Connor McDavid az új generáció zászlóshajója

Utóbbi, az Edmonton Oilers szupersztárja alig töltötte be a 25. életévét, hét NHL-es idénye alatt mégis mindent elért egyénileg, amit csak lehetett, ugyanakkor a trófeák még váratnak magukra, bár erről legkevésbé ő maga tehet. Sokkal inkább a klubja, illetve a kanadai válogatottat és az olimpiát illetően a körülmények.

Azt viszont nehéz elképzelni, hogy – ha nem történik a karrierjét kettétörő sérülés – a még előtte álló legalább tíz év alatt ne emelhetné legalább egyszer magasba a Stanley-kupát, és ne akasztanák a nyakába az ötkarikás aranyérmet, hogy tagja legyen az egyik legelitebb társaságnak, a Triplaarany klubnak.

A megváltó érkezése

De ne szaladjunk ennyire előre! McDavidről már egészen fiatalon tudni lehetett, hogy fényes jövő előtt áll, mivel gyerekként rendre idősebbekkel játszott, de még így is kiemelkedett a társai közül. Dominanciájáról mindent elárul, hogy 14-15 évesen volt 200 pont feletti szezonja egy 16 éven aluliaknak kiírt bajnokságban, utolsó OHL-es idényében pedig 47 meccsen 120 ponttal zárt, ami 2,5-es átlagnál is jobb. Ezt figyelembe véve a 2015-ös drafton a már említett Ovecskin és Crosby, azaz 2004 és 2005 óta nem volt annyira egyértelmű 1/1-es választott, mint McDavid.

A sorsolást a 2006-os nagydöntője óta, azaz közel egy évtizede szenvedő és rájátszásba sem jutó Edmonton Oilers nyerte meg, amely ezért épp úgy megváltóként tekintett a tehetségre, mint tíz évvel korábban Crosby megszerzésével az összeomlástól és költözéstől megmenekülő Penguins. Ahogy mondani szokták, egy fecske nem csinál nyarat: bár a profik között az első hónapban 13 mérkőzésen öt góllal és hét gólpasszal tette le a névjegyét, ettől függetlenül csapata csupán öt győzelmet számlált. Ráadásul McDavid újonc szezonját alaposan visszavetette, hogy alig egy hónap után kulcscsonttörést szenvedett, amely miatt 37 meccset kellett kihagynia, mire 2016 februárjában visszatért, az Olajosok már rendkívül messze kerültek a rájátszásról. Bár a szezon hátralévő részében megmutatta elképesztő kvalitásait, érdemben már nem tudott változtatni az együttes helyzetén, így a kanadai gárda beállította a Florida Panthers negatív rekordját azzal, hogy sorozatban tizedszer sem sikerült a rájátszásba jutnia. McDavid 45 meccsen 16 gólt szerzett és dupla ennyit készített elő, de a hosszú kihagyása miatt esélye sem volt az év újoncának járó Calder-trófeára, melyet így Artemij Panarin érdemelt ki Shayne Gostisbehere és McDavid előtt.

Egyéni csúcsok, csapatkudarcok

Második idényét 19 évesen és 266 naposan már minden idők legfiatalabb csapatkapitányaként kezdhette meg, húsz nappal döntötte meg a coloradói Gabriel Landeskog csúcsát, melyet 2012 óta tartott. A kritikák ellenére, miszerint még nem érdemelte ki ezt a pozíciót, rászolgált a bizalomra, ugyanis első teljes évében megmutatta, hogy máris ő a liga legjobb játékosa. Természetesen megkapta első meghívóját az All Star-gálára, ahol ő bizonyult a leggyorsabb hokisnak, ami máig az egyik legnagyobb erénye.

Az idényt végül 30 góllal és 70 gólpasszal, azaz 100 ponttal fejezte be, így ő lett az NHL legfiatalabb pontkirálya, egyúttal őt választották az alapszakasz legértékesebb játékosának is.

Egyéni remeklése az Edmonton számára is kifizetődő volt, mert évtizedes várakozás után végre rájátszásba jutott. A San Jose Sharks búcsúztatása máig McDavid egyetlen győztes párharca az utószezonban, első találatát emberhátrányban szerezte. Ezt követően az Anaheim Ducks egy végletekig kiélezett párharcban állította meg a kanadai gárdát, amelynek első számú sztárja öt góllal és négy gólpasszal zárt.

