Olaszország

„A Ferencváros inkább volt csapat aznap este, mint a Juventus” – interjú a mérkőzést közvetítő olasz sztárriporterrel

Vendégünk a mercato guru, aki a világon elsőként jelentette be Cristiano Ronaldo Torinóba igazolását. A médiaguru, aki a világon elsőként számolt be Neymar Párizsba igazolásáról. A sportújságíró, aki ugyancsak elsőként hozta nyilvánosságra mind Massimiliano Allegri, mind pedig Maurizio Sarri felmentését a Juventus kispadjáról. Exkluzív interjút készítettünk Itália egyik legnevesebb sportújságírójával, Luca Fausto Momblanóval, aki készséggel válaszolt Kéri András Dániel kérdéseire. Szó esett a Ferencvárosról, a bajnoki címért harcban álló Juventus és Internazionale játékospolitikájáról, de Momblano beavat bennünket saját információgyűjtési és hírközlési stratégiájába is.

A match analyst és a scout szerepe az olasz futballképzés rendszerében – I. rész

Az ezredfordulót követően az Olasz Labdarúgó Szövetség Európában (FIGC) elsőként ismerte fel, hogy mekkora súlya van a jövő szakmai sikereiben az ellenfelek és a jövőbeli tehetséges labdarúgók tudományos alapú feltérképezésének. 2005 óta munkám során számos játékosmegfigyelővel beszélgettem az egyes olasz klubok eltérő kiválasztási szempontjairól. Az idők előrehaladtával egyre több képzési forma nyert teret. A FIGC Európában elsőként indított hivatalos scout-képzéseket, ahol olyan készségek és gondolatok átadására készítik fel a szakembereket, amelyek nagymértékben segíthetik elő az egyesületek működését és előmenetelét. Az alábbiakban részletes képet festek arról, hogy milyen szerepe van a match analyst-nek és a scoutoknak az olasz futball képzési rendszerén belül, és hogy pontosan milyen készségek és szempontok alapján beszélhetünk szakmailag hiteles játékos- és ellenfélmegfigyelőkről a futballszakmában.

Befejezi az Apacs – Carlos Tévez portré

Napjaink argentin labdarúgásának egyik legnagyobb harcosa a közelmúltban jelentette be, hogy a dél-amerikai futballidény végeztével befejezi aktív pályafutását, nem akármilyen két évtizedet hagyva háta mögött. Carlos Tévez a rendkívül nehéz kezdet ellenére ünnepelt klasszis lett hazájában, és szép számmal nyert címeket európai légióskodása alkalmával is. Portré.

A futball rocksztárja, avagy hányadán is állunk Zlatannal

A sportvilág egyik utolsó rocksztárja – így szoktak gyakran hivatkozni Zlatan Ibrahimovicra. És valóban, a svéd klasszis egészen különleges szerepet tölt be a futball közbeszédében. Mindemellett azonban az a futballista, aki most, 39 évesen is az olasz bajnoki góllövőlista élén áll. A következőkben nézzünk egy kicsit a Zlatan jelenség mögé, ha azt nem is ígérhetjük, hogy teljes képet tudunk majd adni, némi sorvezetővel igyekszünk szolgálni a személy, és ami talán még fontosabb, a szerep megértéséhez.

Marcello Lippi öröksége az egyetemes futball számára – II. rész

Marcello Lippi, minden idők egyik legnagyszerűbb szakvezetője október 22-én bejelentette: hivatalosan is visszavonul és befejezi edzői karrierjét. A cikksorozat első részében részletesen elemeztem Lippi sikereinek titkát, hitvallását, a játékos-kiválasztásnál alkalmazott egyedi szempontjait, rugalmas taktikai repertoárját, kedvenc játékrendszerét vagy éppen azt, hogyan volt képes győztes mentalitásra nevelni futballistáit. A mélyelemzés második részében folytatom Lippi szakmai munkásságának értékelését, felelevenítve a világbajnoki cím és az ázsiai Bajnokok Ligája győzelem során alkalmazott, rendhagyó taktikai húzásait és kiemelem az egyetemes futballt gazdagító felbecsülhetetlen tanításait. Az elemzés a Büntető.com számára készített rendkívüli kivonata a 2021-ben megjelenő, „Calcio’s Secret: The Tactical Masterminds of Football Coaching” című szakkönyvemnek.

Marcello Lippi öröksége az egyetemes futball számára – I. rész

Marcello Lippi, minden idők egyik legnagyszerűbb szakvezetője október 22-én bejelentette: hivatalosan is visszavonul és befejezi edzői karrierjét. Az alábbi mélyelemzésben Lippi szakmai hagyatékát ecsetelem és feltárom azt, hogy a vezető stratéga milyen felbecsülhetetlen örökséget adott át az egyetemes labdarúgásnak. Az alábbi írás a büntető.com számára készített rendhagyó kivonata a 2021-ben megjelenő, „Calcio’s Secret: The Tactical Masterminds of Football Coaching” című szakkönyvemnek.

„A magyar mesterek számítottak úttörőnek az egyetemes futballban” – Interjú Matteo Valsecchi olasz szakíróval

A Ferencváros – Juventus Bajnokok Ligája-mérkőzés apropóján, az Andrea Pirlóval exkluzív címlapinterjút készítő, Itália legnagyobb lapkiadójánál dolgozó sportújságíró, Matteo Valsecchi válaszolt Kéri András Dániel kérdéseire. A szakíró 25 éve áll alkalmazásban a piacvezető Mondadori kiadónál, rendszeresen szakért az egyik legnépszerűbb olasz televíziós csatornán, és ő írta az „A Calcio titka” című szakkönyv előszavát. Valsecchi elmondja, mit gondol a magyar futballkultúráról és a régmúlt neves magyar mestereinek olaszországi szerepvállalásáról, és részletesen kifejti véleményét az itáliai labdarúgást érintő aktualitásokkal kapcsolatban is.