„Chema próbálja levenni rólunk a terhet” – interjú Hanusz Egonnal

– Akár a válogatottat, akár a klubot nézzük, nagy formába került tavasszal. A Bundesliga alighanem nagyon fekszik a gyors játékának…

– Korábban az irányítótársam kapott több lehetőséget, és mivel jól ment neki, a pályán is maradhatott, aztán a játékidő nekem segített. A játékvezetői felfogás is más, keményebbek a faultok, agresszívabban játszanak a csapatok, mivel többet engednek nekik. Rengeteg a testi kontakt, de én szeretem ezt a játékstílust. Szeretek futni is, a tempó pedig gyorsabb, több a lerohanással.

– Ebbe a játékba több hiba is csúszhat, de gondolom, máshogyan állnak a hibákhoz, mint itthon.

– A kinti mentalitás az, hogy ha el is rontasz valamit, megint próbáld meg. A szélsőkre is ez a jellemző, bátrabban bevállalják a helyzeteket. A Német Kupa döntőjében Uwe Gensheimer több hibázás után is ugyanúgy odaállt hetest lőni, a Löwen pedig hosszabbításban legyőzte a Magdeburgot.

Én régebben sokat agyaltam a pályán, ha valamit elrontottam, de ezt el kell engedni.

Érzem magamon, hogy változtam már.

– Ehhez alighanem a szövetségi kapitány is segítséget jelent. Legalábbis a világbajnokságon fontos meccsen is csak biztatást kapott Chema Rodrígueztől, amikor gyors ellentámadásnál eladta a labdát.

– A gyors kézilabdázásában benne vannak a rontások, ha ezt számonkéri az edző, a legközelebb is ugyanúgy rontani fog valaki.

Chema inkább próbálja levenni rólunk a terhet, és inkább azt kéri, javítsuk ki a hibát, már a következő védekezésnél.

– Ami így rengeteg kritikát kapott az idei válogatott meccseken. Jogosan?

– Nagyon hullámzott a védelmünk színvonala, voltak meccsek világbajnokságon is, amikor a kapussal együttműködve kevesebb gólt kaptunk. A modern kézilabdában viszont nem olyan magasak az átlövők, de remekül cseleznek, nekünk viszont nagyobb termetű játékosaink vannak, ebből fakadnak problémák, párharcok elveszítése. A csapattárs segítségén éppen ezért sok múlik.

– Kevesen gondolják úgy itthon, és nemcsak a kézilabdában, hogy a fejlődésükhöz el kell hagyni a kényelmes hazai közeget. Nehéz döntést hozott két éve?

– Nem gondolkozhattam sokat, amikor a spanyol edző megkeresett. Engem a Bundesliga nagyon vonzott, amit jeleztem is a menedzseremnek. Amikor pedig jött a lehetőség, kérték, hogy minél hamarabb döntsek, mert ki kell alakítani a következő szezon keretét. Jobb is, hogy nem maradt nagyon időm mérlegelni.

– Könnyen ment a beilleszkedés?

– A barátnőm velem jött, így nem kellett teljesen egyedül megoldani. Faluvégi Rudolf, aki korábban játszott a klubomban, szintén segített. Én egész életemben Csurgón éltem, így volt bennem félsz, de sikerült átállni a légiós életre, a második szezon pedig már sokkal könnyebb lett.

– Az életvitel is fekszik?

– Egy kis faluban élek, nagyjából akkora, mint Csurgó, közel tartják az edzéseket, autóval öt perc alatt ott vagyok. Ha valamiért be akarok menni Stuttgartba, 20 perc alatt beérek, a közepén egy sétálóutcában mindent megkapok, de jártam már a Mercedes- és a Porsche-gyárban is.

– Feltételezem, mást is rábeszélne, hogy álljon légiósnak.

– Mindenképpen. Érdemes megpróbálni, bármikor haza lehet jönni.

Alapból is szerencsés egy másik kultúrát, másik mentalitást megismerni, Németországban pedig minden meccsnap egy ünnepnap.

Hihetetlen ahogyan készülnek rájuk, a mérkőzések után pedig beszélgetünk a szponzorokkal. Olyan, mintha egy nagy család tagjai lennénk. Odafigyelnek rá, hogy minél jobban megismerjük azokat, akik a VIP-páholyban ülnek, karácsonykor minden játékos öt-hat szponzort felkeres a lakásán vagy az irodájában, és ajándékot visz neki.

– Többet edzenek a hazai gyakorlathoz képest. Vagy inkább máshogyan?

– Kevesebb az edzés, mint Magyarországon, kivéve talán a BL-csapatokat.

Sokszor az utazások miatt nincs is idő edzeni, vannak hetek, amelyeken három meccset is játszunk.

– Sok energiát vihet el, ha állandóan úton vannak, és Németország nem kicsi. Hogy bírja?

– Élvezni nem nagyon lehet a sok utazást. Ha messzebb megyünk, előtte és utána is ott alszunk, ha valamivel közelebb, gyakran hajnali négyre vagy hatra érünk haza. Időnként repülünk, de a legjobb, amikor vonatozunk a háromnapos utak során. Az ICE, a német Intercity Express a leggyorsabb és a legkényelmesebb nekünk, bár minimum öt-hat óra, míg odaérünk a helyszínre. Közben filmet nézünk, alszunk, beszélgetünk.

– És mikor jöhet újra haza? Csurgón Hanusz Egon képével hirdetik gyerekeknek a nyári tábort.

– Nem lesz hosszú a nyár, de egy hónapot otthon lehetek, miután június 13-án lejátsszuk az utolsó meccsünket. Ha lesz lehetőségem, a táborokba is elmegyek, hiszen a volt klubom és a szüleim szervezik őket. Addig is ők jönnek ki hozzám a nyár elején, ahogyan sok barát is el szokott jönni Németországba.

Kiemelt kép: TVB Stuttgart