Csak a gyenge helyzetkihasználás miatt volt izgalmas az FTC–Paks mérkőzés

Csak a gyenge helyzetkihasználás miatt volt izgalmas az FTC–Paks mérkőzés

2024. ápr. 8.

A lassan megszokott Varga-gólt leszámítva nagyon jellegzetes mérkőzést játszott az OTP Bank Liga 27. fordulójában a listavezető Ferencvárosi TC és a második helyezett Paksi FC. A vendégek felvonultatták a rájuk jellemző valamennyi stílusjegyet, Szappanos Péter pedig szenzációsan védett. Az FTC is hozta a megszokottat, tucatnyi helyzetet alakított ki, de ismételten gondjai adódtak a pontrúgások elleni védekezéssel és a labdakihozatalok első fázisával. A két csapat – főleg az első félidőben – egy nagyon szórakoztató mérkőzést játszott.

Már rögtön a mérkőzés elején kialakult a Marquinhos–Kovács Krisztián párharc, amely az egész első félidőben sok eseményt jelentett. Dejan Sztankovics rendszerint a brazil szélsőn keresztül szeretné érvényesíteni a Fradi játékosminőségbéli fölényét, és ez vasárnap délután sem történt másként. Előbb Kovács, majd Lenzsér Bence is összeszedett egy sárga lapot Marquinhosról. Ezt követően Bognár György Szélpál Norbertet vezényelte Lenzsér pozíciójába, a félidőben pedig Vas Gábort cserélte be Kovács helyére. Tehát nem kis galibát okozott a 24 éves támadó. Ennek oka, hogy egyénileg jóval képzettebb, gyorsabb, robbanékonyabb ellenfeleinél. Ez ellen egy lehetséges megoldás lett volna az átmeneti szituációk kerülése, a területek leszűkítése, és az izolált egy az egy elleni helyzetek megelőzése.



Marquinhos.png 16:9

 

 

A fenti szituációban Lenzsérnek kellett volna megfékezni Marquinhost, akinek hatalmas tere volt egészen az alapvonalig, vagy akár a védő mögött is. Kovács túlságosan távol helyezkedett, így nem tudott besegíteni csapattársának. Marquinhos a tempóelőnyét kiaknázva eltolta a labdát Lenzsér mellett, aki csak lebirkózni tudta a brazil légióst.


A Paks igyekezett magasan letámadni. A vendégek presszingje olyan tekintetben sikeres volt, hogy Dibusz Dénessel általában fel tudták rúgatni a labdákat, amiket még sokszor a félpálya magasságában össze is gyűjtöttek, azonban magasan nem tudtak labdához jutni, ami jelentősen megnehezítette a helyzetkialakításukat. Ráadásul, amikor a Ferencvárosnak sikerült átjátszania a Paks nem túl szervezett, de egészen effektív letámadását, akkor kiütköztek a rendezetlenségből fakadó hibák.

 


Press.png 16:9


 

A 32. percben a Paks labdavesztést követően visszatámadott, így Lenzsér magasan maradt Marquinhos mellett. Emiatt óriási terület nyílt a védő mögött, ahova Eldar Civic beívelte a labdát, mivel nem sikerült akkora nyomást gyakorolni a Fradira, hogy meggátolhassák az előre irányuló passzt.

 


Press#2.png 16:9


 

Másodpercekkel később Lenzsér az eleve vesztésre ítélt versenyfutásban hanyatt-homlok üldözte a brazilt. Eközben a pálya másik oldalán Szélpál hasonló helyzetbe került Kristoffer Zachariassennel, így Kinyik Ákos gyakorlatilag egyedül maradt két zöld-fehér mezes játékossal szemben. Az akció végén Szappanos hatalmas bravúrral védte a norvég játékos lövését, így maradt a gól nélküli döntetlen.


A Sofascore mérései szerint Szappanos nyolc védést mutatott be, amelyből hat alkalommal tizenhatoson belülről érkező lövést kellett hárítania. A Paks összesen nem jutott el nyolc lövési kísérletig, mindössze hatszor próbálkozott, amelyek közül csak kettő talált kaput. Ezek a szituációk is jobbára pontrúgásokat követően alakultak ki, mivel a vendégek nyílt játékban szinte el sem jutottak a Ferencváros védőharmadába. Ennek oka, hogy nagyon direkten igyekeztek támadni, de Könyves Norbertnek Skribek Alenen kívül nem volt segítsége, emiatt az FTC térfelén nem tudták megtartani a labdákat.


A Paks sokáig kitartott, elsődlegesen Szappanos miatt, de a 89. percben a védelme kihagyott, és a hosszú sérüléséből visszatért Adama Traoré góljával hátrányba is került. Egyenlíteni már nem sikerült, így nyolc pontra hízott az FTC előnye a tabella élén, ráadásul a bajnokcsapat egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Azonban a mérkőzésnek nem az aranyérem eldöntése volt a tétje (fő kérdése), hanem hogy az FTC–Paks összecsapás tekinthető-e rangadónak. A felfokozott hangulat, a várakozás, a tabellán elfoglalt helyezések, a 17 000 néző mind-mind azt mutatták, hogy a Ferencváros–Paks 90 perc valóban komoly érdeklődésre tart számot, de a játék egyoldalúsága miatt a most vasárnapi összecsapásukat mégsem tekinthetjük annak.


Kiemelt kép: Paksi FC

Szerző

Bognár Ákos

Bognár Ákos

Bognár Ákos

Életemet hatéves korom óta áthatja a sport. Általános iskola első osztályában szerettem meg a futballt, minden szünetben lent játszottam a betonos pályán. Ezidőben kezdtem el követni a Premier League-et, és kaptam meg az első FIFA-mat. A sport iránti szenvedélyem azóta csak még jobban elmélyült, ezt pedig igyekszem analitikus szemlélettel megjeleníteni különböző írásaimban, elsősorban a magyar labdarúgással kapcsolatosan.