Történelem

Klubfilozófia – A szakvezetők döntéseit alapvetően befolyásoló tényező (II. rész)

Célom megértetni az olvasóval, hogy mennyire szoros az összefüggés egy klub filozófiája, tradíciója és annak nemzetközi versenyképessége között. Ebben a cikkben a világ labdarúgását meghatározó három itáliai gigászklub, a Juventus, a Milan és az Internazionale eltérő klubfilozófiáját veszem górcső alá. Azért e három klubét, mert Itália képviselőjeként e három együttes jutott Európa és a világ csúcsára a futballtörténelem során. A cikksorozat első részében részletesen ismertettem azt, hogy történetük során a három klub milyen filozófia és hitvallás alapján építette fel mindenkori együtteseit és ennek köszönhetően a pályán milyen mentalitás- és viselkedésbéli minták jellemezték őket az idők során. E három futballklub eltérő klubfilozófiája, az erre épülő szakmai hitvallása és játékospolitikája tehát nagymértékben hatással volt arra vonatkozólag, hogy hosszútávon mennyire tudott az általuk képviselt játékstílus és futballkultúra Európában is érvényesülni. A cikksorozat mostani, befejező részében a számok oldaláról megközelítve, példákkal támasztom alá a fenti gondolatokat.

Vissza az élvonalba? – SC Bastia

A Franciaországhoz tartozó szigeten a futballélet nagyon régóta játszik komoly szerepet, melynek legékesebb példája az SC Bastia, amely hosszú éveken át volt az élvonal szereplője. A klub története során már nagyon sok izgalmat megélt a nemzetközi kupadöntőtől a hazai kupasikerig, sok osztályváltással „fűszerezve”, de most a legújabb projekt talán az eddigi legnagyobb feladat a több mint százéves történelmük során.

Rocco vs. Herrera: a Milan–Inter derbik és a catenaccio nemzetközi uralmának története – II. rész

Február 21-én az elmúlt évtizedek egyik leginkább várt milánói városi derbijét játssza egymással a Serie A bajnoki címéért versengő Milan és Inter együttese. Az elmúlt hetekben a La Gazzetta dello Sport legnagyobb szaktekintélyével elemeztük a scudettóért ádáz harcot vívó két ősi rivális idei szereplését, illetve korábban részletesen elemeztem Antonio Conte Itáliában működő, Európában viszont rendre kudarcot valló taktikai hitvallását és Stefano Pioli szakmai újításait is. Ezúttal az 1960-as években Milánót a világfutball fővárosává tévő két gigász csatározásainak állítunk emléket. A két legendás szakvezető Nereo Rocco és Helenio Herrera milánói együttesei az egyetemes futballtörténelem egy korszakát határozták meg, és mai napig a leghírhedtebbnek titulált városi derbik az ő irányításuk idején játszódtak.

Rocco vs. Herrera: A Milan–Inter derbik és a catenaccio nemzetközi uralmának története – I. rész

Február 21-én az elmúlt évtizedek egyik leginkább várt milánói városi derbijét játssza egymással a Serie A bajnoki címéért versengő Milan és Inter együttese. Az elmúlt hetekben a La Gazzetta dello Sport legnagyobb szaktekintélyével elemeztük a scudettóért ádáz harcot vívó két ősi rivális idei szereplését, illetve korábban részletesen elemeztem Antonio Conte Itáliában működő, Európában viszont rendre kudarcot valló taktikai hitvallását és Stefano Pioli szakmai újításait is. Ezúttal az 1960-as években Milánót a világfutball fővárosává tévő két gigász csatározásainak állítunk emléket. A két legendás szakvezető Nereo Rocco és Helenio Herrera milánói együttesei az egyetemes futballtörténelem egy korszakát határozták meg, és mai napig a leghírhedtebbnek titulált városi derbik az ő irányításuk idején játszódtak.

Világbajnok edzővel és egy gólvarázslóval menekült meg a teljes pusztulástól a százéves Cruzeiro

Története legmélyebb válságát éli a korábbi négyszeres országos bajnok és hatszoros kupagyőztes Cruzeiro, amely 2019-ben – 1921-es alapítása óta először – kiesett az élvonalból, és nem sokon múlt, hogy ebben az idényben a Serie B-ből is kizuhanva végleg eltűnjön a futballtörténelem süllyesztőjében. A világbajnok Luiz Felipe Scolari, és a 2016-os brazil gólkirály William „Harry” Pottker munkája is kellett ahhoz, hogy a „rókák” megmeneküljenek a teljes pusztulástól, egyelőre.

Búcsú egy legendától – Wayne Rooney karrierje számokban

Azzal egyidejűleg, hogy a Derby County csapatánál véglegesítették edzői pozícióját, Wayne Rooney bejelentette, hogy szögre akasztja a stoplisát. A korábbi angol válogatott támadó nevéhez jó pár rekord, sok elit statisztikai mutató és megannyi szebbnél szebb gól fűződik mindenfelé, ahol játszott, így ebből következzen most egy csokorral, búcsúzóul egy legendás játékostól.

Héja-nász a gyepen – avagy a Chelsea és a Vitesse kapcsolata – Jegyzet

Miután január elsejével életbe lépett a Brexit, az angol klubok átigazolási szabályozásai megváltoztak, így pedig sokan különös figyelmet szentelnek arra a nem hivatalos kapcsolatra, ami hosszú éveken át fennállt a Chelsea és a Vitesse között. A holland klub egyfajta élvonalbeli „fiókcsapatként” funkcionált Roman Abramović együttese számára, amit a hírek szerint ismét használatba vehetnek, miután a fiatalok leigazolása igencsak nehezített lett a Premier League-ben.