Elsőre ez a szereplés több mint ígéretes volt, így az Olajosok nem fukarkodtak az új megállapodások során: McDavid nyolc évre 100 millió dollárért, míg Leon Draisaitl ugyanennyi időre 68 millióért hosszabbított. Ezzel a jövő esetleges bajnokcsapatának alappilléreit lerakta a klub, mivel ez a tandem legalább azt a szintet képviseli, mint a Pingvineket háromszor bajnoki címre vezető Crosby és Jevgenyij Malkin párosa, azonban aztán a vezetés „elfelejtett” csapatot építeni köréjük. Amíg Crosby és Malkin legfeljebb elvétve, kizárólag szorult szituációkban szerepelt ugyanabban a sorban, addig az Edmonton a kanadai és a német világklasszisával felépített egy szuper sort, amely totálisan dominálta a ligát, csakhogy ők hiába szórják meg az ellenfeleket a jégen töltött húsz percükben, ha a másik negyvenben a másik három sor elveszti a mérkőzést. Egyetlen kiváló sorral – még ha az a liga legjobbja is – nemhogy Stanley-kupát nem lehetett nyerni, még a rájátszás sem jött össze a következő két idényben. Ettől függetlenül az Edmonton kétségtelenül a legszórakoztatóbb együttes volt, mert a McDavid, Draisaitl páros valósággal varázsolt a jégen.

None

A csapatépítés kudarcát nemcsak az első és a többi sor közötti szakadéknyi különbség jelezte, hanem a több mint hármas kapott gólátlag három idényen át. Remek kapusteljesítmény és jó védekezés nélkül a rájátszásban semmi esélye egy csapatnak – már ha e nélkül egyáltalán eljut odáig egy gárda. Így fordulhatott elő, hogy a 2017-18-as idényben előbb 41 góllal és 108 ponttal, majd a következő szezonban 116 ponttal egyéni rekordot felállító, előbbi esetben ismét pontkirály McDavid remeklése ellenére még csak a rájátszás közelében sem volt az Oilers. McDavid tehát a csúcson volt – a legendás Jaromir Jagr 2000-es és 2001-es duplázása után elsőként védte meg valaki az Art Ross-trófeát –, az Edmonton viszont válságban.

A 2019-20-as, a koronavírus-járvány által félbeszakított és lerövidített szezonban Draisaitl 110 pontjával elhódította a pontkirályi címet, mivel McDavid kisebb térdsérülés miatt kihagyott hét találkozót, de így is összehozott 64 meccsen 97 pontot, azaz először zárt másfeles átlag felett. Az All Star-gálán három siker után először kapott ki a korcsolyázó sebességet mérő feladatban, viszont kárpótolhatta, hogy az egyéni díjak helyett a csapat ismét részese volt az utószezonnak, amely a pandémia miatt buborékban zajlott. A megállíthatatlannak tűnő McDavid, Draisaitl duó miatt felfokozott várakozás előzte meg az Oilers szereplését, de gyorsan lehűtötte a kedélyeket a Chicago Blackhawks, amely annak ellenére nyerte meg simán, 3:1-re párharcot, hogy McDavid a négy meccsen kilenc, Draisaitl pedig hat ponttal zárt... Csak hát az első soron kívül más alig ütött gólt, ami így kevés volt tekintve, hogy a rivális minden meccsen legalább háromszor volt eredményes.

Lemieux és Gretzky nyomdokain

Az előző, szintén lerövidített szezonra óriási lehetőséget kapott az Oilers, mert a pandémia miatt ideiglenesen megváltoztatták a csoportbeosztásokat, így az utazási korlátozások elkerülése végett a hét kanadai gárda alkotott egy divíziót. A lebonyolítási rendszer szerint egy kanadai csapat mindenképpen játszhatott a nagydöntőbe jutásért, s erre jó esélye volt az Edmontonnak tekintve, hogy a juharleveles csapatok egyike sem remekelt az elmúlt időszakban. A viszonylag gyengébb ellenfelek McDavid teljesítményén mutatkoztak meg leginkább: az 56 meccsen elért 105 pontja – azaz közel kettes pontátlag – 25 éve nem látott produkciót takar. Ilyen kevés meccsen legutóbb 1996-ban Mario Lemieux érte el a 100-as álomhatárt. McDavid harmadik Art Ross-trófeájáról mindent elmond, hogy 21 ponttal előzte meg a második helyezettet, saját sortársát, Draisaitlt, második Hart-trófeájának pedig legjobb fokmérője, hogy a sportág történetének legnagyobb alakja, az Edmonton korábbi legendája, Wayne Gretzky után másodikként érdemelte ki egyhangúlag az elismerést. Ezek után kiváltképpen keserű volt a rájátszásban lenyelt pirula, ugyanis a Winnipeg Jets kisöpörte az Edmontont az első körben.

A kiváló támadókkal rendelkező hokicsapat legnagyobb ellensége, ha szembetalálkozik egy fizikális, ütközésekre építő, jól védekező és remek kapust felvonultató riválissal.

