Bukayo Saka metamorfózisa, avagy hogyan vált az egykori balhátvéd roppant gólveszélyes támadóvá

Alapos változáson ment át Bukayo Saka. Az utánpótlás korosztályokban még leginkább balhátvédként szerepeltetett klasszis immár a kapura roppant veszélyes, az Arsenal támadójátékát alapjaiban meghatározó szélső-támadó, aki nem csak a helyzetek kialakításában, azok befejezésében is jeleskedik. Nem is nagyon hagy ki egyetlen meccset sem, de lehet ezt bírni?


„Mindig is fantasztikusan intelligens, okos játékos volt, figyelt, tanult mondta róla a korábban az Arsenal akadémiáján dolgozó, jelenleg az angol U17-es válogatottat edző Greg Lincoln. Briliánsan cselezett, rendkívül robbanékony volt, nagyjából olyan, mint amilyennek ma is látjuk. Mindenki másnál jobban bánt a labdával, a bal lábával pedig ugyanúgy ki tudta lőni a rövid alsót, mint a hosszú felsőt.”


Nos, az egykori ígéretesen tehetséges akadémista zsinórban 84 bajnoki mérkőzésen pályára lépve az Arsenalban épp felállított egy új klubcsúcsot, Paul Merson rekordját átadva a múltnak. A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket, tartja a mondás, nos, Bukayo Saka egyfelől néhányat alighanem meg fog még a karrierje során, másfelől viszont ott motoszkálhat az Arsenalért, illetve a csodás szélsőért aggódók kobakjában, meddig lehet ezt bírni. Vagy fogalmazhatunk úgy is, meddig lehet nyúzni a 22. életévét szeptember 7-én betöltő kis zsenit. Az előző PL-szezonban a lehetséges 3420 percből 3191-et töltött a gyepen, előtte 2991-et, a 2020-2021-es idényben 2560-at. És ezekre jött rá ugye a hazai és nemzetközi kupa, valamint a válogatott. Az előző idényben 62 mérkőzésen lépett pályára, zárásként berámolt egy mesterhármast Észak-Macedóniának. Aztán kemény 26 nappal később túl a nem valami hosszú nyári vakáción már a Nürnberg elleni felkészülési találkozón terelgette a labdát.


A sorozatbeli 84 PL-meccsével a Premier League történetében nem fér be az első húszba, de ha eljut 90-ig, ott lesz.



A PL történetében sorozatban legalább 100 mérkőzésen pályára lépők listája


1. Frank Lampard (Chelsea) 164 bajnoki

2. Wayne Bridge (Southampton) 113

3. Darren Fletcher (MU, WBA) 112

4. Alan Shearer (Blackburn) 108

5. Jonathan Walters (Stoke) 104

6. James Ward-Prowse (Southampoton) 102

    Joleon Lescott (Everton) 102

8. Roger Johnson (Birmingham, Wolverhampton) 101

    Peter Crouch (Tottenham) 101



Saka azóta, hogy 2018 novemberében, mindössze 17 évesen bemutatkozott az Arsenal első csapatában, a lehetséges 250 fellépésből 184-szer a színpadon volt, az ágyúsok mecseinek a 74 százalékán. 22 éves koráig Tony Adams 144, Aaron Ramsey 125, az ugyancsak csodagyerek Jack Wilshere 120 meccsnél járt. A Premier League 1992 óta íródó históriájában mindössze öten játszottak több bajnokit a 22. születésnapjuk előtt, mint a 139-nél tartó ágyús (Wayne Rooney, James Milner, Cesc Fabregas, Chris Bart-Williams, Gareth Barry). 


Úgyhogy nem csoda, ha még az előző szezonban Artetát arról is kérdezték, simán bírja-e Saka a folyamatos terhelést.


„Nézzük meg a topfutballistákat kontrázott a spanyol. Játszanak évi hatvan-hetven meccset, nagyjából háromnaponta pályán vannak, hovatovább rendre eldöntik a kilencven perceket. Ha el akarsz jutni a csúcsra, tudni kell ezt hozni. És ha egy fiatal játékost nem e felől igyekszünk meggyőzni, nagy hibát követünk el. Azt akarom, hogy kopogtassanak az irodám ajtaján, azt követelve, hadd játsszanak minél többet, minél többször győzelemhez segítve a csapatot. Egyetlen erőnléti edző se magyarázza meg nekem, hogy nem lehet ezt bírni, mert a saját szememmel láttam, hogy lehet. Aki ötven gólt szerez egy idényben, az nem harmincnyolc meccset játszik.”


