Carlos Caszely és a két piros lap története

Vannak labdarúgók, akiket egyetlen pillanat tesz halhatatlanná. És vannak, akik mögött ennél sokkal több rejlik. A chilei futball ikonikus alakja, Carlos Caszely az utóbbiak közé tartozik. A legtöbben úgy emlékeznek rá, mint a játékos, aki 1974-ben megkapta a világbajnokság történetének első piros lapját. De a 75 éves sportember története ennél jóval több: ő az a futballista is, aki élete során – jelképes értelemben – „piros lapot mutatott fel” Chile rettegett diktátorának, Augusto Pinochetnek.

Az anyatejjel szívta magába a baloldali nézeteket

Carlos Humberto Caszely Garrido 1950. július 5-én született Chile fővárosában, Santiagóban. Édesapja egy ideig szintén futballozott, de anyagi okok miatt vasúti alkalmazottként élte élete jelentős részét, a család szerény, munkásosztálybeli körülmények között élt. Olyan közegben nőtt fel, ahol szinte magától értetődő volt a politika és a baloldali gondolkodás jelenléte. Történt ez azért is, mert gyermekkorát (is) egy politikailag rendkívül zaklatott időszak határozta meg: társadalmi feszültségek és súlyos gazdasági problémák jellemezték Chilét az 1960-as, 1970-es években, a politikai táborok pedig mind élesebben szembefordultak egymással.

Caszely ebben a környezetben kezdte meg futballpályafutását: tizenévesen került a Colo-Colóhoz, és már fiatalon kitűnt a kortársai közül: erős fizikum, robbanékonyság, kiváló labdakezelés és szűk területen is rendkívüli mozgékonyság jellemezte. Ezeknek a képességeknek köszönhette későbbi becenevét is: „a négyzetméter királya”, utalva arra, milyen hatékonyan tudott játszani a pálya legszűkebb területein is.

Mindössze 17 évesen, 1967. július 5-én, mutatkozott be a klub felnőtt csapatában, a következő években pedig meghatározó játékossá vált, hat év alatt két bajnoki címhez segítette csapatát. 1973 májusában a Colo-Colo majdnem felült a dél-amerikai klubfutball trónjára. A Copa Libertadores döntőjében nemcsak Dél-Amerika, hanem a világ futballjának egyik legerősebb csapata, az Independiente ellen játszottak. Az első mérkőzés Avellanedában 1–1-es döntetlennel zárult, a santiagói visszavágón pedig gól nélküli döntetlen született. Az akkori szabályok szerint harmadik, döntő mérkőzést rendeztek, amit az Independiente egy, a hosszabbításban szerzett góllal nyert az akkor már 10 emberrel játszó Colo-Colo ellen.

Fotó: 24horas.cl

1973: Augusto Pinochet átveszi a hatalmat

Chile ebben az évben történelmi fordulóponthoz érkezett: 1973 szeptemberében Augusto Pinochet katonai puccsal és hathatós amerikai segítséggel átvette a hatalmat, és brutális diktatúrát vezetett be. Ellenzékiek ezreit tartóztatták le, sokakat megkínoztak vagy megöltek. A santiagói Nemzeti Stadion – ahol korábban futballmeccseket játszottak – rövid idő alatt politikai fogolytáborrá alakult.

Ebben a feszült légkörben zajlott Chile 1974-es világbajnoki, interkontinentális pótselejtezője a Szovjetunió ellen. Az első mérkőzés Moszkvában gól nélküli döntetlennel ért véget. A visszavágót Santiagóban kellett volna megrendezni – ugyanabban a stadionban, amelyet időközben politikai foglyok ezreinek őrzésére használtak.

A szovjetek megtagadták a pályára lépést, mondván, nem hajlandók „vérrel beszennyezett stadionban” játszani. A vádat természetesen Pinochet katonai juntája tagadta. A FIFA vizsgálóbizottságot küldött a helyszínre – miközben a stadion mélyén továbbra is foglyokat őriztek. Jorge Montealegre, az egyik stadionbeli fogoly, akkor 19 éves volt. Elmondása szerint azon a napon, amikor a tisztviselők bejárták a stadiont, őt és a többi foglyot fegyverrel kényszerítették a csendben maradásra.

„Lent tartottak minket, elrejtve az öltözőkben és az alagutakban. Olyan volt, mintha két különböző világban lennénk” – mesélte Montealegre.

