„Brazília gyenge, és esélytelen a tornán”, „Identitásválság van, hiányzik a kreativitás” – nemzetközi lapszemle a selecao szerepléséről a Copán
A brazil válogatott ugyan csoportmásodikként továbbjutott a Copa América negyeddöntőjébe, de a mutatott játéka és az eredményei is csalódást keltőek – a szurkolók és az újságírók szerint is. Azt néztük meg, miben látja a nemzetközi sajtó és a játékosok a csapat várakozáson aluli szereplésének az okait.
Mint ismeretes, Brazília a D csoportban először 0–0-s döntetlent játszott Costa Ricával, majd 4–1-re legyőzte Paraguayt, végül 1–1-et ért el Kolumbiával szemben. A selecao legközelebb vasárnap lép pályára a tornán, a negyeddöntőben az aranyéremre is esélyesnek tartott Uruguay lesz az ellenfele.
„A csapat identitásválságon megy keresztül”
„A brazil válogatott az elmúlt világbajnokság óta nehéz időszakot él át, és a Copán is problémákkal küszködik” – írja a fotmob.com.
A lap az elemzésében kiemeli, hogy „Dorival Júnior irányítása alatt eddig veretlen a brazil válogatott, de hét mérkőzésből csak hármat nyert meg, a csoportmérkőzéseken pedig csak egy győzelmet aratott.” A cikk szerzője szerint „a csapat egyfajta identitásválságon megy keresztül: a tradicionális, szabadságra alapuló és a merevebb, kockázatkerülő stílus között keresi önmagát. Úgy tűnik, az új szövetségi kapitány mindkét felfogásból igyekszik meríteni, de a csapat támadójátéka hol ilyen, hol olyan, és a védelme is rosszabb, mint a legerősebb riválisaié.”
„Jobban ki kell használni a területeket”
A sambafoot.com egyik cikkéből kiderül: a brazil válogatott játékosai a Kolumbia elleni döntetlen után derűlátóak voltak csapatuk további szereplését illetően – ám az egyikük úgy véli, hogy a selecao még messze van a csúcsformájától.
„Nem kell aggódnunk a következő mérkőzések miatt. Aki meg akarja nyerni a tornát, az amúgy sem választhatja meg az ellenfeleit. Lépésről lépésre fejlődünk, jó úton vagyunk”
– nyilatkozta az FC Barcelona szélsője, Raphinha.
Marquinhos jóval kritikusabb a csapatával szemben. „Jobban ki kell használni a területeket, jobban kell forgatni a játékot. Az ellenfél térfelén nem voltunk elég hatékonyak. Ennek ellenére látom a fejlődést a csapaton. Viszont van még miben javulnunk, és fontos, hogy minél hamarabb csúcsformába kerüljünk. […] Most már minden mérkőzés egy döntővel ér fel. Uruguay ellen magabiztosan lépünk majd pályára, és bízunk benne, hogy nagyszerű eredményt érünk el” – véli a Paris Saint-Germain védője.
„Vinícius helyett Endrick vagy Evanilson”
A lap egy másik cikke kiemeli, a brazil válogatottnak újabb nehézséggel kell szembenéznie: Vinícius Júnior a Kolumbia elleni mérkőzésen megkapta a második sárga lapját is a tornán, ami egymérkőzéses eltiltást von maga után, így nem léphet pályára Uruguay ellen.
A Real Madrid támadójának helyettesítése minden bizonnyal nagy fejtörést okoz Dorivalnak. A sambafoot.com úgy véli, a Palmeiras játékosa, Endrick képes lenne pótolni a királyi gárda sztárját. A főleg középcsatárt játszó 17 éves játékos bevetése esetén Rodrygo és Raphinha valószínűleg a széleken játszana – véli a cikk szerzője.
Az újságíró hozzáteszi, a Portóban „remek szezont futó” (a bajnokságban 27 mérkőzésen 13 gólt szerző és 3 gólpasszt jegyző) Evanilson is képes lenne pótolni Viníciust. A középcsatár szerepvállalása esetén Rodrygóra és Raphinhára szintén a széleken számítana a szövetségi kapitány.
A lap szerint az is elképzelhető, hogy a támadó formációban Rodrygo középre kerül, és az eredeti helyén egy másik szélső kezd, aki nagy valószínűséggel a Girona kötelékébe tartozó, de állítólag a Manchester Citybe tartó Sávio lenne.
„Nincs sok idő kijavítani a hibákat”
„Dorival Júnior csapata ismét várakozáson alul teljesített Kolumbia ellen” – írja a 777score.com. A cikk szerzője úgy véli, „annak az okait, hogy miért nem játszik jól a csapat, hosszan lehetne részletezni”. Az újságíró a Kolumbia elleni mérkőzéssel kapcsolatban az alábbi hibákra hívja fel a figyelmet:
– a selecao passzkísérleteinek egyötöde sikertelen volt;
– a középpályás játékből hiányzott a kreativitás;
– a szélsők nem tudtak érvényesülni, az ellenfél kiválóan hatástalanította őket;
– a védelemben helyezkedési hibák voltak;
– a csapat nem találta meg a „kockázatvállalás és a hiba közti finom határvonalat”.
A portál szerint a csapat rossz szerepléséért nem csak Dorival a felelős, hiszen a szövetségi kapitány mindössze néhány hónapja dolgozik együtt a brazil válogatottal.
A lap ugyanakkor úgy véli, a tréner rossz döntései és a játékvezető hibái is hozzájárultak ahhoz, hogy Brazília nem tudta legyőzni Kolumbiát.
A cikk szerzője az írás végén hangsúlyozza, a szövetségi kapitánynak „nincs sok ideje kijavítani a hibákat és mentálisan helyre tenni a csapatot” az Uruguay elleni, magyar idő szerint szombat hajnali meccsig. Mint ismeretes, Marcelo Bielsa együttese százszázalékos teljesítménnyel zárta a csoportkört, a három mérkőzésen 9 gólt szerzett és csak 1-et kapott.
Kiemelt fotó: barcablaugranes.com