Ligue 1

Romain Faivre: a Milánóba készülő Recoba-utód egyetlen év alatt kinőtte Brestet

Tavasszal Szombathelyen és a kispesti Bozsik Arénában láthattuk játszani az U21 Európa-bajnokságon, a télen minden bizonnyal sztárcsapatba igazol a Stade Brest legfényesebb csillaga, a tükörszélsőként klubjából gyorsan kiemelkedett francia-algériai Faivre. Bal lábbal bámulatos mutatványokra képes, cselei, védelmeket megbontó passzai, góljai szenzációsak, a továbbfejlődéshez viszont egy még magasabb szintű szakmai közegre lesz szüksége.

A bányászlámpa és a totális futball tervszerű találkozása a mágnestáblán

Szürreális módon a második helyen áll a francia bajnokságban szinte ismeretlen játékosaival és tapasztalatlan edzőjével az RC Lens, mégpedig nem is akármilyen játékkal, hiszen mind támadó- mind védőstatisztikái alapján ott van a helye a liga legjobbjai között. Ehhez az kell, hogy a csapat minden tagja egyaránt hasznos fogaskerék legyen a játék minden elemében, a sztárallűröktől mentes támadók éppúgy hozzátesznek a mezőnymunkához, mint a középhátvédek az akciók felépítéséhez. Tavaly már újoncként is csak egy hajszállal maradt le Franck Haise gárdája a nemzetközi szereplésről, idén pedig több rutinnal felvértezve és az ország egyik leglelkesebb szurkolótáborával a háta mögött joggal pályázik akár a dobogóra is.

Kevin est de retour

A modern labdarúgásban a játékosok elég nagy százaléka jut el arra a pontra, hogy karrierje utolsó éveire célba vesz egy olyan országot, ahol még megkereshet komoly összegeket. Már csak ebből a szempontból is megérinti az ember futballromantikus énjét, ha egy labdarúgó visszatér az alma materébe és ott állítja magát szolgálatba egykori klubja megsegítése érdekében. Kevin Gameiro utóbbi utat választva tért vissza az RC Strasbourg Alsace csapatához, hogy a kiesés elleni harcból kivegye a részét.

Egy szenegáli csatárpalánta marseille-i cseperedése

A földrajzi adottságai miatt különösen multikulturális marseille-i közegben egész komoly hagyománya van az afrikai támadósztároknak. Gondoljunk csak az OM-ben is brillírozó Didier Drogbára, a gólkirályi címet szerző Mamadou Niangra, az Ayew-testvérekre vagy épp édesapjukra, az 1993-as BL-győzelemben oroszlánszerepet vállaló Abedi Pelére. Némi szünet után idén kihajtott egy új tehetség a Vélodrome-ban, az első két idei bajnokiján három gólt lővő Cheikh Ahmadou Bamba Dieng. A látványos berobbanás után ugyan haloványabban folytatódott a szezonja, teljesítménye alapján bármikor újra kivirágozhat, amihez igen jó táptalaj lehet a Jorge Sampaoli őrült rendszerében újjáépülő Olympique Marseille. Érdemes hát kicsit jobban megismerkednünk Bamba Dieng cseppet sem hétköznapi karrierjével.

Nézőpontok kérdése: Donnarumma és a PSG esete – vélemény

Két hónap sem telt el az idei szezonból, de már van olyan nyári transzfer, amelynek fejleményei nem úgy alakulnak, ahogy azt sokan várták. Az olasz válogatottal Eb-győzelmet ünneplő és a torna legjobbjának választott Gianluigi Donnarumma nem annyi lehetőséget kap Párizsban, mint amire vágyott. Több se kellett az itáliai lapoknak, már is röpködnek a pletykák, hogy a PSG friss szerzeménye rövid úton Torinóba kerülhet, ahol épp a kapusposzton szeretnék az elsődleges változást látni.

Zárt kapuk mögött épül Nizza vára

Évek óta igyekszik az OGC Nice a francia elitbe, eddig azonban csak részleges sikerek koronázták az erőfeszítéseiket. Idén viszont a a nemrég érkező új milliárdos tulajdonos magasabb sebességfokozatba igyekszik kapcsolni és kihasználni a többi vetélytárs anyagi megingását. Egyelőre a legutóbbi szurkolói rendbontásért kapott zárt kapus büntetés sem törte meg a csapat lendületét, amely már négy és háromnegyed mérkőzésen keresztül maga is lezárta a saját kapuját az ellenfelek próbálkozásai előtt, így végre egy bevehetetlen várral igyekszik hosszabb távon is kandidálni a BL-helyekre.

„Szeretnék még fellépni a világfutball nagyszínpadára, örülök, hogy Újpesten kaptam ehhez egy utolsó esélyt” – interjú Junior Tallóval

Elmondása szerint a legnagyobb olaszországi tehetségek közt tartották számon, és hogy a Juve, az Inter, valamint a Roma is harcolt érte, ugyancsak erről árulkodik. Az Afrika-kupa-győztes Junior Tallo pályafutása mégsem lett olyan pazar, mint remélte, de egy-egy állomását felidézi nekünk. Azután, hogy Újpesten megkapta az utolsó esélyt.