Bundesliga

Téli topligás átigazolások – II. rész – Bundesliga, LaLiga, Ligue 1

A következőkben a topligákat külön-külön kategorizálva, mindegyikből kiemelve néhány meglepő vagy nagy reményű igazolást szeretnénk bemutatni nektek, ahogy azt is, mit várhatunk az adott játékostól a múltja alapján. Fontos megjegyezni, hogy nagyon nehéz előre megítélni dolgokat, ezért tessék fenntartásokkal kezelni a leírtakat, mert egyik játékos beválására vagy bukására sincs garancia.

Bundesliga Hinrunde – Csapatok, amelyek többet nyújtottak a vártnál (II. rész)

A múlt héten az idény feléhez (Hinrunde) ért a Bundesliga mezőnye, így érdemes kicsit elemezni a klubok teljesítményét. Ez a rendkívüli és elég komoly fizikai kihívást jelentő időszak hozott pár meglepetést negatív és pozitív szempontból is. Az összefoglaló második részében a várakozások felett teljesítő együtteseket vesszük sorra.

Bundesliga Hinrunde – Csapatok, amelyektől többet vártunk (I. rész)

A múlt héten az idény feléhez (Hinrunde) ért a Bundesliga mezőnye, így érdemes kicsit elemezni a klubok teljesítményét. Ez a rendkívüli és elég komoly fizikai kihívást jelentő időszak hozott pár meglepetést negatív és pozitív szempontból is. Az előbbiekkel kezdjük, megnézzük, hogy az első 17 fordulóban mely csapatok okoztak kisebb-nagyobb csalódást.

Identitásválság – Problémák Dortmundban

Zsinórban két rangadót bukott el a Dortmund a Leverkusen és a ’Gladbach ellen, így már az első hatból is kiszorultak a tabellán. A problémák nagyrészt nem új keletűek, hiszen szinte az egész Favre-érát végigkísérték, és úgy néz ki, az ideiglenesen kinevezett Edin Terzic sem tud ezeken úrrá lenni. Cikkünkben megnézzük, pontosan mik is állnak a dortmundiak visszaesése mögött.

Példamutató (II. rész): Sallai gólja a Köln ellen – a játék ütemével és irányával ellentétes megtévesztő mozgások alkalmazása

A Példamutató egy olyan sorozat, amiben egy vagy több kivételes jelenetet, jeleneteket vágunk, elemzünk és tárgyalunk ki mélyebben. Minden olyan sportesemény és sportolói teljesítmény, ami inspiráló hatással bír, eséllyel pályázik a Példamutató figyelmére. Most a magyar válogatott Bundesliga-játékosán, a Puskás Akadémia neveltjén, Sallai Roland vizsgálatán a sor.

A Bundesliga történetének legjobb dél-amerikai légiósai

Az európai topligákban rendszerint fontos szerepet töltenek be az idegenlégiósok. A külföldi játékosok nagy része más európai országból érkezik, de a kontinensen kívülről egyaránt szép számmal szerződtetnek labdarúgókat. Utóbbiak közül a leginkább meghatározó szerepet betöltő külföldiek gyakran a dél-amerikai földrészről teszik tiszteletüket Európában. Aktuális kiadásunkban a Bundesliga legjobb dél-amerikai játékosait vesszük sorba.