Utóbb Saka is reagált mestere véleményére: „Szerintem igaza van. A topjátékosok valóban rengeteg meccsen lépnek pályára, nincs hát más feladatom, mint olyan állapotba hozni magam, hogy állandóan a pályán lehessek, és segíthessem a csapatomat. Messi vagy Ronaldo is minden meccsen játszott, ez is kellett ahhoz, hogy azt az eszméletlen gólszámot produkálják.”


Két sokszoros aranylabdást említett, és tőle is megkérdezték a minap, hogyan viszonyul a becses elismeréshez.


„Egy futballista álmaiban nyilvánvalóan megjelenik az Aranylabda felelte. Egyelőre azonban a hétköznapokra fókuszálok, mindarra, amire jelenleg befolyásom lehet. Hogy miképpen lehetek jobb, hogyan segíthetem győzelemhez a klubomat és a válogatottat. Csakis akkor részesülsz egyéni díjakban, ha csapatszinten sikeres vagy. Nem könnyű, de miért lenne az? Sok önfeláldozás és hatalmas akarat szükségeltetik ahhoz, hogy a tiéd legyen.”


Az esélyeit növeli, hogy Saka kőkemény profi, aki mindent alárendel szenvedélyének, nem úgy mint az arsenalos rekordjától megfosztott Paul Merson, aki bizony más szenvedélyeknek is élt, és a The Guardiannek korábban nyilatkozva elárulta, épp amiatt neheztel magára borzasztóan, hogy az alkoholizmusa és a szerencsejáték-függősége miatt nagyon kevés pillanatát képes felidézni az egyébként ragyogó karrierjének. „Ha valamibe, ebbe bizony belesajdul a szívem”, mondta sajnálkozva.


Ez a veszély Sakát nem fenyegeti, ha valami igen, az a sérülés. A védők nem kímélik, de hát ez van, ha valaki annyira képes ficánkolni, mint az Arsenal aranyhala.


„A sérülés veszélye mindenkit ugyanannyira fenyeget, az a kérdés, hogyan közelíted meg a dolgot, pesszimistán vagy optimistán, én az utóbbit választottam”


hessegette el még a gondolatot is. 


Remélhetően mindenfajta fennakadás nélkül élvezhetjük a játékát, amely azért az utóbbi években jócskán változott, ami persze az Arsenal merőben más harcmodorán is múlik: amíg korábban a balhátvédtől a bal oldali szárnyvédőn át a balszélsőig több poszton is megfordult, immár lecövekelt a jobb oldali támadó helyén, ami korántsem jelenti azt, hogy neki az oldalvonal mellett kell folyamatosan kérnie a labdát elindulhat bizony befelé is. Azért leginkább a jobb oldalon veszi fel a labdákat, és érdemes majd megfigyelni, milyen pózban. Nem háttal a kapunak, mert úgy igencsak nehéz dolga volna rendre lefordulni, hanem féloldalt helyezkedve védőjének, a pálya közepe felé nézve - Arteta tanítása szerint. A spanyol győzte meg afelől, ha így veszi fel a labdát, sokkal nagyobb eséllyel rázza le magáról védőjét, és érdemes is megfigyelni, hogy ha csak teheti, Saka háttal az oldalvonalnak kéri a labdát. Ha pedig elindul, ember legyen a talpán, aki megállítja. 



Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz az Unibetre, 100%-os befizetési bónuszt és 60 ingyenes pörgetést kapsz ajándékba!



És éppen az számít az egyik legnagyobb erényének, hogy olyan masszív lábakon áll. Akár a labdaátvételnél ahogyan beáll a védőjének, kiválóan fedezve a labdát , akár a megindulásaikor, szinte képtelenség szabályosan szerelni. Nagyszerű érzékkel tör be a tizenhatoson belülre, ott pedig pláne muszáj hímestojásként bánni vele, ő pedig remekül kihasználja a helyzeti előnyt, és többnyire megveri az emberét.


A kapu előtti játékát tekintve ugyancsak rengeteget fejlődött, az első szezonjaiban ha valami, a helyzetkihasználása, a tizenhatoson belüli döntéshozatala hagyott némi kívánnivalót maga után, de hát az egy tini esetében teljesen természetes. Hanem ahogy nőttek a meccspercei, és számos tapasztalattal gazdagodott, úgy vált egyre eredményesebbé a játéka – a gólok és gólpasszok terén egyaránt.


