Brek Shea a labda mellett az ecsettel is kiválóan bánik
A korábbi amerikai válogatott futballista, Brek Shea nem csak a pályán alkotott, de a művészvilágban is megállta a helyét. Képei több ezer dollárért keltek el, a bevételből pedig jótékonysági szervezeteket és rászoruló gyerekeket támogatott.
Létezik egy mondás, miszerint a sport és főleg a labdarúgás, ha magas szinten művelik, igazi művészet. Leglátványosabban egyértelműen a brazilok űzik, elég csak például Romário, Ronaldo, Ronaldinho nevét említeni, vagy ha éppen úgy tartja kedve Neymar is csodálatos futballra képes, de korunk két legzseniálisabb futballistája, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo megmozdulásait is tátott szájjal nézték a szurkolók 15 évig.
A texasi születésű játékosnak nagy karriert jósoltak a helyi szakértők még a 2010-es évek elején, hiszen az egyik legjobb amerikai utánpótlással rendelkező FC Dallasban finomíthatta tudását 2008-tól kezdődően. Már fiatalon alapembernek számított Texasban, ahol 25 éves koráig 113 meccsen szerepelt, jó játékára pedig Angliában is felfigyeltek. 2013-ban vásárolta ki szerződéséből a Stoke City, ahol nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, ahogy a barnsley-i és a birminghami kölcsönjátéka során sem, így inkább az MLS-ben folytatta karrierjét. Noha korábbi, Dallasban mutatott teljesítményét nem tudta megismételni, a Vancouver Whitecaps, az Atlanta United, az Orlando City és az Inter Miami színeiben több mint 160 mérkőzésen játszott.
Badarság lenne összehasonlítani Shea futballtudását a sztárokéval, de a világ nem futballimádó részében mégiscsak Shea a nagyobb művész, az amerikai sportoló ugyanis szabadidejében a festészetben vezeti le a feszültségét. Legtöbb művét még a dallasi évei alatt készítette, elmondásai alapján a kezdeti, kis vásznakat végül felváltották a nagyobbak, a különböző rajzokból pedig végül a kortárs művészet egyik legabsztraktabb alkotásai lettek. Leginkább edzések után és mérkőzések előtt fogott ecsetet saját stúdiójában, a Left Foot Studióban, ami egyben a saját garázsa is volt ekkor.
„Imádom a labdarúgást, de a futballon kívüli dolgokat is ugyanúgy élvezem”
– nyilatkozta még a Whitecaps játékosaként, amikor a festészetről kérdezték.
A 33 éves Shea nem a saját kontójára festegetett. Még dallasi futballistaként egy árverésen 10 000 dollárt gyűjtött össze képeiből csapata alapítványának, amiből a franchise tulajdonosának, Dan Huntnak is jutott egy. Shea korábbi nyilatkozta szerint főnöke egy olyan kiállított festményét vásárolta meg tőle, ami nem szerepelt az árverésen, ráadásul többen is próbálták megszerezni Hunttól a képet, ő nem volt hajlandó túladni rajta. A Kontrollált káosz elnevezésű művészeti kiállítását Vancouverbe is magával vitte, ahol szintén hatalmas sikert aratott:
De nem csak árverésekre bocsájtotta képeit, Kanadában például több csapattársa is sorban állt egy-egy képéért. Atlantába való igazolása aztán letörte Shea művészeti hajlamait és szép lassan felhagyott ezzel különleges és csodálatos hobbijával. Stúdiója weboldala elérhetetlen, egyedül a közösségi média oldalai működnek, bár bejegyzés az elmúlt öt évből nem sok van.
(Forrás: YouTube)„Sosem tudhatod, mi vár rád hamarosan. Lehet, hogy már másnap elutazol. Próbálom a legtöbbet kihozni minden napból, a futballban és az életben is”
– hangzott egykoron Shea látásmódja.
Kiemelt fotó: WFAA