Németország

Egy szimpatikus kiscsapat nagy sikerei

Ha valamelyik együttesről, akkor az Union Berlinről biztos el lehet mondani, hogy ők egy szimpatikus kiscsapat. Egy olyan klubról van szó, amelyik tavaly története során először jutott fel a Bundesligába és rögtön sokak kedvencévé vált taktikailag egészen érett játékával és fanatikus, odaadó szurkolótáborával. Miután első élvonalbeli szezonjukban meglepetésre simán kivívták a bennmaradást, most hét forduló után az ötödik helyen állnak. Elemzésünkben megnézzük, taktikailag miért is érdemes odafigyelni erre az ígéretes együttesre.

„Ott jöttem rá, amit addig edzettem, az semmi” – Interjú Korcsmár Zsolttal

17 évesen alapember lett Újpesten, 21 volt, amikor légiósnak állt, és ha nincs a fürth-i térdsérülés, meglehet, a német élvonalig viszi. De Németországban tapasztalta meg, milyen a valódi edzés, Hollandiában pedig azt, mi mindent nem tanítottak meg neki idehaza. Korcsmár Zsolt a karrierjében felhalmozott tudást Norvégiában élve, edzőként igyekszik immár hasznosítani.

Borussia Dortmund-Bayern München: Elpuskázott lehetőség

Hétvégén rendezték a Bundesliga eddigi legfontosabb mérkőzését, ahol az volt a kérdés, hogy vagy a Bayern München kerül lépéselőnybe, vagy a Borussia Dortmund bizonyítja, hogy komoly kihívóvá tud válni. Végül is a bajorok örülhettek, de nem volt ez olyan sima összecsapás, mint például a tavaly őszi, ráadásul a münchenieknek vezéráldozattal is járt a siker. Röviden megnézzük, milyen érdekes taktikai szempontjai voltak a mérkőzésnek, illetve mik voltak a tanulságok.

Salzburg-Bayern: Ha egy meccs 80 percig tartana…

Akkor nem lett volna kiütéses, 6-2-es Bayern-siker a Salzburg ellen – folytathatnánk a mondatot. De hát ezért nem játszik a feltételes mód a sportban, pedig 80 percig igencsak meg volt szorongatva a Bajnokok Ligája címvédője köszönhetően a fiatal salzburgiak kifejezetten lendületes és harcos játékának. A végét viszont már nem bírták szuflával és végül egy komolyabb pofonba szaladtak bele. Elemzésünkben megnézzük, hogyan lepte meg Jesse Marsch karácsonyfa-felállása a mostanában hengerlő bajorokat.

Hogyan indult a „post-Havertz-éra” Leverkusenben?

Komoly változásokkal a háta mögött indulhatott neki ennek a szezonnak a Bayer Leverkusen, hiszen nyáron Kai Havertz, a klub fiatal húzóembere a Chelsea-be távozott, mellette pedig elhagyta a klubot Kevin Volland is. Egyrészt elég nagy pénzt kapott értük a klub, egészen pontosan 95 millió eurót, másrészt nagy kérdőjel volt, hogy miként lehet pótolni a távozó két kulcsembert. Többek közt ennek fogunk utána járni elemzésünkben, amelyben a „gyógyszergyáriak” szezonrajtját vesszük górcső alá.

Dortmund-Schalke: Nem volt kérdés a Revierderbyn – Elemzés

Kétségtelenül sokkal jobb előjelekkel várhatta a Ruhr-vidéki derbyt a Dortmund, mint a Schalke. A királykékek nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Súlyos anyagi problémák, illetve kilátástalan játék jellemzi mostanában a klubot, amely Manuel Baum vezetésével próbál menekülni a kiesés réme elől. A dortmundiak sem lehettek éppen jó hangulatban a mérkőzés előtt, hiszen hét közben vereséget szenvedtek a Lazio ellen, de a Schalke ideális ellenfélnek tűnt a kudarc feledtetésére. Rövid taktikai áttekintőnkben megnézzük, hogy végül miként tudták térdre kényszeríteni a darazsak a Schalke védekezését.

Az utolsó csillag – Dimitar Berbatov portré

A mieink elleni Eb-pótselejtezőn újfent bebizonyosodott, a bolgár válogatott fényévekre van a 25, de még csak a 15 évvel ezelőtti önmagától is, és tovább keresi a nemzeti csapat utolsó világklasszisának utódját. A futballcipőjét 2018-ban szögre akasztó utolsó mohikánt Dimitar Berbatovnak hívják. Portré a Tottenham és a Manchester United egykori csatárcsillagáról.