Akárcsak az NFL-ben, ilyen esetben hiába a remek támadó játék, hiába egy, vagy akár két kiemelkedő egyéniség, nagy visszaesés tapasztalható a góltermésben, azaz az ellenfél akarata érvényesül. Azé az ellenfélé, amely hiába áll gyengébb erőkből, ugyanúgy tudja hozni a maga eredményességi szintjét, mivel a túloldal védelme sem acélos. Ahogy mondani szokták, a támadók nyerik a csatákat, de a háborút a védelem. Pontosan ez történt az Olajosokkal – és McDaviddel –, nem ízlett a rivális remek védekezésre épülő stílusa. A négy meccsen összesen nyolc gólt ütött az Edmonton, az alapszakaszban majdnem kétpontos átlagot elérő kapitánya pedig mindössze egy góllal és három gólpasszal zárta ezt a párharcot.

Talán éppen az előző szezon kudarcának is az eredménye, hogy a klub a mostani évadra feladta azt a projektet, hogy egyetlen szuper sora legyen, ezért szétszedte McDavid és Draisaitl párosát. Annyival tehát máris előrébb tart a csapat, hogy egy helyett már két jó sora van. McDavid mellett teljesen mindegy, hogy ki játszik, az működni fog, de Draisaitl is bizonyította a maga 105 pontjával, hogy külön is megállja a helyét, ő is képes egymaga „felhúzni” egy teljes sort. Persze Draisaitl nélkül McDavidnek nincs kétpontos átlaga, de 110-zel így is vezeti a ligát csapattársa előtt, ráadásul, ha a hátralévő hét meccsen ezt még tízzel gyarapítja, akkor 120 pont felett zár, amire az elmúlt 15 évben egyetlen játékos, a címvédő Tampa Bay Lightning orosz klasszisa, Nyikita Kucserov volt képes.

None

Bár a rendkívül sűrű nyugati főcsoport miatt még matematikailag nem biztosította a helyét az Edmonton a rájátszásban, de minden jel szerint ott lesz, ráadásul a korábbiaknál jobb esélyekkel, mert az ellenfélnek már nem csak egyetlen sortól kell tartania. Viszont túl hosszú menetelésre még most sem lehet számítani, mert a csapat védekezése és kapusteljesítménye továbbra sem kielégítő: a hármas kapott gólátlaggal lehetetlen küldetésnek tűnik a Stanley-kupa. Sem a kezdő Mikko Koskinen, sem a cseréje, Mike Smith nem megoldás a ketrec előtt, de az is beszédes, hogy a tavaly nyáron elcsábított Cody Ceci Pittsburgh-ben legfeljebb a második és harmadik védőpárosban játszott, addig Edmontonban a legjobb duó tagja.

Mindenesetre földöntúli bravúr lenne, ha egyszer sem sikerülne McDavid körül összehozni egy olyan csapatot, amely védekezni is képes.

Minden bizonnyal csak idő kérdése, mikor ér csúcsra vele az Edmonton, mert az szinte lehetetlen tűnik, hogy egy ilyen zseni bajnoki gyűrű nélkül vonuljon vissza.

Ovecskinnek is sokat kellett várnia az elsőre Washingtonban, de összejött. A tehetség mindig utat tör magának. Márpedig McDavidnek még legalább tíz jó éve biztosan van. Bár a gyorsaság az egyik legnagyobb fegyverei közé tartozik, de ő sokkal több ennél. A sebesség, a korongkezelés, a játékintelligencia, a passzolási készség különleges kombinációja lehetővé teszi számára, hogy akkor is kiemelkedő játékos legyen, amikor a korosodással törvényszerűen bekövetkezik a lassulás nála is. Éppen ezért elsősorban Gretzkyhez és Crosbyhoz szokták hasonlítani a stílusát. Utóbbival azért is stílszerű a párhuzam, mert az 500. pontját épp úgy a 369. meccsén érte el, mint a Pingvinek kapitánya, akivel így holtversenyben nyolcadik leggyorsabban érte el a ligában a félezer pontot. A játékát egyedül védekezésben szokták kritikával illetni, elsősorban a sok korongeladást említve. De ez pont olyan probléma, ami az egyre nagyobb tapasztalat által javulni fog, ösztönösen megtanul majd kisebb kockázatot vállalni, kiváltképpen a védekező harmadban.

Addig is, amíg ez bekövetkezik, hokirajongók milliói esnek szerelembe a jégkoronggal, hogy felnőnek a szólógóljai, bravúros megoldásai és mesés passzai láttán.

https://www.youtube.com/watch?v=4eBoTI6_1Q8&t=306s