Bruno Fernandes most akkor csapatkapitánynak való vagy sem?

„Az alapján, ami ma történt, elvenném Fernandestől a kapitányi karszalagot. Nálam ez lenne az első lépés. Épp az ellenkezője annak, mint akit csapatkapitánynak elképzelek. Nyafog, reklamál, sóhajtozik, panaszkodik, nem kapitányi alapanyag.”

A City elleni 3–0-s vereség után fakadt ki a Manchester United ikonikus kapitánya, Roy Keane, nem először kipécézve magának a portugál karmestert. A Liverpool elleni, tavaszi 0–7 után a korábbi csapattárs és jelenlegi szakértő kolléga Gary Neville-lel egyetemben lett tele a hócipője Fernandessel:

„A testbeszéde, ahogyan kommunikált a pályán szégyenteljes volt. Egy nagyon tehetséges srác, de ahogy a karjait értetlenkedve az égnek emelte ahelyett, hogy visszafutott volna! Nem vette volna ez jól ki magát a mi öltözőnkben.”

Az Anfielden márciusban kétségtelenül azt az énjét mutatta Bruno, amelyet oly sokan megvetnek: Alisson kivetődésekor feldobta magát a büntető reményében, Ibrahima Konaté az őt mellkason legyintő kézmozdulata után az arcát fogva játszotta el a nagyhalált, a 0–5-től frusztráltan az asszisztenst taszajtotta arrébb. Egytől-egyig szánalmas mozdulat volt, Fernandes márpedig kétségtelenül tud úgy viselkedni. Az ember olyankor óhatatlanul azt érzi, ha ezt az energiát még inkább a futballjába ölné, a jelenleginél is nagyobb klasszis lehetne (a „jelenlegit” nem feltétlenül az idei szezonra értettük). Persze éppen ő magyarázta kapitányi kinevezése után – a nyáron végleg megörökölte a posztot Harry Maguire-től –, hogy nem fog megváltozni, neki ilyen a személyisége, de minden egyes mozdulatát a csapatérdek vezérli. Az övéit akarja vele segíteni. Egyedül a győzelem hajtja, az az iránti olthatatlan vágya váltja ki belőle a nem mindenkinek tetsző viselkedésformákat.

S hát ez már csak úgy szokott lenni, ha megy a csapatnak, a visszás viselkedés sem téma, ám ha csúfosan leszerepel a társaság, a legapróbb vitatott gesztus is országos botrányt kavar. Ebben a szezonban bizonyos aspektusokból márpedig a United történelmi mélységekbe zuhant, s azok terhével utazott a Craven Cottage-ra.

Az első 15 idei tétmérkőzéséből nyolcat elveszített, a tíz hazai összecsapásból ötöt. Históriájában mindössze egyszer, az 1930–1931-es szezonban akadt arra példa, hogy tízből ötöt elbukjon odahaza. Mindez azért is lehet fájó, mert az előző szezonban mindössze kétszer kapott ki az Old Traffordon, a Brighton, illetve a Real Sociedad ellen. 1962 óta először esett meg vele, hogy egymást követő két hazai mérkőzésen szenvedjen háromgólos vereséget (a City elleni bajnoki zakó után a ligakupában a Newcastle United törölte fel vele a padlót); a hétvége előtt a pontátlaga 1,5 volt, alacsonyabb, mint bármelyik PL-idényében; öt olyan PL-szezonja is akad, amikor a teljes idényben kevesebbszer kapott ki, mint idén tíz forduló alatt.

A United jelenlegi helyzetében rendkívül fontos három pont, a drámai végjáték miatt meglehet, lélekemelő siker, mégsem gondolnám, hogy ettől alapjaiban változna meg a MU szezonja. Ahhoz nem ártana, ha felépülnének a sérültek (Lisandro Martínez és Luke Shaw elsősorban); ha az öltözőt is megosztó Jadon Sancho-ügy megoldódna; ha a tulajdonosváltás részben legalább megvalósulna, és ahogy azt előre jósolták, a kisebbségi tulajdonrészt vásárló Sir Jim Ratcliffe valóban átvenné a szakmai irányítást, a minden bizonnyal új ügyvezető és sportigazgató határozott sportszakmai koncepcióval rukkolna elő, megszüntetve a jelenlegi bizonytalanságot; ha Erik ten Hag el tudná dönteni, mit játsszon csapata, ki melyik poszton, felsorakoztatva maga mögött a láthatóan elbizonytalanodó – meglehet, saját képességeikben és edzőjükben is kételkedő – sztárjátékosait; ha azok jelentős formajavulást mutatnának.

Azaz teendő lenne még éppenséggel a lélekemelő győzelem dacára is, Bruno Fernandes mindenesetre akkor mutatta meg, milyen fából faragták, amikor a legbrutálisabb bírálatpofonokat volt kénytelen eltűrni. És amikor a legnagyobb szükség volt rá. Ez azért nagyságra vall, karizmára, a saját magába vetett hitre, az pedig, hogy láthatóan képes volt változtatni megosztó pályán belüli viselkedésén – a Fulham ellen sokkal kevesebbet reklamált, sírt, fetrengett, színészkedett –, fejlődőképességre vall. Személyiségfejlődésre. Persze, hogy a(z azért nem teljes) metamorfózis egy meccsre szólt-e, vagy valóban más Bruno közlekedik ezentúl a pályán, megjósolhatatlan (vannak kétségeim), egy biztos: azok, akik egyenest kiparancsolták volna a csapatból, megbizonyosodhattak afelől, továbbra is elengedhetetlen eleme ő a Unitednek. Az nem biztos, hogy olyan elképesztő hatékonyságot tapasztalunk tőle, mint az első másfél manchesteri szezonjában (51 bajnokin 26 gól és 18 gólpassz, összesen 125 kialakított helyzet), bár azért a tavalyi számait (nyolc gól, nyolc assziszt) illene hoznia. Az persze, hogy ismét képes lesz-e a csapatnak 119 lehetőséget teremteni, kérdés. Egyelőre 30-nál jár.

Ahogy szintén feleletre vár, hogy milyennek is kellene lennie az ideális United-kapitánynak. A PL korábbi gólkirálya, a BBC szakértőjeként dolgozó Chris Sutton amondó:

„A csapatkapitánynak kell a nehéz pillanatokban a sereg élére állnia, még egy lapáttal rátennie, magával ragadnia a társakat. Már eleve, ha a játékoskijáróban ránézel a kapitányodra, azt kell sugározza, ő a vezér. A United korábbi kapitányai, Roy Keane, Steve Bruce, Bryan Robson, Gary Neville, Nemanja Vidics egytől-egyig megfeleltek ennek a képnek. Erre itt van most ez az elkényeztetett kölyök benyomását keltő Bruno Fernandes… Már korábban is említettem, őt nem kapitánynak teremtették. Nincsenek meg hozzá a megfelelő személyiségjegyei.”

A korábbi Blackburn Rovers-csatár ugyancsak a City elleni, lehangoló produkció után osztott ki egy virtuális maflást a portugálnak, de ahogy azt fentebb megállapítottuk, Fernandes valódi sportemberhez méltón reagált a kritikaözönre.

Ahhoz viszont, hogy Keane-t, Neville-t, Suttont végképp meggyőzze alkalmassága felől, muszáj lesz levetkőznie a valóban felesleges – még inkább szánalmas – sallangokat.

No meg még néhányszor megmenteni az övéit az újabb kudarcoktól. Ahogy azt a Craven Cottage-on is tette.

Kiemelt kép: Reuters