Nem véletlenül választották meg a játékostársak az előző szezon legkiválóbb fiatal játékosának. Az előző évad dupla duplája 14 bajnoki gól mellett 11 assziszt igazán lenyűgöző, de már az azt megelőző idény is azt üzente, Saka a kapura is roppant veszélyes, kész futballistává érett (11 gólja mellet hét gólpasszt jegyzett a 2021-2022-es szezonban). Góljai széles repertoárról árulkodnak, a hosszú felsőt ugyanúgy ki szokta lőni, mint a rövidet, a 33 PL-találatából 26-ot szerzett ballal, hatot jobbal, egyet fejjel, öt született tizenegyesből, amúgy pedig minden harmadik lövése találja el a kaput (272-ből 92, és annak nagyjából a harmada jut el aztán a hálóig). Ha összevetjük a PL-történet egyik legkiválóbb góllövőjével, Harry Kane-nel, válogatottbeli kapitánya majd’ minden második lövéséből eltalálta a kaput (1179-ből 523-szor, 44 százalékban), a kaput eltaláló labdáinak pedig mintegy 40 százalékából lett gól (213). Saka nyilván nem (annyira) született góllövésre, mint Kane vagy Erling Haaland, a fejlődés mindenesetre szemmel látható. Immár sokkal pontosabban fejezi be az akciókat, ugyancsak újdonság, hogy brutális erővel képes bevarrni a labdákat a gólokhoz persze az kell, hogy minél többször érkezzen meg jó pozícióba, de ezt egyre jobb ütemérzékkel, egyre magabiztosabban teszi.


Szóval a saját és az Arsenal módosuló (a labdát sokkal többet birtokló, első szándékból támadó, és folyamatosan támadó) játékának hála immár százszorta veszélyesebb a kapura, ami egyaránt megmutatkozik a góljai, asszisztjai, lövései, a várható góljai számában.



Saka meccsenkénti PL-számai a támadó adatokat tekintve


Játékperc Gól xG Assziszt Kapuralövés Labdaérintés a 16-oson belül

2019-2020 1753 0,05 0,05 0,26 0,67 3,1

2020-2021 2560 0,18 0,24 0,11 2,15 5,4

2021-2022 2991 0,33 0,31 0,21 2,87 6,7

2022-2023 3191 0,4 0,32 0,31 2,43 7,2

2023-2024 358 0,5 0,56 0,25 2,77 9,3



Saka tudja persze a legjobban, hogy lehet ennél is jobb.


„A fejjátékomat folyamatosan próbálom javítani, azt is, hogy még jobban értsem a játékot. Minél többet játszol, annál tapasztaltabbá válsz, bölcsebbé, annál inkább felismered, mi a megoldás egy-egy játékhelyzetben. Sok mindenen javíthatok még.”


Egy olyan intenzív edzővel pedig, mint Arteta, nem is lehet a babérokon ücsörögni, kérdés, neki mennyire jön be ez a típusú, nyugtalan, mindig többet követelő, rendkívül impulzív irányítás.


„Nagyon inspirál. Emiatt is sikerült játékosként és a személyiségjegyeimet tekintve is fejlődnöm. Arra ösztökél, hogy magamtól, valamint a játékostársaktól is egyre többet követeljek. Ennek köszönhetően juthatunk még magasabbra.”


Az Arsenal az előző szezonban kis híján a csúcsra ért, de hiába vezette a tabellát 248 napon át, a Manchester City végül maga mögött hagyta. Ez azért megfoghat egy olyan fiatal állományt, mint amilyen az észak-londoniaké.


„Megtanultam a leckét, a csapat szintén. Minden vereség tanulsággal jár. Szerintem az a tudás, amivel ezáltal gazdagodtunk, illetve az a fájdalom, ami kétségtelenül eluralkodott rajtunk, az új idényben sokat segít abban, hogy még motiváltabban és energikusabban dolgozzuk végig a szezont. Nem hat ránk lélekrombolóan, hogy a City látszólag hibátlan. Legutóbb a saját kezünkben volt a sorsunk, a nagy diadal lehetősége, most még szintén csak rajtunk múlik, mire megyünk. Ha sok meccset nyerünk, megint ott leszünk a csúcs közelében. Minden nap azért dolgozunk, hogy ezúttal mi győzzünk. Ez a célunk.”


Aligha Sakán múlik majd, mire jut az ágyús had.


Kiemelt fotó: Getty Images