Bajnokok Ligája

A változás szele elfújja a futballromantikát Amszterdamból

Amikor 2019-ben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelt az AFC Ajax, akkor mindenki rendkívül pozitívan értékelte a döntésüket, hogy egyben tartották a keretet az előző szezonhoz képest. A teljesítményük magáért beszélt, a semleges szurkolók millióit állították maguk mellé világszerte, de valami megváltozott akkor az egyesületnél, ami egyre inkább kihatással van a klubfilozófiára.

Pochettino játékelképzelése az FC Barcelona ellen Neymar hiányában

Elkezdődött a Bajnokok Ligája kieséses szakasza. A nyolcaddöntő első mérkőzésén az FC Barcelona a Paris Saint-Germain csapatát látta vendégül és szenvedett 4-1-es, kiütéses vereséget. A párizsiak sikerességének kulcsát Mauricio Pochettino taktikai elképzelése jelentette, hiszen a PSG, bár Neymar nélkül játszott, mégis dominált a találkozón. Ebben az elemzésben a Pochettino-féle játékelképzelés részleteit vizsgáljuk.

Mi alapján ítélünk meg egy játékost? – Vélemény Karim Benzemáról, a klasszisról

Zsinórban a harmadik átigazolási időszakot „vészelte át” számottevő érkező nélkül a Real Madrid. Az ismételten elmaradt vérfrissítés eredményeként a világ egyik legnagyobb klubja továbbra is az előző évtized sikereit szállító, korosodó garnitúrára kénytelen támaszkodni. Furcsa módon azonban, míg egyes kulcsembereket gyakran éri dicséret időtálló teljesítményükért, az elmúlt esztendőkben egyszemélyes támadósorként helyt álló Karim Benzemát még mindig alulértékeli a nagyközönség.

BL-reform tervek: térdelő rajtpozícióban – véleménycikk

Pénteken bemutatta az UEFA a nagyszabású terveit a topklubok számára, amiből kiderült néhány információ, amelyek erősen felboríthatják a jelenlegi Bajnokok Ligája rendszert. Az Európai Labdarúgó-szövetség felvázolt ötletei között gyakorlatilag minden olyan megtalálható, mely a topklubok számára kedvez, hogy azok ne akarják megvalósítani a pár hete napvilágot látott Szuperliga-projektet.

Búcsú egy legendától – Wayne Rooney karrierje számokban

Azzal egyidejűleg, hogy a Derby County csapatánál véglegesítették edzői pozícióját, Wayne Rooney bejelentette, hogy szögre akasztja a stoplisát. A korábbi angol válogatott támadó nevéhez jó pár rekord, sok elit statisztikai mutató és megannyi szebbnél szebb gól fűződik mindenfelé, ahol játszott, így ebből következzen most egy csokorral, búcsúzóul egy legendás játékostól.

15 perc hírnév: akikre egy megmozdulás miatt emlékszünk – I. rész: Lars Ricken

A labdarúgás világa mindig fog olyan játékosokat szülni, akiket a köznyelv világklasszisoknak, zseniknek, legendáknak hív. Vannak azonban olyan labdarúgók, akiknek a pályafutását egy-egy mozzanat határozta meg. Karrierjük nem hagyott mély nyomot az utókornak, de mégis emlékszünk „arra” a teljesítményre, gólra, mérkőzésre.

Továbbterjeszti birodalmát a City Football Group

A City Football Group sokak számára a Manchester City és Mansour sejk miatt lehet ismerős, viszont ennél sokkal kiterjedtebb a cégcsoport hálózata. Most, hogy Anglia kilépett az Unióból, sportszakmailag is kulcsszereplője lehet a szigetország fiatalok leigazolását érintő helyzetének, miután előnyt jelenthet a kirakatcsapat számára, hogy a világ minden területén van közvetlen partneri kapcsolatuk.

Példamutató (I. rész): Neymar gólja a Basaksehir ellen, avagy a pozíciós előny alkalmazása a helyzetkialakítás folyamatában

A Példamutató egy olyan cikksorozat, amiben egy kivételes jelenetet vágunk, elemzünk és tárgyalunk ki mélyebben. Minden olyan sportesemény és sportolói teljesítmény, ami inspiráló hatással bír, eséllyel pályázik a Példamutató figyelmére. Az első epizódban Neymar zseniális gólját vesszük górcső alá, amit a brazil futballista a Bajnokok Ligája legutolsó idei csoportmeccseinek egyikén szerzett, az isztambuli Basaksehir csapata ellen.