Premier League

Búcsú egy legendától – Wayne Rooney karrierje számokban

Azzal egyidejűleg, hogy a Derby County csapatánál véglegesítették edzői pozícióját, Wayne Rooney bejelentette, hogy szögre akasztja a stoplisát. A korábbi angol válogatott támadó nevéhez jó pár rekord, sok elit statisztikai mutató és megannyi szebbnél szebb gól fűződik mindenfelé, ahol játszott, így ebből következzen most egy csokorral, búcsúzóul egy legendás játékostól.

Továbbterjeszti birodalmát a City Football Group

A City Football Group sokak számára a Manchester City és Mansour sejk miatt lehet ismerős, viszont ennél sokkal kiterjedtebb a cégcsoport hálózata. Most, hogy Anglia kilépett az Unióból, sportszakmailag is kulcsszereplője lehet a szigetország fiatalok leigazolását érintő helyzetének, miután előnyt jelenthet a kirakatcsapat számára, hogy a világ minden területén van közvetlen partneri kapcsolatuk.

Héja-nász a gyepen – avagy a Chelsea és a Vitesse kapcsolata – Jegyzet

Miután január elsejével életbe lépett a Brexit, az angol klubok átigazolási szabályozásai megváltoztak, így pedig sokan különös figyelmet szentelnek arra a nem hivatalos kapcsolatra, ami hosszú éveken át fennállt a Chelsea és a Vitesse között. A holland klub egyfajta élvonalbeli „fiókcsapatként” funkcionált Roman Abramović együttese számára, amit a hírek szerint ismét használatba vehetnek, miután a fiatalok leigazolása igencsak nehezített lett a Premier League-ben.

A Premier League történetének legjobb dél-amerikai légiósai

Az európai topligákban rendszerint fontos szerepet töltenek be az idegenlégiósok. A külföldi játékosok nagy része más európai országból érkezik, de a kontinensen kívülről egyaránt szép számmal szerződtetnek labdarúgókat. Utóbbiak közül a leginkább meghatározó szerepet betöltő külföldiek rendszerint a dél-amerikai földrészről teszik tiszteletüket Európában. Aktuális kiadásunkban a Premier League leginkább meghatározó szereplői közé emelkedő dél-amerikai játékosait vesszük sorba.

Mivel jár a Brexit a Premier League jövőjére nézve?

Nagy-Britannia január elsejével kilép az Európai Unióból, ami nagyon sok változást fog hozni az ott élők számára, és új korszakot fog nyitni mind a Premier League, mind az európai klubfutball életében. Új szabályok fogják behatárolni a szigetországi klubok átigazolásait, ami sokkal kevésbé teszi őket vonzó célponttá, így pedig felborulhatnak az erőviszonyok is a klubfutball térképén.

Karácsonyi ének – Miniinterjúk a Boxing Day-ről

A kétezres évek végén még szép számmal öregbítették légiósaink a magyar futball hírnevét Angliában, a jelenlegi kínálatról sokat elárul a szigetországi pangás. Hanem akik ott jártak, aligha feledik a britanniai éveket, különös tekintettel az ünnepi hajtásra. A Boxing Day-en és az azt követő néhány napban tapasztaltakat osztotta meg velünk Király Gábor, Bogdán Ádám és Halmosi Péter.