Búcsú Somodi Lajostól, a ferencvárosi utánpótlás történelmének egyik legsikeresebb edzőjétől
2018-ban egy temetésen találkoztunk utoljára. Ha nem is mindig a legszebb helyszíneken és a lelkileg legfelemelőbb pillanatokban, de találkoztunk. A serdülőévek sikerei óta mindenkit más irányba sodort az élet. Jó volt látni a régi csapattársakat, akikkel 1985-től egy álomutazás indult el a Népligetben. Az utazás, a megszámlálhatatlan gól és siker mögött pedig te álltál, Lajos bácsi.
„Tizenhat éveseink olyan fölénnyel nyerték a bajnokságot, amilyenre az elmúlt évtizedben nem volt példa!”
– jelent meg a Fradi újság legfrissebb száma 1990. május 26-án. A két éve veretlen csapat győzelmeinek sormintáját kizárólag három döntetlen színesítette és a 110 rúgott gól mellett 15-ször sikerült csak pillanatnyi örömhöz jutni ellenfeleinek. Akkor olyan könnyűnek, felhőtlennek és végre szabadnak tűnt minden. 1944 után először lett szabadon választott országgyűlése Magyarországnak, Göncz Árpádot köztársasági elnöknek választották, Zavadszky Gabi rúgta a legtöbb gólt, Vincze Ottó zseniális előkészítőnek bizonyult, Juhász Tomi a legintelligensebb védők egyikeként emelkedett ki a korosztályából. Te pedig büszkén nyilatkoztad, hogy nyolc olyan játékos is van ebben a keretben, akikből megfelelő képzés esetén első osztályú játékos lehet. Nyolc! Egy korosztályból.
Pedig te sem egy ilyen szép álmokat szövögető Magyarországra érkeztél 1947 februárjában. Mintha a hideg téli táj előre próbálta volna jelezni a következő négy évtized kilátásait, az eddig mért legnagyobb hótakaróval zárta el a fényt a párizsi békeszerződést a születésedkor aláíró Hunnia elől.
A futball azonban örök kapaszkodót jelentett. A ferencvárosi futballpalánták atyjaként tisztelt Logodi Laci bácsihoz érkeztél a IX. kerületi serdülőcsapatba. A fonódó villámosok és kiépített metróhálózatok nélküli közlekedés azonban sok időt és energiát követelt tőled fiatalként, így az Úttörőstadionba szerződtél. Az NB III-as Statisztika Petőfinél és a katonaság évei alatt Tapolcán tett kitérőt követően a Magyar Optikai Művek harmadosztályú csapatánál találtál szerető, befogadó közösségre.
Az edzői pályát már 27 évesen elkezdted. A Testnevelési Főiskola szakedzői szakának elvégzését követően a B. Mechanika felnőttcsapatánál, majd a Budapesti Labdarúgó Szövetség felkérésére az utánpótlásban kezdtél dolgozni. Perlaky István 1983-ban csábított vissza a Ferencvároshoz, a családhoz, ahova tartoztál. Pista bácsi már egy éve várt rád odafent. A rekordbajnok utánpótlása mellett pedig az MLSZ korosztályos válogatottjainak a munkáját is segíthetted. Emlékszel még az angliai U18-as Eb-döntőre 1993-ban, ahol 5. helyezést értünk el? A gólarányon, egy gólon múlott az elődöntőbe jutásunk. Az angol válogatott, a Gary Neville, Sol Campbell, Paul Scholes, Robbie Fowler, Nicky Butt fémjelezte csapat pedig megnyerte az Európa-bajnokságot.
Sok edző csak versenyeztetni akar, nem nevelni – vallottad, és mindent meg is tettél azért, hogy példát mutass. A labdarúgó szövetségben elfoglalt pozíciódat és a nemzetközi kapcsolataidat is arra használtad, hogy hozzájuthass a legújabb külföldi szakanyagokhoz és pénzt sem sajnáltál arra, hogy le is fordíttasd ezeket az idegennyelvű anyagokat. Odaadásod, elhivatottságod és hatalmas szíved számtalan fiatal léleknek adott jövőképet, új lehetőséget és szép pályafutást a kezébe.
Nyolc játékos egy klub egy korosztályából. Napjainkban szobor és állami kitüntetések garmadája járna érte.
Ma történeteket mesélve, örök hálával a szívekben kísér utolsó utadra a sok csapattárs, a te játékosaid. Büszkeséggel, hogy ismerhettek, hogy veled dolgozhattak, soha nem felejtve az együtt töltött pillanatokat. Megőrizve emlékét a ferencvárosi labdarúgás egyik legsikeresebb, legnagyszerűbb utánpótlásedzőjének.
Isten veled, Lajos bácsi!
Szerző
