Buenos Aires elfeledett óriásai: A dicső múlt és a bizonytalan jövő árnyékában

Argentínában a labdarúgás nem csupán sport, hanem a mindennapok része. Buenos Aires egyes kerületeinek csapatai rendre ádáz presztízscsatákat vívtak egymással, hogy bizonyítsák, jobbak, mint a szomszédos „barrio” csapata. Ezek közül a legismertebb vetélkedés a Boca Juniors és a River Plate közti ellentét, de számtalan egyéb rivalizálást megkülönböztetünk a vidéken.

Az argentin első osztály 1891 óta zajló küzdelmeiben kiosztott bajnoki címek közel kétharmadát a „nagy ötös” tagjai nyerték, melyek közül a Boca és a River rendre kiemelkedett a széleskörű népszerűségének és nemzetközi ismertségének köszönhetően. Ami az ötös többi tagját illeti, az Independiente ugyan máig a Libertadores-kupa rekordere a hét elsőségével, de már több mint húsz éve nem nyert bajnokságot és gyakran pénzügyi problémákkal is küzd. A Racing Club 2024-ben elhódította a Copa Sudamericanát és az elmúlt években többször bajnok lett, így még ők állnak a legközelebb a fenti pároshoz. Ugyanakkor a San Lorenzo szintén nem mostanában éli legszebb napjait és jelentősen lecsúszott a legjobbak közül.

Nem tartozik a tradicionális nagy ötösbe a 2024-es argentin bajnok Vélez Sarsfield és a tavalyi Copa Sudamericana-győztes Lanús sem, de ők még úgy ahogy képesek megnehezíteni a nagyok dolgát.

Miért tűnnek el a helyi szurkolók?

Akadnak azonban olyan egyesületek, amelyek még nagyobb hátrányba kerültek az élcsapatokkal szemben. Gazdasági oldalról nézve, a különbség az 1990-es évektől nőtt drasztikusan, amikor a televíziós jogdíjak és a marketingbevételek egyre több hasznot hoztak a Boca és a River konyhájára. Ráadásul a Buenos Aires-i gyerekek többsége ma már nem feltétlenül a helyi kerületi csapatnak szurkol, hanem a sikeres „globális” argentin kluboknak, így a kisebb csapatok egyre inkább elveszítették a szurkolói bázisukat, ami ugyancsak hozzájárult a szakadék mélyüléséhez.

Másfelől Buenos Aires belső negyedei (mint például Caballito vagy Almagro) dzsentrifikálódtak, vagyis a régi munkásosztály, amely a klubok törzsközönségét adta, kiszorult a külvárosokba. A helyükre költöző középosztály szereplőinek többsége pedig már korántsem tekint életformaként a sportra, legfeljebb egy szolgáltatásként a sok közül.

Öt történelmi klub, amely elveszítette régi fényét

• Huracán: Az amatőrkorszak sikercsapata története öt bajnoki címéből négyet az 1920-as években szerzett, utoljára az 1973-as Metropolitano-bajnokságot nyerte meg a legendás César Luis Menotti irányításával. A Globo azóta a másodosztályt is megjárta, jelenleg ugyan az élvonalban szerepel, de hosszabb ideje inkább csak a mezőny második felének tagja.

• Argentinos Juniors: Diego Maradona egykori nevelőcsapata 1983-ban, 1984-ben és legutóbb 2010-ben ünnepelt bajnoki címet. A „Bicho” az elmúlt években azonban képtelen volt beleszólni a nagyok versenyébe, jobbára csak egy-egy tehetséges játékos kinevelésével és értékesítésével képes fennmaradni.

• Ferro Carril Oeste: A Vélez Sarsfield ősi riválisa az 1980-as években még az ország legjobbjai közé tartozott az akkoriban elnyert két bajnoki címével. A Ferro azonban a 2000-es kiesése után rögtön a harmadosztályig zuhant. Az azóta eltelt két és fél évtizedben ugyan visszajutott a Primera Nacionalba, de a másodosztályból azóta is képtelen kitörni.

• Quilmes: Az 1912-ben és 1978-ban bajnoki címet nyert fővárosi együttes a ’90-es években még abszolút meghatározó szereplője volt az argentin élvonalnak, azonban 2017-ben kiesett. Azóta a csapat folyamatosan ott van a tűz közelében, de a súlyos adósságok és a politikai csatározások mindig visszahúzzák a mélybe.

• Chacarita Juniors: A Villa Crespó-i egyesület története egyetlen bajnoki címét az 1969-es Metropolitano megnyerésével aratta. A különösen balhés szurkolóiról hírhedt csapat a legutóbbi, 2018-as élvonalbeli kiesése óta a másodosztály középmezőnyébe szürkült.

Buenos Aires labdarúgó-térképe (Forrás: Reddit)

Ellentétes álláspontok

Az argentin klubok jelenleg nonprofit civil szervezetek, ami azt jelenti, hogy a klub a pártoló tagoké (szurkolóké), nem pedig magánbefektetők állnak az egyesületek mögött, mint Európában.

