Chiellini ikertestvére sportigazgatói sikerekre tör
Miközben a Juventus legendás hátvédje, Giorgio Chiellini elhagyta a csapatát, kevésbé ismert fivére, Claudio nagyszerű bemutatkozó idényt produkált az olasz másodosztályú Pisa sportigazgatójaként. A Nagy Ádámot is foglalkoztató toszkánai egyesület egyetlen apró lépésre volt célja, a Serie A-s feljutás bravúros megvalósításától. Jövőre újra nekirugaszkodhatnak, a klub elöljárója pedig tovább építheti reményteli karrierjét, hogy kilépjen testvére mindenkori árnyékából.
Claudio Chiellini 2014-től tavaly nyárig szintén az olasz rekordbajnok alkalmazásában állt, eleinte a kölcsönjátékosok menedzselésével bízták meg, 2018-tól pedig a harmadosztályban szereplő Juventus U23 tartalékcsapat igazgatójaként tevékenykedett. Tudására többen is felfigyeltek, és nem is lehetett kérdés, hogy a Serie B-s ajánlatok közül melyiket fogadja el.
Ambiciózus első szezon Pisában
Aztán a múlt nyáron elhagyta a torinói egyletet, és vágta nagy fába a fejszéjét, miután kinevezték őt szülővárosa, a másodosztályban versenyző Pisa sportigazgatójának.
A klubtulajdonos Alexander Knaster és a vezérigazgató Giuseppe Corrado maximális bizalmát élvező Chiellini tavaly nyáron a folytonosság útját választva a klub történetének egyik legambiciózusabb igazolási dömpingjét hajtotta végre. A csapat gerince megmaradt, azonban szinte minden posztra érkeztek új játékosok a keret mélyítése, a hiánypozíciók betöltése céljából. Az állandóságot olyan rutinosabb, komoly másodosztályú tapasztalattal bíró labdarúgók megtartása jelentette, mint Antonio Caracciolo, Alessandro De Vitis, Robert Gucher, Marius Marin vagy Gaetano Masucci.
A középpályára átigazolták a már olaszországi tapasztalattal is rendelkező Nagy Ádámot. A 27 éves magyar válogatott labdarúgó nagyszerűen beilleszkedett új csapatába, az alapszakaszban a 38-ból 34 mérkőzésen szerepelt, a rájátszásban mind a négy találkozón pályára lépett. Összességében több mint 3000 játékpercet kapott, ezalatt egy gólpassz mellett hat sárga lapot mutattak fel neki, egyszer pedig kiállították. A védekezésben végzett munkája nélkülözhetetlen volt csapata számára.
Forrás: PisaA teljesség igénye nélkül múlt nyáron érkezett a kapuba a rutinos brazil Nicolas, a védelemben pedig a francia Maxime Leverbe jelentett erősítést. Ezen felül az izraeli támadó középpályás, Yonatan Cohen utóbb szintén nagy fogásnak bizonyult, valamint megszerezték a Palermótól az élvonalbeli csapatok által is monitorozott Lorenzo Luccát a center pozíciójába, ő pedig ősszel számtalan fontos gólt szerzett. Chiellini a korábbi kapcsolatait kihasználva a Juventus csikócsapatától Idrissa Tourét és Pietro Beruattót hozta magával, és mindketten a Pisa alapembereivé váltak.
szerezték meg az irányító Ahmad Benali mellett két gólerős támadó, Ernesto Torregrossa és George Puscas játékjogát. Utóbbi kettő különösen nagy erősítésnek bizonyult, hiszen tavasszal mindketten nyolc-nyolc gólig jutottak, azonban a csapat hullámvölgybe került, és több nem várt fiaskót elszenvedett. Így aztán a Pisa lemaradt az automatikus feljutó helyről, harmadikként a rájátszásban vehetett részt, ahol végletekig kiélezett, hosszabbításos küzdelemben maradt alul a Monzával szemben, és a következő idényt is a másodosztályban lesz kénytelen tölteni.
Az építkezés folytatódik, jövőre újra megpróbálják
Bár a szezon befejezése balszerencsésen sikerült számukra, az elvégzett munka értéke megkérdőjelezhetetlen. Chiellini tudatos, eredményes igazolásokat hajtott végre, a keret minőségi megerősítésével elérte, hogy az elmúlt években a Serie B-ben is legfeljebb középcsapatnak számító együttes az utolsó pillanatokig reális eséllyel küzdjön a feljutásért.
És hogy az ikertesó miért nem csatlakozott hozzá a Pisánál?
„Ez a lehetőség nem vetődött fel közöttünk”
– felelte a közelmúltban nevetve, miközben Giorgio a Juventustól távozva teljesen új környezetben, a Los Angeles FC színeiben próbálhatja ki magát a jövőben.
Nem fogják tudni teljes mértékben együtt tartani a keretet, mint ahogyan Luca D’Angelo vezetőedzőtől már el is köszöntek, a korábban a Chievót és a Cagliarit is vezető Rolando Maran vette át tőle a gyeplőt. Nem kizárt, hogy Chiellini második nyara még nehezebb lesz, mint az első volt, de aligha kell féltenünk őt.
„A Juventusnál olyan nagyszerű személyektől tanulhattam, mint Giuseppe Marotta, Pavel Nedved, Fabio Paratici vagy Federico Cherubini. Mindannyian felső vezetők, de különböző személyiségük van, mindannyian másban erősek, ezért igyekeztem mindegyikük pozitív tulajdonságait elsajátítani. A Pisában a Juventushoz képest sokkal nagyobb a felelősségem a döntések meghozatalában. Izgalmas és kétségkívül nehezebb kihívás. Szeretném bebizonyítani, hogy a testvérem győztes mentalitása bennem is ugyanúgy megtalálható” – jegyezte meg Claudio még a múlt nyári kinevezését követően.
Az Inzaghi-testvérek esetében korábban már megállapíthattuk, hogy amíg játékosként Filippo vitte a prímet, addig edzőként Simone sikeresebb. Vajon a két Chiellini közül is az egyikük aktív játékosként, a másik pedig sportvezetőként fog jelentősebb eredményeket elérni?
A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:
https://www.facebook.com/seriebmagyar/
Kiemelt kép: juventusfc.com