Serie A

A szeméttelep harcosa: Victor Osimhen

A Napoli vezeti a Serie A tabelláját, a csapat házi góllövőlistájának élén pedig az a Victor Osimhen áll, aki U17-es berobbanása után megjárta a poklot, hogy aztán szívós munkával lépésről lépésre küzdje fel magát a legjelentősebb játékosmegfigyelők noteszeinek első oldalára. Afrika legnagyobb hulladéklerakójának szomszédságából indulva nem is nagyon érhetett volna el idáig a mára védjegyévé váló harcossága nélkül, sebessége és egyre komplexebb játéka alapján edzője nemrég a kontinens egyetlen aranylabdásához, George Weah-hoz hasonlította. Ha a gyakran visszatérő sérülések továbbra sem törik meg a lendületét, ritka fényes jövő állhat a 22 esztendős gólvágó előtt, érdemes hát kicsit jobban megismerkednünk a történetével.

Mit alkottak eddig edzőként a közelmúlt nagynevű hollandjai?

Ahogy oly sok nemzetben, úgy a hollandoknál is nagyon komoly kultusz övezi az egykoron kiemelkedő szintet elérő válogatott játékosokat. Ez az előző évtized második felének sikertelensége okán még inkább igaz, hiszen kis túlzással a múltba kapaszkodhatnak a drukkerek. Nem csak az egyszeri emberekre ragadt rá ez, hanem a futballklubokra is, amelyek nem tudnak, nem akarnak elszakadni az egykori sztároktól, akik egy letűnt kort idéznek számukra. A kétezres évek nagy tornáit megjárt válogatott labdarúgók közül megannyi edzői pályára lépett, ám a sikeresség épp oly felemásan jellemzi őket, mint mikor az Oranje színeiben szerepeltek.

Ranieri újabb lehetetlen küldetése

Több, mint 1300 mérkőzés edzőként, több, mint 600 győzelem. Világszenzációt keltő bajnoki cím, néhány kellemetlen pofon. Hogy mi vár rá Watfordban, egyelőre megjósolhatatlan, a 70-et a múlt héten betöltő Claudio Ranieri mindenesetre emberes feladatot kapott. Ahogy az esetében már csak lenni szokott.

AS Roma–Napoli: A küzdelem és az intenzitás gól nélküli rangadója

A Konferencia-ligában történt csúfos leégés után újabb rangadón próbálta megmutatni José Mourinho csapata, hogy ez már egy másik AS Roma, mint ami az előző idényben volt, és képes derbit nyerni. Erre ezúttal a százszázalékos Napoli ellen volt lehetősége, ahol Luciano Spalletti a szívéhez oly közel álló fővárosban szeretett volna történelmet írni, s zsinórban kilenc győzelemmel rajtolni a Partenopei kispadján.