Argentína 2023-ban megválasztott államelnöke, Javier Milei nagy erőkkel támogatja a klubok privatizálását. Azt szeretné elérni, hogy a klubok sportrészvénytársasággá alakuljanak (SAD). Álláspontja szerint a klubok „szocialista” módon működnek, pazarlóak, korruptak és tőkehiányosak. Az elnök azzal érvel, hogy a magántőke beáramlása megmentené a rendre nehéz anyagi helyzetben lévő egyesületeket a csődtől. Milei azt vallja, hogy a politikai ambíciókkal fűtött elnökök gyakran felelőtlenül költekeznek, a tartozásokat pedig a következő vezetésre hagyják. Véleménye szerint erre a privatizáció lenne az egyetlen, eredményes megoldás.

Ugyanakkor a klubok többsége és az argentin labdarúgó-szövetség (AFA) a másik oldalon áll, mivel úgy vélik, a privatizációval a klub elveszítené a lelkét, és ha egy befektető távozik, a klub megszűnhet.

Éppen ezért a szurkolók többsége hallani sem akar tőkeerős tulajdonosokról, mivel jelenleg ők maguk választják meg a klub elnökét és a szurkolói tulajdonjog garantálja azt is számukra, hogy egy-egy külföldi befektető például nem építi át a stadiont kénye-kedve szerint bevásárlóközponttá.

Mivel azonban nincsenek befektetők, az egyesületek csak a különböző tagdíjakból, televíziós jogdíjakból és játékoseladásokból tarthatják fent magukat. A kis- és középcsapatok számára ez egy ördögi kör: el kell adni a legjobbakat, hogy kifizessék a rezsit, emiatt viszont gyengül a csapat, ezáltal csökkennek a bevételek.

Claudio „Chiqui” Tapia, az AFA elnöke a 2022-es világbajnoki cím után kikezdhetetlen tekintélyre tett szert, hátországa pedig a kisebb klubok elnökeiből áll, akik féltenék a befolyásukat. Az argentin bajnokság létszáma nagyrészt azért is áll 30 csapatból, mert a szövetség így próbálja „bent tartani” vagy helyzetbe hozni a kisebb, tradicionális klubokat, hogy ne essenek ki az első osztályból. Természetesen ez a „felhígulás” óhatatlan a minőség romlásához is vezet.

Jelentősebb érv lehet a mostani rendszer fenntartása mellett, hogy a klubokhoz nem csupán a profi labdarúgó-csapat tartozik, hanem az egyesületek iskolákat, óvodákat, ingyenes konyhákat és tucatnyi amatőr sportágat tartanak fenn a környező városnegyedben. Egy profitorientált külföldi tulajdonos ezeket a „veszteséges” részlegeket jó eséllyel azonnal bezárná.

Ezek a klubok általában nemcsak sportegyesületek, hanem a városnegyed identitásának tartóoszlopai.

Az Európában a legtöbb helyen megszokottól ellentétben, Argentínában egy klub szorosan kapcsolódik a helyi lakosokhoz. Sokan például ott tanulnak meg úszni a klub uszodájában, ott nősülnek meg a klub dísztermében, ezért még fájdalmasabb számukra egy-egy kudarc, legyen az akár a kiesés az első osztályból, akár az egyesület magánkézbe adása.

Sokan attól is tartanának, hogy a privatizáció bevezetése esetén a klubok elvesztenék az identitásukat és szürke „játékosgyárakká” válnának, ahonnan a fiatal tehetségeket azonnal Európába exportálják, a csapatból pedig teljesen kizárják a helyi kötődésű játékosokat.

Claudio Tapia és Javier Milei (Forrás: Clarin)

Bizonytalan jövő

Az argentin elnök rendeletben kötelezte a szövetséget a SAD befogadására, azonban az AFA alapszabálya tiltja, hogy részvénytársaságként működő egyesület tagja legyen a szövetségnek. A kormány politikai nyomást próbál gyakorolni a klubokra és a szövetségre, ezért az őket illető adókedvezmények eltörlésével fenyegetőzik. A felek közt nincs közös nevező, patthelyzet alakult ki. A szurkolók ellenzik a magán tulajdonosok megjelenését és a „modern futball” térnyerését.

Az argentin szimpatizánsok többsége, bár nem ért egyet a jelenlegi klubvezetők korrupciójával sem, mégis úgy van vele, hogy ez még mindig jobb, mintha magántulajdonosokhoz kerülnének a klubok.

Az ultrák úgy tekintenek kedvenc csapatukra, mintha az az otthonuk lenne, és nem tűrnék, hogy egy multinacionális cég legyen a házuk ura.

Nagy kérdés, hogy a Milei-kormány gazdasági nyomása vagy a szurkolók érzelmi ellenállása bizonyul-e végül erősebbnek. Egy dolog azonban biztos: legyen szó élvonalbeli rangadóról vagy egy harmadosztályú kerületi derbiről, a „barrio” identitása és a klub iránti hűség az utolsó bástya, amely még védi az argentin futball régi, romantikus világát.

Borítókép: Getty Images

Ha első kézből szeretnél értesülni a legfrissebb futballhírekről, látogass el a Goal.com Magyarország weboldalára, ahol rengeteg exkluzív tartalom vár rád!