A bizottság végül mindent rendben talált. A szovjet csapat ennek ellenére sem jelent meg a mérkőzésen, így 1973. november 21-én a chilei válogatott játékosai egy ellenfél nélküli mérkőzést játszottak. A mérkőzés kezdő sípszava után a labdarúgók passzolgatni kezdtek, majd Francisco Valdés az üres kapuba lőtt. A játékvezető kevesebb mint egy perc után lefújta a mérkőzést, Chile pedig 2–0-s különbséggel továbbjutott a világbajnokságra.

„A történelem legnevetségesebb dolgát tettük. Világszerte szégyen volt” – emlékezett vissza Caszely később az eseményre.

Nem sokkal később a válogatott tagjait Pinochet fogadta a világbajnokság előtt. Amikor a diktátor sorra kezet fogott a játékosokkal, Caszely egyszerűen a háta mögé tette a kezét. Nem volt hajlandó kezet nyújtani neki.

„Amikor ott álltunk mindannyian, kinyíltak az ajtók, bejött egy fickó köpenyben, sötét szemüvegben és kalapban. Beleborzongtam, amikor megláttam ezt a Hitlerre emlékeztető alakot, aki mögött öt ember állt" – mesélte Caszely.

Tette az egyik első nyilvános ellenállási szimbólumnak számított az elnyomó rezsimmel szemben.

Történelmi pillanat után történelmi pillanat

A Nyugat-Németországban rendezett 1974-es világbajnokságon újabb történelmi pillanat következett. Chile az első mérkőzésén a házigazda ellen játszott. A találkozót Paul Breitner gólja döntötte el, de a meccs legemlékezetesebb jelenete Caszely nevéhez fűződik. A 67. percben egy kemény belépő után visszarúgott Berti Vogtsnak, amiért a játékvezető kiállította. Ezzel újabb történelmi tettet hajtott végre: megkapta a világbajnokságok történetének első piros lapját.

Caszely a puccs utáni években Spanyolországba szerződött: előbb a Levanténál, majd négy szezonon át az Espanyolnál játszott. 1978-ban visszatért a Colo-Colóhoz, és ekkor érte el karrierje csúcsát: 1979 és 1981 között három egymást követő alkalommal lett a chilei bajnokság gólkirálya, klubjával pedig újabb bajnoki címeket nyert. Több mint száz gólt szerzett a csapat színeiben, és igazi klublegendává vált.

A válogatottban is meghatározó szerepet töltött be: 48 mérkőzésen 29 gólt szerzett. A nemzetközi futballban 1979-ben jött el számára az egyik legnagyobb siker, amikor a Copa Américán három gólt szerzett, és Chilét a döntőig segítette.

„Politikailag ugyanolyan szókimondó volt, mint amilyen merész a pályán”

Bármerre is járt, Carlos Casely politikai véleményét sosem rejtette véka alá. Andreas Campomar sporttörténész Golazo című könyvében úgy jellemezte, hogy „politikailag ugyanolyan szókimondó volt, mint amilyen merész a pályán”. 1985-ben ismét találkozott Pinochettel, a diktátor ekkor gúnyos megjegyzéssel illette Caszely vörös nyakkendőjét. Ujjával pedig olyan mozdulatot tett, mintha elvágná.

„Megteheti. De a szívem örökre vörös marad” – válaszolt higgadtan Casely.

Három évvel később, 1988-ban népszavazást tartottak arról, hogy Pinochet további nyolc évig hatalmon maradjon-e. A rezsim biztos volt a győzelmében, de alábecsülte a televízió és a nyilvánosság erejét.

A „nem”-kampány egyik televíziós adásában egy idős asszony mesélte el, hogy az 1973-as puccs után elrabolták, kihallgatták és megkínozták: Olga Garrido volt az, Carlos Caszely édesanyja. A kamera előtt egyszer csak megjelent a fia is, és a futballista nyilvánosan kiállt édesanyja története mellett.

A népszavazáson végül a „nem” oldal győzött: a szavazók 56 százaléka elutasította Pinochet hatalmon maradását. A diktátor kénytelen volt lemondani, és 1990-ben Chile visszatért a demokratikus kormányzáshoz.

Bár neve örökre összeforr a világbajnokságok történetének első piros lapjával, Carlos Caszely története valójában nem erről szól, hanem arról a másikról – amelyet Augusto Pinochetnek mutatott fel.

Borítókép: laroja.cl