kilenc nem tartozott az első nyolchoz, ráadásul a tizedik, a United sem túl bivaly jelenleg, de ezeken a meccseken kellett szorgosan gyűjtögetni a pontokat – és közben megszerezni a klubvilágbajnoki címet, valamint előnyre szert tenni a BL nyolcaddöntőjében –, merthogy azt mindenki tudta az Etihad környékén, a március gyilkos lesz: a United után a Liverpool, az Arsenal és az Aston Villa elleni bajnoki következik (utóbbi már április elején). Ez az „élni vagy halni” ösvénye, amelyet végigjárva kiderül, meglesz-e zsinórban a negyedik bajnoki cím. Ami azt illeti, a könnyebbnek gondolt eddigi sorozat sem bizonyult ujjgyakorlatnak, minthogy a City a karácsony óta bezsákolt 28 pontjából 13-at hátrányból gyűjtött, tízet pedig a meccsek utolsó 20 percében szerzett meg.

Az mondjuk elég ígéretes, hogy a Manchester Unitedet úgy is sikerült legyőznie, hogy Kevin De Bruyne nem brillírozott – bár az első félidőben álompasszal ugratta ki a ziccert aztán elrontó Fodent –, Haaland pedig több rossz megoldással jelentkezett a kapu előtt, mint jóval. Elvégre, mire lesz képes a City, ha a káprázatos kettős ismét ihletett állapotba kerül?

Kiemelt kép: Mike Egerton / PA